Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-29 / 87. szám
4- olr'a1 RÁnSMEGYEI NAPLÓ Négy mérkőzés — harmincegy gól 1926 jnárcius 29. A Zsák katasztrofális vereségeit szenvedett — A Szánd legyőzte a Szuboticai Sportot — Az SzMTC kikapott Szomborban Az elsöosztályu bajnokság negyedik fordulója Az elsöosztályu. bajnokság negyedik fordulóján váratlanul és meglepetésszerűen közel háromtucat gólt jöttek zz egyébként góliszonyban szenvedő csatárok. A gólok közül a legtöbbet a Bácska adta, mely szép sorjában nyolcat helyezett el a balszerencsével játszó vasutasok kapupujaba. A SAND nagy küzdelem után revansot vett a kék-fehéreken az őszi vereségért, a szombori Amateur pedig saját pályáján az SMTC- nek adta vissza a tavalyi kölcsönt. A vidéki derby a papírformának megfelelően dőlt el a. Verbászi SC javára, mely hétröl-hétre javul és ebben a szezonban előreláthatólag még több győzelemmel lepi meg híveit. A bajnoki sorrendben kevés változás állott be. Bácska■—ZsAK 82 (1:2) Bíüuaki. Biró: Csajági. A Bácskapalya sáros, nehéz talaja túlságosan nehéz próbára tette a csapatok állóképességét. A vasutasok '.katasztrofális vereségét is nagyrészt annak lehet ‘tulajdonítani, hogy az egyébként igen szépen játszó együttes hamar elkészült erejével és a második félidőben teljesen viszszaeseU A Bácska ezzel szemben meglepően jó! állta a sarat, egy pillanatra sem adta fel a harcot és mindvégig lendü- Jetesen játszott — a, győzelemért. A mérkőzést, a haffsorok közti differencia döntötte el. \ Bácska-b.ilfsor nagy szívóssággá.! és szorgalommal látta cl feladatát, a vasuís «.-halfsor viszont csak az első félidőben boldogult a nehéz talajon. A játék úgy indult, hogy mindenki 2AK- győzelemre számított. A vasutas-csatársor az első percektől fogva dominálta a mezőnyt és sűrűn veszélyeztette Virág kapusát. \ vezetőgóh ennek ellenére a Bácska érte cl RndtCS’ révén, aki égy fcapu■elötti kavarodásból a labdát a hálóba juttatta (1:0). Két percre rá azonban már egyenlített a ŽAK: Rogjics' egy keresKtpaszt elcsípett és védheteílen gólt löti. Sorozatos támadások után la !8-fk percben újabb gólt lőtt Roglics Kuhmdzsics hibájából, aki túlságos könnyelműen elengedte. A ŽAK- ostront a félidő végéig tartott, a vasutas -csatároknak azonban nem volt, szerencséjük. A 31-ik percben Varga közelről az üres kapura lőtt, de Kuhmdzsics az utolsó pillanatban elhárította a gólt A 40 ik percben Rogliosnak volt kedvező • helyzete, tles félmagas lövését Virág bravúrosan fogta. A szünet után a háttal széllel játszó Bácska döntő fölénybe került és egymásután lőtte a gólokat a letört vasutasok hálóidba. A 8-ik percben Sarc se vies szép beadásából Marcikics f. egyenlített, rövid mezőnyjáték után pedig Marcikics II. helyezte a labdát a hálóba. Alig kezdődött meg a játék, újabb gól esett: Kuluncsics negyvenraéteres szabadrúgását Mardklcs II. szépen beleihte. A 28-ik percben Rudicsé az érdem, akinek tiszta labdáját Marcikics belőtte. Az újabb gólszerző ismét Marcikics II. volt, aki a védelem hibájából közvetlen közelről a hálóba vágta a labdát Az utolsó két gólon Rudics és Marcikios II. osztozkodtak. A Bácska iöereje a gyors csatársor volt amelyet Rudics ezúttal kitünően irányított. A halfsor és a védelem szintén kitett magáért. Virág néhány ízben bebizonyította, hogy nagyszerű kapuvéd. A ŽAK-rol a vereség ellenére meg kell állapítani hogy veszélyes együttes, mely még csinálhat meglepetést. A nehéz talajon a halfsor és a .védelem bizonytalanul mozgott a csatársor pedig a szépen keresztülvitt kombinációs támadásokat nem tudta eredményesen befejeziti. Csajági fölényes biztonsággal, kitünően vezette le a nehéz mérkőzést. Sand—Suboiicai Sport 5:3 (2:7) Batnoki. Biró: Horvátzki. A két ióképességü csapat, mint mindig, ezúttal is izgalmas, tipikus bajnoki küzdelmet vívott, melyből az eredményesebb csatársorral rendelkező SAND került ki győztesein A kék-fehérek, bár a nehéz talajon sokkal jobban mozogtak, nem tudtak boldogulni a SAND-védelcmmel, mely pedig igazán nem játszotta ki a rendes fámáját. A SAND a győzelmet elsősorban Beleszlinnek köszönheti, aki mint centercsatár Is klasszikus játékot nyújtott Pompás kvalitásai, kitűnő taktikai érzéke és technikája.'nagy hasznára volt a támadósornak. A Sport, ha csatárat nem oly tehetetlenék, könnyen szerezhetett volna egy pontot, mert a mezőnyben egyenlő ellenfél volt. Az első félidőben '. ’ ............... változatos játék némi SÁND fölény - nyel. Az első percekben két kapufát _■ lőttek a pfros-fekete •' csatárok, míg a Sport "veszélyes akciói a belsőkön, akadták él. A 30-ik percben Karip hossza szabadrúgásét Némedi iigvesen a hálóba .továbbította. Hullámzó játék után a SAND újabb gólt szerzett: Belesziin ideálisan szöktette Harasztit, aki az ellenkező sarokba pompás gólt lőtt. A SAND-hlvyk azonban nem sokáig örülhettek a gyors eredménynek, mert alig két percre már. Siflis hálójába táncolt a labda. Szép kombináció után Jagica lőtte a gólt. A szünetig mindkét csapatnak alkalma volt , gólszerzésre, de a védelmek biztosan verték vissza az ostromot. A második féjlőöbet) az első negyedórától eltekintve, a Sport volt állandóan frontban, ómig azonban a piros-feketék negyedóra atett könnyen három gólt lőttek, a Sport-csatársor a két gólt is nehezen tudta megszerezni. A 6-ik percben egy kapuelötti kavarodásból Némedi gólt lőtt. Öt perore rá Harasztinak tizenhatos sarkáról lőtt éles lapos labdája talált utat a há. « - lóba. A Sport ettől kezdve erős iramot, diktált, percekre kapujához szegezte a SAND-ot, eredményt -azonban csak - 2 28-ik percben ért el. Ördög a tizenhatoson belül kézzel ütötte le a labdát. a büntetőt Jagica élesen belőtte. A kék-fehér támadások 'a 31-ik percbert újból eredményt hoztak: Jankóvies szöktette Tarrt, aki elhúzott Wéisz mellett és közelről helyezett gólt lőtt. Már mindenki egyenlítést várt, amikor váratlanul felnyomult a SANDÍT tatársor, Horváth kiugrott, ideális centerét Nétrtedl befejedtc. A hátralevő percek kék-fehér támadásokkal teltek el. A győztes csapiban a. csatársor Be-. teízljn dirigálása melleit jól imütCionált. fjurssztinak jo napja, volt, ’ nagyszerű«! megértette B?!oszliu imencíóit. De.. jó volt' Nénredi és Horváth is. A halfsor' fáradljfratlanui dolgozott, toleg Held aki a közénfedüz'i't posztján muta-tkozott be. A közvetlen védelem tőéi ős* sége Weisz volt. A kék-fchérrknél Berern i nyújtott ki' áld teljesltnrcoyf. A csatársorban csak 3. kél-szélső: Cselt és Tarr érdeme! dicséretet, a belsők igen puhán játszottak.'A .közvetlen védelemben a fiatal 'Rongei tant ki. Horvátzki hibátlanul vezette a mérkőzést Sombori Amateur SzMTC 4:3 (2:1) Bajnoki. Bíró; Szegedinszki. Az Amatőr fiatal csapata mindvégig izgat más játékban győzte le az indiszponált szuboticaiakat, akik mélyen formájukon alul szerepeltek. Az első félidőben nyílt, heves küzdelemmelyet a szombori, csatársor diktált. A vezető gólt az SMTC érte el a 8-ik percben Svraka -révén, amit. a 14-ik percben Háj tizenegyesből egalizált Hosszabb mezőnyjáték után az fe. M. T. C. kerekedett felül. de csatárai agyonkombiuálták a jó gólhelyzeteket. A 30-jk’percben az Amatőr komért ért el, melyet Háj befejelt. A második félidő az SzMTC fölényének jegy éhen folyt le. A szépen előkészített támadások már az első nercben eredményt hoztak: Svraka lefutott, éles centere Vukovics szombori hátvédről a hálóba pattant A gól után a vasascsapat tovább folytatta az ostromot és a 18-fk peteben Svraka beadását Barna II. védhetetlenül belőtte. Az'SMTC könnyelműen engedett az iramból, lefékezett, amit az Amatőr lelkes legénysége igyekezett kihasználni. A siker nem is maradt el: a 40-ik percben egy baloldali támadás során Csillaghoz került a labda, aki kapásból a hálóba helyezte. A szuboticaiakat frappirozta t gól, de m+r késő sóit. Az Amatőr rgy újabb akciójából Háj pompás góllal beállította a végeredményt, A szcnrb&ri csapat megérdemelte a győzelmet. A fiatal játékosok valamennyien kitettek magukért. Egyénileg Klein kapus. Csillag és Hav tűntek ki. Az SzMTC nem játszotta ki rendes formáját A védelemben csupán Bcsirovics -nyújtott elfogadhatót, a csatársorban pedig Svraka és Barna II. játszottak jól. Saegedinszki jól vezette a mérkőzést. Verbászi SC—Kulai SC 5:1 (2:0) Bajnoki. Bitó: Orcsics. Verbászon nagy közönség előtt találkozott á két vidéki csapat. A mérkőzést, mely élénk és heves volt, a verbásziak megérdemelten, biztosan nyerték meg. Az első félidőben VSC fölény, melyet csak idöhkint szakított meg egyegy rövidebb időre kulai ostrom. A sorozatos verbászi támadások csak a 26-ik percben törik meg az ellenfél védelmét: Hauslobner a tizenhatosról védbetetlen gólt lőtt. A jég megtört, az első gólt gyorsan követte a második, melyet Katz közvetlen közelről szerzett meg csapatának. A szünet után SENTA: Szentai AK—Fcrrnm SC 2:1 (1:1). Barátságos. TOPOLA: \SAK^-Topolal FC 1:1 0:1). NOVISAD: NAK—Macsva Sabéc 2:2 (2:2). • Bajnoki. BECSKEREK: Kadíma—Srbtja Kikinda 1:1 (1:0). Tternoki. heves küzdelem. Schwäbische—SUroia 3:3 (2:1). Barátságos. BEOGRAD: ' Jugoszlávia—Jadran 9:0 (4:0). Bajnoki. Erős küzdelem. BSK—Jedinstvo 3:2 (2:1). Bajnoki. Erős küzdelem. ZAGREB: ' Grídjttniki—Vasutas. 4:2 (3:0). Bajnoki. •' í Concordia—Sparta ?:0 (0:0) liÁSK--Croatia 6:2 (3:0). tovább tartott a verbászi fölény. A gyors verbászi csatárok állandóan' a kulai kapu előtt tartották a játékot. A 18-ik percben Garamszeghy előírásszerű kornerét Szép kapásból belőtte. Pár percre fellángolt Kula támadó kedve, mely meghozta u becsület-gólt.. Rankov a védők hibájából a labdát a hálóba helyezte. A gólra Verbász még két góllal válaszolt: előbb Szép, majd az utolsó percben Katuszi javítottak az eredményen. A VSC-beu a közvetlen védelem és a két szélső voltak a legjobbak. A kulai csapatból Varga. Rozmanu és Katatics váltak ki. ..n 123456 12345b 123456 12.345 123452 BUDAPEST MTK-UTE 4:0 0:0). Az MTK kitűnő játékkal győzte le a Fogtokkal ki-, álló újpestieket. A gólokat Opata (2), Senkey lőtték. Fog! II. öngólt vétett. FTC—Rapid (Bics) 3:0 (1:0). A magyar csapat biztosan győzött. Góllövők: Niklsburger, Sándor és Tóth. TT. osztályú bajnokság. MÁV-URAK 5:1. F.MTE-Zugló 1:0. BAK—Világosság 3:0. KAOE-ETSE 3:1. Tcstvériség—RES 5:3. UTSE-VMTE 4:0. F'őv.TK—RÁC 1:1. BECS: Vienna—Hakocth 5:4 (3:1). Amatcnr—WSC 1:0. Wacker—Admira 0:0. Országos mezei futóverseny Budapesten. Budapestről jelentik: Az országos mezei futóversenyben Belloni MAC győzött 47 perc 26.8 mp.-es idővel. A csapatversenyben: I. MAC, 2. MTK, 3- Ál TE. - " 't .-,-r hrc-tCfi'ri’ ('etpt/iv’ rfr PPVVVi’S "Rt-P PMC giihn/lrn-------Hvomaton -g;-lnfHliUnlrtlrinnni . Minerva t.,j ,nd.I PkI Hrrlr- PFNVVFK t 1 Cnó/Mtr.i *