Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)

1926-03-30 / 88. szám

12 OLDAL » ARA 1’/, DINAR Poštarina ±1 *» äi.-iv*. um L üYE XXVO. évfolyam Szubotica, 1926 KEDD március 30. 88. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Ifclefon: Kiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 K özbeszóló BOR Stojadinovics pénzügyminiszter a resszortja költségvetésének tárgyalását bevezető expozéban megállapította, hogy a háborúban résztvett országok pénzügyi helyzete nemcsak gazdasági, hanem politikai körülményeiktől is függ. A tétel ilyen megfogalmazása a történelmi materializmus dogmatiku­sai szerint nem szabatos, mert a gazdasági és politikai viszonyok a legszorosabban összefüggnek és a po­litika nem egyéb, mint a különböző osztályok gazdasági küzdelmének po­rondja. Ám a gyakorlati élet minden­­napiságában a gazdasági és politikai élet kü önváltan, sőt egymással szem­behelyezkedve mutatkozik és a poli­tika azoknak a mozgalmaknak összes­ségét jelenti, amelyek folyamán a pártok a maguk jelszavait a gazda­sági követelmények fölé értékelik. Akármilyen szabályokat hüvelyeznek' is ki tehát a világnézleti elméletek a történelem eseményeiből, tény az, hogy egy ország pénzügyi helyzetét a gazdasági adottságain kívül politikai viszonyainak jellege is meghatározza. Természeti kincsek, azok kiaknázására hivatott munkaerők és a termelés lendületének összes feltételei sem ja­vítják fel az állami költségvetés mér­legét, ha a dolgozó kezeket a poli­tikusok elvakuitsága lefogja és a páríszenvedéiy nagyobb ur, mint az ország gazdasági boldogulásán őrködő beiátás. Ahogy a gazda nagy vagyon­állománya ellenére is anyagi zavarok­ba jut, ha luxuriozus szórakozásai el­terelik a gondját birtoka észszerű és intenzív megművelésétől, úgy az állam pénzügyei is leromlanak, ha gazda­sági fejlődése szükségességeit el­nyomja a túltengő politika. A gazda­sági rekonstrukció életkérdés, a min­denáron való politizálás ezzel szem­ben a legnagyobb luxus. Azt is mondta a pénzügyminiszter, hogy a póthitelem engedélyezésénél számot vetett a nép teherviselőképes­ségével. Milyen szívesen reméli az adózó polgárság, amelynek nemcsak jövedelmét, hanem vagyonát is fe­nyegetik a hallatlanul magas adók, hogy a pénzügyminiszter bejelentésé­ben megnyilvánuló kiméietesség ér­vényesülni fog az adóztatás körüli suiyos anomáliák kiküszöbölésében is. A gyűlések és demonstrációk hosszú sora adóit tragikus nyomaté­ket annak a bizonyosságnak, hogy a Vajdaság nem tudja megfizetni azo­kat a horribilis 'adókat, amiket köve­telnek rajta. Viszont a miniszteri expozé annak a véleménynek ad ki­fejezést, hegy a költségvetési tételek teljesen reális alapon nyugszanak. Eszerint a pénzügyi kormányzat a ki­vetett adókat behajthatóknak tartja. A politikai élet hipertróíiája az oka restringálásával és a gazdasági fej­lődés hathatós előmozdítására szük­séges eszközök megvonásával lehet­séges. # A nemzetgyűlés már valamennyi tárca költségvetését megszavazta és kedden az egész pénzügyi vita befe-Előfizetési ár negyedévre 150 din. Szerkesztőség: Aleksandrova ul. 4. (Rossia Foneiére-palota) Kiadóhivatal: Subotica, Aleksandrova ul.l.fhrlbach-paiotaj jeződik. A Vajdaság, továbbá Bosznia és Szlovénia érdekében történt fel­szólalások nem enyhítettek ezeknek az országrészeknek roskasztó adóter­­hein. A jövő fogja megmutatni, hogy az állami bevételek előirányzata, va­lóban olyan reáiis-e, amilyennek a a pénzügyminisztérium látja. Semmi­esetre senj lehet azonban olyan sziklaszilárd, hogy az adótörvény egységesítésének égető sürgősségéi ki ne domborítsa. A közteherviselés egyenlősitése lesz az első nevezetes lépás a politika hatókörének megszü­letése és a leszorított gazdasági erők íelszabaditása felé. Koalíciós kormány alakul Romániában Keddre várják a kormányválság megoldását Bukarestből jelentik: A kor­mányválság megoldása a várako­zás ellenére hétfőn még nem tör­tént meg. A király felkérte az ellenzéki pártok vezetőit, hogy terjessze­nek elő közös jegyzékei koalí­ciós kormány alakításáról. Ha a koalíciós kormány alakítá­sára irányuló kísérletek nem ve­I zetnének eredményre, akkor az egyes pártok véleményét külön külön fogja &z uralkodó meg­hallgatni. Politikai körökben úgy tudják, hogy a legerősebb romániai és bessz­­arábiai párt, a paras/ipart és az Erdélyben legerősebb nemzeti párt között megállapodás jött létre a koalíció megalakítására. Az így létrejövő koauciós kormány teljesen szabod és minden közigaz­gatási erőszaktól ment választáso­kon is erős többséget kapna és állandó kormányzati rendszert alkot­hatna. A kormányválság valószínűleg a keddi nap folyamán véglegesen megoldódik. Tizenkét és fél milüárdra emelkedett a költségvetés A külföldiek földbirtokáról és a hitoktatásról tartalmaz rendelkezést az uj függelék annak, hogy a nép túlfeszített szolgáltatásaiból beosztás?, is csa' köz­befolyó jövedelmek a fontos kiadások Beogradúól jelentik : A pénzügymi­niszter hétfőn újabb amandmanokat terjesztett be a parlamenthez a pénz ügyi törvény kiegészítése elmén. A függeléknek van néhány érdekes sza­kasza. Az egyik szakasz felhatalmazza az agrárreíorm minisztert, hogy a kül­földi alattvalók jugoszláviai birto­­kaiból a maximumra vonatkozó elő­írástól eltérően felhasználhatnak az agrárreform céljaira földterületeket addig a maximális mennyiségig, pénztártól honoráriumra tarthatná ■ nak igényt. Olt, ahol az egyházi ha­tóság nem törődik a vallásoktatással, ezt a tárgyat a tanítók látják ei, ha ugyanolyan felekezetüek, mint a ta­nulók. Az amar.dmanok folytán a költségve­tés végösszege megváltozott. A pénzügy­­miniszter erre való tekintettel hétfőn újabb törvényszakaszt terjesztett be, amely kimondja, hogy a költségvetés bevételi és kiadási végösszege tizen - kétmilliárdötszáznégymillió dinár. amennyit az illető állam hagy meg jugoszláv alattvalóinak, vagy jogi sze­mélyeknek. Ez az intézkedés Romá­nia elten irányul, ahol tudvalévőén kíméletlenül elvették a jugoszlávok birtokait, különösen a szerb pravo­szláv egyház földjeit. Egy másik szakasz elrendeli, hogy azokban az elemi iskolákban, ahol a vallásokta­tást eddig papi személyek végezték, ezeknek tovább is foguk van, illetve kötelességük a hitoktatás ellátása, anélkül azonban, hogy az állam-Hir György magyar képviselő ellen merényletet követtek A frankklisék rejtegetójét a titkos társaságok állítólag el akarták tenni láb alól Budapestről jelentik : A frank­klisék titokzatos megkerülése még az eddiginél is bonyolultabbá te­szi a frankügyét. A rendőrség hétfőn részletesen kihallgatta a vasárnap este előállított Szendey Lászlót, juhász Lászlót és dr. Fekete Györgyöt annak tisztázá­sára, hogyan kerültek a Royere francia megbízottnak küldött frank­­klisék birtokába. Juhász előadta, hogy kedden egy vidéki külsejű fiatalember kereste fel ilir György nemzetgyűlési képviselő irodájá­ban, ahol alkalmazásban van és átadott nekj egy csomagot Szen­dey László részére. Néhány nap­pal később feljött az irodába őr. Fekete György aszal, hogy Szen­dey küldte öt a csomagért. Hang­súlyozta Juhász, hogy ő nem is tudta, mi van a csomagban. Ennél többet a titokzatos ügy­ben a rendőrség eddig nem tu­dott megállapítani és ezért most tovább folyik a nyomozás annak megállapitására, hogy a frankkli­sék mikép kerültek elő. Bizonyos értesülések vannak arra nézve, hogy a írankkfiséket már régebben Hir György fajvédő képviselő lakásált rejtegették. Hir György nemzetgyűlési képvi­selő tudvalevőleg a napokban élet­­veszélyesen megbetegedett. Ezzel kapcsolatban olyan hírek kerültek forgalomba, hogy Hir képviselő, aki nagy összegeket sikkasztott és akit ezért most kértek ki a nemzetgyűléstől, tettének követ­kezményeitől tartva, megmárgeztc. magát. Már néhány napja beszél­nek azonban bizonyos körökben arról, hogy Hir György képviselő a frank­hamisítással kapcsolatban poli­tikai merénylet áldozata lett. Hir Györgyöt titkos társaságok­hoz tartozó egyének állítólag el akarták tenni láb alól, mert fél­tek vallomásától. Hir György közvetlen környe­zetéből származó értesülés szerint ugyanis a képviselő betegsége alatt rövid időre megához térve, a kővetkezőket mondotta ;

Next

/
Thumbnails
Contents