Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)
1926-02-28 / 58. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 1926. február 28. Oknyomozó lélektan Az SHS királyság vajdasági tartományának baranyai részében napok óta furcsa kavarodás van hat letartóztatás, illetve helyesebben, előzetes őrizetbevétel körül. A baranyai lakosság nyüzsgő emberbolya az elmúlt évek tapasztalatai után többé már semmiesetre sem kommentálásra szoruló lelki jelenség. Mégis érdekes, mégis szükséges és mégis elkerülhetetlen feladat e hat bilincsbeverés kulisszáit föllebbenteni és megreílektorozni hátterük műhelyeit. * Kezdődik az egész história ott, hogy a beográdi lapok szigorú közvéleménypózban veszedelmet adtak tudtára olvasóiknak. írván, hogy feneketlen összeesküvés és kémkedés fészke Baranya, ahol a legveszedelmesebb elemek fogtak öszsze az állami pillérek döngetésére. A nyomozás az ügyben megindult. Semmi jogunk, de sőt. semmi okunk sem kételkedni, sem kétségbevonni ennek a hat szűk cellát eredményezett vizsgálatnak jóhiszeműségét. Betartották a formát, a törvényes keretet és az előirt hivatalos apparátus minden sallangját, ami monstre-ügyeknél szokásos. A vizsgálati anyagot hat nap alatt teremtették elő. És hat vizsgálati foglyot. Mindennapra egyet. És a hetedik napon a nyomozást befejezték. Az ügyhöz tovább semmi közünk. A független bíróság dolga. Lássuk a népleiket. * A baranyai nép lelke, gondolkozása, hite és vágya négy esztendő alatt történelmi forrássá sulyosodott alakban látott napvilágot ezeken a hasábokon. Négy esztendő hosszú idő. És mégis rövid. Hosszú, mert föl lehetett halmozni rengeteg, több kötetre való sérelmet. Rövid azért, mert nem volt alkalma mégse belátóbb belátásra bírni azokat, akik urai és parancsolói voltak eleddig minden egyéni művelet mozgatójának. _ De jó. Mi belátjuk a kezdet nehézségeit. Mi koncedálunk minden olyan apró akadályt, amely gátló körülményül szolgál egy zökkenő nélküli adminisztráció kiépítésénél. Nem lehetünk, következésképpen nem vagyunk azonban abban a helyzetben. hogy egy békére, békés munka teljesítésére, államhüségre és a lojalitás egyéb kötelességeinek lelkiismeretes teljesítésére predesztinált nép meghasonlásához tápot adjunk és fölösleges nvugtalanltásához megértő és helyeslő tapsot szállítsunk. Mert mi történik újabban? Az alapot. a lényeget, tehát a kiindulási pontot a kémkedési ügyhöz egy j Klug nevű zászlósnak egy beljeij polgárhoz intézett bár soros levele szolgáltatta. Föltéve, hogy a levél Klug nevű zászlóstól származik, kinek lehet érv és döntő bizonyíték érv éretlen tacskó levele ahhoz, hogy abból egy tekintélyes terület komoly lakosságának megbízhatatlanságára következtessen. Kinek van bátorsága ahhoz, hogy viselje sokezer hűségben hűen kitartó állampolgár hétköznapjainak _ megkeseritéséért a súlyos és felelősségteljes és kárpótolhatalan ódiumot. * Részünkről ezek a halk megjegyzések nem preventív aggódások kifejezői. hanerp egy hangulathullám nyomán keletk^ejj pozitív megfigyelés ejjédxpényéi. Bárányában a múlt tapasztalatain okulva a füg: getlen bíróság küszöbére került affér egészen bizonyosan a nép széles rétegeinek fokozottabb nyugtaianitását fogja maga után vonni. Fölszabadulnak a szenvedélyek, utrakelnek a gyanú állandó permanenciában strázsáló szolgálattevői. A gyanú öl. öl. nemcsak, mint élemedett korú közmondás, hanem, mint aktiv és naponta alkalmazott módszer a baranyai sivár napok egymásutánjában. ■* Az ügy érdemi részéhez — ezt újra megismételjük — nincs és nem lehet hozzászólásunk. De nyugtalan1 Tegnap a következő történetet hallottam, . amelyet .egy barátom beszélt el, amikor arról volt szó, hogy az utóbbi évek társadalmi és gazdasági eltolódása milyen furcsa . következményekkel jár. * Egy hiziszeg&iy maradt rám a szüleimtől, akik őt, amig éltek, havonktat bizonyos összeggel -segítették. Ezt a kis segítséget tőlem fis mindég pontosan megkapta, sőt azt egy ízben a kérelmére föS is i emeltem. De jött a háború, a mindent fejtetőre állító, amely az elsőkből utolsókat s az utolsókból elsőket csinált A szegény »pártfogolt«-9ö$>ól körniyenkereső, egyretollasodó. napról-napra gyarapodó és gyors iramban zöldágra vergődött szerencsés ember lett. Sok ilyen különös átalakulás történt ezekben a boldogtalan esztendőkben, amelyek nemcsak az országok határait, de az egyes polgárok és családjaik vagyonba tárait is újonnan — és meglepően — állapitóttá k meg. Földhözragadt minolisták ebéd és vacsora közt meggazdagodtak, azelőtt lói szituált jobbfajta emberek pedig az ebédek és vacsorák folytán, amelyekről ezekben ia szomorú esztendőkben se tudtak egészen leszokni, szépen lassan tönkrementek. A kettőnk esetében ia dolog nem volt épp ennyire feltűnő. A liáziszegényem nem lett éppen dináTmilliomos, de azon az utón járt, amely a kellemes magaslat felé vezet — én pedig nem jutottam éppen koldusbotra, de határozottan a feléje hajló lejtőn csúszkáltam lefelé... A »szegényem«? ebben az időben már nemcsak többéit keresett, de -több húst is evett, mint én. Nemrég egy kis ingatlant is szerzett! s fülheggyel hallottam, hogy apróbb összegeket is k'iád kölcsönbe kamatra... S 'azt is mondták, hogy o kamatokat nem lehet uzsorának nevezni, mert nincs az az uzsorás, aki. ilyen magas kamatokat merne szedni... Ám azért pontosan megjelent, az ő emelkedésének és' az én hanyatlásomnak a korszakában is, minden hó elsején nálam a kis járulékáért, sőt célozgatott is nélu . a rettenetes drágaságra s példálódzóit; hogy a pénzen, amelyet adok neki, nem lehet már semmi okosat kapni s hogy azzal iaz összeggel, amelyet tőlem1 »élvez«, tulajdonképpen még az útja sincs megfizetve, ügy illenék! — sejttette a 'derék férfiú — hogy ezt a segélydijat a változott visz> nyakhoz képest az uj áraknak megfelelően emeljem föl, mert hiszen valószínűleg én se annyit kapok a munkámért, mint békeidőben, hanem jelentékenyen többet... Mellesleg megjegyezte, hogy egy orvos például, ha ilyen messzire, elfárad, többet keres, mint ő és kocsit is fölszámít, ő pedig gyalog lön és bizony messziről, mert távoli városrészen lakik s a cipője talpa, e hosszú. ütőn alighanem többet köpik. mint amennyit ez az egész nyomorúságos ' segéiypépz ér.., érzések között kisérjük azokat a félreismerhetetlen tendenciákat, amelyek a baranyai nép nyakába, adó és jégkár és árvizpusztitás mellé a megbízhatatlanság bélyegét akarják sózni. Ez a nép dolgozni akar, élni akar. szabad mozgást akar. Aki kétségbevonja jóhiszeműségét, az romboló célokat szolgál. Mondvacsinált kifogások özönét rá lehet zujditani a baranyai magyarságra. De i ezek a kifogások nagyon rövid, tiszavirág életűek lesznek. Qui nimium probat, nihil probat. 1 Mesterházy Ambrus S még sok. ily szeretetreinéltóságot mondott. Egy ideig törteim a szemtelenségét, de végre igy szóltam hozzá: — Nézze, tisztelt ur, ez igy nein mehet tovább. Maga napról-napra vagyonosabb lesz, amihez szívből gratulálok, mert, ez igen kellemes érzés lehet — én meg folytan szegényedek, ami, liigyje meg, nem tartozik sa légboldogitóbb érzemények közé. Nem járja hát, hogy én, aki magam is a megélhetés nehéz gondjával küzdők, segélyezzek másokat. Az pedig egyenesén ‘abszurd és erkölcstelen dolog, hogy olyan embernek nyújtsak támogatást, aki arra egyáltalában nem szárul iá ,s nálam sokkal kedvezőbb anyagi helyzetben van. — Oh, nekem ás , megvannak a magam anyagi gondjai sóhajtotta a szegényem. — Parkét áztatni kell két szobát a házban, amelyet nagynehezen keserves verejtékkel sikerült megszereznem. — No hát, én sohase hallottam, hogy valaki a szobáit olyan pénzből akarta volna parkétáztatni, amelyet segítségül kap ió emberektől. — C-sak nem gondolja a nagyságos ur, hogy. a maga szobáit alkarom ágy kikészittetni? Oh, jól tudom éli azt, hogy .az ilyen lukszus nem dukál a magamfajta szegény embernek... De a lakóm éppen dupla bérösszeget igér, ha parkétás szobát kap. ■ — A lakója igen jóizlésü'ember lehet... De hát az én pénzemből ugyan nem sok centiméter parkétát fog oda maga lerakatni... Reméltein, te fog mondani a további segélyezésről, amely magának, barátom, sokkal kisebb előny, mint amilyen teher nekem. Szemrehányóan tekintett rám — olyanformán, mint a félreértett ártatlanság a agy egy kegyetlenül üldözött vértanú s szomorúan, de egyszersmind tagadóiig rázta a fejét. —‘Kérem, ezt ne tessék kívánni. A közös megállapodás 1 az volt, hogy ameddig mind a ketten élünk, a nagy-. ságos ur ás, meg én is (éljünk száz esztendeig!), addig nekem pontosan kijár minden hónap elsején az a kicsi összeg. — Ebben igaza van. De vegye figyelembe a helyzetünkben beállott' változásokat.' Maga. aki azelőtt tű volt utalva, hogy anyagi támogatást fogadjon el jobbmódu polgártársaitól, időközben — gratulálok! — maga. is jómódú lett s oly viszonyok közé jutott, hogy bátran segélyezhetne . néhány háziszegényt... En pedig, aki azelőtt elég tehetős voltam és szívesen nyúltam azoknak a hóna alá. akik rámszorultak, az ellenkonjunkturák folytán teljesen letörtem s már-már ott tartok, ahol maga a háború elórt volt.Nagyon szívesen felcserélném 4 pénztáramat a magáéval.!:. Nem látja be agnak a furcsaságát, hogy. a vagyonos ember segítséget fogadjon el egy szegénytől? —- De ha 'az neki jussa! — kiáltot13. oldal. ta szinte haragosan a szemérmetek szegény. — S nekem ez jussom!... De mert belátom, hogy' a nagyságos urnák most rosszul megyeu, méltányosságból nem kívánom, hogy fölemelje a járandóságomat. Pedig az oly csekély, hogy más az én helyemben el se fogadná vagy rajta volna, hogy a piaci árakhoz képest szabályozzák... S ha én1 azt a fáradságot veszem magamnak, hogy -idejövök minden hónapban ezért a .néhány rongyos bankjegyért, hát akkor a nagyságos megadja azt nekem szépen és rendesen, mint odúig és örül,' hogy nem követelek javítást. — No látja — mondtam. — Maga is beösmeri, hogy vesződség azért a kicsi pénzért idefáradni... Hát ne fáradjon Ide! — Hiszen nem is jönnék... Nem is érdemes, .igazán nem érdemes... De hát úgy tanultuk az iskolában — bizonyosam emlékszik a nagyságos ur is, mert Íriszen jobban tanult, mint én —• hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Én hát megbecsülöm ezt a kis követelést... És aztán az. tetszik tudni, már bent van a költségvetésemben, a nagyságos ur ott szerepel a követel rovatomban ezzel a szerény összeggel. Nem akarom irreálissá tenni a budgetemef. A konoksága kezdett bosszantani. — És nem röstoll — pattantam föl ezért az összegért tizenkétszer idefáradni és magának és nekem tizenkétszer évente ilyen alkalmatlanságot szc-. rezni? r-r De bizony Testeitek — telelte ö kouciliánsaai. — S mivelhogy már 3 nagyságos ur szóba hozta,, hát én se kerülgetem tovább a forró kását, ha nem azt tanácsolom a nagyságos ur nak, hogv fizessen ki tizenkét hónapot előre s akkor egy egész esztendeig nem ■lát. Erre a támadásra éppen nem voltam elkészülve s h-amarjákain alig tudtam válaszolni. Végre mégis igy íörmedtem az ajánlattevőre: , -r Hát nincsen éppen semmi belátása? Azzal akar könnyíteni a helyzetemen, hogy ezt a pénzt, amely magának tulajdonképpen nem jár, amelyet eddig is csak a szüleim iránti kegyeletből folyósítottam, most egyszerre és előre akarja bevasalni rajtam egy esztendőre? Tudja-e, hogy kedvem volna a további segélyezést . egyszerűen beszüntetni? Saijnálkozólag — mintha engem sajnált volna — csóválta meg a fejét és igy szólt: — Már nagyon csodálom' a nagyságos urat... így elvenni akarni az ember biztos jövedelmét,, amelyről azt hitte, hogy arra mindég .számíthat! Hát lopom én a pénzt, hogy ágy ’lehet vetem bánni? Haragosan válaszoltam: —- Nem, maga nem lopja »de éli se lopom s most már határozottan kijelentem, hogy mátul fogva nem segélyezem tovább a gazdag kéregetömet. De mivelhogy már idefáradt, hát ezúttal,' utoljára kifizetem a havi pénzét, de kérem, hogy ezentúl ne fáradjon el éri - te, mert többé sose fog itthon találni Megértette? Ez az utolsó pénzösszeg, amelyet tőlem kap. Ezzel kezébe adtam a húsz dinárját. Igazabban: a húsz dináromat. Mát gondoltok? Bizonyosan azt, hogy önérzetesért visszautasította. Szó sincs róla. Elfogadta: És attól tartok, -bőgj' a jövő elsején megint tesz hozzá szerencsém. Mert ő nem ’opta a pénzt... * — És ha el talál jönni, mit szándékozol vele tenni? — kérdezte valamelyikünk. — Megadom .neki a jár-ttsdéságát. Mert aki ennyire szereti a pénzt, sza bad azt attól megtagadni? ELTOLÓDÁS Irta: BAEDEKER
