Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-27 / 57. szám

1926. február 27. RACSMEGYE» NAPLÓ 5. oldal A frankbizottság kisebbségi véleményét viharos jelenetek közt tárgyalta a magyar nemzetgyűlés Hegymegi-Kiss Páí éles beszéde a kormány felelősségéről — Bethlen félrevezette a vizsgálóbizottságot — A miniszterelnököt, a belügyminisz­tert: és az igazságügyminisztert súlyos vádakkal illeti az ellenzék „A nemzet becsülete kívánja, bogy a kormány hagyja el a helyét“ Szabadjegycsalással vádolják Dénes István képviselőt te firtatni. Bethlen kijelentette, hegy 4 szokolügyben demurs érkezett Cseh« Szlovákiából. A bejelentés hatása alatt az ellenzéki tagok is lemondtak az ügy firtatásáról és' csak később derült ki, hogy a de* mars még január nyolcadikén, tehát a bizottság megalakulása előtt ti­zenkét nappal érkezett. farkas István: Ez a Bethlen mód­szere! Hegymegi a bizottság előtt {olytatot# bizonyítási eljárást ismerteti, majd arról beszél, hogy Nádossy, Kurz és Gerd megtagadták a bizottság előtt V3fó meg ■ jelenést. Budapestről jelentik: A magyar nem­zetgyűlés pénteki ülésén a napirend előtt Gaál Gaszton szóvátette, hogy a uapilápok közlése szerint Dénes István képviselő a parlament egyik tisztviselő­iét becsületszavával félrevezette, hamis bizonyítvány kiállítására bírta rá, amely­re a háznagyi hivatal pecsétjét is rá­ütötték, majd ezt az okmányt közjegy­zőileg hitelesítve lemásoltatta azért, hogy egy villamos szabadjegy-kérvény ügyében ellene emelt vádban a bíróság megszüntesse az eljárást. Mintán ezért olyan büntetés járna, hogy Dénes Ist­vánt képviselőt mandátumától is meg­fosztanák, sürgős intézkedést kár az ügyben. Rassay Károly felszólalásában hangsu­­fyozza, hogy a lapokban Szcitovszky Béla házelnök olyan nyilatkozatot tett közzé, amely szerint ő csütörtökön eb­ben az ügyben az ügyészség if.egszün­­tetö végzését illetéktelenül vitte el a parlament elnöki irodájából. Azért kér­te el a megszüntető végzést, mert az elnökség azt jogtalanul nyolc nap óta visszatartotta. Ilyen körülmények kö­zött a képviselők már az elnök szemé­lyében sem láthatnak garanciát. (He­lyeslés a baloldalon, zaj a jobboldalon.) Szcitovszky Béla: Nem volt joga el­vinni az aktát! Rassay Károly: Formailag nincs jo­gom, de az igazság szerint igen. Ott feküdt az Íróasztalon a megszüntető végzés. Szcitovszky Béla: Nem igaz! Rassay Károly: De ott volt! (Nagy zaj.) Kábák Lajos: Olyan az elnök, mint a pártja! A kisebbség Szünet után iélegykor áttérnek a frankbizottság jelentésének tárgyalására és Hegymegi-Riss Pál előterjeszti a ki­sebbségi véleményt. Ominózus véletle­neik játszottak közre — kezdi beszédét — hogy én ismertetem a frankbizottság kisebbségi vélemény-én. Vázsonyi Vilmost kötelessége teljesítése közben felelőtlen elemek megtámadták és az életére tör­tek. (Nagy zajj Felkiáltások a kormánypárton: Nem így történt! Hegymegi-Kiss: Ezek a felelőtlen ele­mek szabadlábra kerültek! — Hallatlan! Ez jellemző a Bethlen­­kormány rendszerére! — kiáltják a bal­oldalon. Hegymegi-Kiss: A másik ominózus véletlen, hogy Peyer Károlyt harminc napra kitiltották a nemzetgyűlésről, mert’a miniszterelnököt megsértette. Felkiáltások a szociáldemokratáknál: Bethlen kezdte a mi megsértésünkkel! A miniszterelnöknek szabad sértegetni? Hegymegi-Kiss: így kerültem én abba a helyzetbe, hogy' a kisebbségi véle­ményt ismertessem. A kisebbségi véle­mény éles támadás az üzletiesen űzött hazafiasság ellen és a józan hazafiság­­ra appellál. Az igazság megtalálása nem a nemzetgyűlés tagjai, hanem nyolc millió dolgozó polgár érdekében szüksé­ges, akiket meg kell tisztítani a frank­hamisítással rájuk fröccsente« sártól. Esetleges szavazással ä kormány meg­kaphatja a felmentést, de az igazság és a nsorá! n kormányt Szcitovszky BéÍ3 válaszában kijelenti, hogy az aktát a háznagynak adta át az­zal az utasítással, hogy értesítse őt, hogy ax aktát kiállító tisztviselő milyen mértékben felelős. Ezt akarta bevárni s ezért nem került 3 megszüntető végzés a mentelmi bizottsághoz Györki Imre: Nem igaz, hazugság! (Óriási zaj.) Szcitovszky Béla elnök: Rassay Ká­roly eljárására precedens, mióta az or­szággyűlés fennáll, nem volt. Nem volt még eset arra, hogy egy képviselő az elnöki hivatalból, egy tisztviselő aszta­láról egy aktát elvigyen. (Nagy zaj.) Felkiáltások a baloldalon: Nagyon jól tette! Rassay Károly viszonválaszában hang­súlyozza, hogy Dénes István mentelmi ügyéit a kérdéses akta nélkül nem lehe­tett volna elintézni. Az elnökség eljá­rásában tendencia volt. Dénes István szólal fel ezután és ki­magyarázza az ügyet Hangsúlyozza, hogy valótlanság, hogy ö hamisított ak­tát kért volna a Ház egyik tisztviselő­jétől, még kevésbé akart villamos sza­badjeggyel csalást elkövetni. Részlete­sen ismerteti ezután a Beszkáríól kért szabadjegy ügyét ós kijelenti, hogy a Ház tisztviselői dacára annak, hogy Beszkár visszavonta ellene a feljelen­tést, hajtóvadászatot indítottak ellene. Karahath Jenő és Reischl Richard felszólítják Dénesi, hogy kérje ebben az ügyben önmaga a kiadatását hogy a bí­róság elé állhasson. Gael Gaszton és Kiss Menyhért sze­mélyes kérdésben szólalnak fel. majd az elnök szünetet rendel é. fi vélemény a végső konzekvenciák levonására kényszeríti. Az ellenzéknek akkor, amikor megvizs­gálta az ügyet, nem voltak és nem lehet­tek hatalmi céljai. A cél tisztán csak az volt: megállapítani a kormány politikai felelősségét. Külpolitikai szempontból úgy látjuk, hogy az országnak a kör- j nyezö államokkal meg kell teremtem a \ teljes békét, mert csak igy lehet a jobb jövőt megalapozni. A kormány csak úgy maradhat a helyén, ha talpköve a morál, de a frankhamisítás! bűnügy anyagának i feltárása azt bizonyltja, bogy a kor­mány Is bűnös, mert nem csak az bűn és gazság, hogy frankhamisítást követtek el, de az épp­olyan bűn és gazság, hogy a felelőssé­get bizonyos személyekre akarják lo­kalizálni és bizonyos körülményekre nem akarnak világosságot deríteni, (Za­jos helyeslés a baloldalon.) Ezzel a ka­landorpolitikával ' végre le kell számo'ni. Éppen ezért a kormánynak kotródnál kell a helyéről. (Zajos taps az ellenzé­ken.) Az egész bűnügyben a legsúlyosabb hibákat Bethlen miniszterelnök kö­vette el. Viharos helyeslés és taps tör ki az el­lenzéken, A jobboldalok óriási zaj tá­mad, a kormánypárti képviselők tapsol­nak és éljenz'k Bethlent. Felkiáltások ■ a szocialistáknál-: Le-\ mondani, lemondani! Hegymegi-Kiss ismertén ezután a­parlamenti bizottság megalakulását ás munkáját. Rámutat arra, hogy Bethlen valósággal megtévesztette az ellenzéket egy kijelentésével. Amikor ugyanis a parlamenti vizsgáló­bizottság a szokolhamlsftás ügyét kezd-Urbanics: Nem mind hivatalnok, aki hamisított! Erre a közbeszólásra nagy vihar tá­mad. A szocialisták Urban'cs felé kiált­ják: — Egész sereg- hivatalnok van bele­keverve a frankhamisításba! Esztergályos János: Az állam kas­szájából kapták a pénzt, tehát mint köz­­tisztviselők jártak el. Hegymegi-Kiss folytatja . a bizonyí­tási anyag ismertetését és megállapítja, hogy a bizonyítás eredményes volt a kormány felelőssége szempontjából. Kállay Tamás: Szégyen ezeket itt így pertraktálni! Proppcr: A bűnt eltitkolni nem szé­gyen? Beszélni róla nem szabad? Lendvai-Lehner: Trianon nein volt szégyen? Hegymegi-Kiss: Azok szégyeljék ma­gukat, akik résztvettek a frankhamisí­tásban és szabadon járnak, mert nem jelentkeztek. Kállay Tamás: Tessék neveket emlí­teni! Sütő József: Ba-ross- Gábor miért van szabadon? Hegymegi-Kiss: Kétségtelen, hogy Zadrawetz, Baross és Szörtsey, akik a TESz reneszánszát előkészítették és Albrecht útját egyengették, részesek á frankhamisításban. Sajnálatos, lrogy Barosst nem lehetett kihallgatni és nem lehetett kihallgatni Mayer Jánost, Al­brecht titkárát sein, pedig ez utóbbitól szerettük volna megkérdezni, hogy kez-A kormány Hegymegi-Kiss: A kormány felelős azért, hogy az ö uralma alatt ilyen gazság megtör­ténhetett. Felelős, hogy ámbár tu­dott a készülő bűncselekményről, annak keresztülvitelét nem akadá­lyozta meg. Felelős, hogy engedte a bűncselekményt hazafias színezet­tel bevonni. Nincs egyetlen pozitív mulasztás .sem ebben az ügyben, amely ne a minisz­terelnökre volna visszavezethető. Fele­lős az igazságügyminiszter is a vádirat ferde beállításáért. A vádiratban a Tér­képészeti Intézet szerencsétlen alkalma­zottai mint tettestársak vannak vádol­va, holott Nádossy, ez a fenegyerek, aki négy éven át volt az ország főkapitá­nya, csak mint bűnsegéd szerepel. Fe­lelős az igazságügyminiszter azért is, hogy a nyomozó főügyészség elmulasz­totta a Mészáros Gyulára vonatkozó iratok beszerzését, továbbá azért is, hogy nem engedték meg a parlamenti bizottságnak dr. Baksay Miklós kihall­gatását, aki felvilágosítást tüdőit volna adui a szokolhámísitásról. Hegymegi beszél ezután a Perényi-le­­vélről Farkas István: Megállapodtak a bel­ügyminiszterrel! Hegymegi-Kiss: A többség elnéző ál­láspontra helyezkedett velük szemben, azzal az indokolással, hogy a megidé­zettek köztisztviselők. i vihar úetben miért tagadta összeköttetését Jankovickcsal? Pesthy Pál igazságügyminiszter: Ma­gért az igazságügyi -hatóságk kihallgat­ták. Vázsonyi: De nem kérdezték ezt tőié! Lendvai, a botránykeverö Hegymegi-Kiss: Kihallgatták ott U. asszonyt is. Jankovieh és Mayer U.­asszonynál a királykérdésrő! beszéltek, de a nyomozó hatóságok iicni kérdez­ték meg U. asszonytól, Hogy mit be­széltek a királykérdésröi. Lendvai: Jankovieh alaposan, belőtt U. asszonynak! Leodvainak erre a kijelentésére pél­dátlan vihar tör ki a baloldalon. Rakovszky István, Létay Ernő, Rain­­preciit Álltai, Horváth Zoltán és mások magukból kikelve kiabálnak: — Szegyelje magát, mar megint be van rúgva! Rakovszky István: Mégis csak szem­telenség! Hallatlan ilyet mondám! Létay: Példátlan elvetemültség! Lénával (Létay felé fordulva): Miért van úgy felháborodva? Létay: Jogom van felháborodni. A női becsületét sem kitnéli Ez az ön er­­kölcsiségérc vall! Sütő: A nemzetgyűlés bohóca! Rainprecht: Nem bohócság ez, elve­temültség! Percekig -tart a vihar, miközben Ra­kovszky István és Rainprecht feísiptnek az elnöki emelvényre és elmagyarázzák Szcitovszky elnöknek, hogy tjm mon­dott Lendvai A rend nagynehezen helyre áll. felelőssége Bethlen: Ki helyezite el a levelet a Matinben? Rakovszky István: Nádossyt kell megbízni a nyomozással? Rassay: Mindig csak gyanusit! Bethlen: Ha tudnám, megmondanám. Azért kérdem. A belügyminiszter al­kudozása Nádossyval Hegymegi: Nádossyval és Windisch­­graetzzel szemben csak akkor jártak el, amikor azt a franciák követelték. Nd­dossy és a belügyminiszter között kö­zönséges alkudozás folyt. Rakovszky belügyminiszter: Miről? Hegymegi-Kiss: Hazafias célokról be­széltek és a bűnjelek eltüntetéséről tár­gyaltak, ahelyett hogy Nádossyt letar tóztatták volna. A kormány csak abban volt következetes, hogy hazaárulónak nevezte az ellenzéket, amely az ÜEV tel­jes felderítését követelte. Pesthy igazságügyminiszter: Ki vá­dolja hazaárulással az ellenzéket? Horváth Zőlán: Mi vagytpk a felfor gatók! Hegymegi-Kiss: Le kel! vonni a vég se konzekvenciákat, el kel! távolítani a

Next

/
Thumbnails
Contents