Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-21 / 51. szám

14. oldal

BACSMEGYE) NAPLÓ

Hogyan fogták el az apámat?

(7876. évi juntas 23)

Irta: özv. Tomics Jásőné

*926. február 21.

Cink öibí; a holmikat kellett flsszeuednünk ói már el akartunk indulni svájci Htunkra. Nem azért, hoijy szórakozzunk és hogy az élettől dús Svájcot lássuk, hanem azért hogy megkezdett orvosi tanulmányaimat Zürichben folytassam.

Apám oda volt a boldogságtól, hogy úi éppen erre a hivatásra készültére. Nem mintha az imponált volna neki, hogy olyan kevés szerb megy erre a pályára, amelyen más népeknél már a lányok is érvényesülnek, hanem inkább azért, mert bennem a fiát látta, mindig MSosnak nevezett becézgetve és amikor még kisgyermek voltam és íiuruhában járkáltam, mindig dédelgetett, mert szerette azt, hogy fiús vonásaim voltak.

Már végső ideje volt annak, hogs1 elinduljak, mert szeptemberig le kellett .tennem a felvételi vizsgát. Apuskám azonban capról-nopra halogatta az utat és így szóit:

— Clérüuk még idejében oda!

Ez időtájt otthon csak az apám, én és ízlávfco cevü testvérem volt, édesanyánk fürdőhelyen tartózkodott.

Junius liuszonharmatíikán este apám vacsorát rendezett, amelyen az elhunyt tiagy szerb költő Zinaj Jovan, a Cslka '.Tóvá is résztvett. Apám ZmaJ belépésekor így szóit hozzám:

— Kedves vendéget hozok neked, együtt fogunk vacsorázni, te pedig aztán vesd meg az ágyat, mert Cslka Jóvá nálunk fog aludni. Ml ketten vacsora után elmegyünk egy kissé a rfiaíbsc!dl«-ra a Fehér Hajóba.

Apám nem szerette a bort és mindig c-ak keveset ivott. Abban az időben a legkisebb mérték »Halbseidl« volt. Apám épen ezért mindig, amikor távozott mosolygott és én megjegyeztem:

— Imét egy »Haüjseidli-ra megy?

Apám még inkább mosolygott és így

válaszolt:

— Igen, egy »HalbseidD-rac

MegvacscráZtunk, apáin és Cslka Jo

vo eltávoztak. Én pedig mindent előkésátettem kedves vendégünk részére és aludni mennem.

Apám rendesen este tíz Órakor, tért vissza a Fehér Hajóból. Ha sok idegen v olt Novisadon, hosszabb ideig is kimaradt. Ezen a napon éjféltájban jött haza a fcét férfi és azonnal aludni tértek.

Hajnali három és fí! óra volt, még nem Is pityraallott, valaki erősen megzörgette a folyosó ajtaját. Felébredtem. Azt hittem, hogy a cseléd. Az ajtóhoz közt Védtem és ekkor kívülről zajt hallottam. A zaj után ítélve, a folyosón többen Is tartózkodtak és én csak férfihasgofcat ismertem fd

<*- Ki az? — kérdezetni én.

— A törvény nevében nyissák ki!

Megremegtetni világos volt előttem,

hogy hatósági közegek vannak künn, akik bo akarnak jönni a házba. Csak hiányosan voltam felöltözve, ezért arra kértem a kiinnjevőket, hogy várjanak írtig felöltözöm. Ezalatt értesítettem apámat és Cslka Jovot, akik a mellékszobában aludtak és megmondtam, hogy miro! van sző.

Mindketten azonnal kiugrottak qz ágyból és amíg lassan az ajöftoz meutern már Ok Is talpon voltait.

A szobába Popóvícs Yásza dllamügyéiZ Manojlovics Masa városi kapitány és még két tisztviselő lépett be. Popovics államügyész az apámhoz lépett és fennhangon így szólt: '

— Parancsom vart arra, hogy önt c törvény nevében letartóztassam.

Apára erre azt válaszolta, hogy 5' országgyűlési képviselő és igy a törvény értelmében 'senki sem tartóztathatja te, mielőbb ezt az országgyűlés meg nem engedi, mert őt semmiféle rossz tetten finn .érték.

Az áiiamügyész erre fc2t válaszolta? hogy ezt mind jól tudja, de magasabb helyről Qysn utasítást kapott é3 est végre keli hajtania. Apám erre kijelentette, hogy mar most tiltakozik mentelmi jogának megsértése miatt és egyúttal Manojlovics kapitányhoz és Zmajhoz fordult és elmondta, hogy annakidején tauuliépcn fogja hlval őket

Ezután apámat elvezették. A katonák nem léptek be a szobába, de valószínűleg sokan lehettek, mert a bakancsuk kopogása erre vallcrtt.

Az áflarhflgyész és Jcrkov’cs bíró lakásunkban mrjrađtak és. megkezdték a házkutatást

Egyetlen holmi sem volt, amit meg nem vizsgáltak volna. Pelí'eszi tették a

padlót és jói átnézték a falakat. Apán; nagy könyvtárában minden könyvet, minden lapot megvizsgáltak. Zmáj némán nézte ezt a munkát, amíg ki nem utasították a szobából Mi gyerekek egyedül maradtunk. A házkutatás csaknem egy teljes napig tartott. De nem találták meg azt, amit kerestek. Később kiderült, hogy leginkább azokat az iratokart kutatták, amelyek a Szerbia és Montenegró között kötött konvencióra vonatkoztak.

Ezalatt az egész városban megtudták, hogy éjszaka mi történt és apám barátai sorban jöttek, hogy megtudják, miről van sző. En magam többször is a városházára mentem, ahol apámmal buszéin! akartam, de nem engedtek be. Délután öt órakor.apám egyik barátja jött hozzánk, ak! közölte, hogy apámat este hst órakor bajón elviszik Novfsadról. Ez érthetetlen veit előttünk, mert este hat órakor Innen csak az orsóval hajó indult és azt hittük félre akarnak vezetni. Ennek dacára elhatároztuk, hogy kimegyünk a Dana-partra és megvárjuk a hajót A péterváradi várhegyen már iélezték a hajó érkezését Apám azonban még neui volt a Dunaparton.

Már cl akartunk menni, mikor egy koosit pillaatottiaik meg, amely az állomás felé száguldott. A. kocsis mellett egy rendőr ült Megrémegétt a szivem és így kiáltottam fel;

— Itt főnnek!

6s valóban ők voltak’. Apám és kísérői kiugrottak a kocsiból Senkit sem engedtek a közeibe és gyors léptekkel a hajó felé tartottak, amely már kikötött. Hevesen zokogtam és megkértem a hatóság} közegeket, hogy legalább elbúcsúzni engedjenek. Nagynehezen meg enged téls, hogy összccicíkezzünk és összecsókoljuk egymást Megjegyzem, hogy a hajóállomás közelében katonák gyakorlatoztak, ami máskülönben nem volt szokásos ezen a helyen. Nehéz szívvel néztem, amint a hajó elhagyta a partot ős pillanatok alatt elveszett a szemeim dől

Manojlovics. Masa városi kapitánytól, akivel apám iutiin barátságban élt, megtudtam, hogy apámat B irtáson keresztül Budapestre vitték, ahol vizsgái lati fogságban marsd. A hatóságok tartottak a tüntetéstől és*épen ezért nem akarták hosszabb ideig Novisadon tartani és egyenes utón sem akarták Pestre vinni, hanem mintegy kicsempészték innen.

Amint bizonyosan megtudtam, hogy apámat Pestre vitték, azonnal Pestre utaztam, hogy meglátogassam és megtudjam, miért vitték e! körünkből.

Azonnal megengedték, hogy .'meglátogassam és az áilamügyésí jelenlétében beszélgessek vele. Apámat Budán a Fortuna nevű épületben helyezték el. Mityen irónia! Fogház és szerencse! A vizsgálóbírótól megtudtam, hogy apámat hazaárulással vádolják és: a vizsgálat már megindult.

Esrt as egész ügyet a szerb közönség

jő! ismeri. Mindenki tudja, hogy apámat basnis tanúvallomás és hihetetlen vádaskodások alapján Ítélték el.

A Tág apám letartóztatásban volt, mindnyájan ásson gondolkoztunk, hogy lehetne rajta segíteni. Akik azonban ismerték a viszonyokat, így beszéltek: — Minden hiábavaló. A politikai viszonyok most olyanok, hggy amnesztiáról szó sem lehet Várai kell.

És bizony soká vártunk. Csak mikor a szerb—török háború után az orosz— törők háború is befejeződött és a berlini kongresszusnak is vége volt és megtörtént Boszaf-Hercegovina megszállása és beállt a nagy csend, csak akkor lehetett gondolni arra, hogy álból megmentésén fáradozzimk.

Megjegyzem, hogy a lakásunkban cs a Zasrnva szerkesztőségében tartott házkutatáskor több láda iratot vittek el, aminek csak a harmadrészét hozták vissza.

Ho! tűntek el ezek 02 iratok, nem tudni. De amennyire apámtól hajlottam, ez alkalommal fontos íratok vesztek el nyom nőikül.

Jótékonyság és könyvvásárlás

Irta: BAEDEKER

l:i és kitűnő könyv jelent meg $ amikor a kelendőségéről volt szó, valaki mint érdekességet említette, hogy Ismer egy urat, aki hires a Jótékonyságáról, óriási összegeket folyósít szociális célokra és humanitárius Intézmények támogatására, de a világért se adna pénzt könyvért és — fogadni mer ezt a jeles müvet se fogja megszerezni, amelyet pedig minden valamirevaló -ember beállít a könyvespolcára. Anti engem Elet, a dologban nem találtam seiu nü különöset, mert e, jó szív és a 3ölte vés nemes sportja semmi kapcsolatba" sincs az irodalom szeretctével; hiszen é-a meg ismerek nem egy gyűjtőt aki vagyonokat költ a könyvszemlédé lye kielégítésére s egy jókarhan lévő Aldus-ért olyan összeget füzet ki mosolyogva, amelyből ágy alapítványt te heteto akármelyik kórházban, de ez utóbbit nem részi, esze ágában sincs, mert a jótékonyság {ránt nincs semutí érzéke.

Annak az úriembernek a megjegyzésében mégis volt valami nevezetes: az, hogy együtt emlegette a Jószívűséget meg az írodaJönjktdve’ést. holott a kettőnek sincs több köze egymáshoz, mint a fösvénységnek a genekedveléshpz vagy a vallásosságnak a bélyeg gyűjtéshez. A Mtünóség az, hogy ez a fölfogás meglehetősen általános. Igen sokan hiszik, hogy jótékonyságot gyakorolnak (j szegény Légrády Testvérekkel vagy a még szegényebb Miklós Andorra! szembeni), amikor megvesznek egy könyvet s meg vonnak győződve, hogy föilcndiítk a Herczeg Ferenc anyagi viszonyait, ha valamelyik regényét »áldozatkészen« megvásárolják. Müveit emberek is gyakran esnek ábba p. hibába, hogy azt hiszik: -jót; tettel: azzal-, akinek <r könyvéért pénzt adtak, holott, ha inget vásárolnak, eszükbe s-c fut, hogy »pártolják« a gyá* rost, aki azt forgalomba hozta.

Két külön kötelesség: jót tenni a szegényekkel, akti ránkszorultak és jót ■tenni magunkkal — azáltal, hogy könyvöt veszünk. De a kettőnek — bár óhajtandó, hogy így legyen -- nem _ Ítél! szükségképpen együtt lenni. A könyvkedvelő teljes szinvakságbaa szenvedhet az «gyón! szegénységgel s a tömegnyomorral szemben, a melegszívű emberbarát pedig in lítteris et crtibm egészen érzéketlen lehet Annál az Ismerősömnél például, akit míngyárt bemutatok, csak a jótékonyság iránti hajlam vau .meg és pedig, majdnem hfrschbárói méretekbe.', ellenben az irodalom termékeivel szemben közömbös — hogy itt is hasonlatot mondjak: patópálj módot; . vagy más kaléadlrfomoívasó mértékével. Az ölelő or igen tekintélyes nagykereskedő, akinek az irodájában a kővetkező esetnek voltara tanúja.

♦

■■ßv'iän hozzá égi egylet! hölgy s -elő-’ adja. hogy kétiyíelea egy pártolásra mindenképpen méltó szegény csatádnak részére pénzt gyűjteni A tél szigora, a gyerekeknek nincs téteruhájuk. az anyjuk beteg s az apjuk rokkant.

A kereskedő méltán hires a jószívűségéé!, amellyel már számtalanszor lekötelezi« a jatéfer.y egyesületeket s nyájasan kérdezi«:

— Mennyit adjak?

A hölgy zavarba jött, hosszan hallgatott s végre félénken megszólalt: j

— Nem szoktam meg ezt a kérdést... De ha megengedi, hogy javadatot tegyek... Ha nagylelkű hangulatban van... Ha nem Jöttem rosszkor... Nagyon nemes ügyről van szó... Adjon kétszáz dinárt.

A jó ur mosolyogva lépett a (titokzatos vasszakrénye elé, felnyitotta araiak még titokzatosabb trezorját, belenyúlt s négyszáz dinárt nyújtott át a tátoga>! tójának, akit arra kért, hogy hasonló alkalmakkor, amelyek — fáfdaloml nem kerülhetők cl. mindig gondoljon rá s bizalommal keresse föl. mert »azt mégse engedhetjük, ugy-ebár, hogy szegény gyermekek, akiknek a szülei keresetképtelenek, fázzanak és éhezzenek?«

... Néhány' perccel később egy úri. ember, közös ismerősünk, kopogtatott be az irodába s rövid bevezetés után, amelyben áréi sorsokról beszélt és könyvkiadói viszonyokat Ismerteteti, arra kérte az üzlet tulajdonosát, hogy fizessen elő egy tehetséges fiatal poéta verskötetére.

S elébe tett -egy felhívást, amelyen tnár volt néhány dvashacattan aláírás.

A déréi-: ember arca távolról se volt oly barátságos, mhtt egy óratiegyeddel azelőtt. Unottan feleire:

.— .Nem szeretem a verseket

— Nem tesz semmit — mondta a látogatója. — Nagyon sókan varrnak, akik nem szeretik a verseket... istenem’, annyi sok más baja és dolga van az embernek, főleg mostanában... Nem szeretik, de mégis megveszik, mert hiszen nem muszáj elolvasni őket. Mint ahogy az ön gyönyörűen berendezett, üzletében mindenki körülnézhet vételkényszer néBcüí, úgy e verseket Is meg lehet venni ez olvasásnak útinđen cbligőja nélkül.

— A hasonlat mind a két lábára sántít — pofom íz átt a nagykereskedő. — Aki nálam úgy, ahogy ön mondja, körülnéz, az nem költ semmit s ön azt kívánja hogy pénzt adjak olyasvalamiért, amire nincs szükségem s aminek nem vehetem semmi hasznát. Nézze, kérem. Uraságod, úgy tudom, nem korcsolyázik — mit szóka hozzá, tia arra akarnám .rábeszélni, hogy vegyen korcsolyát?

.— Azt mosdanám, hogy köszönöm szives figyelmét s hogy a korcsolyagyárosok nem szorulnak arra. lrogy olyanok is vásárolják a gyártmányaikat,. akik nem szoktak vagy nem tudnak korcsolyázni. Ellenben a költők egynéme’ylke nagyon is rászorult arra hogy ríván »olvasók« is vegyék meg a verseiket, akik nem olvassák őket. Nagyon különös dolog a szépirodalom, arain. A regényíróink, ha minden em bár megvenné a könyveiket, aki olvasni akarja azokat' mind rég meggazda god tok volna — mert tizen is ugyanazt a- példányt olvassák, .kötesöavévc azt egymásról. Ezzel eler.kezSSeg a verseskftrrvveket Hzasrayiao vásárolják meg, mint aháuyan • kiváncsiak a tártaim tíkfa, a fiz példányból kilenc főlvásatfan