Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-21 / 51. szám

1926. február 21

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

15. oldal.

marad. Öntől se kívánom, hogy olvasson, csak azt. hogy vásároljon.

— Dehát minek beszerezni olyat, aminek nem veszi az ember hasznát?

— Hasznát veszi a virágnak, amelyíyd a feleségének, meg a lányának kedveskedik? S azért is pénzt ád ... Meg aztán be kell látnia a korcsoíyafabriká- Iás és á versírás közti nagy különbségűi; el kell ismernie, bogy az előbbi, bármily, érdemes iparág, nem köz- és fiulturügy s az utóbbi: az. A fiatalember, aki e költeményeket irta, igen figyelemreméltó talentum s így kötelességünk az útját egyengetni.

A kereskedő kissé unottan mondta:

— Majd megemlítem az ügyet a 'eányomnak. Az szokott verseket olvasni s ha szüksége lesz rá. majd megveszem neki.

— Versekre soha sincs szüksége az embernek, talán még annyira se, mint korcsolyákra, de az ember megszerzi magának s esetleg elolvassa őket, hogy hódoljon a költői szépnek vagy hogy támogassa a költői irodalmat.

— Ez nem az éli szakmám — felélte a kalmár — ehhez én nem értek.

— Mégis: vegyen egy példányt. Szép fiatal karriert mozdít vele elő.

— Én pedig azt mosdom, hogy annak a fiatalembernek, ha Igazán olya: derék legény, jobb lett yplpá más, gyakorlatibb pályát választani. De hát mert ön hozta ezt az üzletet... Mi az ára a könyvnek?

—- Negyven dinár.

— Versekért' egy kicsit sok, még akkor is, ha az ember olvasni akarja őket... Hát nem bánom, majd ha megjelentek, kérek egy példányt belőlük.

— A könyv csak később jön, előfizetésre adják ki s igy előre fizetendő,

A kereskedő nevetett.

— Igaza volt önnek — igy szólt — amiker azt mondta, hogy különös dolog az irodalom,.. Éa csak akkor kapok az árumért pénzt, ha már száitt latiam. S ez a fiatalember — látszik, hogy nem kereskedői —< azt követeli, hogy előre fisessek azért a portékáért, amelyet ő később akar liferátai. Én az ilyen üzleteket nem szeretem, mert nem tartom őket reálisaknak. Kérem szépen, én csak vagyok annyira bizalomkettő és hite!térdemlő ember, mint ez a fiatal költő — hát nem természetesebb, ha ő vár a pénzemre, mintha én várok az u verseire? A negyven dinár neki sokkal biztosabb nálam, mint az a könyv énnekem őnáJa. Amellett in-ara dob hát, hogy ha ő megküldi a kész könyvet, én pontosan megfizetem neki az árát.

— Mindben Igaza van. Éta is tudom* hogy ez az üzánsz, de látja, kérem, az irodalom mégse olyan, mint a többi árucikk. Kevésbbé szükséges, mint például a hózentráger, de bizonyos tekintetben nemesebb annál. És aztán tessék tekintetbe venni, hogy ez a tehetséges költő: szegény, akinek az Írásaiból kell megélnie. Ha sok előfizetője iesz, akkor ki tudja fizetni a nyomdát; ha kevés, akitor nem jelenhetik meg a könyve s az utóbbi esetben nem lesz mit ennie.

— Hát mért nem mondta mlngyárt, hogy egy szegény ördögről és arról van szó, hogy segítsünk rajta? Minek beszél nékem könyvről, versről, irodar lomról és kultúráról, amikor jótékonyságot kíván gyakorolni? Ha értelmesen fejezte volna ki magát, rég megértettük volna egymást... Tessék, itt van négyszáz dinár, tiz példánynak az ára, do elég, ha csak egyet küldenek el. hozzám. Mit köszöni? Nem kell köszönni... Csak nem tűrhetjük, hogy egy. olyan derék fiatalember éhezzen!

hogy több a jótékony ember, mint a könyvkedvelő. S azoknak, akik ilyen jószivüek, szívesen megbocsájtoin, hogy nem olvasnak verseket. S végül van valami vigasztaló abban, hogy a jó emberekre akkor i-s rá lene: lőcsölni a verseskönyveket, ha nem kívánják olvasni őket, mig a fukarokra akkor se, ha barátai az irodalomnak.

A beszélgetés, amelyet végighallgattain, egy kissé elszomorított, mert újból meggyőzött arról, hogy sok máskülönben derék férfi’4 nem szereti a költészetet, de másrészt megörvendeztetett, meri toraik a bizonysága volt,

Népkor és kuliura

A szuboticai Népkör az elmúlt vasárnap bensőséges és meleg ünnepséget rendezett abból az alkalomból, hogy a fejlődő kör uj helyiséget avatott föl. Az u.i helyiség, amely minden modern követelménynek és a legkényesebb ízléseknek is megfelel, vasárnapi felavatásán olyan díszes publikumot látott, amilyet hasonló célok szolgálatában nagyon ritkán lehet ossz toborozni. Mi volt ennek az impozáns népáradatnak az oka., azt nemcsak érdemes. de fetétlenül szükséges kutatni. mert ebben rejlik egyúttal a régóta firtatott knlturtörekvésck tulajdonképpeni megoldása.

1.

Meg kell állapítani végérvényesen és főképpen- teljes határozottsággal, hogy ez az ünnepség cudarül rácáfolt azpkrä a kishífcüekre, akik eddig jobb ügyhöz méltó buzgalommal állandóan arról beszéltek és azt erősitgették, hogy a szuboticai közönségnek nincs szive áldozatot hozni kulturcélokra. Hát ez nem igaz, A szuboticai közönség eddig nem tiltakozott a vád ellen. Nem panaszkodott. Nem minősítette rágalomnak az alaptalan vádat. És nem is demeutált. A szubolicai közönség nemesen és méltóságosan és kötelességeinek világos tudatában megjelent a népköri estélyen. És ott ellenzett és tapsolt. Olyan viharosan, őszintén és lelkesen, ami mindennél bizonyítóbb erejű volt És ezzel ez a közönség megdöntött minden jó és rosszhiszemű ellenkező híresztelést A szuboticai Népkör életrevalóságáról és korszerűségéről döntőbb argumentumot ennél már nem szállíthatott. De ezt azután alaposan elvégezte. És mart azt ilyenformán derekasan elvégezte, immár fényes jövője is elvégeztetett.

0

V*

De. Nein lehelne nyugodt lelkiismerettel és a kultuvértékek féltésének tudatában azt állítani, hogy ez a méltóságos demonstráció expiálni alkalmas és képes minden olyan mulasztást, ami eddig ezt az élénk kört nyomta és tespedésro kényszeritette. Egész könyörtelen őszinteséggel kell megállapítani, hogy a szuboticai Népkör reneszánszát sokszor és sokféle akadályok gátol-' ták fejlődésében. Elsősorban szomorúan érdekes az a tény, hogy a Népkor uj helyiségének felépítése körül tulajdonképpen' csak néhány igen lelkes ember buzgólkodott. Olyanok, akik szívvel és lélekkel feküdtek bele a szervezésbe és a kivitel nehéz harcát az első sorokba'-! vívták meg. Emütsünk-e neveket? Mindenki ismeri őket és jutalmuk tulajdonképpen az a népszerű szeretet, amely honorálni hajlandó minden áldozatot. Nőiesek Géza, Niinay Mihály, dr. Szántó Gábor, Alacskovics Bence, Hadnagy Géza. Ezek a nevek különkülön és együttvéve biztosították a Népkör reorganizációját minden irányban megvan a biztosíték arra, hogy a jövőben is igy lesz. Az a buzgalom pedig, amelyet ezek a vezetők kifejtettek, át kell, hogy hassa a város társadalmát is kivétel néllniL Nem a

Népkör érdekében. Nem is a kínálkozó szórakozási alkalmak érdekében. Nem önmagukért. A kultúráért.

3

A Népkör kulturestélyéuek bevezető beszédében az agilis dr. Szántó Gábor, a kör kulturbizottságának elnöke bejelentette, hogy a'Népkörben olyan éra következik, amely par excellence a kultúrát akarja szolgálni. Ezt az okos és megfontolt bejelentést nagy jelentőséggel vette körül az a tény. hogy az estélyen nemzetiségi és valláskülönbség nélkül vett részt a város úri társadalma. A Népkört ez az elismerés a legbiztatóbb reménnyel töltheti el, mert ezzel megszerezte azt a titkot hogy közelhozza egymáshoz a lelkeket és a lelkek abszolút békéjét: a kulturbékét.

A Népkör vezetőségének szépérzékére és dicséretreméltó lelkesedésére vall, hogy minden áldozatot meghozott a város kulturérdekeiért. És ezt az áldozatot honorálta a város társadalma megható figyelemmel: a kuliura kisded hajlékának tényét.

Nem túlozunk tehát akkor, amikor á Népkört jósoljuk a város kultunhegnyilatkozásainak — legalább is még jelenleg — kiindulási pontiául. Ä város még sokat vár a Népkörtől, a Népkör nem kevesebb figyelmet a város közönségétől. És tulajdonképpen másra nincs is szükség. Ha ez meg van. akkor megvan a Népkor is és a kultúra lehetősége is.

íllesterházy Ambrus

Natália királynő a párisi kolostorban

Áz udvarias francia riporter még mindig világszépségnek mondja a volt királynőt

Károly román trónörökösnek állítólag szerelmi indokokból történt lemondása ismét alkalmat ad a sajtónak bíbortól övezett személyek hasonló tragikus szerelmi históriáinak felelevenítésére. Egy párisi dap ez. alkalommal azt az érdekes hitt közli, hogy Natália volt szerb királynő — akiről már kevesen tudják, hogy még él s akinek regényes szerelmét éppen a királynői diadém változtatta tragédiává — elhatározta. hogy biarritzi magányát ismét felcseréli a párisi Quartir Louxembousa csendes magányával, a Dames de á'iou-apácák világtól elzárkózott menházával. A párisi újságíró még ma is bájos szépségűnek találja »korának legszebb asszonyát«, de a megállapításánál valószínűleg elsősorban a franciák ismert túlzó udvariassága vezérli. Mert elsősorban a volt királynőt már alig néhány év választja el attól a kortól, melyet még férfiaknál is patriarchálisnak szoktunk nevezni. Natália ma hatvanhét éves s másodszor Natália ma oly megközeüthetetlenül visszavonultan él délfranciaországi magányában, hogy az udvarias újságíró valószínű'eg fantáziáját használta ecsetnek, mikor megfesteni igyekezett a sofsiildözött volt. királynő képét.

Ötven év előtt azonban egész Euró pa kíváncsisága Beográd falé fordult, Obrenovics Milán király ott éppen akkor egy olyan lépésre szánta el magát, mely e’ötte és utána is sek bíborban született férfinak tragédiájává lett. Szerencsétlensége — ő akkor azt hitte, hogy szerencséje —• ügy akarta, hogy az első szép leányt, akibe beleszeretett, először Szerbia fejedelemnőjévé, majd királynőiévé tegye meg. Szép volt Kesko Natália kisasszony s családfája sem volt szigorúan véve rangon aluli. Atyja szolgálatonkivüli orosz ezredes, egy gazdag besszarábiai családból származott, anyja pedig egy ^romániai Sturdza fterceg leánya. Natáliát Parisban nevelték. Már 'tizenötéves korában, mikor szülei látogatására Bukarestbe jött. puszta megjelenésével oly szenvedélyre ragadtatta az udvarban élő román bojárokat, hogy véres párbajok egész sorozata volt látogatásának következménye. Ekkor a Bukarestiben járt Obrenovics Milán szerb fejede'em meglátta a szép Natáliát s rögtön megkérte a kezét. Mivel azonban a menyasszony még félgverek volt. a szerelmes vőlegénynek még egy egész évig kellett várnia. 1875 júliusában (azonban Beográdba hozták Natáliát, fejedelemnője s wéhánv év múlva királynője lett Szerbiának.

A házasság első évei igen boldogok voltak, ekkor azonban egv harmadik keveredett bele a házaspár harmóniájába. Ez a harmadik azonban nem mint közönséges halandó házaspároknál szokott lenni, egy férfi vagy egy nő volt, hanem a politika. Milán Becs felé hajlott a királynő pedis, bár nem volt orosz, pécery'ár felé. Á berlini kongresszuson pedig Gorcsakov herceg és Savalov gróf orosz delegátusok nyíltan megmondták Riszíics szerb követnek, hogy Szerbia csak anpyjt kaphat.

amennyit Ausztria-M-agyarország megenged, illetőleg jóváhagy. Ekkor irta Milán Atuírássy Gyula grófnak azt a nevezetes levelet, melyben hitvallást telt a Habsburg-monarchia mellett. Ennek kövoékezinéuye pedig az volt, hogy Andrássy Ferenc József parancsára az oroszokkal szemben a kongresszuson védelmezte mindazt, amit Szerbia két háború folyamán kivívott magának. San Stefanobán a béketárgyalásc.kon halálos ítéletet akartak mondani a szerb jövőnek. Berlinben pedig mpgvédték a szerbek igazát.

De éppen ez eilen lázadt fel a -nemorosz szülőktől származó. Olaszországban született Natália, iáki -oly roszszul beszélt oroszul, hogy orosz beszéde franciának tetszett. Szenvedélyes oroszbarát volt. »Minden szentképért, minden képért, minden rubelért, melyet valaha Oroszország adott Szerbiának. Szerbia két-két emberélettel fize'jett. valóságos vérfolvammal a szent Oroszországért« — mondotta a királynőnek egv Szerb akadémikus, amikor engedélyt kapott, hogy nyütan mondja meg véleményét.

Natália igy felelt: »Igaza van. Ez mind igaz. Nézze ezit a brüliánsokkal kirakott dohányszelencét. Ez az egyetlen liálajdfejezés. amit Milán fejedelem kapott azokért a szolgálatokért, melyeket Oroszországnak tett. Mégis, San Stefano dacára LS. csak Oroszországot fogom szeretni.« — »Akkor is. ha Felséged meggyőződne, hogy a hivatalos Oroszország férje ellen dolgozik?« — »Akkor is!« — volt a királynő válasza.Ily nézeteltérések után érthető, hogy Műin a szlivnicaí katasztrófa után azt hitte, hogy a temperamentumos ^Királynő mez akarja buktatni s maga' akar uralkodni. Útra küldte tehát a kis1 Sándor .trónörökössel s egy szép napon arról értesült a nyilvánosság, hogy a közben szerelmében is elhidegült király válópert indított neje ellen. 1888- ban bontották fel a házasságot, de az államérdek parancsára elvették a királynőtől gyermekét. így a t-izemiégyéves Sándor atyja lemondása után trónra jutott.

Az anyja lépett most a serdülő fia mellé, az ő szellemében akarta feine-, vélni Már rangjához méltó menyasz-' szonyt is talált a koráit nagykorúvá nyilvánított fiának, amikor Sándor önhatalmúlag elvett egy érett nőt: Drágul Masát. A gyűlölet lángjai lobbantak fel az anyában fia »elcsábitóia« ellen. De Sándor hasonló érzelmeket érzett a bécsi emigrációban élő atyja s engesztelhetetlen haragot a mellette, élő anyja ellen. Királyi ufcázzai] 1891 januárjában Beog-rádból kiutasította anyját. Amikor január 18-áu elindult :i pályaudvarra, ,a tömeg kövekkel dobálta meg a katonai őrséget. A vasútnál lelkesedő diákok kifogták a kocsiból n lovakat éb visszavitték Natáliát a lakú-, sara. Másnap -azonban, erős fedelet mellett, sikerült eltávolítani Natáliát az országból.

De még a számkivetésben sem fékezte az auyalriráiynS haragját í-jj és ennek felesége ellen. 1900 szeptember

/