Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-08 / 7. szám

4. oldal BÄCSMEGYE1 NAPLÓ 1926. január 8. Quotidien odáig megy, hogy az egész magyar kormányt vá­dolja és a bankjegyhainisitásért felelőssé teszi A Matin kiemeli, hogy „külföldi dip­lomáciai körökben végtelenül rossz be­nyomást keltett, hogy a hágai magyar követ Marsovszkynak és bűntársainak letartóztatása után lépéseket tett, hogy kieszközölje a szabadlábrahc'yezesüket. Megkerült a pénznyomógép Gero László és ifjabb Andor Endre vallomása alapján a rendőrség megálla pilolla, hol van az a A fancia külügyminiszieriura egy ma­­gasállásu tisztviselője így nyilatkozott: — A hamisítási ügyet a francia kor­mány fontos eseménynek tarfja ugyan, de amig az affér valamennyi részlete nincs tisztázva, addig csak a legnagyobb tartózkodással lehet nyilatkozni. Annyi azonban már most bebizonyi torinak lát­szik, hogy a magyar adminisztráció né­hány igen előkelő tagja kompromitálva van. gép, amelyen a karnis ezerfrankosokat gyártották. A gép eredetileg a térképészeti in­tézetben volt és Gerő az intézet egy szuterrén helyiségében rejtette cl. Ami­kor kipattant a bűnügy, Gcrö Windisch­­grätzhez fordult és utasítást kért tőle hogy mi történjék a géppel. Windischgraetz megnyugtatta Gcrőt, hogy hatalmas urak van­nak belekeverve az ügybe és ezek a nyomozást holtpontra juttatják. Kovács Gáspár, Rába Dezső és Win­­dischgrütz letartóztatása után Gsrő meg­ijed', a gépet összetörette és mint ócs­kavasat a Nemes és Stein ócskavaskc­­kereskedőhöz szállíttatta. A cég a gé­pet másfél miliő koronáért vette meg. A detektívek az intézet egy Parrach nevű őrizetbevett tisztviselőjével kimen­tek Nemes é; Stein telepére, ahol meg­találták a gépei. A gép másfél méter magas és négy méter hosszú, felszere­lése és alkatrészei egész kocsirako­mányt tesznek ki. A detektívek a gé­pet a rendőrségre szállították. A főkapitányságon csütörtök egész éjjel folytak a kihallgatások. Poinay Pé­tert, akiről kiderült, hogy csak szives- jöhetnek kombinációba. Albrecht cáfol ségböl adott egy bőröndöt Marsovszky­nak, szabadon bocsátották. Marinovich Jc;iő főkapitány késő este a miniszterelnökségre ment, ahol ta­nácskozást folytatott Bcth’cn miniszter­­clnökkc'. A tanácskozásba bevonták Pesthp Pál igazságügyminisztert és Ra­kovszky Iván belügyminisztert is. Biinügri zárlat Windischgrätz és Nádossy vagyonára Lengyel Ernő dr. vizsaáiőbiró kihir­dette Windischgrätz és Nádossy előtt az előzetes letartóztatásról szóló vég­zés?. Egyben intézkedés történt a mind­kettőjük vagyonára vezetendő bűnügyi zárlat foganatosítása iránt. „Már csak másodrendű szereplők jöhetnek kom­binációba“ Lak/ Lajos detcktivfőnök nyilatkozott az újságírók előtt a nyomozás jelenlegi stádiumáról. A detcktivfőnök a követ­kezőket mondotta: —- A pénzhamisitógép megkerülésé­vel a nyomozás közeledik befejezése felé. Valószínűtlen, hogy a hátralevő nyomozás során további exponált sze­mélyek letartóztatására kerülne a sor. Most már csak másodrendű szereplők tek. A hamis bankjegyeket a Térképé­szeti Intézet szuterainjában készítették, ahol felváltva dolgoztak, a hivatalos órák után. Naponta 5—SOU darab hamis ezerfrankos bankjegyet állítottak elő. Nagyon vigyáztak, hogy a hamisítvá­nyok jók legyenek, ezért lassan dolgoz­tak. ' A hamisítás öt hónap óta folyt és ez­alatt 25.(100 darab czerfrankost ál­lítottak elö huszonöt millió frank értékben. A rosszul sikerűit bankjegyeket nem semmisítették incg, hanem azokat is át­adták Windischgractznck, nehogy az legyen a látszat, hogy a bankjegyek egy részét saját céljukra használják fel. Az, elkészített bankjegyeket százas kö legekbe csomagolták és Windischgraetz mindenkor autón jelent meg a Retek uccui helyiségben, ahol a szulerénbcn maga vette át a bankjegyekét, amelye­ket azután palotájába szállított. A bankjegyek forgalomba hozásának irányításával dr. Mankovics Béla volt megbízva. <3 szerezte meg azokat az embereket, akiket az előre megállapí­tott tervek szerint külföldre küldtek a hamis bankjegyek elhelyezésére. Man­­kovfcsnak Windischgraetz nagyobb ősz szeget bocsátott rendelkezésére a kül­földi utazások költségeinek fedezésére és a számadásokat Rába Dezső .vezet-A hamis bankjegyek forgalombaho­­zói negyven százalék jutaléket kap­tak a beváltott bankjegyek értéke után, Albrech főherceg, akinek trónigényé­vel hozták kapcsolatba a pénzhamisitási ügyet, nyilatkozatot tesz közzé, amely­ben kijelenti, hogy soha semmiféle ösz­­szeköttetésben nem volt Windischgrätz herceggel. A főherceg levelet intézett Baross Gáborhoz, a Tarsada’niL Egye­sületek Szövetségének elnökéhez és be­jelentette, hogy Szörcsey József dr. le­tartóztatása miatt lemond a szövetség­nél viselt kormányzóelnöki tisztségé­ről. Bethlen jelentést tett Horthynak A kormány hivatalos jelentést adott ki, amely a következőkép hangzik: — Miután a frankhamisitási bűnügy­ben folyó nyomozás döntő eseményt produkált, Bethlen István gróf minisz­terelnök megjelent Horthy Miklós kor­mányzónál és jelentést tett neki az ügy állásáról. A kormányzó megelégedéssel •vette tudomásul a jelentést és annak a reményének adott kifejezést, hogy a nyomozás az ország érdekében teljes isikerre fog vezetni. Legitimista értekezlet Apponyinál Csütörtök délelőtt Andrássy Gyula gróf, Mikes János gróf, Szigray Antal gróf és Pa/lavicini György örgróf meg­beszélést tartottak Apponyi Albert gróf lakásán. A megbeszélésbe később be­vonták Vázsonyi Vilmost és Rakovszky Istvánt is. Megállapították, hogy a frank­hamisítás közönséges bűnügy, amelynek a legitimizmushoz semmi köze és elha­tározták, hogy a parlamentben tiltakozni fognak minden ellenkező beállítás ellen. Gömbös nem toboroz A bécsi Arbeiter Zeitung azt a szen­zációs hirt közli, hogy Gömbös Gyula csapatokat toboroz az Alföldön és fel­vonulást készít elő Budapest ellen. A hirt maga Gömbös cáfolja meg egy nyilatkozatában, amelyben közli, hogy öt napja beteg és súlyos műtét­nek kell magát alávetnie. Agyrémnek mondja a hirt és kijelenti, hogy minden fegyveres erő a kormányzó rendelke­zésére áll, akinek Bethlen teljes bizalmát bírja. A bűnpártoló Eckhardt Eckhardt Tibor, EME elnöke vezér­cikket irt a Szózatba, A cikk lekicsiny­lőén nyilatkozott a frankhamisításról és olyan hangot üt meg, hogy az ellenzék bűnpártolás címén eljárás megindítását követeli Eckhardt ellen. Huszonötezer darab ezerfrankost hamisítottak Csütörtök éjszaka az előállított em­berek kihallgatásával a frankhamisítás ügye teljes egészében tisztázást nyert. Megállapították, hogy az egész hamisítási akciót herceg Windischgraetz lakásán határozták el egy értekezleten, amelyen a her­cegen kívül Nádossy Imre orszá­gos főkapitány és dr. Szörcsey Jó­zsef a Magyar Nemzeti Szövetség és a Társadalmi Egyesületek Szö­vetségének aieinöke is résztvett. Ezen az értekezleten határozták el, hogy a hamisítás keresztülvitelére Gerő Lász­lót, a Térbe, , i Intézet igazgatóját akart erre vállalkozni, de több magas­­állású egyén kereste fel a lakásán, töb­bek közt Nádossy és Windischgraetz is, akik megmagyarázták neki, hogy ő az egyetlen szakember, akiben megbíz­hatnak. Hosszas rábeszélés után végre Gerő vállalkozott a hamisítás technikai keresztülvitelére. A hamis bankjegyek előáitásához Ge­rő az Állami Térképészeti Intézet tiszt­viselőit használta fel. A legfontosabb munkát maga végezte, de segítségére voltak Virág János főművezető, Spau­­ringer László és Kis Lajos gépmesterek, Hála József és Ptirragh Ferenc mitsze­fogják II 'erő eleinte nem részek, akiket esti törtükön őrizetbe vet­a többit azután irredenta célokra akar­ták fordítani. Windischgrätz herceget meglátogatta a felesége Csütörtökön délután Emmery, a fran­cia nemzeti bank igazgatója udvarias­­sági látogatást tett dr. Sztraahe fő­ügyésznél. A látogatás több, mint egy óra hosszat tartott. Amikor Emmery az ügyészség elnökével tárgyalt, je­lentkezett Windischgraetz herceg fele­sége is ,a főügyésznél s engedélyt kért, hogy férjével beszélhessen. Az enge­délyt megkapta. Windischgraetzet le­vezették a fogliázgondnck irodájába s ott az egyik tisztviselő jelenlétében be­szélgetett a herceg a feleségével. A be­szélgetés több mint egy óra hosszat tar­tott. Korányi visszatér Párisba Báró Korányi Frigyes párisi magyar követ, aki a bűnügy kipattanásával visszatért Budapestre, hogy a magyar hatóságokat informálja a francia hiva­talos körök hangulatáról, rövidesen visszatér Párisba. Korányi missziója az volt, hogy közölje a magyar kor­mánnyal, hogy Franciaország nem haj­landó a magyar diplomáciai képvisele­tet elismerni, ha a frankhamisitási bűn­ügyet eltussolják. A párisi követ csü­törtökön délután a miniszterelnökkel tárgyalt, majd délután öt órakor Hor­thy kormányzót kereste fel, akinek részletes jelentést tett. Korányi visszautazásának időpontja nincs megállapítva. A kormány rendszabályokra készül Albrecht főherceg ellen A kormány tagjai csütörtökön késő este minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen gróf Bethlen István minisz­terelnök tájékoztatta a kormány tag­jait a. foganatosított igazságügyi és közigazgatási intézkedésekről. A mmisz­­terianács után •nwnisaterközi értekezlet volt, amelyen Rakovszky Iván bel­ügyminiszteren és Pesthy Pál igazság­­ügyrniniszteren kívül résztvett Mari­­novich Jenő főkapitány, He fényi Imre fökapitáuyhelyetíes és Sztrache Gusz­táv főügyész is. A minisztertanácsén szóbakeriilt, hogy szükségessé vált egyes kép­viselők kihallgatása és ezeket addig rendőri megfigyelés alatt tartják. Tekintettel dr. Szörcsey Józsefnek le­tartóztatására, foglalkozott a miniszter­­tanács azzal is, hogy a kormány szükségesnek tartja a Magyar Nemzeti Szövetség és a Tásadalmi Egyesületek Szövetsége működésének megvizsgálását, mert ezek az cgyesüíetek alapszabály­­ellenesen működtek. Ezzel kapcso­latban bizonyos rendszabályok ké­szülnek Albrecht Söherceg ellen is, mert ezek a* fajvédő egyesületek kezdeményezték az Albrecht-propa­­gandát, amelynek költségeit kíván­ták a frankhamisítással előterem­teni. A minisztertanács határozatáról semmi közlést nem tettek a nyilvánosság szá­mára. A szociáldemokratapárt manifesztuma A szociáldemokrata-párt vezetősége és parlamenti frakciója csütörtök este ■értekezletet tartott, amelyen elhatároz­ták, hogy a párt mamtesztumban közli álláspontját a nyilvánossággal, A párt követeli annak a törvényja­vaslatnak sürgős ietárgyalásái, amit a kormányzói jogkör megsziikitésé­­röi és az államtanács megalakításá­ról már korábban benyújtottak a nemzetgyűlésnek. Követelik továbbá a szocialisták a parlament feloszla­tását és uj választások kiírását az általános titkos választójog alapján, úgyhogy ezeket a választásokat már egy demokratikus koalíciós kormány vigye keresztül. Végül követeli a párt a frankhamisitási Az ellenzéki pártok egyébként a na­pokban együttes értekezleten fogják a teljes rendszerváltozást követelni. Zita nyilatkozik Madridból jelentik: A frankhamisitási ■bűnüggyel van összefüggésben az a köz­lemény, amelyet Zita exkirálynö részé­ről adtak ki. A jelentés szövege a kö­vetkező: Azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint politikai manőverek folynak azzal a célzattal, hogy Ma­gyarországon Albrecht vagy József fő­herceg trónra ültetésével visszaállítsák a monarchiái, hogy ezek a híresztelé­sek alaptalanok. A Habsburgok csupán i hazájuk érdekeire ügyelnek, egyetlen j Hübsburg-iöhtrcegnek sincsenek külön érdekei, a csulád minden tagja elisme­ri, hogy egyedül a kettős monarchia utolsó uralkodójának IV. Kdrolynak legidősebb fia, Ottó főherceg jogosult arra, hogy alkalmas időpontban az ö j személyében áUittassék vissza a mo­narchia. A frankhamisítás a loz.dén A frankhamisitási bűnügynek a tőzs­dére nem volt semmi hatása. A buda­pesti értéktőzsdén csütrötökön az irány­zat jól tartott, az árfolyamok nemi es­tek. A gabonatőzsdén is nagyjában vál­tozatlanok a kurzusok. Tiszavidék! bú­za 412%, márciusi búza 405%, rozs 242%, zab 250, tengeri 185. A magyar korona külföldi jegyzésében sincs vál­tozás. A londoni tőzsde pedig a pengő jegyzését is bevezette. Zürichben csü­törtökön így zárultak a deviza árfolya­mok: Páris 19.85, London 2510, Nev­­york 517%, Milánó 20.90, Amsterdam 207.95, Berlin 123%, Prága 15.32%, Varsó 62%, Budapest 72.55, Beograd 9.17%, Bukarest 22/8. % A frankhamisitási bűnügy újabb részletei a Bácsmegyei Napló szom­­bat reggeli számában olvashatók. - 'WAs dr FENYVES EF.RF.NC Suhotin ; i±., 4 - izsam Nyomaton a hlaáátninidnnns Minerva r.-t.-nál. Felelős kiadó: FENYVES I.AIOS Subádén.

Next

/
Thumbnails
Contents