Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-03 / 2. szám
szolgált rá arra az elhanyagoltatásra se, amely a jelenlegi sorsa. A Molnár Ferenc »Andor« cimii nagy regénye is »livre du jour« volt valamikor, amelyet rekordszámú példányokban dobott piacra a kiadója. De ez a példányszám még a szerző rendkívüli népszerűségéhez ké-, pest is tulaagy lehetett, mert nemrég \oltani tanúja, hogy egy vadonatúj, példányát a negyven ívre terjedő' vaskos kötetnek tíz dinárért adta el a könyvárus. Pedig a regény semmivel se rosszabb mint a megjelenésekor A'Olt. Az esetek légióját vonultathatnám még föl de fölhagyok velük, mert' a müveit olvasó a maga szerény prakszisából is tud elég példát (Szerény, mert a- müveit olvasó kevés könyvet vásárol, megkülönböztetésül a műveletlentől, aki még kevesebbet vesz.) De egy tanulságot mégis leszögezek ama néhány olvasóm számára,, alá hallgat rám. A könyvek sorsa sokban hasonlít az Írókéhoz, s ha látjuk, mint fakul cl az tij és nagy tetszést aratott könyv lírre bizonyos idő alatt, nem árt az ily megfigyelést az Írókra s az ö jövőlükre is kiterjeszteni. író is van, akit ma fölkap a hir, a reklám s az olvasók táborának könnyen befolyásolható ízlése, s akinek kedvéért az olvasó sokszor elhanyagolja azt a másik Írót. aki amannál különbet produkál. A fitymáló lenézés, amely napirendre tér a már nem fiatal iró és annak egész oeuvre-je fölött, s esküszik az újra, a meglepőre, a tegnapra és mára, épp oly igazságtalan mint a »livre de jour« felé 1 kapkodás pusztán azért, mert az a \ legújabb s a kirakatban azzal a szalaggal Irinái ja magát: »éppen most jelent meg«. Az újtól való irtózás, az öregek ez idegenkedése kétségen kívül nagynagy hiba, mert alkalmas arra, hogy megnehezítse uj értékeknek a világrajövetelét és eszmeujságoknak a térhódítását, s az Ady Endre költészetével és uj utakat jelző programmverselésével szemben folytatott hadiárat egyike volt a magyar irodalomtörténet legkevésbbé dicsőséges fejezeteinek. Am a másik forradalom. amely elejti az irodalom öregeit s csak annak fiataljait tartja életképeseknek, nem sokkal jogosultabb mozgalom. Az öreg irók megszokták, hogy a fiatalok lenézik, lesajnálják és (gondolatban) elevenen eltemetik őket, — ők szívesen, aggkoruknak' a derült életfilozófiájával belenyugszanak ebbe. Valószínüleg gondolják: most ti vagytok divatban jó fiuk, mint ahogy harminc esztendő előtt mink voltunk en vogue, de hát további harminc év muiva ti lesznek azon a szomorú helyen, ahová most mi vagyunk internálva, félszászad pilótán pedig talán se mi se ti nem leszünk sehol, és ki tudja, nem a mi könyveink lesznek-e mégis azok,, amelyeket még olvasni fognak? Mert egy bizonyos korban a | mai fiatalok éppen olyan öregek lesznek, mint a mai, öregek, s esetleg — még öregebbek... . Az öreg írókat tehát ugyanaz a remény biztatja, amely a fiatalok kebelét duzzasztja, hogy a jövő az övék lesz. Ám a közönség műveltsége és művelődése érdekében kívánatos, hogy ne aszerint ítéljék meg a könyveket, vájjon mikor lették ki j okét a boltok kirakataiba. A háromesztendős vagy a tízéves épp oly jó lehet (sőt jobb) mint az, amely még nedves a nyomdafestéktől, s az uj könyv épp oly rossz lehet (sőt roszszabb) mint az, amely három vagy íiz év előtt volt a nap könyve. Csak egy könyv van. amelynek az értéke abban rejlik, hogy újdonság s hogy még nincs esztendős: '•&* amely aligha tartó-14. oldal._______________ zik az irodalmi1 piac Jelentősebb müvei közé, A többinek a valörje nem u napjai az évei számától függ. A biblia, Dante. Shakespeare és még BÄCSMEOYEI BAPLfi Csók írta: Karinthy Frigyes —... kisasszony? Nem emlékszem a névre... mit akar? — Nem értettem jól, kérem, én se.., Valami írás miatt, amit a nagyságos ur átvett — vagy odaadott —- nem 'tudom. Hm. Hát akkor •— Jöjjön be —■ vagy nem — inkább — várjon — majd én kimegyek... — De nem jött fel —• az uccán vár. — Igen?... Na jó ... majd lemegyek . És míg ment le a lépcsőn, bundáját gombolgatva, igyekezett leküzdeni a nyugtalanságát. A kisasszony a drogéria kirakata előtt ült, topogott a hidegben, lejebb hajolt éppen, hogy egy parfümös dobozt szemügyre vegyen. Nem meat oda rögtön, hagyta, hogy nézze azt a dobozt. Kicsit megnyugodott, látván, hogy csakugyan nem ismeri... vagy legalább is ... nem látta még soha. Valakihez hasonlított ugyan, de címek nem volt semmi jelentősége. Odament. — Hát kérem, tessék parancsolni. Jónapot. A leány nem fordult miagyárt feléje, még egy pillanatig nézte a kirakatot, de elpirult. És sebesen mondta: — Jónapot... Mát akkor... — No igen... az az adómentességi bizonyítvány, ugye? Bocsásson meg, nem emlékszem pontosan... annyi dolgom volt... ■- Adómentességi?... Nem,... szó sincs róla... más miatt jöttem — az a kék boríték.., volt szives . tele!ónon megígérni... — Ahá... mingyárt eszembe jut... vagyis... Most egymásra néztek, elhűíve szülte, csaknem sértődötten. Aztán a férfi gyorsan elmosolyodott. Nevetséges, villant át rajta, majd csak mondunk valamit, vagy ő, vagy én és aztán minden visszazökken a rendes, értelmes, kerékvágásba. Hisz nekem dolgom is van, még jó, hogy lejöttem, mingyárt elmegyek a minisztériumba is. Már megesett, igaz, hogy régebben, hogy ilyen hirtelen, kínos zavarba jött, de aztán minden elsimult megint. No, most gyorsan mondok cgypár udvarias szót, elköszönök és kocsiba ülök. — Hát akkor majd ... A kisasszony gyorsan közbecsapott: — Igen ... igen ... Hát akkor majd elküldi, ugy-e... a bátyámnak kellene ... nem sürgős éppen, de már nagyon kellene. Ezen előbb a férfi nevette el magát kicsit, aztán a kisasszony. Most vette észre, hócipő volt rajta. Na hát akkor ugy-e .. .most még elmegy a minisztériumba ... végre is, neki mindenféle dolga van, neki izé... családja... meg a nővérei... meg az öccse ... — Na igen . . igaz... majd akkor elküldöm •.. — Tudja a címet? , A férfi meghökkent. — Ja... a cím... kérem, nem fontos ... majd kikeresem a névjegyzékben ... v agy a telefóukönyvben... — De hiszen nem is tudja a nevem... — A, nem baj... ne tessék fáradni... nem fontos, majd kikeresem. Most igazán úgy néztek egymásra, mint a félkegyelmüek. A férfi szája félszegen rnegvonagtott. Ezúttal a kföaszszony szedte össze magát előbb. — Azért ntTáUjtuik itt egy helyben. — Nem... nem... Merre megy? — Mindegy, nincs dolgom. — Hát akkor talán... ha megengedi ... be vi hetem — ? Hátijs ’ ' ' A kocsis csodálkozva nézett vissza', miután nem szóltak ki neki. _—Pardon, persze,,j Merre vigyem? — Nincs semmi dolgom — csak egy óra múlva. — Hát altkor talán — no mindegy! ... menjen csak a körútra... feé.. 1 hetvenhét... nagykörút... hetvenhét. A kocsi robogott. — De nem rahofqm ci a drága ideiét? — Ä. szó sincs róla. Be kell szólnom ott valahová, egy ügyben. Csak két perc. A kocsi robog. Nem felejtett el semmit? — Nem ... tudom, hogy mi a dolgom. Egész pontosan tudom. Be van osztva, délutánra is. Tudja... (idegesen •nevetett)... biztosan ismeri ezt — I az ember álmában tudja, hogy csak ál- I módik — vagy egyszerre eszébe jut... I — Igen, igen — igen. I — És úgy megkönnyebbül —■ 'egy* j szerre leráz minden felelősséget — de ; azért a felelősség meg van — mert tud! ja, hogy ö csak álmodik és ha majd ! felébred, el kell intézni... Egyelőre.,. — Igen. itt vagyunk? I — Itt. Pardon. Azonnal. I Két perc múlva, miután a kapu alatt \ álldogált, visszament a kocsihoz." — Nos?! Hová parancsol? —'Talán kiszállok.. — Hm... Hát akkor — talán meg lehetne uzsonnázni. — Jó. j A férfi ment előre. — Hé, four.., 'két teát — vagy ká* ! vét? I — Nem, jó lesz tea is. j Leültek. A férfi körülnézett. 1 — Nini — egészen egyedül vagyunk, j — Igen. Érdekes. j Furcsa, ismeretlen, zizegő szédület támadt az agyában, csaknem émelygés, a gyomra is érezte. Egy pillanatra forogni kezdett a szoba. De ez olyan jó, különös, langyos volt, — úgy zúgott, zubogott ez a jó, szédítő kábuTás, — még eszébe is jutott, hogy a repüiő, gépen volt ez, négyezer méter magasan, abban a pillanatban, mikor zuhanva siklani kezdtek. Szinte sajnálta, hogy most ki kell tépni magából, kiegyenesedni, odalcapní a koraiáuykerékhez. Gyorsan a kisasszonyra nézett, hogy valamiben megkapaszkodjék, valami realitásban. Furcsa a profilja, gondolta. Csinos, de nem különösen. A szemöldöke feketébb lehetne, a 'keze fehérebb. Vájjon ki lehet mégis? És hogy hívják? De van egy nagyon kedves vonás — a szája körül — szegénynek lehetséges? — hogy ettől? — hogy innen van —- ez a kábulat? Gyorsan megszólalt. — Mi az, mire gondol? — Semmi. Fáj a fejem. Elszédültem. — Hát akkor — menjünk talán. A pincér elment az ajtó előtt. — Kérem — fizetek — ugye-? — Igen. Kint voltak az uccán. A körút csürhéje, piszkos kocsik, robogó teherautók, zörgő villamos. Rengeteg munkás, hivatalnok, sietve, keresztiil-kasul, múlt egy expresszionista képeit A pályaudvar nagy órája már kigyulladt. Olvadni kezdett a hó, kacsokban tocsogott a hócipő. Egy rohanó, kereskedő-arcú ember meglökte. — Várjon — erre — felül a villamosra? — Igen — most már mennem keli. — Erre? — Jó lesz. Megálltak a vüíamosíáWa eíőtt. Vagy húszán álltak még ott, cselédek, egy hordár, egy bundás nő, két katonatiszt a sitién beszélgetett, közvetlen előttük. Még hallgatták is egy percig, valami színházi előadásról beszélteik. »A, szervusz Miklós, kiált ott valaki a hátuk" mögött Szervusz öreg. Szecervusz öreg, alig ismertelek meg. Te, mondd csak. igaz Jegyen, hogy...* A többit nem lehetett haftani. — Hát akkor... — Igen. Ugy-e, majd elküldi. ■— Okvetlenül. — Most akkor megyek. Ne tartóztassa magát. — Kezét csőkötom. —I Isten vele,.. Köszönöm JLs| ' Én ugyanis... — Tudom, tudom... .--Ugy-e ... igen .,. Nem jött ki a szó a torkán. Csak mikor a villamos már elrobogott. Ijed-, len nézett rá. —• Ni... most elment... a villamos ... — Nem baj... jön másik... —- Igen... Vigyázzon, megfázik ... Gombolja be a kabátját... Nem úgy... Adja ide ezt a csomagot... várjon, majd én begombolom magának. És ekkor történt meg végre úgy, ahogy lehajolt, hogy bégomboija n* lány kabátját. Még látta, ahogy mellettük valaki, egy fetetefeabátos. nő, csodálkozva feléjük fordul Aztán már nem látott semmit. A szája fétcentiméternyire lehetett a félig Irinyiit, rémületében mosolygó szájtól — ezt a fécenfiniétert már együtt futották be. hátoldalról. Aztán a langyos, nedves ajkakon tol, csak '* fogakat érezte síkosán, mint a datolya magvát, mikor megállítja a fogat. És a ködön tol nevetést hallott, aztán bosszankodó, niegjjotrádeozó kiáltásokat. Aztán csak lassan, lassuló ütemekben eíálíó dobbanásokat hallott még, de ezeket már belülről, a mellében, mint valami idegen tárgyat, egy nagy ingaórát, ami ünnepélyesen megáll — vagy vészharangot, amint terhesei, vészjóslóan kondid még egyet-kettőt, mielőtt elhallgat, hogy utána fekete csönd legyen — fekete csönd, amiből majd lángok csapnak elő és rémült sikoltozás. t926. janaár 3, Amikor a szerelem kihűlt. . . Rudolph Valentino, a mozi-sheik, ahogy Amerikában ezt a női sziveket cn-srosban hódító moziszi«észt nevezik, hosszabb idő óta külön él feleségétől. Winifred Hudnuttól. akit a filmvilágban Natacha Rambova néven ismernek. Natacha Rambova nemrég tért vissza Európából. Megérkezése előtt és közvetlenül az után a »válik vagy nem válik« kérdés valóságos hamleti jelentőségre tett szert a laook hasábjain. A nagy reklámra szüksége is volt mind a kettőnek: Valenttaonak. aki egy kicsit hanyatlott legutóbb és Natacha Rambovának. aki vissza akart térni a filmhez és akinek szerződési értékelését befolyásolhatta ez a reklám igen előnyösen. Natacha Rambova lejátszott egy fűmet a Film Book Office számára. A film Laura Jean Libbey novellájából készült és az volt eredetileg a címe: Ruha teszi az asszonyt Natacha Rambova kikötötte, bogy Natacha Rambova néven reklámozzák és Rudolph Valentino nevét legfeljebb zárjelben tegyék utána. Ezzel szemben az történt hogv a mozivállalat Mrs Rudolph Valentino gyanánt hirdette be a film címét megváltóziatta, ette: Aitrikor szerelme kihűlt (When his love grew cold). Tekintettel arra. hogy a »his« birtokiexmás himnemtí, természetszerűleg senfa sem gondolhat másra, mint hogy Natachc Rambova házassági kalandját vitte a filmre. A reklámot!et kétségtelenül1 elsőrangú és nagy attrakciót ígér. de .— Natacha Rambovávai előbb ki kell egyezni. Nem valószínű, hogy ennek a kiegyezésnek akadályai legyenek és így Natacha Rambova hamar megkezdi az aratást a Valsfiíina-reklása torán. sok más szép könyv éppen nem újdonság, s amikor ujak voltak, néni is tetszettek olyan nagyon ... Ha bent sua iata.
