Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-24 / 23. szám
Addig élek, amiga nap ragyog Tudom biztosan, hogy a lelkem él csak! Csak ez a könnyű étken anyag. Tejem, kezem és fitté kedvű lábam: Csak csupán tiwéktek látszanak. Hogy látva sötét, komor arcvonásom, 1 bánataimnak örüljetek. S szájamból hogyha a tolat kicsússzon, Fölöttem víg torokat ififelek!... De ő, mi az, amit a sár besároz! Ami elöbb-uióbb hal.olt leszen! S ó mily gyalázat a követelödzés, Amellyel a föld várja testeinél!... Óp vigyétek cl ama széles iához, Amelyből majd a koporsóm leszen! Müljószoros erőmmel sújtok rája! — Hogy koronája lehull... Megteszem!.. Nem: soha, soha, soha meg nem halhat, Nem múlhat' el az, aki én vagyok! Az Isten küldött ide, mint a napfényt És addig élek, mig a nap ragyog! Elszáradnak az izmok?... Ö, badarság! Az én izmom nem has, de akarat! Megáüott szív kukacoknak lesz étke? Az én szivemből midié szív fakad! .. És millió szív! és mindnek fájva fáj az. Mi szivem gyökeréig fáj nekem! S a poskadt hullák cyklopsa fölött én Örök létein tovább resegtetm... SOMLYÓ ZOLTÁN 19 6. január 24, A nagy délszláv gondolat A szerb-horvát megegyezés óta ma már sokkal élénkebben beszélnek arról a -szükséges jugoszláv-rbolgár megegyezésről. mint azt az elmúlt, esztendőkben tették. A locarnói konferencia határozatai, valamint a Balkán-paktum térve fs nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy. ni;ir Szófiában is szeműgyre vegyék az ni európai konstellációt. . Az elmúlt év juuius hónapjában Mosskovljevics jugoszláv fö'dmiyes-parti képviselő á.a -szkups-ttaában rezoluciót olvasott fel. amelyben kijelentette, hogy a Balkánon addig nem lesz rend. a inig az összes délszlávok a Tríglavtól KonStantindpo’yig nem egyesülnek, Csirkovics, radikális képviselő, aki Macedónia felszabadulásáén' annyit harcolt, nemrégiben szintén a jugoszUiv-bolgár megegyezésért szállott síkra. A zagrebi Novosii karácsonyi számában Csirkovics bizonyos elégtétele! állapította meg, hogy a jiigoszláv-bolgár megegyezés óriási léptekkel balad előre és ugyanebben a lapban Marinkovics Voj-a volt külügyminiszter is ezérí a javaslatért szállott síkra, hogy lehetet'emié váljon egyszersmindenkorra az 19] 5-ös állapotok viszszatérése. Radies István is az elmúlt napokban a szerb, horvát. szlovén és bolgár egységről' beszélt, hangsúlyozta azt is, hogy a bo-lgárok nélkül nincsen meg az igazi délsz'áv egység. Bulgáriában szintén vannak olyan politikusok, akik a nagy délszláv egységét! harcolnak. Stambolijsky a bolgár szobranjéban büszkén mondotta évekkel ezelőtt, hogy ö sem nem szerb, sem nem bo’gár, hanem egyszerűen csak jugoszláv. A jelen'egi bolgár rezsim hajlani sem akar erről az egységről. Az emigráns bolgár Kosta Thairoff . azonbáij a Politika egyik minapi ’ számában azt mondja:- »Testvérek vagyunk mindanynyian a Tríglavtól Várnáig! < . A bolgár-szerb megegyezésnek azonban egy igen nagy akadálya van. Ez az akadály a macedón kérdés! Bulgária a macedón kérdésben arra az álláspontra helyezkedik, hogy Bulgáriának a tulajdonképpeni anyaországa Macedónia és ha már Macedóniát nem tudják az anyaországhoz csatolni, akkor is Macedónia kapja meg a teljes autonómiát és az, önrendelkezési jogot, hogy kinyilatkoztathassa, hogv vagy egy későbbi konföderativ Balkánnál avagy Jugoszláviávál akar-e közösségben élni.- Szerbia Macedóniát- szerbnek mondja,' Bulgária: pedig bulgárnak. amíg ez a kérdés képezi a viszá'y magját, addig nem lehet. természetesen az egység, gondolatával messze jutni. Ha majd egyszer .tumdeiiüíí elismerik/ hogy a. szerb, horvát, sziovén és-'balgá'r egy nép. ak-BÁCSMEGYEf NflPLÖ kor nem lesz macedón kérdés, csak egy J lesz akkor, a nagy délszláv gondolat marad ék nélkül való teljesedése. >A történelem sorárj Oaj Ljudevif, valamint Strosmqyer püspök is elfogadták ezt a -theóriáí. Sőt az 1867 januárjában megkötött bukaresti béke alkalmával a szerb Mihály vajda a bolgár köniitéval megállapodást kötött Szerbiának Bulgáriával való egyesülése érdekében. A for radalmian radikális Markavics Szveíozár szintén híve volí az egység megteremtésének. Kérdés azonban, hogy a nagyhatalmaikülön érdekei, valamint az elmérgesedett macedón probléma mennyiben fogiák hátráltatni az igaz? nagy délszláv állam megalakulásáé. Egy karrier története Irta: Baedeker A művészek kávéháziban Daruda Kálmán, a szerencsésen beérkezett arcképfestö, . áld lászlófülöpi módon csinált gyorskarriert, párisi életéről küzdelmeiről s a nincstelen napjairól beszélt. *- Bizony, nagy nyomorban ’ voltam s a kis midinette-nek, aki a. teljesen önzefk len. szerelmével ajándékozott meg minden másnap, néjia még egy naranccsal se kedveskedhettem. A templomok sokat idézett egere rendezett viszonyok közt élt hozzám j képest... És egyszerre, máról holnapra, helyesebben tegnapról mára, mintha mesék figurája lennék, hírre vergődtem és pénzes ember lettem. Az uto-lső félfrankonjat az este clv.acsoráztam (ez -néni volt. éppen a Lucullus lakomáira emlékezíetö tobzódás), s aznap, mikor az eset történt, nem reggeliztem. Egyetlen sou nélkül, éhe Sen kószáltam a nagy -bóulevard-okon-, az opera környékén- s íf divatos kávéházak táján, miridfcnütí, ahol ismerősökkel lehet találkozni. Reméltem, elém . kerülhet valaki, akit megpumpolhatok ö-í frank erejéig, ami abban az időben, a háború ciőit három esztendővel, tiszteletreméltó kis összeg volt, amelyért érdemes' vadászatra indulni. Be hát -.tudjátok, hogy’ van az a bohéméletben! Az ember léptcn-nyomoti beleütközik azokba, akiknek már tartozik, de .nagyon nehezen tud találkozni' azzal, akinek az adósává akár lenni. Már közel két órája lökdösődtem a népes útvonalon, ané'ikiii, hogy rátaláltam volna arra a Varya-vár-t nrra, akit l'cstém. Fáradtan, elkeseredetten s a kétségbeeséshez közel már arra az elhatározásra jutottam, hogyha olyan naiv ideérd látok; akin ez á minőség- — az, idege uség meg a naivitás ~ meglátszik, megs-zóiitoni, vezetőül, ajánlkozom neki. s ezen már nem szokatlan-utón keresem meg azt a' szerény összeget, amelyre a szó legszorosabb érteimében »éhes« voltam. A Rue de. la Paix kirakatait bámultam éppen —. minden kirakatablak egy nagy vagyon!- —, ;s bármennyire éheztem, a festő is élt még bennem, amit a hatásról' vettem észre, amejycj egy női-, silhouette váltott. kj belőlem. Ennek festői alakja egy lűkör-üvég mögül mosolygott' felém. Csapot, papot, azaz éhséget, pénztelenségét mindent elfelejtettem, csak azí éreztem, "hogy Szépet Iátok, egy a vásznamra kívánkozó nem közönséges, szépséget. . Hirtelen- megiordti’tam s' egy pillanatig szembebámulhattam. Karcsú nő volt, csodálatos vonalú nyakkal, aminot leginkább egészen fiatal angol lányokon JjiU|i. Tizian-szőke.. aranyfényfő hajjal,'amely a- kalap alól szikrákat' szórt'és a diszkrét ruha alatt is tökéletes bájakat . séjttető testtel, ariiely a Goya maja desnuda-j&t juttatta eszembe. Mégis, nein - ezek- a várliatosáiük izgattak, hanem a rokonszenves megjelenésű hölgynek - az egész egyénisége felöltözötteu. minden érzéki vágytól s frivol gondpláttóEtneníen, E'porcban nem, voltam hím, csak piktor voltam, - - elfelejtettem, hogy étícs vayok, hogy nincs -pénzem reggelire, s csak arra gondoltain, - mily gyönyörűség volna foglalkozni vele, s rnj'y szívesén tenném halhatatlanná! >-6; Ipgyén,-. Az a körühnény, hogy magyarul beszéli a kísérőjével (vófös*}tiiileg: az úrá-11 . I vaO, az érdeklődésemet csak fokozta-. Éppen ajánlkozni akartam nekik ciceronéul, amikor egy ékszerészboltba fordultak be, ahová szinte automatikusan követtem őket. Igazán, semmi dolgom se volt a fényes üzletben, ahol egyébarán! nem is kérdezték, hogy mivel szolgálhatnak. Kétségkívül azt hitték, hogy a magyar házaspárthoz tartozom, amellyel egyidőben léptem &f a joailleric küszöbét. Az én embereim mutogattaftak ott maguknak' egyet s mást s köl lőttek -is vagy ezer trankst. Az alkudozásuk folyamán sajnálattal győződtem meg arról, hogy jobban parüroztak franciául, mint a ti alázatos szolgátok s igy nem ajánlhattam föl nekik idegenvezetői szolgálataimat Parisban, ahoi aligha először tartózkodtak, mer! nagyon otthonosan, szinte páfeiasan viselkedtek. Amint elvégezték a vásárlásukat s a kasszánál fizettek, lassan, lefözötton, bánatosan követtem őket. — mintha hozzájuk tartoznám (Oda is tartoztam, anyujára vönzot! a szőke asszony.) Mégis bizonyos távolságban maradtam tőlük, nehogy tolakodónak tartsanak, ha esetleg észrevesznek. Ezt a kis távolságot fölhasználta a bolt tulajdonosa, hogy -étébem kerüljön s közém és a távozók köze álljón: Mielőtt' á Kijáráshoz értem,, megszólított: .- Nagyon köszönöm, uram. ,S átadott egy huszírankos aranyat. Kipirultam, de nem utasítottam viszsza. A zsebembe csúsztattam. A derék ember bizonyosan azt hitte, hogy a házaspárt, amellyel együtt jöttem-mentem, én »hoztam«, s a napóleon! provízió fejében adta. Parisban sokan foglalkoznak azzal-,’ hogy vevőket »visznek a különböző boltokba, s ebből a sajátságos iparból egészen tisztességesen megélnek. ‘—’Én is köszönöm, — feleltem. S.már kint is voltam az uccán. Uj perspektíva nyílt meg előttem. Ha minden kötél szakad — gondoii'am, —a RivöM-utcán, az Opera körül s a Rue de la Paix-n fogok lődörögni regeitől estig, s" ha idegeneket, Iátok az üzletekbe lépni, utánuk megyek s úgy teszek/, mintha hoztam volna őket. De1 a sors könyvében más volt. a jövőmről' megírva.' Az ! ékszerész húsz frankja megalapította ' a szerencsémet. Ezt akkor persze még nem tudtam, s egyelőre csak a váratlanul betoppant szerencsének, az ' aranypénznek örültem. Egy pillanatra elfelejtettem a maja desnuda-t, a meztelen női, aki oly alaposan volt felöltözve, megint éreztem, hogy éhes vagyok, s könnyelműségemben egy igen finom Café-Restaurant-ba 'tértem be ' reggelizni. : Áz előkelő helyiségben egyetlen asztal volt üres. Odaíelepedtem. ' Alig ültem ott két percig, még a rendelésemet' se tehettem meg, valaki kértezte: , , r . . .-- Szabad? Fölpililantotfam. Az ékszertvásárló házaspár állott előttem s a kérdést a férj intézte hozzám.. Bár franciául ’szólított meg, zavaromban magyarul feleltem: • Méffóztessék. Az asszony kedvesen mosolygott. Hiszen ez, pompás! mondotta. Magyar társaságba jutottunk. Egyijtt reggeliztünk hát, s úgy látszik nem rossz benyomás! tettem a magyarjaimra, miért az-étkezés‘vége felé már ugv kezelték’ nij-rff egy kedves régi rém erőst, akivel a barátságukat Char, btis mellett felújítják. Megkérdezték, régen élek-e Párrébao, s mikor azt ieieiteru, hogy tobb, mini egy éve, Tarczali — igy hívták a ma* gyár urat —• az iránt érdeklődött ná* iám, vájjon ismerős vagyok-e művészi körökben? Igenlő válaszomra igy folytatta: — Szeretném a feleségemet lefestetni. Ajánlhatna nekünk egy jobuevö portréistát, aki nem követelne valami horribilis árat? Gondolhatjátok, hogy mily izgatott és boldog voltam e pillanatban. Aminek a lehetősége egy -félóra előtt még végtelen távolságra volt tótom, annak a valószínűségé!, majdnem a bizonyosságát olyan közelről láttam, hogy szinte a kezemben, tartottam! — Talán -nem fogják rossz néven venni, -- feleltein, — ha a legjobb barátomat ajánlom, aki néni nagynevű művész ugyan, de nein lesz túlságos drága s mintán tehetségével azon lesz, hogy önagyságáról jó képet fessen. S ki volna az? — Én magam. — Teliát uraságed festő? — Úgy van és pedig arcképfestö-Az alku hamar meglett. Megállapodtunk abban, hogy a munkához mingyárt másnap hozzáfogok, de- mert »momentán« nincs »elegendő pénzem-, s egyet-mást, ami a pikturá-hoz, szükséges, be kell még szereznem száz frank előlegre tartok igényt., — A képért pedig, — tettem hozzá, — mivelhogy a nagyságos asszony igen hálás portrómodell, akit festeni inkább szerencse mint fáradság, Tarczali ur ariynyit (helyesebben olyan keveset) fog fizetni, amennyit jónak lát. farezali .egy Ötszázfrankos bankjegyét vett ki a tárcájából s átnyújtotta nekem. Majd fölváltom a pénzbeszedö pincérnél, — mondtam, — s visszaadok.- Ne fáradjon, — felelte a szép aszszony férje. — Maradjon az egész öszszeg előlegnek. Hitetlenül mosolyogtok. Látom. Nem hiszitek, hogy ismeretlen embernek, ha százszor portréfestő, átad valaki ötszáz frankot a becsületes ábrázatára. No hát, nem arra adta. Nincs až a becsületes arc, amelynek ilyen nagy a hitele. Ellenkezőleg éppen az keltett bizalmat a mecénásomban, ami szélhámosság veit berniem: a könnyelműségem. Aki a Café Cardinat-ban reggelizik, arra rá lehetett bízni néhány száz frankot, az nem lehet valami megbízhatatlan littylotty-ember — gondolhatták Tarczáliék. S éppen az volt a szerencsém, hogy ebbe a fényes helyiségbe tévedtünk be ők is, én is. Ha a Table d’hote Vivienne-ben vagy Duval-néX találkozunk, ötvéri íranknyi előleggel se becsültek volna meg. Jó ideje éltem Páisban, de ötszázfrankos bankjegyet még sohase láttam. Jói megnéztem hát, hogy milyen.. ...A képen lelkiismeretesen dolgoztam három álló hétig. Csalódtok, ha azt hiszitek, injpt a pajkos mosolytek elárulja, hogy beleszerettem az asszonyba. Sokkal tökéletesebb volt, semhogy ily szenvedélyt költhetett vc-lua. Még csak arra se gondoltaim» hogy mily isteni élvezet volna őt fekvő Vénusznak és nem alaposan felöltözött divathölgynek pingálni le. Akkor — mondtam már — nem voltam férfi, csak művész... Reynolds és Gainsborough sikereire vágytam, akik épp fejedelmi toalettekben pompázó dámáknak a portréival aratták diadalaikat... Ha az ura nem is lett volna mindig jelen a szegényes ateüer-remben az »ülésá-eken, akkor se mertem volna szemíeleukedni vele. Olyan lőfegyvere- ’ ző szépség volt ez, amely hódolatra indít és nem impertienciákra ösztönöz. Sokkal szabályosabb orra volt, semhogy az ember »kezdeni« mert volna vele . . . Falán ennek a szenvedélyteletaségnek 13. oldal,
