Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-17 / 16. szám
19'6.' január 17. A íigrisvadász ötvennégy éve ■ Egészen szabályosan, pontosan, és előre megfontol!’ szándékkal a nyug talap szivében, lőtte magát agyon apatini Fcrnbach Bálint nagybirtokos, akinek a gazdálkodás nem is volt a .főfoglalkozása. A furcsa .életű; kiszámíthatatlan és zárkózott Vadász, aki puskával feküdt le. ébredt föl és. álmodta' végig' az; éjszakáit, stílszerűen 'végezte el feladatát és örömmel és szemrebbenés nélkül. Belenézett a fegyver torkába és nem sokat kacérkodott vele, aki. a tigrisekkel . néni teketóriázott, az önmagának sem rögtönzött fölösleges polgárt dilemmákat. Leterhelte egy tízed másodperc alatt legnemesebb és legértékesebb zsákmányát, önmagát. Nem kellett neki disz. se pompa, se virág, se sirató asszonyok asz - szörny; kórusa. Talán temetésre sem gondolt az ünnepélyes pillanatban az afrikai ősbozótók rettegett hőse, aki, az állatók világában nem szokott hozzá ceremóniákhoz, szem; mentális ellúgytilásóklic.z és filozófiai! clborulásokhoz. Nála a szándék már kialakult cselekedet volt, egy evidenciában tartott végzés, amelynek k önyörteleu fogan» tositasú ra moratóriumot engedélyezett magának. Nem sokat. Egy évet. Vagy kettőt. Esetleg hármat. Ez az utóbbi momentum, úgy látszik, föltevés fog maradni. Van. akinek már kél éve űetmúságró! panaszkodott. Akad, aki csak egy esztendő óta tud róla. Mindegy. Nem fontos. Az apatiai Eernbacli-mauzoleum sokat érzeti ni lakója beköltözött egy hűvösebb éghajlat alá. Az egyenlitötáji forró napsütésből egy kongó, nyirkos domiiiiumba, allöl lehet szabadon, korlátok nélkül szárnyalni az örökaagygyermek meg nem tépázott képzeletén. 8ACSIVÍEGYEI NAPLÖ •tick ..szelébe állította be. elhatározásainak vitorláját. A jéghegyeken állt • és terpeszkedett, mint kemény szikla-monumentális. Kártya-asztalok és báltermek zsongása helyett vijjogó' tengeri vércsék és ezerszám sirályok szolgáltatták neki a zenét, jéghideg hüllők a táplálékát, fagyott havak íjordjaj a fekvőhelyét. Es itt is jól érezte magát, itt is ott hon volt.' Minden hely az övé lett, ahol a fertőző modern kultúra e!öíutárjai még nem ütötték tel silány sátorfájukat. Fcrnbach Bálint .amellett egy komoly és őszinte puritán volt., szolid és bölcs, mint azok a vadászok, akik megszokták, hogy egy jólirányzott golyótól függ minden. Elet. Halai. Egy kihalófélben levő- anakronizmus embertípusa, az elmúlásra és kipusztulásra kiválasztottak éles stigmájával. Meghalt. Fél évszázadot és négy esztendőt virrasztóit végig és senki sem gondolt arra, hogy ez sok legyen. Pláne' eíég legyen. Azon a strázs’áii. ahol a tigrisvadász posztéit . ötvennégy éven keresztül,, a jelek .'szerint ez soknak bizonyult. Fcrnbach Bálint sejtelmes vad éjjé leken dugóit fedezékekből lesett vadra és lesett halálra.--Elbírta. -A nagy árvíz után érzékiden emberek lovakat kötöttek be a kastélyába. Ezt már nem birta el. Ki csodálkozik ezen? A zord sivatag félelmeié üvclíéseiu megedződött lelkű ember berzenkedett egy darabig. Az tán legyintett egyet. Fölényesen. A vadakkal fraterhizáló baivivó nem ereszkedett jp. az álszelidekhez. Ez csak egyszerű. És valóban egyszerűen érthető mindazok számára, akik utolsó éveit figyelemmel ki sérték. Utolsó' éveit, amit nem a sors adott neki prezentbe, hanem 6 engedélyezte magának. Egy hanyag gesztussal előírta, hogy eddig fog élni. így akarta. * És itt ennél a pontnál kegyeletsértés lenne emlékének megrögzítésén kívül minden egyéb firtatása a dolgoknak. Az ember nagyon, komplikált muzsikus-szerszám, ö egy rengeteg liuru hangszer volt. Enynyi az egész rejtély. Ezt ő a leg jobban tudta. És egész biztosan és tudatosan tudta. Szilárdan megállt a két lábán. A fegyver cldörrent. Jó éjszakát. . Mesterházy Ambrus JO TÁRSASÁGBAN Iría: BAEDEKER Betegnek lenni, ahogy érzem, csak auláik: szerencsétlenség;.lukihem tud a velejáró állapothoz szokni. Aki ezt tudja, annak a betegség 'is szolgál kellemes percekkel. Éti Ilyenkor otthon ülök mert a betegnek az idő sose elég jó ahhoz, hogy kimenjen a házból, —, nem dolgozok semmit,, hanem olvasgatok. Fölötte felemelő tudat, hogy az ember jó társaságban van s hogy reggel műveletlenül ül le egy könyvhöz, s azt este mint müveit férfiú teszi vissza a helyére. Ilyenkor hát olvasok és nem irigylem azokat a szegény egészségeseket, akik munka, kereset és gazdagodás után az »összvegyüjiött« munkáit. Nagyon eszményi állapot volna bizonyára, ha az irók és művészek épp ciy.au kiváló jellemek volnának, mint aminö kivételes tehetségek. - De hát mit csináljunk? Tehetség és jellem nem jár mindig együtt, s ha a közönség csak azoknak a müveit olvasná, akik tizenhárompróbás karakterek is, -akkor a közönség véghetetlenül unatkozna. Nem olvashatná például Oscar Wilde elmés paradoxait, amelyeken jóízűen mulat, s kénytelen volna azoknak az angol lady-kuek -a háromkötetes regényeivel táp'á’kozni, -akik derék és kitogástaian Fcrnbach Bálint a bácskai társasélei egyik legérdekesebb -alakja, egyszer nagyon régen (ami háború előtt volt, az régen volt) fölkerekedett és nekicsapott az egzotikus Afrikának. Kis idő múlva képeslapok fotóriporterei rohanták meg. Kutatták és keresték és ő hiába akart elrejtőzni az indiszkréi invázió ellen. Kodakok elé cipelték. Megörökítették jobbról és balról és profilban és nem volt apelláta. Hetek alatt bejárta Európa valamennyi illusztrált sajtótermékéi. Lehet, hogy nem volt iny-ére a dolog, de mégis ő lett: akkoriéiban a legendás hős. akárcsak Zichy Jenő a maga idejében. A jó békében esemény volt a vért kereső fenevadak félelmetes lövő-gladiátora. aki az esztendő egyik felében búcsút mondott az acélos búza fekete földjének a rckkenő sivatag kedvéért. Később mindenki megszokta Fcrnbach Bálint vándormadárszerü bohém kedélyességét, aki vígan ment a rengetegek állatfejcdclincihez és nem sokat számolt azzal, hogy élve kcr-üJ-e vissza. Olyan vcE <ö. mint gólya vagy' fecske, aki meghatározót;: időben eltűnik és újra megkerül. Kitömött szokatlan állatok súlyos és terjedelmes podgyászaival, a vadon meséivel, a szabad portyázók hangtalan énekével a lelkében. Elment és visszajött és •senki sem tudta ?. - külső emberek közül, mikor van itthon, hcrmctice elzárt kuriáj’úi és meivik pillanatban ad k e gy el em - tő r dö i és; a megsebzett anyatigrisnek a glóbusz másik felén. * És azután gondolt egye,t és Észak zuzmarás tájainak és jeges vizeiiárnak, bár félek, hogy ők meg irigylik azt a szerencsés beteget, aki valamelyik kedvenc Írójának a szellemes társaságát élvezi otthon. Lehet, hogy clyik szimulánsnak is tart, s azt hiszi, csak játszom a beteget, hegy kedvemre kéjeleghcssek abban a pár könyvben, amelyet a sorsfordulót meghagyott nekem. Nem. nem Szimulálok. Igazáft beteg vagyok mindég, amikor beteget jelentek., Akkor játszok inkább komédiát, ha néha egészségesnek mondán magam ... Most is itthon ültem néhány napig s egyik kedvencemnek az írásait böngészgettem. Olyan író ez, akit nemcsak a születésének vagy a halálának évfordulóján szokás emlegetni, — olyan író, aki mindig aktuális, akihez gyakran -vissza-visszatér-’S .akinek a portájára (az összegyűjtött müvei közé) minduntalan befordul az, aki szereti öt, a minden neveletlensége mellett — vagy tán éppen azért — nagyon szeretetreméltót. Nos, én szeretem őt, szeretem a- kíméletlen gunyolódót, a gonoszkodó, de nem gonosz .költőt, a gráciák olcukrőzott kedvencét, - a . szobor nélkül szűkölködő, de mégis halhatatlan Heinét, bármily hangosan kiáltsák ellene és róla a német fajvédők, hogy a Dalok könyve szerzője aicní jellemes ember. Ha verset olvasok, -közömbös előttem, a vers teremtöjénck minden magánügye, Így hát a kaszinói .becsülete, és a privát-karaktere is,,.valamint • nem. keresem, a Violetta vagy a Carmen nagy énekesnőjének, a szüzi. erényit vagy a hitvesi hűségéi, s nem bánom, ha a Violettánál is violettább s a Carmennál is carmenebb életet folytat. — .hacsak szépen énekli az .áriáit. Kis János, szuperintendens ur tagadhatatlanul és hasonlíthatatlanul, kiíogástalauabb jellem volt Brody Sándornál, s én -mégis, szívesebben olvasom ez 'utóbbinak regényeit, mint amannak úrasszonyok, de aitató,lag írnak. A publikum pedig nem akar una-tkvzni, s a kiadóik, akik nem estek a fejük lágyára, szívesebben nyomatják ki a gyenge jellemű zseniknek az Írásait, mint a •tehetség-nélküli római jellemekéit. Éri iá olvashattam volna e napokban szep’őtel-eii -tisztességü Írókat js, de a választásom Heinére esett, -mert — élvezni akartam. És aztán, ez a nagy költő nem is volt oly megvetendő jellem, aminőnék az ellenségei és az irigyel festették. Jóembere. sőt barátja veit neki korának leggazdagabb ember»,- James Rotschild (akivel, mint tréfásan irta, egészen »fa-mHHoiiär« módon érintkezett), s e hipergazdag és elég generózus 'úrtól nem fogadóit el soha egyetlen frankot) Pedig könnyű szerrel, kipanamáz-hatptt volna tőle jókora summákat, ha Olyan jelleinteieu és eladó pasas, aminönek a :>grossdeutscii«-ok s a szcntcskcdök tartják. Köztudomású, hogy Guizot minisztere'-nök ele,kelő és jó dotációja állással kináita a költőt, amelyet az .viszszaulasilott, mert jobban szeretett, szegény, de független német'poéta., mint -a francia kormánytól függő nagyíizetésü hivatalnok lenni. S így talán még se volt oly jcilemtelen aminknek, a német iuzaftyak kürtö'ték. Nem is naturalizáltattatta magát Franciaországban az emigrált költő, s bár a honfi;, társai otthon kigyóí-békát kiáltottak raja. áldozatul hozta a francia állampolgárság minden J anyagi hasznát azért az eszményi nyereségért, hogy a sírkövére vésethesse ezt, a pár szót: léi nyugszik egy német költő. A végső revízió alkalmává’ majd kiderül, hogy találkoztak ná!a jellemtelehebb urak azok közt a »feddhetetlen« férfiak közt, akik a német nemzeti géniusz' szégyenének és káros-kóros Ki-, ütésének tartották a költőt, aki annak egyik legnagyobb diadala és legbathatósahb reklámértéke lett. (Goethe és E. Th. A, Hoffman mellett külföldön ö a klasszikus, neoklasszikus és- roman- I tikus irodalmak legismertebb és leg- I többre becsült német reprezentánsa.) Egyelőre még eldöntetlen hát a kérdés, jellemes vagy iellemteleu volt-e ez a nagy póéta, de rég eldöntött dolog, hogy .a világon kevesen irtuk oyau mesteri prózát s még kev esebben oly hangulatos lírát, mint ez a sokat- hadakozott és sokat rágalmazott költő. Most, hogy beteg voltam, nem ezeket a gyönyörű verseket olvastam; nem is a Rcisebilderieit s a többi népszerű irá! salt, hanem a.kevésbbé ismert kisérlej tóit. azokat az újságcikkeket és leveleiket,’.amelyekben a múlt század első fe- i lének — • tehát az ó-kornak! — vázolta szellemes tollával (amely c cikkekben igazán inkább francia mint német) J a politikai, művészeti és társas életét. ; Hol lesznek a most megjelenő hírlapi ! fejtegetések, elmélkedések és jelenté- I sek nyolé.-kileuc évtized múlva? S az I övéi még "ina is élnek. Mennyi aktuaü- I tás e »kopott« Írásokban! Több, mint I egynémely mnltli-eti újságban. Mert az a,zseninek és a szerencsés tehetségnek az ösztönös erénye, hogy — talán nem is gondova a jövendőre, mégis — tudja, mi ;> maradandó. Ha Hehie-tanuJmáuyt akarnék írni, I lapokat idézhetnék a napi Kritikáiból, amelyek mintha tegnap készültök volna, de mivelhogy csak szórakozni akartam ez iró\a!, az olvasóimat is szórakoztatni szeretném azzal, amit íölcsipketltem tőle. A Kedves maliclái-bói, a gúnyos ötleteiből .jegyeztem ki egynéhányat, amelyek egyaránt jellemzők >uz írójukra mint a korra, amelyben keitek s azokra, akikről szóinak. Mint, az igazán elmés írók sokszor a saját ötleteiket (hiszen van nekik bőven!) odaajándékozzák valamely írótársuknak vagy más ceiebritásoknak, ő is gyakran van hasonló ajándékozó kedvben. A francia színészekről táplált véleményét például előkelő és pazar gesztussal átengedi George Sand-iiak, akit igy szólaltat meg: —' Nézze, a franciák mind kivétel nélkül csupa komédiások, s az életben mindegyik többé vagy kevésbbá brilliánsan. játsza a szerepét; ellenben azok a honfitársaim, akiknek legkevesebb tehetségük van a színjátszáshoz, a 'Színpadnak szentelik a tehetségtele,nségüket és színészekké lesznek. Világos, hogy ez ,a maróan szatirikus vicc a Heinéé és nem George -Sande, aki — Író- és kortársainak a-megállapítása szerint — minden vicc lifjjáu szűkölködött. Sem az Írásaiban, sem a társalgásában nem árult cl több elinés•séget mint az olvasónöi, akiket c tekintetben legfeljebb csak annyiban múlt fülül, hogy a jelenlétében elhangzott szellemességeket megértette, Saiul'c- Beuvc szerint sokkal nagyobb író volt, semhogy szüksége lett volna arra, hogy vicces legyen. A nagy regényíróin') az Írói álnevét tudva'evyieg Jules Sandcau-nak, első szeretőjének a nevéből. illetve annak négy első betűjéből rekvirálta, amire Heine ' ezt a megjegyzést tette: — George Sand híresebb lett Saudea-.t nevének az első felével, mint emez az egésszel.Még egv finom megjegyzése maradt fenn a költőnknek e nagynevű irótársárúk Mikor valaki lelkesen beszelt előtte a Sand asszony szépségéről (ez a feminista hölgy kivételesen -csakugyan szép, sőt kivételesen -szép volt) s A a urdui Vénuszhoz hasonlította, H. igy szólt: Valóban, George oly szép, mint a melos-i asszony, sőt egynémely' szép ■ tulajdonságával fölül -is múlja. A' karjai sokkal szebbek és aztán — jelentékenyen fiatalabb nála. Thicfsáról, a jeles történetíróról •és' szereneséskezü áüaiiitérfluról mondta: A legokosabb ember Franciaországban, s ezt ö -maga Is belátja, 13. oldal.
