Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

tT>°5. decembér 25, bÁflSMEGYEÍ NAPLŐ

A lángok sikoltozó Örömmel vetették rá magukat a száraz levelekből szikraeső ömlött.

— Most vagyok igazán királynő, — gondolta karácsonyfa, amint végignézett lángoló pompáján.

A portvis is egy röpke pillanatra csodálattal nézte és megértett valamit az örökkévaló szépségből1.. Szinte irigységet érzett a haldokló fa iránt, mely tüzes ékességében; büszkén és boldogan lobogott. felé.

Később aztán, mikor a karácsonyfa helyén csak egy rakás forró peribe füsíölgött. fölényesén' magyarázta a teknőnek meg az üstnek;----. Világéletében bolond volt! Már kicsi korában mindig a csillagokról ábrándozott. Most megkapta a csillagjait.! . — tette hozzá kesernyésen. —. Na;: ostobaság, aludjunk. ‘Holnap korán kell felkelnem.- mert • nagytakarítás lesz. — És borostás fejét a szegletbe hajtva elaludt.

KATICA

MESE

Katica ugyan csak egy bogárka volt, de azért hiú volt ő is és. pirospettyes ruhában járt még -Hétköznapokon i:s. Egy rókaíejü pillangó csapta neki a szelet, amire nagyon büszke volt, mivel a (barátnőinek csak ■közönséges fehér lepkék udvaroltak, Katica különben nem lehetett Valami jó kis lány, mért egyszer hallottam, amint az édesanyja, a jó [kövér Kati néni panaszkodott a szomszédasszonyának a sovány szuüyognénak;-----Az én Katicám nagyon sok bajt

"és gondot okoz nekem — sóhajtotta — nem akar a ház körül segíteni semmit, tia itthon van, -akkor -vagy hevcrész, vagy a tükör előtt csinositgatja magát; ha ezt megunta, akkor panyókára veti a pöttyöket a hátán és elmegy az erdőbe sétálni* Ki hallotta még, hogy egy rendes Katica egyedül sétáljon a rengetegben? Mennyi veszedelem leselkedik ott rá, borzalom. A napokban is — képzelje kedves Szunyogné — az én Katicám elment sétálni még akkor, amikor nem volt árnyékuk a fáknak és mikor már akkora árnyékot vetettek, mint egy órjás szakálla, még akkor sem volt itthon. Kiálltam a kis kapuba a levelem ..sarkára, várom, de csak nem jön. Nagyon megijedtem és már épen indulni akartam, hogy megkeresem, mert már a nap is belebukott a tóba és sötét lett. Egyszerre csak távolról muzsikaszót hallok és egy csoport, közeledett az erdő felöl. Jánosok vitték a világosságot a hátukon és a tücskök cincogtatták a nótákat. Persze hogy köztük volt az én kódorgó Katicám is és egymásnak düllengélve jött az egész napsugártól részeg banda. Egész délután az erdőben táncoltak és csó•kolóztak.

— Kikapós a'lánya szomszédaszszony — csípett egyet a sovány Szunyogné — mert igy könnyebb volt a lelkének.

— Gyere csak haza — gondoltam — meséli tovább Kati néni és már készítettem is az áztatott kötelet, hogy jól elnáspágoljam Katalin kisasszonyt. De a betyár egyenesen a nyakamba ugrott, összecsókolt és kiabált, rnamácskám beh éhes vagyok, hol a vacsorám? M.'t tehettem, siettem hozni neki a vacsorát, gondoltam. egyél csak. majd kapsz azután; de amint jóllakott, már lefeküdt és . a következő pillanatban már mélyen aludt, mint a bunda. Szegényke olyan fáradt volt. Lassan levetkőztettem, hogy föl ne ébredjen, betakartam egy rózsalevéllel és lábam hegyén kijöttem a Szobából.

— Mondhatom szépen neveli .-*■

Csípett mevint egyet a vékonydovtgájii szomszédasszony és erre már dühös lett Kati’ néni is. a' faképhél hagyta 'és befordult a kökörcsin • udvarába. ' ■*.

Bizony hiába wolt; öreg -Ksni- minden sopánkodása, Kakca mégis minden délután kiment az erdőbe.

— Nyár van anyácskám, majd

nem .megyek a télen — mondta és hopp, repült az erdő felé. Ezen a na? pon a napsugár szénben ragyogott mint bármikor, de az erdő sürü lombjai nem engedtek be belőle sokat a fák közé és Katica hüsülve sétálgatott az árnyas erdőben.

— Mennyivel jobb itt — mondta — mint abban a szűk kis kökörcsinben, és neki még abban is csak egy csöpp udvari szobácskája volt. sötét és barátságtalan.

Anya nagyon szigorú, amikor azt kívánja, hogy én mind.g a kökörcsinben üljek — gondolta magában — miközben odacsücsült egy a patak fölé hajló levélkére és nézegette magát a tó sima tükrében.

Nem messze tőle egy nagy varangyos béka ült egy kövön és kidülledt szemeivel már régen nagyon figyelte Katikát.

— Szép kis lány — mondta és

nagyot csetteutett csúf szajávai.

Már régen ismerte látásból Katicát, de iiyen közelről még sohasem látta eddig.

Egyedül voltak, köröskörül nagy csend, csak a távoli békaországból hallatszott némi kuruttyolás ős egynéhány szorgalmasabb fülemüle

gyakorolta a trillákat, készülődvén az esti hangversenyre.

— Ml lenne, ha elrabolnám — gondolta a Varangy király — mert ő volt, és ezt a gondolatát nemsokára követte a' tett. Csendben orozva Katika mögé került, elkapta derekát és hapsz, lebukott vele a viz alá.' Meg sem állt békaországi kapujáig. Katicának az ijedtségen kivül egyéb baja nem történt és mire magához tért, egy nagy hűvös oszlopos csarnokban találta magát. Körülötte libériás békák csúsztak, másztak és lesték a parancsait. Tetszett a kaland Katalin kisasszonynak, csodálkozna mászkálta be a nagy gyöngyház palotát, ami egy hatalmas békateknőben volt és ott ringott a tó vizében.

— És ha ezt az én anyácskám látná — gondolta Katika, igen ám. de erről eszébe jutott, hogy került ide és borzasztóan elrémült attól a gondolattól, hogy miképen fog innen hazajutni. Egyszerre elment a kedve a gyöngyházpalota szépségeitől és kétségbe esve ült le egy kis piros; korall padocskára.

Egyszerre előtte termett a varanw, aki őt ide hozta. Korona volt a fején és nagyon fényes volt a ruházata. csupa ezüst és arany, a pikkelyekből, mint egy páneéiöltözet.

—Milyen szép vagy Katalinka — TMTMdta nyájasan — üdvözöllek oíhonomban és ha te is úgy akarod, közös.oíthonunkban — folytatta, miközben egy félrecsuszott pöttyöt gvengéden megigazított a . Katica jobb vállán.

.Katika undorral, húzódott félre a béka érintésétől és megborzongott.

'^• Splia1— szólt hevesen.

Nq Téli ..tőlem — mondta a békakirály vigyázva — majd ' meglöksz és azután szeretni fogsz qf feleségem leszel.

— Soha — ismételte Katinka — vjg'él vissza az erdőbe, te esufVar$ngv, nem kell a királyságod, nem kell a kastélyod, de legfőképen nem kellesz te nekem!

■ — Innen többé nem távozhatsz — szólt elkomorodva a Varangy, aki sértve érezte magát Katalin sza• varitól Ha tetszik, ha nem. itt maradsz és a feleségem leszel. .

Katalin zokogni kezdett és most' már nagyon sajnálta, hogy nem fogadott szót és egyedül ment ki az erdőbe. Most ime örökös rabszolgaságába .esett az undok varangyos békának, Aztán eszébe jutott a Rókalepke és ekkor még jobban megfájdult a szive. Egész nap se nem evett, se nem ivott, folyton csak búsult.

.A Varangy mindennan meglátogatta és mindig megismételte a kérését Katicának, de annak csak egy szava volt: Sdha!

Ezalatt persze nagy volt a riadalom. Kökörcsinben. Kati néni pöttyeit tépve futkosott .egyik szomszédtól a másikig, hogy segítsenek rátalálni egyetlen lányára. Csigabigáné aszszony felsétált egy magas bokorra és kinyujtogaíta a két teleszkópját, amivel igen messzire el tudott látni, de Katicát bizony semerre sem látta. A százlábúéi? Jóskája is mind a száz lábát használatba vette, mégsem tudott rátalálni. A Jánssbogarak egész éjjel világítottak az erdőben, _de biz nem volt sehol, a Katica.

— Mindig mondtam, hogy rosszul neveli a lányát — csipkelődött Szunyogné asszony is.

Rókalepke sem pihent ezalatt. ín agyon fájt neki a csinos kis Katika elvesztése és elhatározta, hogy nem nyugszik, amig föl nem találja vataliol, ha rámegy is minden himpora. És elindult sebes szárnyakon egyenesen az erdő felé. Az erdőben azután gondosan kutatni kezdte. Katica nyomait. Minden utszéli virágra rászállt és megkérdezte, nem látták-e Katicát? Én nem láttam, én sem láttam, egyre csak ezt hallotta. Szegény pillangó, mindegyre fogyott a him por a szárnyain és ő mindegyre kevesebb reménnyel kutatott tovább.

Némely madarak látták ezt és kérdezték:

— Kit keres a rókalepke? A szerelmesét — mondtál?.

Ekkor megszólalt egy kis fülemüle:

—- Talán a kis Katicát, akivel olyan sokszor együtt ültek a patak [partján?

— Azt, igen azt — felelték a madarak.

— Oh. azt . én láttam, amint a Varangvkirály megragadta és levitte a viz fenekére — mondta a kis fülemüle.

Meghallotta ezt egy kis ibolya a fa alatt, nosza hamar finom illatokat terjesztett maga körül és ezzel oda- I csalta magához Rókalepkét. Azonnal megmondta neki, mit hallott a fülemülétől, hova leit a kis Katicabogár. Rókalepke nagyon megköszönte és sietett egvenespn a patak partjára. Tanakodni kezdett, hogy miiképen menthetné meg a kis kedvesét, de bizony semmi okosat nem tudott kitalálni. Érezve tehetetlenségét nagyon kezdett szomorkodni, keservesét-sóhajtott és az égre nézett, mintha onnan kellene jönni valami segítségnek. És csakugyan jött is. Amint felnézett, meglátott egy óriási keresztes pókot, amint himbálózott a i szivárványszínű hálójában. Róka- i lepke ödaTépült "hozzá •,és""elpana- i szólta néki nagy bánatát és megkérte,,'Tegyen segijtségéíe, hogy Katikát megmenthessék. t A pofi szívesen vál? Iglkozótt a segítségre, aminek a-lépke’tijfy megörült’ hogy azonnal száz ‘legyet Ígért neki jutalmul. És most

51. nMaí.

megbeszélték a teendőket. Keresztespók leereszkedik a saját kötelén, ,a békakirály váráig, ott belopózkod.k a kéményen keresztül és kimenti Katicái. Vállalkozását siker kd.ronázta. Csöndben ereszkedett le a béka teknő felé, meglátta a királyi várat és leereszkedett annak a kéményén. Itt 'egy kis baj történt. Ugyanig''nem Katica szobájába került, hanem a" varangyéba, a Varangyos hálószobájába. Ott hortyogott látott szájjal a gyöngyház ágyán és a pók nem állhatta meg, hogy egy jó nagyot.ne.csípjen az orrán. De majdnem megjárta! Varangy egy nagyot csapóit az orrára álmában és majdnem eltalálta, a pókot. Egy féllába ott is máradt, de ez nem volt nagy baj, maradt még elegendő Iá-' ba. De most aztán sietett niegker,esni Katalinka szobáját. Egy helyről sírást hallott, oda bemászott a kulcslyukon és odaereszkedett Katica elébe: ■

— Érted jöttem Katica, Rókalépke küldött érted, jöjj velem. meg-: mentelek.

Katica borzasztóan megörült a váratlan látogatójának, letörölte gyorsan a könnyeit és mondta:

— Oh vigyél innen, könyörgöm, mihamarabb.

— Jól van, mehetünk mindjárt, csak kapaszkodj a nyakamba, .éri majd felviszlek a kötelemen.

Katica boldogan ugrott a pók nyakába. azaz a hátára, mert a póknak nincs Is nyaka, csal? a pók azt hitte, hogy van neki. Szép óvatosan kiszöktek a palotából; egyetlen őrt sem ébresztettek fel, olyan csendesen másztak, aztán megindultak fölfelé a hajszálvékony veszélyes utón.

— Elszakad a köteled — rémüldözött Katica, de a pók megnyugtatta* hogy erősebb az ő kötele minden más kötélnél, mert ez az ö saját gvártmánya és direkt erre, a célraj készítette.

Amig ezeket beszélték, ime mái! kint is voltak a vizből és egyéb veszedelemből. Rókalepke és Katica nagyon megörültek egymásnak és összevissza csókolták egymást. Azután megköszönték a. pók nagy szívességét és meghívták násznagynak az esküvőjükre. Pók meg is Ígérte, hogy elmegy és a fátyolt ő fogja, szőni a menyasszony számára.

Katicát a pillangó magához ölelte és sietve repült vele haza Kökörcsinbe.

Kati néni egészen oda volt a nagy örömtől, hogy megkerülta lánya, aki sírva fogadta meg, hogy sohasem megv többé egyedül sétálni az erdőbe. Különben is férjhez megy, mert Rókalepke feleségül kérte és ő igent mondott.

Nemsokára meg is tartották a lakodalmat, részt vett abban nemcsak a szomszédság, de még az erdők kis lakói is valamennyien, A tücskök virradatig húzták és az ifjú pár ezután mindig párosán kószált a nagyerdőben amig csak meg nem halé Gergely Roriska.

MENYASSZONYI KRAMER

KOSZORÚ-FÁTYOL

KO .ycan, F'A'Y»t sckolska uuca

: = ’j

I Milánéi S.!. T. I. * |

I rádiókészülékek f I és alkatrészek j

r- V PALLAS I

: ^WÖ-VÄLtAUTNÄl SUB0T1CA J

" FAJA KUilJNBŽićA ÜL;4. -A4 .v 4-A.a. A A A .v a ^ a. a

V W V T’nj' WWTWW VTWVT V »T>Y *9 ® VPWFT TV TTTtWTV