Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

50. gidai

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

IQ'^5. december ?5.

m*

Karácsonyfa

— Mese — Irta : Lucia

A három aggyal nem győzte eléggé dicsérni a fa szépségét, színének

A .hegyekén mint végtelen meny* asSzojfti fátyol feküdt a hó. A fák csendeseit (bújtok meg alatta és ittott ..mint puha tollak kdzt nyujtózrkodtak.

Csak egy fiatal fenyő szemére nem jött álom. Megrázta karcsú ágait az éjszakában és vágyakozó ’karokat nyújtott az.ég felé.

Font.a hideg decemberi égen miriád csillag ragyogott. Némelyek pajkos tündérek kerge tő 7. ve futottak le a fekete bársony utakon. hoszszu arany hajukat, mint királyi uszályt húzták maguk után.

Á fiatal fenyőfa vágyai szárnyán repült volna utánuk, de gyökerei fájdalmasan kötötték a fagyos röghöz. Nagyon szerencsétlennek érezte magát. Kiest kora óta a csillagokról álmodozott.

— Fönt élni, a magasban, csillogni. repülni, alt... folyton erre gondolt és kinyújtotta a derekát, hogy’ nöijön és közelebb jusson a csillagokhoz. Néha érezte, hogy elhagyja mellette áJíó társait és örült ennek. De aztán rájött, hogy hiába tör a koronája égr.ek, ugyanakkor gyökerei még mélyebben, erősebben kapaszkodnak a gyűlölt földbe, ahonnan nipcs, nincs, nincs szabadulás.

Egy napon emberek jöttek az erdőbe. Nagy- kocsikkal jöttek és mindenféle szerszámokkal. Fenyőfákat vitték az asztalos műhelybe. A mi fenyőfánk még jobban kinyujíózott, hogy jól észrevegyék.

— Itt a szabadulás ideje — érezte.

Boldogan rázkódott meg az első

fejszecsapás alatt, de ugyan akkor, valami váratlan fájdalom járta át, egyszerre megérezte, in! számára a told, nagy bizonytalansággal ingott meg, majd végtelen gyöngédséggel és bocsánatkérő alázattal hullott végig rajta.-Most szerette ezt a földet, amely nedveit adta. ha szomjazott, sóját és erejét, hogy nőhessen, egyenesen állhasson és "gyűlölhesse őt.

—Az. életem — érezte — az igazi életem itt marad. Gyöngéd öleléssel simult hozzá. De az egyik fölemelte: Nézd — szólt a társának — micsoda gyönyörű fa, kár volna érte, a műhelybe . vinni. Kzí fölvisszük karácsonyra az uraságnak.

Amint az ifjú fenyőfa megint sttdáran állt ha idegen támogatással is, vége volt a bánatának. Kissé szédülve. . de már tetszelegve hallgatta . a bókokat és dicséreteket, szive. tele v olt reménységgel és izgatott várakozással. Mint menyasszony az esküvőjére, úgy ment a'kocsin, le’ a hegyről, az uj élet felé.

*

A kastély nagy szalonjában, gyönyörű, majolika -cserépbe állították ffcl. Most, hogy megint biztosan állt, földet érzett a lába alatt, nyugodtan nézeti • körül. ( . .,

•Három gyönyörű fiatal nő tapsolta körül,' akik egymást apró kacagások közt. angyaloknak szólították és bizonyára azok is. voltak, mért alig hasonlítottak azokhoz a női lényekben, akiket a fiatal'fenyőfa eddig 'ismert,,akik nagy kendőikben és t'aciöokban ‘jártak föl a hegyre, gombát meg szamócát szedni.

mely zöldjét ágai sűrűségét, törzse 1 sudár egyenességét ! Igaz volt, amit eddig csak a napfény sugaras tekintete, a szél simogat ása mondott neki: $zép volt, mindenkinél szebb. ...

A három angyal nagy dobozokat cipelt elő és megkezdődött a fa íel, díszítése.

: A fa karcsún és öntudatosan állt,

: mint primadonna a komornál közt. [Egymás után tűzték sötét hajába a 1 csillogó drágaságokat, derekára füz; íék a tündöklő láncokat, karjaira a t színes, és pompázó ékességeket. •

I Szemben, hatalmas tükör állt, abban-bámulta magát a fa és ahogy percről-percre szebb, előkelőbb és ragyogóbb lett, megrenvegett az önmaga csodálatában. A három angyal is boldogan suttogta minduntalan: Jaj, de szép!

Kziist arany szálakkal hálózták be, hegyébe szikrázó csillagot tűztek." A fa remegett a büszkeségtől.

— Az enyém vagy hát! — suttogta .a csillagnak, mert nem vette észrn, hogy olcsó lamettából készült és azt hitte azok közül való. amik után álmatlan éjszakáin vágyódott.

— Az; enyém vagy — ujjongott. — Engem koronázol meg! Te, akit elérhetetlennek álmodtalak!

Büszke boldogságában úgy érezte, ■mintha az ezüst virágok az ő ágaiból, az ő nedvéből virágoztak volna ki, az arany dió, mogyoró az ő termése volt. Bőségesnek, temékenynek, dúsnak érezte magát. Ez a gazdag káprázat mind az övé volt, ő maga volt egyben az egész és belőle nőtt ki a csillag, ami ott szikrázott karcsú sudarán.

De még nem teli be az örömök kelyhe. — Az ágak végére gyertyák kerültek, az angyalok ineggyu j to tt dk őket. A csili a gs zűrök tüzes zápor módjára öntötték gyémántjukat.

Álomszép volt a fa. Tütidérkirálynö, aki koronázási ünnepét üli. Ekkor megszólalt egy ezöstszavu csengő, a szárnyas ajtó kitárult és egy egész tömeg áradt be rajta, hogy hódolatát és bámulatát a királynő lába elé rakja. Az elragadtatás hozsannája. a csodálat tömjéné, töltötték be a szobát. A nagyok ah és óh kiáltásai elvegyültek a gyermekek meglepett boldog sikongásával. Egy pici szőke baba, miután örömében körülszaladgálta a szobát, meghajolt a fa előtt:

— Köszönöm, édes Jézuskám! — kiáltotta.

A bolond fa már azt is elhitte, nogy ő az., akinek a meghajlás szólt A pompa és a siker , megszéditették. A fény és a szoba szokatlan melege hirősán bizsergetićk. Csak nézett a tükörbe éS nem' tudott, nem hallóit f vf'ébet. mint .a maga káprázatos szépségét.

*•

A sz'oba volt. A Üá.ráóSoh!yfa Séhógvsém tudta 'megérteni, borán voltak képesek őt. magára hagtűi. Pedig ez mindig gyakrabban for dók elő. Már tizedik .napja állt teljes pompájában és az első napok

‘ Után meglepődve látta, hogy az em- i berek jönnek, mennek, leülnek beszélgetni és rá se néznek. Csak itt ’ ott állt meg egy-egy uj vendég egy percre:

i — De szép karácsonyfa! — Aztán I az is tovább ment és a fa magára maradt büszke szépségében.

; A gyerekek olykor levettek egy' I édességet róla, a fa szívesen adta í és ájérezte a termo gyümölcsfák anváskodó boldogságát. Aztán ha eleget ettek, a gyerekek is kiszaladtak. otthagyták, hálátlanul.

Szomorúságát fokozta, hogy a szokatlan szobáméit?, gyenge kérgét kinosan összeszáritotta. Sötét bársonya megfakult és a legkisebb érintésre tükreiéinek százai hullottak le róla.

j Egy napon az egyik angyal, amint egy cnkrott vett le róla és a fa, nyakába szórta szúrós leveleit, boszszankodva mondta:

— Legfőbb ideje, hogy’ kidobjuk ezt a fát. Úgy hullik, csupa piszok minden körülötte!

A fa ielszisszent erre a felségsértésre, de még mindig remélte, hogy I téved. Nézte királyi termetét a tükörben, amint roskadozott ékszerei súlyától:

— Nem lehet, nem. nem lehetséges — inondogatta magában.

És mégis igaz Jett. Este a három angyal megint körülfogta a fát. Mégegyszer meggyujtották a villanyt és a fa rnégegyszer egyedül világított és betöltötte szépségével, haldokló illatával és tündöklő ragyogásával a szobát.

— Mégis,mégis vissza tértek hozzám! — gondolta és megrázkódott, hogy a tülevelek esőmódjára potvogtak.

De a gyertyákat eloltották és a három angyal hozzáfogott a fa koppasztásához. Rendre szedték le róla az aranyíátyolt, a mesebeli gyümölcsöket, a színes ékszereket és gondcsan elrakták egy' dobozba.

És amint a tükörbe nézett, már nem a régi szép ifjúságát látta felé virulni: sötétzöld, egyszerűségében is nemes hársonyruhája megkopott, száraz, kórószerü barna ágak nyúltak ki róla, ali'g néhány tűlevél zörgött rajtuk. ‘Az ágvégek itt-ott letöredezve, busán csüngtek, mint íüstbemení remények, a hosszú megfaragott hegye, ijesztően meredt föl, mint egy nagy számonkérés:

Aztán egyszerre megingott minden. A földet meglazították a cserépben és a megcsuíolt szépség végigvágódott a szalon padlóján.

Soha szomorúbb menetet mint mikor ezt a trónjafosztótt pünkösdi királynőt húzták le a szolgák a lépcsőn. Fáradt levelei, mint a könynyek hullottak utána, amerre vitték. Ágai beleakadtak- a rácsba, nagy roppanással töredeztek. Ki törődött vele? Bezzeg, mikor' fölfelé jött ezen a lépcsőn! Mikor is? Jaj. be régen volt! Akkor hogy kiabáltak az emberek: vigyázz, fordulj, emeld! Jaj, $11 rlódik. a falhoz! Jaj. megakad a rácsban!

Ment ment a szomorú menet és a végén leért a mosókonyhába. Úti a falhoz támasztották szegény karácsonyfát

*

• Mikor cbend léit á mösókönyhá! ban. až a mesebeli csend, mikor a i tárgyak beszélni kezdenek.' megszó! Iáit egy Dang a karácsonyfa mel- 1 lett

— Te vagy a?, szomszéd?

Egy hosszú, uj portvis állt a sarokba támasztva, az beszélt.

— Ki az? — riadt föl a fa. •

— Nem ismersz meg? — nevetett a portvis-nyél. — Én vagyok a szomszédod, a baloldali fenyő az erdőből. Együtt hoztak le bennünket. Hogy megy sorod?

Karácsonyfa, nem felelt.

— Én nagyon meg vagyok elégedve a sorsommal, — folytatta1 -a ■portvis. --- Egész héten itt állok, egyszer egy hétén fölvisznek és végig takarítják velem a lakást. Nagyon szép lakás! Nagyon érdekes takarítani benne. Meg aztán tudóm, hogy szükséges és hasznos vagyok. Ez igen fölemelő érzés.

Karácsonyfa akkor mesélni kezdett! Mesélt a szép lakásról, ahol ő királynő volt, akt előtt meghajoltak, mesélt a csillagról, ami hajába fonódott. mesélt az életről, ami szép tud .lenni, mhit egy ünnep és az ünnepről, amiről ő azt hitte, hogy az az élet. Sokáig mesélt már. -mikor a portvis közbeszólt:

— De hát, semmit se dolgoztál, semmire se használtak, csak álltái és nézted magad a tükörben?

Karácsonyfa elmosolyodott:

.— Szép voltam! Nem érted? Szép voltam és egy csillag ragyogott a homlokomon!

A portvis rosszalólag csóválta szőrös fejét:

— Azért:is dobtak ki olyan, hamar, — morogta.

De a fa. már nem hallgatott rá. Valami uj. furcsa -látvány vonta magára a figyelmét.

Az üstházban, közvetlen mellette, valami kis parázs pislogott A rászóródott. száraz fenyőlevelek meggyulladtak ettől a kis parázstól és pattogva szikrázni kezdtek.

— A csillag! — kiáltotta karácsonyfa. Az én csillagom! Újra rátaláltam! — és a tűz felé hajolt.

— Vigyázz! — kiáltotta a'portvis. aki már tudta, mi a tűz. ' — Megégsz!

— És aztán? — kérdezte a karácsonyfa.

— Aztán nem leszel többet ' —

magyarázta a portvis. — Végig megtüzesedsz, mint az az ágacska, ami most ott lángol, látod? Nagy lángokat fogsz vetni, utána aztán széthullasz hamuvá és volt-mjics fenyőfa. ;

Karácsonyfa nagy érdeklődéssel hallgatta és gyönyörűséggel bámul- D a tüzet

— Olyan, mint a csillagszóróim, -A gondolta és még közelebb dőlt hozzá.

—■ Ostoba vagy. ~~ mondta -a portvis. —- Ha türelmesen vársz, talán .meglát az udvaros és csinál belőled is portvis-nyelet. Na —* tette hozzá megvetően -- ahhoz ugyan gyengének látszol, de seprőnyél még lehetne belőled, az ís szén pálya.

Karácsonyfa nem is hallottá.. ,

— A csillagok.,-»- suttogta, a csillagok... és eszébe jutott, mikor a végtelen, havas éjszakákon vágyódott utánuk. .Aztán a többire góndolt, amiket csillagszórói hullattak és az egyetlenre, a felejthetetlenre, mely királyi koronaként tündököli büszke csúcsán. .

— A csillagok, -r suttogta, — eljöttek . -. hozzám... és nagy, boldog. odaadó öleléssel belehúzott a tiizbk- >