Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
32. oldal 1925. december 25. BACSMEGYEI NAPLÓ vonja és a részeg ember félrevert eszéből diadalmas szavak potyognak: — Tisztára mostam a becsületedet. Mert mit csináljak? Azt mondjam a jaluban. hogy a fiamat clcsapták? Hiszen akkor kiköpnek a fiam előtt! Hát persze, hogy nem ezt mondtam! Azt mondtam, lvogy egy gyűlési szónoklatod miatt összevesztél a miniszterrel... A miniszterrel! Nem közönséges dolog, mi? Azt mondtam, hogy a miniszter tanfelügyelőséget is adott volna, ha befogod a szádat. De neked nem kellett, mert olyan vagy. mint az apád: elvhü ember!' Jól mondtam? Kutyanagyszerü apád van. mi?... Mit szólsz az. eszmémhez? A miniszter! Nagyszerű. mi? A tanító szöruyüködvc mondta: — De íhiszen én sose láttam a minisztert! — Ott. maíiáskodtá! tizennégy évig Pesten, láthattad volna! De ha nem láttad, mindjárt látni fogod itt helyben. Még jó, hogy őrzöm a régi kalendáriumokat. A rnestergcreudáii találod meg mind. Keresd ki azt. ameiyikbeu benne van a fotográfiája és iől nézd meg, hogy el ne felejtsd. De most gyere, már itt van az evés ideje. Gyerek! Jó vacsorát csináltattam: bablevesbe főtt füstölt disznóhusti. Családi étel. Hozatom r.eked szódavizet is. A faluban csak a járásbirö udvarán vau jó viz... így mondják... Künn az udvaron a szőlőből előkerült szolgáló az cperfa alatt már kitálalta a levest. A kántor néhány falat után letette a kanalat és hosszan bámulta a gyorsan nyelő fiút. aztán restelkedve nyúlt a pohara után. Szögletes másnao kimerészkedik az uccára. Megy-megy végig a főuccán. bilientgeti a kalapját iobbra-balra. Régi ismerősök messziről integetnek, szorongatják a tanító kezét és gratulálnak is, mert« az apa tegnapi költeménye már száiró!-szájra járt és a falu jóhiszemű. A járásbiróságí iktató, hosszú lénia ember. karon fogja Józsit és bevezeti házába, a parádés szobában ülteti le. Teréz, az iktató lánya, tulipános tálban korán érő ropogós cseresznyét hoz be. A nyitott uccai ablaknál a falu vén bohemia jelenik meg. Félre rakja a muskátlis cserepeket és a színesre meszelt ablakpárkányra támaszkodva kandikál be a szobába. Ó! ebben nincs semmi, a falu ablakain nincsenek nehéz függönyök, apró. satnya szellő az alacsony mennyezetre veti fel az ezer liku csipkét. A tanító meglátja az ablakban megjelenő fejet. Arcára egyszerre gyermekes morn repül, az ablakhoz lép. megfogja a vén ember kezét és rajongva mondja: — Hogy van kedves Sexpir bácsi? Várjon. mindjárt jövök. beszélni akarok magával. Izgatottan búcsúzik el az iktatóéktói. és siet Sexpir asztaloshoz, akivel lopva suhan cl a szőlők felé vezető utón. Sexpir asztalos három éve szmokingban vagy frakkban jár. A ruhadarabokat á fiától örökölte, aki egy pesti színházban kardalos volt és iiatalon, kórházban halt meg. Most a Imtorfestéktől pecsétes ruhák hirdetik a letört művészi pályát és az apa fájdalmasan mondogatja: »A tehetség oly sokszor elvetélödi'k.« Titkon a maga elvetéitségét is érzi. Szidja a sorsot, mely a gyalupad mellé állította és még most is zabálja a könyveket. Ezt az embert szereti a tanító. A gyerekkor drága emlékei mind az asztalos körül repkednek. Tőle kapott mindent. amit az elkomolyult gyermek szeret: könyvet, festéket, várliarcokat, Napóleont. Künn járnak ä szőlők között és felkutatják a legkisebb dolgot is, mely hajdan összefűzte az idős fériit a kamasszal. — Hol van a tavalyi hó? — sóhajt fel Sexpir asztalos. — Már énnálam esteledik és maga öcsém, hallom, harcos legény. Hallom: szembcszállt a zsarnokkal. fülébe döreé az emberi jogokat ■és a trónushoz közel eső helyen sem tanulta meg dereka a hajlongást. Göröngyös ut az apostolok útja, de öcsém már elindult rajta. — Sexpir bácsi! E szavak engem nem illetnek meg. Valakinek meg kell mondanom. hogy nem igaz egy szó sem abból. amit a miniszterről és rólam beszél az apám. A való az. hogy fegyelmi utón elbocsátottak, mert egy gyűlésen résztvettem és ott magam is felszólaltam, Az apám szégyelíi a valót, de én nem szégyellem. Ezt azért mondtam el, hogy legyen valaki a faluban, ki ha lát engem, gondolja bár azt, hogy »ez a fiú engedi, hogy apja szeretete hazugsággal takarja szégyenét, de nékem megengedte, hogy a szivébe lássak.« Sexpir asztalos kiábrándultán hallgatta a vallomást, de megvigasztalódott, mert a tanító közölte vele a titkát. — No ér. most öcsémet mely ui pálya vonzza? — Tanulni akarok. Nehéz dolog, mert kenyeret is kell keresnem. Oly házhoz szeretnék jutni, ahol tanítással kereshetném kenyerein és könyvtár is állna rendelkezésemre. Adjon tanácsot Sexpir bácsi! Sexpir asztalos sóimig fontoskodva hallgatott. Egyszerre felkiáltott: — Heuréka! Van állás, van könyvtár! Babády János ur nevelőt keres a fiának. No ez nem ritka dolog, minden hónapban előfordul, mert a kis trónörökös komisz kölyök. A Babádyak könyvtára azonban fényes. Próbálja meg öcsém ezt a szolgálatot. Szögletes hálásan megköszönte öreg barátjának az útbaigazítást és másnap megjelent Babády előtt, előadta, hogy Ocskóró! való. a kántor fia. okleveles tanító és felkínálta szolgálatát, Babády János elfogadta a szolgálatot, jó fizetést és kosztot igért, de lakást nem adhat, mert a legutolsó fészerben is a dohányosai laknak és a kastélyban, mióta a leánya hazajött az intézetből, nincs üres szoba. »Tessék csak reggel kijönni és napnyugtakor hazasétálni.« Szögletes mielőtt beszegődött volna, felemlítette a könyvtárt, aho! szabad idejében olvasgatni szeretne. ígérte, hogy nem csinál ott rendetlenséget. inkább a mostani rendnél is nagyobbat teremt. Babádynak tetszett, hogy az uj nevelő a könyvtárba kívánkozik, mert a régiek inkább a béresek feleségei és lányai után futkostak és ezért a fiú előtt nagyon aláásták a tekintélyüket. — Jani! — kiáltott az apa és berontott a szobába a gyerek. . — Jani, megérkezett az uj nevelőd. Itt áll előtted, köszönj neki. Hátra köttetem a sarkad, ha neki szót nem fogadsz és meg nem tanulod azt. amire oktat. A tíz éves fiú idegenkedve nézett az uj jövevényre, és már kereste az uj ellenség gyenge oldalait. * Szögletes hajnalban kelt fel és már a kora reggeli órákban a könyvtárban ült és tanult. Kilenckor megjelent a tanítvány és délig folyt a tanítás. A földesnr asztalánál ebédelt. Négyen ültek az asztalnál: az apa, a leánya. Jani és a tanító. A leány, Margitnak nevezték, magas, hússal erősen párnázott csontu, barna hajú, mosolygó tekintetű szép nő. Húsz éves. Szögleteshez nagyon jó, figyelmes. bátorító. Az első nő. • akivel egy asztalhoz kerül. Az első no, aki mondja, hogy vegyen tnégegyszer a tálból. De az izes ebéd előtt sok keserű falatot kell lenyelni. J.ani rossz íiu, nem fogad szót, a pedagógia minden fogása csődöt mond nála. A fiú nem akar tanulni. Mar egy hónap is letelt és Jani nem haladt semmit, hanem mindjobban kinyílt a szeme és néha órahosszat kell könyörögni, hogy jöjjön már le a könyvtár-létráról. Most is a létra legfelső fokáról incseieg tanítójával és éppen ekkor lép be a könyvtárba Margit. A tanító, mint akit rut csaláson csípnek meg. nagyon elvörösödik! — Jani! Mit csinálsz ott? — A tanító urnák egy könyvet hozok le. — Nem igaz! — mondja felháborodva a tanító. — Jani rossz fiú! Az órákat állandóan zavarja csintalanságaival. Kérem. nagyságos kisasszony, feddje meg az öccsét, igértesse meg vele, hogy jó gyerek lesz. különben elmegyek innen. — Ezentúl a tanítás ideién mindig itt leszek — szóit a leány és leparancsolta öccsét a magasból... Valóban, Margit mindennap megjelent a tanórákon. Ott ölt az asztalnál és előtte lovagló pálca feküdt. Jani meglapulva figyelt. A tanító teljesítette a kötelességét és szivében mind erősebben uralkodott el a szerelem. Ó. ha ő vallani merne! De visszaemlékezik Jakobsen tanítójára. Bigum urra. aki szerelmes a fényben élő Edéiébe és vallomást is tesz érzéseiről. Ö tanul Bigum kartárs esetén, hallgatni fog, és nem sérti meg az ő Edeléiét esztelen beszéddel. Az egyik késő délutánon, amint bandukolt a hazafelé vezető dűlőn, megeredí az eső. Tűrte a szapora esőcseppeket és csak haladt előre. Tudta; hogy nemsokára erre fog elhaittatoi fényes fogatán Margit. Már hallotta is a kocsizörgést és iiue előtte fpt e! a könnyű kocsi. A kocsis megállítja a lovakat, a kocsiból kihajol a leány és meghívja a mellette levő ülésre a tanítót. Már mellette is ül és a meginduló lovakat táltosoknak nézi. melyek soha meg nem állnak. Ruhája odaér a leány ruhájához, nagy kátyúknál zökken a kocsi és térdeik összeverődnek, érzi a leányt és ezért szive körül hatalmasan zuhog a vére. Beérnek a faluba. A nyári* felhők szétszaladtak és ilyenkor a nap túlzott parádéval bukik le a horizontró!. Szombat este van. Öreg .asszonyok söprik az uccát, készülnek a vasárnap fogadására. Az urak és urinők a megnőtt áruyékot élvezve a templom-téren sétáinak és előttük ál! meg Margit kocsija. A tanító kiszáll és az elrobogó kocsi után bámul. * * A nyár elmúlt. Méc folyt a mezőkön a betakarítás ünnepe, A must is kiforrt már és az ccskoi mohó emberek részegen dülöngéltek haza a pincékből. Eljöttek az őszi lakodalmak, sok szerelem beteljesedett, mire megcsípte a dér a kökényt. Szögletes nem ijedt meg a hűvös reggelektől és mire a hanyatló erejű nap harmattá melengette az őszi hajnal derét, már megtette útját a babádi jegenyék közt. A könyvtárban ült nyugati nyelveket tanulgatva és várta a tanítvány mögött megjelenő Margitot. Egy esős reggelen Margit egyedül jött be a könyvtárba. Esőköpeny volt rajta. — Ma szabadok vagyunk tanító ur. Jani kö.hög és szobájában marad. Elvezni akarom a szabadságomat, szeretem az esőt, elmegyek egy kicsit kódorogni. Nem tar tana, velem? Kap maga is egy kitűnő esőköpenyt. Szögletes örömest vállalkozott A köpeny-csuklyát fejükre húzták és elindultak az erdő felé mely mint a távoli bánat szegélyezte a tanyát. A fák között jártak már. lábuk alatt cupogott a lucskos avar. Janiról beszélgettek. —- Jani karácsony után egy németországi intézetbe megy. — Janit elviszik? — riadt fel a tanító. A leány megigazította a szemét eltakaró csuklyát, hogy láthassa a tanítót. Szögletes egész testében reszketett. — Sajnálja, hogy elviszik Janit? — Sajnálom.,, igen... még nem fejeztem be a tananyagot . . Bocsánat- Jani készültsége még hiányos. — Az nem baj. A németek úgyis élőiről kezdik. Majd megmutatom a prospektust Szögletes azt szerette volna kérdezni, hogy akkor mi történik vele? A leány megállt egy elszáradt fa előtt. Alaposan szemügyre vete a fá’t aztán hangosan mondta: »ez az«. A fa kérgét vizsgálta. Lehúzta a kesztyűt és a fatörzs egyik helyén ledörzsölte a mohát. Lassankint előtűnt egy valaha élőhusba metszett szív. alatta négy kezdőbetű. A tanító is elolvasta: B. Aí. — D. a. Tovább mentek. A leány talán befelé könnyezett de hallgatott A tanitó élőfának tudta magát, melyre most másodszor vésték be a szivet a névv betűt és ezért el fog száradni. Később a lány nevetni kezdett. — Azért nevettem — magvarázta — mert ólvan pontosan visszaemlékszem a fára. Régen volt. D. G. vadászkéssel vágta ki a szivet és a betűket: a fából dús lé csurgott D. G. tanulatlan vadászkutyája erősen csaholt és egy nyúl szaladt el előttünk. Mintha ma történt volna . . . Mondia tanitó ur, foglalkozott már a szerelemmel? Szögletes tekintete belekarmolt a leány arcába. — Volt-e már szerelmés? A tanítóban a nemi nvomor minden boldogtalanságával éledezett az éhség, íme meghalt az esZményiség, megrövidült a Csillagokig érő távolság, melyet eddig mindennap kimért. Lerántotta csuklyát, a kalap leszédült fejéről és az esőcseppek magukkal rántva a verítéket, patakozva folytak le homlokáról. A leány kihivóan nézett a vergődőre és incselkedve követelőzött: — Csak vallja be.. . A tanitó belseiében megtörtént a lelki vonatösszütközés. Es a belsejében összetört régi alkatrészek: az alázat és tisztelet cafatai közül artikulátlan hangok bömbölve törtek k!i a száján. Karjaival szinte halálosan magához ragadta a leányt és úgy vallott, ahogy húszezer évvel ezelőtt vallottak szereimet. A leány védekezett. Az irtózat erőt adott neki és legyőzte a férfit. Szögletes fáradtan dőlt egy iához. A leány nem futott el. Nézte a tanítót aki a földre nézett. — Bolond! — mondta a leány pi- Iiegvc. Szögletes felkapta a fejét. — Nem, kisasszony, én nem vagyok bolond, Hónapok óta látóra a kisaszszotiyí és szeretem. De az érzésem mellett ott élt a fegyelem, mely erősen K.veplőzte előre vágyaimat Ma megszegtem összes fogadásaimat. Oh. kisasszony, maga engem megejtett. A leány intett, hogy ne beszéljen tovább és elindult. A tanitó mozdulatlanul utána bámult. ~ Jöjjön! — szólt vissza a leány. Mentek haza és most a leány beszélt: — Tanitó ur! Az erdőben nem történt semmi. Míg dolga lesz a házunknál. addig itt marad. Pedig nem igy gondoltam. Tudtam, hogy szerelmes belém és ezért az apámmal itt akartam tartatni. Könyvtárosnak, számtartónak vagy a béresgyerekek tanitójának, oly mindegy. Csak azt akartam, hogy itt maradjon, mert szerelmes belém, halálosan, utolsó sorvadásig, vallomás nélkül. Igaza van, az erdei jelenetnek én vagyok az okozója... Nincs magánál tükör?,.. Nincs?.. * Nézze, itt a szájam szögletén... — Igen. vérzik... * A leány arca pirosba borult. Ebédkor az apa zsémbelt a lányával; mert ebben a kutyáknak való időben az erdőben csavargóit. A leány ellentmondott. ami csak fokozta az apa haragját. Mérgét Janin töltötte ki: délutáni tanu’ásra Ítélte. Az elkeseredett tanítvány szemben ült az elkeseredett tanítóval. Máma ezek megfizetnek egymásnak. Margit is jelen volt, kézimunkázott.. j Szögletes felkelt az asztal mellől és a teremben fel és alá sétálva sűrűn feltett kérdésekkel zaklatta a fiút. — Mondjon Jani egymásután tiz bővített mondatot. Jani gyilkos tekintettel mérte végig tanítóját, aztán ajka szeglete gúnyosra rándnlva mondta az első bővített mondatot: — A szamár a szőnyegen sétál. Szögletes megállt sétájában. A leányra tekintett. Es a leánv nem tudta elfojtani a nevetését. Ki,tört belőle a kacaj, hahotázott. A szemeibe gyűlt könnyeket törölgette és újra, meg újra nevetett. A tanitó nézte a nevető leányt, várta, hogy majd megpihen. De látta* hogy várakozása hiábavaló, kiment a szobából, künn felvette a téli kabátját és elment búcsú nélkül, végképpen. # Este volt mire a csatakos utat hazáig megtette. Kis szobájába tért és felszította a kályha füzét. Egyedül volt. Fázós testét melengetve nézte a parazsat és mérlegelte az életét. mely ismét holtpontra jutott. Szükségesnek tartotta. hog” ügyében tanácskozzék Sexpir asztalossal és ezért elment hazulról. Útközben találkozott a rektorral és az szokatlanul erőszakoskodott. karjára fűzte Szögletest, magával hurcolta a kocsmába. Szögletessel ma csupa furcsa dolgok mentek végbe. Ott ül a kocsma asztalánál. Szemben ül vele az apja és mindenki jelen van: az iktató, az írnokok, rektor, káplán, patikus, segédjegyző, végrehajtó és *galambbegyet« játszanak, Itt senkinek sem szabad haragudni. mert aki egyszer megharagszik, az fizet egy liter bort és aki tízszer haragszik meg. az tíz liter bort fizet. A társaság nagyon inegörii’t Szögletesnek és a patikus odasugta a káplánnak: »A fiatal Szögletes hurokra került, most megskalpozzuk
