Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

19'5. december 25.

BACSMEGYEI NAPLÓ

23. oldal.

A KISORSOLT PRIMADONNA

VIDÁM REGÉNY

: •I.

Péter, aki daliás okmányhamisitóból zü'.öii - le, egysZerü szerkesztőségi szolgává, odalépett íróasztalomhoz:

— Tessen, bemennyi a szőrkeztyü urhón, —- mondótta — valamit akar.

Kerek .három hónapja vártam erre a történelmi pillanatra. Azóta voltam ugyanis valóságos belső titkos munkatársa az időközben megszűnt Nyíri Hírnöknek votontőri minőségben. munkakörrel és fizetéssel. Avolontőri fizetés a semmivel volt egyenlő, a munkakör szintén, a minőség főleg. Aminek legfőbb bizenyitéka, hogy ezalatt a három hónap alatt , a munkatársak közül az egyetlen Rozgónyi állt csak velem szóba, egy korosabb para- 11 tikos, aki egyszer, mikor Pétert sehonnan sem lehetett előkeriteni, leküldött a henteshez egy hatos ára szalámiért és kenyérért.

. Érthető szenzációt keltett tehát Péter Ifentebbi .közlése ,a Nyíri Hírnök redukciójában. (Itt jegyzem meg. hogy nevezett lap alapjában véve budapesti újság volt. az olvasóközönség . minden prédikátum nélkül Hírnök-nek ismerte, és a háború kitörésekor szűnt meg; becéző nevét' nemannyira Szaboicsmegyével, mint' inkább az olióvál való szoros kapcsolata révén nyerté.)1 Magam is megilietődíem némileg a megtisztelő felszólításra. Gyorsan megigazítottam nyak-, kendőm, begombo'.tam kabátom valamennyi gombját és átvonultam az előszobába. Ott a hullafottos tükörben még egyszer végignéztem' magam és miután kigomboltam kabátom imént begombolt össz-gömbjait, gondos, többször megismételi kopogtatás után be'éptem a keskeny tapéta-ajtón, amely fölött a »felelős szerkesztő« felírás díszelgett.

Kopasz és kövér felelősünk — a szerk. üzenetekben igy neveztette magát — régebben egyetemi tanár volt, mások szerint matróz. Az újságíráshoz körülbelül annyi érzéke volt. mint egy professzornak és egy matróznak együttvéve. Az ablaknál állt és kéziratokat olvasott, ügyet sem vetett rám. Valami köszönésfélét dadogtam és megkérdeztem, mit parancsol? Felelet helyett tetőtőí-talpig végigmért:

— Üljön te! — szólt és rámutatott a rozoga fotelre.

Helyet foglaltam és vártam.

— Bejár rendeseu? — «kérdezte, amikor végre belehajitotta a kéziratot a széke mellett álló papírkosárba.

— Igen.

— Van dolga?

— Kevés.

Ez az állításom nem fedte egészen pontosan a tényeket Amióta a lapnál voltam, összesen egy sort sem vetettem még papírra, de ezt nem mertem bevallani.

— Hát majd adok dolgot magának, — mondotta.

Azzal felvett egy kartonlapocskát és kezembe nyomta.

— írja rá erre a nevét. Szabadjegyünk a Ligeti Színkörbe. Eljár majd fde esíénkint és éppoly tárgyilagos, mint rövid beszámolókat fog Írni az előadásokról.

Igenis. —■ rebegtem és távoztam.

Jóval önérzetesebben ültem vissza íróasztalomhoz tovább olvasni a külföldi vicc’apokat. Eddig ugyanis ez volt kizárólagos foglalkozásom a szerkesztőségben. Uj megbízatásomnak eleinte hajlandó voltam nagyobb jelentőséget tulajdonítani, ennek ellenkezőjéről azonban Csáringer kartárs hamarosan íelvi- Mgosiíoít. Csáringer karíárs tekintélyes. idősebb hírlapíró volt legalább is az éri busz évemhez képest valóságos voatlmzsáleini kort képviselt a maga huszonhét esztendejével. Öt velem egyidejűleg a budai Polgári Színpad előadásaira rendelték ki szolgálatfételrc és ez roppantul felháborította.

. — Nincs rondább mesterség. — jelentette ki elkeseredetten — mint a nyári krisikusé. ez mindjárt a báli tudósítás után következik. Minden másod-harmadnap premier, undorító nyári darabok nem. embernek való. Legalább is nem .íntelügens embernek.

EZ utóbbi • kíféfeM láthatólag saját magára cÉLZrfít Mintán még kínyilatközteua, hogy rá ugyan hiába sózták

ezt a kellemetlen resszortot, mert úgyis le fogja rázni magáról, búcsút mondott a. szerkesztőségnek és átment állítólag Budára.

Követtem példáját és egy oranibusz( fedélzetén kidöcögtem' a Ligeti. Színkörbe. .Korán érkeztem, az előadást még nem kezdték meg; elhatároztam, hogy a rendelkezésemre álló negyedóra alatt megvacsörázóm. Az egyik jegyszedő útbaigazított egy közeli kis nyári korcsma felé és öt perc múlva már habos sört és törmásvirstüt ittam, illetőleg ettem. Egyben pedig konstatáltam, hogy Csáringer túlságosan sötét színben látja a helyzetet, mert nincs is olyan rossz dolga a nyári kritikusnak...

2

A szomszéd asztalnál a Ligeti Színkör tagjaiból alakult szinésztársaság ült. akik magvas, de főleg hangos eszmecserét folytattak távollevő kollegáik rovására. Ezen az alapon rövidesen megtudtam, hogy ,a hösszerelmesnek hull a haja; hogy a drámai anyát tettenérte a barátja, aki kitartotta, egy másik barátjával, aki szintén «kitartotta, mire mindketten szakítottak vele, s miután a helyszínén . összebarátkoztak egymással, most közösen, tartanak ki maguknak uj barátnőt; hogy a direktort tegnap éjszaka felpofozta .a felesége , és hogy holnap éjszaka megint fel fogja pofozni, mert szegény — mint a táncoskomikus kifejezte magát — biológiai proletár; és egyéb ilyen szenzációsan izgató újdonságokat. Különösen a primadonnát vesézték. -akit rövidség okából Bobó-uak emlegettek, mint később a szinlap segítségévei megalapítottam, .a Hajnál Erzsi név meglepően logikátlan kiforgatásával. Áz őnagyságáról előadott történetekben élénk szerepet játszott egy közismert budapesti nagyiparos, aki mint üzlet- és mint magánember a ’egszélesebb körökben köz- és váítóutálatoak örvendett. A közismert budapesti nagyiparos, akit az asztaltársaság tagjai maguk közt ugyancsak rövidség okából, de egyszersmind tiszteletlenségből a vén smucián megjelöléssel illettek, mint. szomszédaimtól értesültem. nem akarta megvenni azt a brilliáns collier-t. amely nélkül Bobó kisasszony nem talá’ta az életet ehisélhetőnek. Szakításról beszélni egye’őre korai lett volna. — egy kövér hölgy szerint, akit nyilatkozatai alapján a sugónek kellett tartanom, bár ma is rejtély előttem, hogy férhetett be’e az alapjában véve minimális befogadóképességű sugólyukba mert áz egyezkedési tárgyalások már kezdetüket vették és ezek során a közismert budapesti nagyiparos azt áz ajánlatot tette, hogy a művésznő igényeit hajlandó egv kevésbé szép. viszont lényegesen o'csóbb melltü erejéig kielégíteni. Hogy' elfogadta-e Bobó kisasszony a«z ajánlátot. vagy sem. nem tudtam meg. mert a társaság tagjai közben fizettek és kivonultak a kerthelyiségből.

Magam sem szándékoztam tovább ott időzni, közelharcba elegyedtem a fizetővé! és kiegyenlítettem cehhemef. Rövid pillantást vetve a számolócédulára, amelyet a főur harsány »köszönjük!« csatakiáltással nyújtott át. meggyőződ-IRTA DIÓSZEGHY TIBOR

tem arról, hogy az étlapon szereplő ára«k sokka! borsosabbak, mint maguk az éíe'ek. Ez főleg a. tortaszeletre állt, amelynek, igaz, nem kell feltétlenül borsosnak lenni, viszont az is* igaz. hogy az árának sem.

.A vendéglőből .átmentem a színházba, ahol már javában folyt az előadás. Valami bödületes hülyeséget mutattak; bfe, afféle nyári operettet, .amin az ember jót'mulat, de amelyet, há történetesen kritikus, a másnapi lapban habozás nélkül levág. Ehhez képest már a második felvonás közepén • elhatároztam, hogy alaposan meg fogom mondani véleményemet a darabról és főleg a primadonnáról. a már említett Hajnal Erzsiről. Onkgysága a hazai kultúra sajnálatos elmaradottságán oíyaténképpen igyekezett lendíteni, hogy a lehetőségig — s valamelyest még azon túl is —• mellőzött minden olyan ruhadarabot, ami a nézőket privát bájainak zavartalan szemléletében gátolhatta volna. Főleg ezért, a közönség ióiz’ése ellen elkövetett merényletért szándékoztam ostorozni -méltó íölháborodásomban a színház vezetőségét, mint amely ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodik és hitvány üzleti szempontoktól vezérelteti magát, nem a művészet fenkölt és szent eszméitől. Ezeket a megrovó jellegű megállapításokat némileg meggyőződésem ellenére szögeztem le. mert a közönség, amely nyolc főből állt velem együtt, az egész estét betöltő műből kizárólag a primadonna intim. és kétségtelen bájait élvezte, ugyancsak velem együtt. De a meggyőződés hiányáért kárpótlást, nyújtott némiképpen a megírandó cikk kétségtelenül erkölcsös célzata. •

Amikor az előadás befejezése után elhagytam a színház csak. kevéssé monumeniális és impozáns épületét, s melankolikusan ba-lagtam a szerkesztőség felé a sötét Aréna-uton a cserebogarak halhatatlanságának akkoriban divatos' problémáján tépelődve. számozatlan gummikerekü robogott el mellettem. Hajnal Erzsi ült benne a közismert • budapesti nagyiparossal. Alkalmasint stornirozták már a hadiá’Iapotot mert egészen összebújtak és épp amikor elhajtott mellettem a iiakker. hatalmas csók cuppant el a művésznő bal fülcimpáján.

Ebben a pillanatban határozottan irigyeltem a közismert budapesti nagyiparost.

3.

Reggel korán ébredtem és még az ágyban fellapoztam az újság színházi rovatát Mindenekelőtt természetesen a saját «kritikámat olvastam végig, azzal a bizonyos, izgalommal vegyes megelégedéssel. amit az ember akkor érez, amikor először látja elméjének még többé-kevésbbé idom tálán szüleményeit nyomtatásban. Cikkem magamnak is tetszett, különösen szókimondó, bátor hangjával voltain megelégedve; Ambrus Zoltán talán jobban meg tudta volna írni, de semmiesetre sem lett volna olyan goromba, mint én. Megelégedésemet azonban ismét lehütötte Csáringernek a Polgári Színpad bemutatójáról irt kritikája. amely csaknem szórólszóra ugyanazokat a kifogásokat tartalmazta, mint az enyém. Ugyan„/iát maid adok dolgot magának"

csak szemére vetette a színház igazgatóságának. hogy nincs figyelemmel eléggé az irodalmi . szempontokra és hogy a kórus hölgyei túlságosan pucérak. Mübirálatának hangja pedig... mit; mondjak? Az enyém valóságos enyefgés volt övéhez képest.

Araikor délután megjelentem a szerkesztőségben. a szoiga közölte, hogy egy ur keresett «az imént és a sarki kávéházban vár rám. Nem is sejtettem, ki lehet a« titokzatos ismereten, aki fon-, tos ügyben, mindenáron beszelni akái*' velem. Bevallom, egy pillanatra fcivib tant «agyamban annak a lehetősége, hogy talán a stockholmi akadémia küld-' te el az irodalmi Nobei-dijat a reggeH cikkért. Ezt a feltevést azonban rögtön elutasítottam magamtól, mert eszernbejutott, hogy a budapesti «lapok csak legfeljebb két nap múlva érkeznek a jeles skandináv metropolisba.

Mint rövidesen kiderült, az ismeretlen nem a stockholmi akadémia megbízottja volt. — mindjárt gondoltam ellenben Áfonya Manó, a Ligeti .Színkör« igazgatója. Ezt viszont nem gondoltam mindjárt.

— Mivel lehetek szolgálatára? — kérdeztem a kölcsönös bemutatkozás után a tőlem megszokott esetlenséggel.

Manó válasz helyett átnyújtott egy gondosan leragasztott levélboritékot. A világosság felé tartottam. Bankjegy volt benne.

— Ez becstelenség, — törtem ki méltatlankodva.

— Nem. — javított ki a direktor — Cz száz korona.

Habozni «kezdtem.

A' középfáju drámákban’ szoktak: végbementi! a hős lelkében olyan küzdelmek. mint aminők. e pillanatban , az enyémben dúltak. Becsületesebbik énem aljas vesztegetésnek. minősítette a pénz felkínálását, józanabbik énem viszont, csupán a pénz körforgásának egy speciális esetét látta benne. Józanabbik és becsületesebbik étijeimnek itt ecsetelt és Telkemben lezajlott küzdelme a küzépfaju drámákban egészen szokatlan megoldással végződött. Kijelentenem a direktornak, hogy. cselekedetét piszkos vesztegetési kísérletnek tartom.-r-’ Tehát nem fogadja el? — kérdezte csalódott arccal.

— Tehát elfogadom. — feleltem meg-' nyugtató arccal.

Azzal begvürtem zsebembe a borítékot és szívélyes búcsút vettünk egymástól. miután megígértem neki. hogy kritikáim hangját ezentúl mérsékelni fogom.

Enyhítő körülmény gyanánt megjegyzem, hogy ez eszemben sem' veit Nagyon jól ü'.dtam. hogy a szerkesztőségben feltűnést keltene, ha az első éleshangú kritikát mézes-mázos dicsériádák követnék. Viszont azzai a ténnyel, hogy elfogadtam Áfonyától a száz koronát kötelezettséget vállaltam vele szemben, A helyzet tehát ugv alakult hogy nem írhattam többé a Ligeti Színkör előadásairól. További teendőim azonban kézenfekvőek voltak. Elhatároztam, hogy felkérem Csáringert. cseréljünk. írja ezentúl ő a Ligeti Színkör kritikáit, én pedig átjárok helyette Budára a Polgári Színpad előadásaira. Tekintve- hogy. Csáringer részére ez jelentős hid- és alagutpénz-megtakniritást jelentett, (az omnibuszra szabadiegye volt) biztos voltam abban, hogv belemegy a cserébe. '

Csáringert éppen a szobámban találtam. íróasztalomon ült és hanyag eleganciával Ingázta lábait. Amikor meglátott. leugrott a földre, elém jött és szokatlanul szívélyes hangon megszólított:

— Kedves kollega! Egv szívességet szeretnék kérni öntől.

— Parancsoljon. — válaszoltam előzékenyen — úgyis lenne nekem is egy kérésein önhöz.

— Ki vele!

Csak ön után.

— Hát. ha volna olyan kedves — moitd'ta — és beleegyezne abba. hogy cseréltünk. Vagyis, hogy ön Sárion át ezentúl helyettem a Pígári Színpad bemutatóira. én meg maid elmegyek ön helyett a iizsébe. Megteszi?

— Kéiiei.

Megrázta a kezemet;

— Nagyon köszönöm. És az ön kívánsága?

— Most már tárgytalan. Tudniillik én ugyanerre óhajtottam megkérni.

— Igen? — mondta Csáringer és furcsán nézett rám.

Estére már 6 ténykedett mindamellett