Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
24. oldal 1025. december 25. BACSMEGYEI NAPLÓ a Űzeti Színkörben helyettem. ■viszont Budán én fozaltam el lapunk kritikusi zsollyélét. Az előadás itt is éppen olyan Csapnivaló vök. mint a lleetben. Természetesen nem kegyelmeztem a színháznak és a bírálat, amit ■ A mijbaios hercegnő« clmü háromfclvonásos operettről irtára, csaknem felülmúlta az előzőt. Csáringer hasonlóképpen lárt el. úgyhogy másnap reggel ismét két dühös kritika Jelent meg a lapban. Másnap este viszont két dühös színigazgató Jelent meg a szerkesztőségben. Az egyiket. Afonya mestert ntár ismertem. inig a másik, mint hamarosan értesültem róla. a Polgári Színpad direktora. volt. Rimarauránvi Ede. A két igazgató rövid, de velős értekezést folytatott felelős szerkesztőnkkel és e megbeszélésnek az lett a következménye, hogy ugv én. mint Csáringer felsőbb beavatkozásra vegyes érzetnek közt búcsút mondtunk a kritikusi pályának. Érzelmeinket azért illetem a vegyes Jelzővel. mert ö örült ennek az intézkedésnek. én viszont nem. Azt képzeltem TJsrvanls. hogy éz az eset alapjában rendíti '«aid meg ajst a noziciót. amelyet a szerkesztőséiben mindaddig nem sikerüli kivívnom magamnak. Ebben a tekintetben azonbáil. iegurgvebb meplepejtćšemre. kellemes csalódás ért. nemlétező pozícióm ugyanis hihetetlen mértékben megszilárdult. Nem tudom okát adni. hegy miért, de tsrv cs?«Lással néoiszéni lettem a munkatársak között. Főleg Osáringer tüntetett ki meleg barátságával; közös sorsunk, ugvlátsz'k. bifzonvos rokaiiszenvet keltett föl benne ■Irántam. auraira, hogy még aznap deputációt toborzott össze, tmelv mecic■’ent érdekemben a felelős szerkesztő és a kiadóhlvatall főnök előtt fisetetést és 'munkát kérve részemre. Az előbbit teljesen altruisztikus alapon, az utóbbit azonban már némi önző célzattal, hogy .nekik annyival kevesebbet kelti en dcl- Siozniok. A küldöttség taglal fénves eredménnyel tértek vissza. Csáringer. úgyis mint szónokuk ezv csomó kőnyo’matost hozott feldolgozás céliábó! számomra 'a hóna alatt kezében pedig első fizetésemet lobogtatta: hatvan koronát. A kőnvmnatosokat azonnal átadta, a hatvan koronát ellenben csak hosszas habozás után, 4. Redakció után Csáringer elvitt a Pa- Ugónia-kávéházba. ahol több Ismerőst találtunk. Két hírlapiról törzsasztal is működött itt. a pincérek az egyiket a fiatal szerkesztők asztalának címezték, a másikat pedig az idősebb szerkesztők asztalának. A két törzsasztalt ami gondolkozásukat, erkölcseiket, világnézetüket ihlett, egy tenger választotta el egymástól. Ha nem is a Fekete-tenger, de tenger fekete. A fiatal szerkesztők és az idősebb szerkesztők közt egyébként csupán kor tekintetében mmatkezott némi. figyelemre dig méltó küönbsér. abban azonban már tellesen megegyeztek, hogy nem voltak szerkesztők. Rendezett anyagi viszonyok közt élő po'gárök tenyésztek a két törzsasztal által határolt lapályon, kereskedők, tanárok, esve!te.mi hallgatók, festők, énekesek, sőt «akadt köztük egv valódi crosZiánvadász jis három évi jótállással. Maga Csáringer. a fiatal szerkesztők asztalának fele, szintén ügyvédnek indult kezdetben és mini önkéntes törvényszéki rovatvezetőt csókolta'először homlokon a rroticiós múzsa®. — ha ugyan szabad ezt a kifejezést használni. Aminthogy nem szabad. Mivel az újságíráshoz nem értett. ellenben kitűnő jogász volt. úgyszólván szézvelte. hogy egy gyönge pillanatában letette az ügyvédi vizsgát és csak egyet ambicionált, azt. hogy egyszer valaki főszerkesztő urnák szólítsa. Civil emb^r volt a törzsasztalnál Radonovác doktor Is. a zeneszerző, aki súlyosbító körülmény gyanánt orvosi praxist is folytatott. Nagyszerű zenéket szerzett, bár negvtnérvü elfoglaltsága miatt csak éjjel és — mint Csáringer mondotta — lopva áldozhatott ennek a szenvedélyének. Több zenekritikus azt állította ugyan róla. hogy nem ismeri a kottát; szerintük a doktor ablaka előtt véletlenül éppen öt szál telefondrót húzódik s azon tartózkodó verebek adták neki az ötletet, hogy felcsapion zeneszerzőnek. Egyszer lemásolta unahníbrm egy darab kottapapirpsra. hogy ülnek a verebek a dróton és az Így nyert zenemüvet benyújtotta a filharmónikusokhoz. akik elfogadták előadásra. Ebből rz egész történetből azonban csak annyi bizonyos, hogy tényleg volt egy elfogadott vonósnégyese és telefonvezeték az ablaka előtt. Kívüle több alanyi és egyéb mondatrészekről elnevezett költő foglalt helyet a kerék asztal mellűit néhány feltűnően kiskörű hírlapíró társaságában, akik kültagok gyanánt szerepeltek. A beltagok némi — és. valljuk be. részbe:! nem is indokolatlan — ebenszenvyei viseltettek a kültagok iránt, ez utóbbiak ugyanis gyakran kértek kölcsön inkább nagyobb, miirt kisebb pénzösszegeket a beltagoktól. Az ellenszenv azonban a szó szoros értelmében kölcsönös volt, részint mert a beltagok a legtöbb esetben megtagadták az efféle hltelüzletek lebonyolítását, másrészt mert ők is sokszor fordultak hasonló kéréssel a kültagokhoz. Röviddel azután, hogy helyet foglaltunk a törzsasztal móléit. kél újabb stamm érkezett. Az egyik Démon Ernő vo't. a nemzet «napszámosa. (mini a Ligeti Színház szerelmes színésze s a szesztartalma italok kedvelője viselte ezt a becéző nevet), a másik pedig Kuli utódom a Zsötiyo 17. sz. jelzéssel ellátott kritikusi trónon. Kulit — becsületes nevén Kulhányl Ernőt — már Ismertem a szerkesztőségből. Rendkívül szorga'mas és lelkiismeretes fiú volt aki minden rábízott munkát pontosan és becsületesen elvégzett. Attól nem kellett tartani, hogy mégegyszer kitalálja a puskaport Csáringer mindamel'ett — vagy mint öreg pacifista, ta’án éppen ezért — különösen kedvelte és főleg állandóan ugratta. A pincér odajött az asztafhoz: — Parancsolnak az urak? — Egv feketét! — szólt a színész. Csatlakoztam indítványához és színién beszóltam egv feketére. Kuli egy málnaszörpöt kért. Egész egyénisége a má’naszörpre utalta. Vannak emberek, akiknek szájából egyenesen megdöbbentően hatna, ha egyszer például coctaiit rendelnének. Kuli ezek közé tartozott és szinte már vártam, hogv mikor fogja kérni az illusztrált lapokat is. Nem vagyok rossz emberlsmerő, ez két másodpercen belül kiderült Kuli rászólt a pincérre: — Zsiga, a képeslapokat! nÁxsiói állapotok* — Parancsol hozzá oF6t Is? — kértíezte Zsiga bűbájos mosollyal. ő sem vdt rossz emberismerő. — Doktor urnák mit hozzak? — fordult Csármgerhez. — Mire vagyok elítélve? — érdeklődött Csáringer. aki, mint .a legtöbb ideges ember, nem szeretett választani és legszívesebben rábízta a pincérre, hozzon, amit jólesik. ■ — Talán egv erkölcstelen kávét, — indítványozta Zsiga. — Mi az? — Kávé mhideu nélkül. A pincér ránk nézett, hogy nevetünk-e. ő maga fuldokolni kezdett a röhögéstől. Már a ki encedik asztalnál sikerült elsütnie ezt az elinésségct de ez nem gátolta meg abban, hogy újra meg újra fenékig ne élvezze. Csáringer azonban leintette és Kulihoz fordult? Hói voltatok ilyen sokáig? — A színházban. Nagy újságok vannak. — Na? —> Az agg lókötő megint kiagyalt valami gazságot. — szólt közbe Dómot.. — Egész Budapest erről fog beszélni, — tóditotta Kuli. — Miről? — Képzeli mit talált k! Afónya. A holnaputár.i előadáson ki akarja sorsolni a közönség közt a primadonnát — Hajnal Erzsit? — kérdeztem izgatottan. — Igen. — Ejha. — csóválta felét Csáringer — és azt hiszi, hogy 3 rendőrség engedélyez ilyesmit? — Ugyiátszik kipanantázía valahogy. Ez a legkönnyebb, hiszen a detektfvfőnők az Öccse. Reggelre nyár ki rs lesznek ragasztva a pákátok. Radonovác doktor megjegyezte: — Persze, felemelt helyárak... — Nem. — ti'takozott Kuli — az a legfe'tünőbb az egészben, hogy leszállította a helyárakat. A beszélgetés abbamaradt mert Csáringer leiPt kártyázni két ismeretlen úrral, a zeneszerző pedig meléje telepedett kibiceini. Radonovác doktor a legismertebb vészkibleek közé tartozott, Csáringer ezért az első leosztás után a következő propoziCiót tette partnerének : — Vegye meg a kibicemet? — Rendben van. — felelte a másik játékos gyanús vigyorgással — adok érte egy hatost. — Azt nem. — szólt Csáringer méltatlankodva — akkor már inkább ott essen be’e a fene. aho? van. A kibic sietve távozott. 5. A Ligett Színkör úgy hétköz- mint Vasárnapokon állandó és feltűnően intenzív anyagi válsággal küzdött; az utóbbi Időben már csak Áfonya zseniális hitelüzletei tartották benne a le’ket. A direktor, aki mértéktelenül büszke vo’t színházára, mindig Igv emlékezett meg, mégpedig teljes jogai, róia: — A budapesti Borgtheaíer. A színház jegy-pénztárosa a gyenge üzletmenet következtében egyizben éhenhalt a kasszában. Ho'ttestére nyolc nap múlva akadtak rá. amikor a takarítónő benyitott a pénztárfülkébe söpörni lyen körülmények között, talán nem hgngzlk meglepően ha azt mondom; egészen valószínűden. hogv ebben az életben volt. vagy lesz még va’aha olyan tolongás a Ligeti Színkör elővétel! pénztárának vidékén, mint azon a napop, amikor a primadonna-sorsolásnak híre terjedt. Minden tu'zás nélkül: ezrek és ezrek hömpölyögtek a színház előtt és ácsorogtak órákhosszaí jegyért. Áfonya ötlete megtette a hatását. A készülő sorshúzást grandiózusán bereklámozta: valámennyl lapban hasábos kommünikék jelentek meg az áldozatkész direktorról, aki költséget és fáradságot nem kiméivé bá’ványozott művésznőjét imc a haza oltárára helyez! és kisorsolja hű közönsége közt közjegyző jelenlétében. Ez utóbbi körülmény különösen megnyugtatóan hangzott. a kommünikék is megfelelően hangsúlyozták, a kitűnő' művésznő bájaival együtt, amelyek illusztrálására egyébként Hajnal Erzsinek a szöveg közé nyomott trikós fényképei szolgáltak. Javában bömpö’yögtünk. amikor megpillantottam a tömegben Csáringert. — Maga itt? — Váltottam oda neki meglepetten. — Maga itt? — válaszolta ugyanúgy. — Mit keres erre? — Kijöttem a ligetbe séíá’tti és vélet'enül belesodródtam a tömegbe. Hát maga? — És is. Körü'öttünk többen mosolyogtak. — Kuli is itt van, — kiabált Csáringer — nem látta? — Nem. — Ott ál! a fa alatt. A jezett irányban csakugyan megpillantottam Kulit. Radonovác doktorral beszélgetett. — Azért jöttek ki. — újságolta tovább Csáringer — hogv jegyet váltsanak a holnapi előadásra. — Maga nem vesz jegyet? — Hová gondol! — Sehová. — nyugtattam meg — csak úgy kérdeztem. — Nem, eszembe:: sincs, hogy vegyek. És maga? — Én sem veszek. Hátulról megökőtt va'akl. Egy öreg hordár volt. ismertem, a Bristol előtt szokott posztóink — Ne tessék fáradni, nagyságos ur, — súgta a főiembe — már nincsjegy a pénztárban. — Mind elkelt? — igen. — De hiszen csak most kezdték meg a jegyek árusítását. — Igen. csakhogy néhány csirkefogó spekulációból valamennyit összevásárolta. — Botrány! — Ázsiói állapotok! — szögezte íe a hordár — de ha tetszik, szerzek egy jegyet a nagyságos urnák. — Honnan? A hordár diplomatikusan mosolygott: — Tudniillik én is egyike vagyok azoknak a csirkefogóknak, akik a jegyeket spekulációból összevásáro'ták. Minthogy az öreg igazat beszélt és a kasszánál lényég nem lehetett már jegyet kapni, vettem tőle egy karzati ülőt az uto'só sorba. A jegyen az állt, hogy ára hatvan fillér, ezzel szemben fizettem érte tizenöt koronát. Megjegyzem. még mindig potom áron jutottam hozzá, mert mellettem egv alezredes már csak páholvülést tudott kapni száznegyven koronáért., sokan pedig jegy nélkül maradtak. Az üzlet lebonyolítása után távozni próbá'tam. közben még egy pillantást vetettem Csármgerre, aki épp egv buszkoronást rántott elő rozoga pénztárcájából és markolatig döfte bele az ázsiótőrbe egy zsöllye ellenértéke gyanánt. A távozást cgvébként könnyebb volt elhatározni, mint keresztüvinni. össztyukszemeirn hamarosan áldozatul estek a tolongásnak. Csáringer még roszszibbul járl összenyomták vadonatúj szalmaka'aplát amely pedig, mint var lódi pamana-utánzat. különösen szivét hez volt nőve. Alka'mi zsebtolvajok is grasszáltak a tömegben és a Patagóniaasztaf egyik kültagjának, bizonyos Róbert nevű alagyának — (ismertetőjele Vörös Szegfű clmü verskötetének diszkötésü példánya a gombyukban) — kihúzták zsebéből a pénztárcáját, a mely a már megvásárolt jegyen kivül forint ötven készpénzt is tartalmazott. Ö legalább Így mondta, Csáringer azonban a költői fantázia játszi osapongásának bé'yegeztc ezt az állítást és'min. dénáron huszonöt krajcárban kívánta maximáld a tárca tartalmát. — Maga különben szerencsés ember — vigasztalta a mélységesen elkeseredett lírikust. — Miért? — Mert még meg sem volt a sorsolás és a jegyét máris kihúzták. 6. A Paíagónia-kávéházat másnap este hét után. fennál’ása óta először bezárták, a főpincértő' kezdve az utolsó piko'óig minden alkalmazottja ragaszkodott ugyanis ahhoz., hogy megjelenhessen a színkör előadásán. A tulaj, a‘d eleinte aj egész személyzet eibocsátásával fenyegetőzött, végül mégis belenyugodott a megvá’fozíathatatlanba, részint mert a vendégek úgyis átvonultak szintén testiietileg a színházba, másrészt mert a főur. aki. hogy több esélye legyen, négy jegyet váltott az egviket átengedte neki. Áfonya mester deszkából összetákolt t
