Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
70. oldal BACSMEGYEI naplő a szeme? az asszony belsejéből, mintha az egészet nem is látta, hanem hallotta volna, magától az asz* szonytól. A csók odafagyott az ajkára és valami olyasfélét érzett, mintha megállt volna a szive verése. Maga sem tudta, hogy került ki az ticcára, ahol azon kapta rajta ma-' gát. hogy sir... Kicsi gyerekkora óta most sirt először... V. A barátság és a szerelem ideáljaitól kegyetlenül megfosztva, koidusszegényen járt az esti uccán. Nagy ürességet érzett a szive helyén és apathikusan vonszolta magával _ a szemei röntgen-erejének átkát Céltalannak érezte, az életét és szinte szédült attól a sok súlyos csalódástól. ami egy nap alatt érte... Már gondolkodni se tudott és majdnem fizikai fájdalmakat érzett... Órákig ödöngöít az uccákon gondolatok* nélkül és valahogy a klub elé ért. Régen volt tnár itt a nagy kártyacsaták nem érdekelték, de most bement. A kivert kutva módjára vonzódott most a fenyhe*, a meleghez, egy teremhez, ahoi nem kell érzéseivel egyedül lennie, a közömbös emberekhez, akikhez nem fűzi semmiféle kötelék. Amikor az egyik asztalnál helyet foglalt már izgatta is a kísérlet, hogy mit fog látni irt a szenvedélyek és indulatok vad viharzásában, a kártyaasztalnál. Kéjes iszonyattal bocsátotta szemeinek Röntgen-sugarait az izgatott játékosokra és látta, mint remegnek a pénzért, mint imádják a forgandó szerencsét, hogyan gyűlölik egymást és mennyire azonos a céljuk: kifosztani a másikat. Ráeszmélt, hogy most vele lesz a szerencse, ha játszik, mert hiszen belelát ellenfeleibe, előre ismeri minden tervüket és könnyen megdöntheti kombinációikat Ez aljasabb még annál is. mintha valaki megjelölt kártyákkal játszik, gondolta. de nem törődött már ezzel sem, hanem játszott Merészen játszott és nyert. Folyton nyert. Már fegy egész vagyon volt előtte, amr|kor hirtelen durva hang süvített feléje:-- Hamiskártyás! — hangzott keményen a kiáltás. Feltekintett és csak ekkor vette észre, hogy legelkeseredettebb ellenfele, egy régi gyűlöletes ellensége áll az asztalnál és már régebben figyeli. Kemény harcai és elkeseredett viaskodásai . voltak már ezzel az emberrel, aki most megint csak az alkalmat kereste, hogy belékössön. A kártya megáflt a kezekben, botrányt szimatolt mindenki és a sértést még sok ocsmány szó követte, vérig sértette, a porig alázta ez a rosszindulatú ember és ő nem tudott válaszolni, hanem csak merőn szegezte rá a tekintetét és szemeinek bűvös ereje a gyüiölködőnek érzéseit vizsgálta. És most látta először belül is ugyanazt, amit a külső mutatott, a gondolatok és érzések teljesen megegyeztek az elhangzó szavakkal. Szemeinek elváltozása óta ebben a gyűlölködő ellenségben látott először igaz embert, kendőzés és lárva nélküli őszinteséget. Felugrott a helyéről és sértő válasz helyett a kezei, amelyek máskor bizonyosan ütöttek volna, most barátilag tárultak szét. Szeretettel ölelte meg a haragvó embert és mindenkinek csodálatára, megcsókolta az ellenségét. akinek gyűlölködésében találta meg először az őszinteséget .., VI. Otthon az éjszaka magányában leszámolt a további életével. Égy nap elég volt hozzá, hogy kiábránduljon mindabból, amit jónak és szépnek hitt: a barátságból, az őszinteségből, a szerelemből. Minder] hazugság, ami eddig körülvette, csak a gyűlölet igaz. Minden ember csak egy gondosan betanult szerepet játszik, hazug komédia az egész élet és az álarc mögött senki sem láthatja meg az igazi embert ö sem akarta többet látni. Hinni úgysem tudott többé a szavaknak, a baráti kézszoritásoknak és a szerelmes öleléseknek, az életét megmérgezte ez a nap. amelyen mindent meglátott... De nyugalmat akart... Irtózott szemeinek titkos erejétől, amely mezítelenül tárta eléje az igazságot. Örök vakságra kárhoztatta magát és ez a szörnyű sötétség, amely mint örökös kísérője előtte rómlett, az a rettentő feketeség, amely előtte kavargóit, most nem kárhozat volt. hanem megnyugvás... A törvényszék A neve: Kovalcsik Mihály. Magas, vállas, egyenes testtartásu öreg ur, akin egyáltalában nem látszik meg, hogv már a hetvenet tapossa, őszbevegyü'iö, vörhenyes bajuszává!. sűrű hajával, egészséges piros arcszinsvel legíöiebb ötvennek látszik. Szloveuszkőból, Trencsén-mégye egyik kis hegyi falujából került Szuboticára. hatvanöt évvel ezelőtt kilenc éves korában. Apjával jött ide. Azóra itt él. becsületté!, tisztességgel. Fiatal éveiben »röíöskereskedő« volt. ami úgy értendő, hogy tótszövésü vastag vászonnal házait, bejárta a kis tanyaházakat ahol mindenki szerette a gyolesos tótot. A háború viharaiban felhagyott az üzlettel és kis vagyonkájával, ami gondtalan megélhetését biztosítja. véglegesen nyugalomba vonult. Már abban az időben, amikor még folytatta az üzletet, rendkívül érdekelték a kriminális tárgyalások és ha csak hozzájuthatott, elment a törvényszékre. Amióta azonban felhagyott a kereskedéssel, ott van minden büntető tárgyaláson. Beszélgetés a tárgyalások törzsvendégével •A bíróság éppen egy hosszadalmas és meglehetősen unalmas lopási bűnügyet tárgyalt. Figyeltem a törzsíátogatót, aki megszokott törzshelyén ült és láttam, hogv az eset nem túlságosan érdekil. Odamentem hozzá és megszólítottam: — Kovalcsik uram. ismer engem? — Hogyne! Maga Írja a törvényszéki tudósításokat a Bácsmegyei Naplóba. — Most az egyszer nem a tárgyalásról. hanem másról szeretnék tudósítást készíteni. Magáról. — Rólam? Ez nagyon jó tesz, de hát mit lehet éti rólam az újságba Írni? — Majd meglátjuk. Először is azt mondja meg, hogy miért jár tárgyaié' sokra? — Nagyon szeretem hallgatni a tárgyalásokat. Amikor itt ülők. én is keresem az Igazságot és amikor a törvényszéki urak bemennek a szobájukba tanácskozni, hogy mi legyen ar. igazság. aikkor én is tanácsot tartok itt az ismerőseimmel. — Ez a lopási ügy érdekű? — Lopás-lopás. Nem érdekes, — Hál milyen bűnesetek érdeklik? — Ami érdekes. Legjobban szeretem. amikor tanyai, falusi emberek lön tiek ide. Azokat mind ismerem, még abból az időből, amikor vezettem az üzletet. — A gyilkosság! bünperek érdeklik? — Igen, ezek érdekesek. És az önvédelem is érdekes. —• Mióta jár tárgyalásokra? — Van már talán harminc éve Is. Arra az időre is emlékezek, amikor en nek a nagy épütetnek az alapját rakták le. Sokszor jöttem az építkezéshez és alig vártam, hogy elkészüljön. — Van családja? — Nincsen. így állok — és fölemelte mutatóujját, hogy jelezze. milyen egyedül á’l a világban. — De nem mindig á'ltam ilyen egyedül. Legényember koromban tarisznyával a vállamon, gyalog jártam faturól-falura. tanyáróttanyára, vásárról-vásárra télen és nyáron és házaltam vastag vászonnal. Tizertkét-tizenöt évig vándorolnám Így, gyalogosan, akkor vettem egv lovat 15 forintért és hozzá egy kocsit nyolc forintért. Akkor kérem szépen már nem kellett többet gyalogosan házalni Csakhogy rossz volt a kis !ó és amikor nagy Volt a sár. akkor bizony magamat kellett befogni és kelten húztak a szekeret, a ló meg én, — Melyik vidéket járta? — Á Tiszamehtét. Szenta, Ada, Mo hol, Peírovoszeío, Becse, aztán a közbeeső tanyák, ez volt a rendes utam. De jártam más vidéken is. Mindenki ismert, én is ismertem mindenkit !tí a tárgyalásokon sokszor találok ismerősöket abból az időből, amikor még kereskedtem. Ezzé! az egy rossz (óval folytattam az üzletet tizenöt-tizenhat évig.- Aztán vettem egv jobb lovat és jobb szakeret. — És jobban ment az üzlet is? — Hát ami azt Sieti, kereset etegendő volt mindég, de vesződség is volt bőven, Télen-nyáron vásárokra járni, a kocsiban hálni, ez bizony sok fáradsággal járt. — Hát télen is a kocsiban aludt? — Ott. akármilyet: nagy volt a hideg. Egyszer Moravicán majdnem, hogy megfagytam a kocsiban... De hát vigyázni kellett a portékára. Akkor is raboltak már. nemcsak most. Volt egy kis fozőmasinám. azon főztem magamnak. Négy krajcárért vettem egy font húst. A lónak pedig 25 krajcárért egy véka kukoricát Mikor már meg volt a jobb lovam, minden karácsonykor hazamentem Trencsénbe. — Kocsivá!? — Persze. Én mindenhová kocsin utaztam. A hosszú utón sokszor értek hóviharok. ' De ezt már megszoktam, nem volt baj. csak amikor Vácra értem. aikkor kezdődtek a veszödségek. Ott már hegyecskék vannak és p nagy hóban bizony sokszor elakadtam. Ilyenkor aztán hegynek föl segítettem a lovamnak a kocsit huzni. Váctól Zólyomig folytonosan hegyeken át visz az ut. De azért mindig baj nélkül értem Trencsénbe és otthon voltam Mátyásnapig. Egy ilyen karácsonyi látogatás alkalmával megnősültem. Akkor már ketten, a feleségem meg én jártunk a vásárokra. Szegény asszony egyszer megfázott és valami belső bajt kapott, mert öt gyerek közül, amit szült, négy halva jött a világra. Egy fin máradt meg. Amikor betörd a háború, tizennyolc éves volt a fiam. Elment a harctérre és nem is iött vissza. Az anyja nemsokára a gyerek után meghalt, én igy maradtam. — És most mivel tölti az idejét. — Minden nap elmegyek a templomba. A barátokhoz. Azután, ha tárgyalás van. ellövök ide. Kérem szépen, a Pavlovics elnök ur. ez aztán a jó bíró. Egyik kezében vessző, a másikban kalács. A vesszővel tud sújtani, de a kalácsból is tud adni. ahogy az igazság megkívánja. A Jócics főbíró urat is ismerem. Most felsőbb főügyész Noviszádon. A suttogva beszélő öreg egyszerre hirtelen elhallgatott és feszes tartásban felállott. ítéletet hirdetett k! a bíróság. Kovalcsik tanácskozik Uj ügyet kezdett tárgyalni a törvényszék. Egy jómódú, idősebb szentai tanyagazda volt a vádion aki halált okozó súlyos testi sértéssel volt vádolva. Ez az ügy már teljes mértékben lekötötte Kovalcsik figyelmét. Csendesen hallgatta a tárgyalást. A vádlott ártatlannak vallotta magát és azt mondta, hogy az elhalt támadta meg őt. ő csak védekezett, Felr vonultak a tanuk. Kovalcsíknak csupa régi ismerősei. Mikor elvégezték a vallomásukat. irrtnd odatelepedtek 'le az öreg tárgyalási kifcic szomszédságába. Befejezték a bizonyítást. A bíróság tanácskozásra vonult vissza. Most lépett akcióba Kovalcsik, a tárgyalások őslátogatója. Ez volt az ő működési ideje. Nagy tanácskozásba bocsátkozott szomszédaival és találgatták, hogy mi lesz az ítélet, Mindenki elmondta a maga nézetét. Kovalcsik 1025. december 25. Egészség mindenki szamara? Az emberek boldogsága az egéazaéi», munkakedv és é etörömök összesedéből tevődik össze. Mindezek elsősorban a helyes és céls e G táplálkozástól fürgnek. Aki megfeszített munkában tölti életét, fokozott mértékben ia tozik ügyelni arra, hogy mindennapi táplálékát o'yan természetes, erősítő tápszerre! egészítse ki, amely az emésztés megzavarása nélkül koncentrál alakban jutta ja szervezetébe azt a többletet, amelyre a szervezet elhalt szöveteinek, sejtjeinek pótlásához, energia termeléshez, az élet fenntartásához szérjhydrétokban, fehérjékben, zsírokban, tápláló sókban és főként vitaminokban szüksége van. Lyen tápszer az OVOMJUJIME mely 25 év óta Anglia, Sváic, Németország, Franciaország és A.merika m'ivelt kő őssé ének meghitt barátja és istápo’ója. Egy csésze tejben 2 — 3 kávéskanál Ovomaltioa a legjobb reggeii és uzsonna. Ára dobozonhint 73,50 dinár Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, füsztr* és cs» megrkeresketítsskben, Mintái és ismertetést ingyen küldi Dr. A. Wander D, D. Zagreb, Jurjevska ul. 37. mosolyogva hal’gáttá a jogi fejtegetéseket. majd kézlegyintéssel igy szóit: — Mit tudnak maguk ehhez? Hát nem hallották, hogy itt jogos önvédelem van! Mit beszélnek maguk tíz évi fegyházról. — Nem is ttz évi fegyház kelj annak, — mondta egy falusi mérges kinézésű vénasszony. — hanem életért életet. — Ugv? Életért életet? Hát ha magát valaki jól fejbe ütné. mit csinálna? — Leszedném a pofájáról a bőrt és kiszedném a beleit. — No látja. A vádlott r.sm tett mást, csak visszaütött. Hogy az ütés halálos volt az nem az ő hibája, ö csak véde’mezte a saját életét. Egv fiatal, kiváncsi falusi ember odaállít Kova',csík elé: — No. mondja meg öreg. mi lesz az ítélet? — Az Ítélet? Azt éti nem szoktam megmondani, — felelte nagy komolyan Kovalcsik. Az a tekintetes bíróság dolga és még nem vettem észre, hogy a bíróság nem jó! Ítélt volta. A kővetkező pillanatban kezével csendre intette a szomszédait és felállóit. Bevonult a blrótág. »őfelsége a király nevében! A bíróság a vádi'%‘at fölmenti, — hangzott az elnök szava. Kovalcsik széles mosollyal fordult szomszédai felé. mintha jelezni akarná: — No látják, kendtek. Jogos önvédelem. Megmondtam előre, Mikof a közönség kifelé tódult a ‘teremből. Kovalcsik igy szólt hozzám: — Tetszik látni, milyen sokan állnak hozzám. Ismerem őket mind. Nagyon jó nép, csakhogy az igazsághoz nem sokat tudnak. Én már harminc éve járok tárgyalásokra és még én se tudok hozzá sokat. Ezek meg egyszer jönnek el ide és azt hiszik, hogy... jobban értenek a dologhoz, mint a bíró urak. — És mit gondol jói ítélnek az itteni bíró urak? — Hiszen hogyha nem látnám, hogy lói ítélnek, akkor nem is lárnék tárgyalásokra, í. \ V •• . r~ftk.
