Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-03 / 323. szám
2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1925. december 3. Csehszlovákia eladja Mármaros-megyét Gazdasági előnyökért elcserélik Romániával A Wi!son-i hires pontokra az élet és a valóság erősen rácáfolt. Wilson vezetőgondolata az volt, hogy nem lehet a népeket, mint a sakkfigurákat ide-oda tologatni s egyik állam impériuma alól a másik állam fenhatósága alá akaratuk és beleegyezésük nélkül átutalni. Azok az események, amelyek Wilson tizenkét pontjának nyilvánosságra jutása óta történtek, azt bizonyítják, hogy a népek most sokkal inkább sakkfigurák, mint valaha voltak s a lakosság akarata nem olyan tényező, amellyel számolni szokás, ha arról van szó,, hogy egy terület kinek a birtokába kerül. Most ismét olyan tárgyalásokról érkezik hir, amelyek azt bizonyítják, hogy Európa térképe nem végleges. A békeszerződés Mármarosmegyc volt magyar területét két részre osztotta, a megye nagyobb része Romániának jutott, a kisebbik részt pedig Csehszlovákiához, illetve az autonom Rusaka-Krajnához csatolták. Most pedig a két állam közt komoly tárgyalások vannak folyamatban s állítólag már megegyezés is jött létre, hogy Csehszlovákia átadja Mármarosmegyének cseh imperium alatt álló területeit Romániának. Az újabb kor történetében nem épen ritkaság, hogy országrészek a zöld asztal mellett cserélnek gazdát s a cseh— román üzlet egészen beillik abba a módszerbe, amely szerint Európa térképe kialakul. Románia a neki átadandó mármarosi területekért Csehországnak szabad bejárást enged a constanzai kikikötőbe s a Románia-felé gravitáló cseh ipar számára jelentékeny engedményeket ad. A cseh lapok szerint Csehországot nemcsak az vezeti ebben sz üzletben, hogy a gazdasági előnyöket többre becsüli a terméketlen mármarosi területeknél, hanem egyéb szempontok is. A határrendezésnét a mármarosi határt úgy állapították meg, hogy a cseh területen lévő községeket csak úgy lehet megközelíteni, ha a román területen lévő vasutakat veszik igénybe. A vasúti vonal központja ugyanis Mármarossziget s a cseh községeket román vasút köti össze egymással. Csehszlovákiát elhatározásában az is befolyásolja, hogy a cseh Mármarosban a választások tanúsága szerint igen jelentékeny számban vannak kommunisták s a cseh állam a maga kommunista tömegeit szívesen ajándékozza Romániának. A csehek birtokában lévő mármarosi területeket Ungvárró! nagyon nehéz volt közigazgatni. A román lapok közlése szerint a határkiigazitásra vonatkozó megegyezés már létre is jött s a határkiigazitó-bizottság Rákosi Mátyás, akit a szovjetkormány küldött Budapestre, hogy a magyarországi kommunista agitációt vezesse, a budapesti ügyészség börtönében várja sorsának eldőlték Rákosiról most egy aradi lapban érdekes visszaemlékezéseket tesz közzé dr. Gara Ármin aradi ügyvéd, aki Oroszországban éveken át élt együtt és egy fogolytáborban a volt népbiztossal, —, Évekig együtt voltam ezzel a kivételes tudásu fiatalemberrel — mondotta Gara — Csitában, a tiszti fogolytáborban. Rákosi kitüntetéssel végezte Budapesten a Keleti Akadémiát, több nyelven beszél és a magyar állam ösztöndíjjal kiküldte Hamburgba egy nagy export-céghez. Innen Londonba került és itt érte a mozgósítás. Internálni akarták, de ő a legnagyobb nélkülözések közepette, különböző áhítakeyi hazament Magyarországra, mert harcolni akart hazáidért. Önként jelentkezett katonai szolgálatra, kivitték a frontra és 1915-ben fogságba esett-. A tiszti fogolytáborban első dolga volt megtanulni oroszul és egy év múlva már ő volt a tisztek orosz tolmácsa, ő fordította az orosz lapokat és sokszor szabad előmegkezdte működését Mármarosszigeten. A csehszlovák kormány elhatározásában nincs semmi meglepő, feltűnő. Mármarosmegye cseh területeinek átadása annál indokoltabb, mert ezen a területeken csehek soha nem laktak. Az egyetlen, ami az ilyen birtokcserékben feltűnő, hogy ezzel a népléleknek és a nép gondolkodásának is hivatalból, parancsszóra át kell alakulnia. Akiknek ma jó cseh hazafiaknak kellett lenni, a cseh nyelvet kellett megtanulni és ünnepélyes alkalmakkor Massaryk egészségére kellett poharat üríteni, holnap Romániáért, a román himnuszért kell lelkesedniük s ha boldogulni akarnak, a román nyelvet kell tnegianulniok. adást tartott a nemzetiségi kérdésről. A tisztek szerették és becsülték és Rákosi minden volt, csak nem kommunista. A fogolytábort a forradalom kitörésekor Dauriába helyezték át, amely a mongol sivatag mellett van. 1918 elején többször mondogatta nekem: »A monarchia okvetlen megnyeri a háborút, hatalmas exportlehetőségek nyílnak a Kelet felé, nekem mindenáron haza kell mennem, hogy kihasználjam a konjunktúrát, nem bírok tovább itt maradni«. Ekkor már tombolt a kommün, lángolt Oroszország és Rákosi Mátyás egy darab kenyérrel, pár rubellel a zsebében, gyalog nekivágott az útnak Magyarország felé. Tizenkétezer kilométernyire volt Budapesttől. Eljutott Nisni-Udinszkig, ott leszállították a tehervonatról és kijelentették előtte a kommunisták, hogy csak úgy engedik szabadon,- ha előbb előadást tart nekik, mert ezzel bebizonyithatja, hogy közéjük tartozik. Ha nem tud eleget tenni a kérésnek, akkor nem kommunista és mint elleníorradaímárt, internálják. A képzett fiatalember kényszerűségből beszélt a félmüveit orosz katonáknak és magyar hadifoglyoknak. Kapott egy Írást, amellyel tovább mehetett. A következő állomáson fel kellett mutatnia az írást és ismét kellett gyújtó beszédeket mondania. És igy kényszerűségből, agitálva jutott el Moszkvába. Itt a szovjetközpont munkába vette a fiatal és nagytudásu szónokot, el kellett mennie az agitátor iskolába és egy év múlva Rákosi Mátyás a szovjetpropaganda egyik oszlopává vált. Nem akart kommunista lenni, de azzá kellett lennie, mert Szibériából olyan hír előzte meg a jövetelét, hogy már nem térhetett ki a kommün előli 1922- ben, -amikor mint ellenforradalmi tisztet Moszkvában letartóztatták, találkoztam Rákosival, de a fogolytáborban szövődött barátságnak vége volt. Sajnálom ezt a zseniális fiatalembert, aki kényszerűségből, kimondottam a véletlen következtében lett kommunista. Gyilkosságért négyévi fogház Föíárgyalás a szombori törvényszéken Szomborból jelentik: A szombori törvényszék szerdán tárgyalta Szigetácz István és Mészár István baranyavári földmivesek bűnügyét, akik bottal fejbevágták Banacz Mátyás földmivest, aki az ütés következtében meghalt. Szigetáczot az ügyészség szándékos emberöléssel, Meszárt pedig könnyű testi sértéssel vádolta. A bizonyítási eljárás során a vádlottak beismerték a verekedést, de tagadták azt, hogy meg akarták ölni Banaezot. Az ügyész a tárgyalás folyamán módosította a vádat és Mészár tettét halált okozó súlyos testi sértésnek minősítette. A törvényszék Szigetácz István és Mészár István vádlottákat halált okozott súlyos testi sértésben mondta ki bűnösöknek és ezért négy-négy évi börtönre ítélte őket. Az ügyész és az elitéltek az ítélet ellen felebbezést jelenítettek be. Hogyan lett kommunista Rákosi Mátyás ? A monarchiáért akart harcolni és csak véletlenül lett kommunista agitátor Még egy centennárium Irta: Baedeker Most száz esztendeje, hogy meghalt hetvennyolc éves korában Diminique- Vivant Denon pazarul dekorált lakásában, dúsan megtöltött vitrinek r. muzeális búcsú festmények, szobrok és szőnyegek között. Ha emlegették, ezzel a két szóval jellemezték: a boldog aggastyán. Egész életében nem volt se beteg, se rosszkedvű. A nők mindaddig szerették, amig csak ö szerethette őket, s a kortársai mind irigyelték, ment boldogabb volt mint ők, de szerették is, mert szeretetreméltóbb volt. náluk. Meghalni is gyönyörűen tudott, — utolsó pillantása Ruysdael-okra Guercino-kra és egy különös szép Giotto-ra esett... Olyanfajta életmüvész volt a rajznak és rézkarcnak c mestere, aki nemcsak jól és mindenkinél jobban tudott élni, de minden rokcsnszenve't meg tudott szerezni, amelyre csak szüksége lehetett. Búr előkelő társadalmi pozícióra tett szert —- az állami múzeumok és gallériák élén állott —, senki se akarta onnan kiintrikálni s bár XV. és XVI. Lajost, Robespierre-t és Napóleont egyaránt szolgálta, s a változott viszonyokkal mindig megalkudott, senki se vetetté szemére a következetlenséget, — olyan szeretetreméltó módon tudott frontot változtatni. A nagy »alkalmazkodó« volt ő, akinek minden lépése tetszett, mert gráciával tette. A szerencse e kényesztetett gyermeke vidéki kurtanemesnek volt a fia, akise nem nézett nagy vagyon és nem várt dicsőség, — mégis elnyerte mindkettőt, s olyan könnyűséggel, amelyre addig gjein ydt néMa. Elnyerte, íjiert bigott a szerencsés sorsában. Hétéves korában megjósolta neki egy cigánynő: — Szeretni fognak az asszonyok, be fogsz jutni az udvarhoz és szép csillag fogja bevilágítani a pályádat. E horoszkóp — tán azért, mert Denon hitt benne — beteljesedett. Nagyon fiatalon sietett Parisba .karriert csinálni, s első dolga volt a színházak foyer-it fölkeresni, ahol a színésznők mind bomlottak értté. Hamar valóra vált a jövendölés második Ígérete is. XV. Lajosnak föltűnt a fiatalember, aki mindenütt az útjába került, s megkérdezte tőle: — Mit <<kar tulajdonképpen? — önt látni, Síre, — felelte Denon. A különös felelet s a jóképű művész megtetszett'a királynak s ami még többet jelentéit: Pompadour asszonynak is, aki attól kezdve leckeórákat vett tőle. Mire e pártfogója meghalt, már annyira benne volt a király kegyében Denon, hogy az követségbe küldte fontos stációkra, Szent-Pétervárra, Stockholmba és Nápolyba. Művészi hajlamai magyarázzák, hogy ez utóbbi helyen maradt a legtovább. A legszebb asszonyok között válogathatott itt s a legszebb műtárgyak között, s későbbi nagyszerű mügyiij töményének az alapjait itt vetette meg {szerencsés vájárt ásókkal, amelyeknek olcsósága nem kevésbbé tette boldoggá mint a tüzes neapolitana-k szerelme, amely — még olcsóbb volt. Mikor a forradalom kitört, akkor is Itáliában időzött, rajzolt és műremekekre vadászott. Ekkor kis időre megszakadt az idillje, — hírül hozták neki, hogy az emigránsok lisztáján szerepel s a javait szekvesztrálták. Rögtön hazasietett, megbabonázta a terroristákat, Dantont és Robespierre-t, visszakapta a javait, s nyugodtan rajzolhatott ,és rézkarcolhatott tovább, mint ha a világ nem is állna a feje búbján. A jövendölés harmadik szakasza is beteljesedik, amikor Denon ur ügyesen megismerkedik Napóleonnal, alkit épp oly könnyen hódított meg, mint egy kis színésznőt. Bonaparte akkor még tábornok volt, de a császár is mindvégig jóakaró barátja maradt a kedves »charmeur«-nek. Az egyiptomi expeditiót is végigcsinálta a nagy katonával, s ez érdekes »utazás«-nak emléket is állított abban a nagy és vastag imperialfóiió kötetben amelyet ez útból telerajzolt, s amelynek egy jókarban levő példányát a mi városunk könyvtára is a magáénak mondhatja. Napoleon volt az a csillag, a mely megvilágította e boldog férfiú szerencsés pályáját. Egész életének egyetlen szomorúsága az volt, hogy Waterloo után vissza kellett adnia a szövetséges hatalmaknak azokat a remek műtárgyakat, amelyeket Napoleon hóditó utjain »annektált«. Ez fájt neki, de . hamarosan megvigasztalódott, s viszszavonult a saját múzeumába, a melyből semmit se kellett visszaadni, mert ami benne volt, becsületes utón szerezte. Életének ’ utolsó évtizedét (1815-től 1825-ig) itt élte le derülten, vidáman. Életében sose unatkozott s aggkorában se volt elhagyatott, — nemcsak francia barátai keresték föl, hogy gyönyörködjenek a műtárgyaiban s a szellemes társalgásaiból, de fölkereste őt minden neves külföldi, aki Parisban megfordult. S ez utóbbiak közül azt mondta egyszer valaki: — A Denon-muzeum legérdekesebb darabja mégis csak maga Denon. Egy látogatója megkérdezte tőle, hogy boldog-e, s ő azt felelte: r-i Nem tudom. De mindig jól érzem magam, s azt gondolom, ez a boldogság. Én is azt hiszem. A cigány asszonyt mindig hálásan emlegette, s nem egyszer mondta, hogy egyedül neki köszönheti a szerencséjét. — A jóslata úgy hatott rám mint a boszorkányoké Macbethre. Annak a hallatára törekedtem az után, amit elértem. S mikor egy barátja* megjegyezte, hogy a nőknek is sokat köszönhet, mosolyogva mondta: — Igaz, de közülük egynek se maradtam adósa. Lady Morgan a híres angol utirajziró, Franciaországról szóló könyvében sokait foglalkozik Denon-nal s annak csodálatos kollekcióival. Ez a hölgy, amikor nála járt, megkérdezte tőle: — Ugy-e, ön fiatalkorában igen sokat tanult? — Au contrairee, — felelte Denon, — ezt egyáltalán nem tettem, mert a tanulás untatott. Ellenben nyitva tartottam a szememet és éltem, mert ez szórakoztatott. Hogy tudjon az ember, ahhoz nem kell sok könyv. S valóban, bár édeskeveset tanult, tudott mindent, amire szüksége volt, igen ügyes diplomatának bizonyult s a kortársai közt senki se értett úgy művészi értékek fölkutatásához és fölbecsléséhez mint ő. Abbau a házban lakott s ott őrizte fejedelmi műkincseit amelyben később Ana,tőle France töltötte gyermek- és kamaszéveit. (Quai Voltaire, No. 9.) France is nagy műgyűjtő volt,—talána Denon példája s az ö múzeumának az emléke is hozzájárult ahhoz, hogy ez a nagy iró annyira szerelmese lett a Szépnek. s hogy szép környezetben, a művészet remekei közt kívánt élni és meghalni.
