Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-15 / 306. szám
4. oldal 1925 november 15. BÄCSMEGYEI NAPLÓ Áilomásfonök mint rablóvezér Százötventagu bűnszövetkezet tizenöt milliós lopása a román vasutaknál Bukarestből jelentik: A román vasutak bukaresti vezérigazgatóságához az utóbbi időben sűrűn érkeztek feljelentések, hogy egyes állomásokon feladott áruk nyomtalanul eltűnnek. Az igazgatóság által kiküldött bizottságok nyomozást kezdtek, azonban egyszer sem sikerült pozitív eredményt elérniük s igy azoknak, akik károsodást szenvedtek, mindannyiszor az állam ígért kártalanítást. Minthogy azonban ezeket az ígéreteket soha nem váltották be, a károsultak nem nyugodtak meg, hanem nyomozni kezdtek a vasúti tolvajok után. A nyomozás megállapította, hogy a lopásokat egy százötven tagú társaság követte el, akik között igen sok magas állású vasúti főtisztviselő is szerepel. A Banda vezére Chitila állomás főnöke. A lopásokat úgy követték el, hogy a feladott áruk címzését közvetlenül az indulás előtt meghamisították és a vagonokat egy nekik tetsző s már előre megállapított állomásra dirigálták, ahol azután megjelent a banda egyik tagja és a felmutatott hamis fuvarlevél alapján átvette az árukat. Ezt a csalást hónapokon keresztül csinálták annál is inkább, mivel úgy az indító, mint az érkező állomásokon is voltak a bandának tagjai. A lefolytatott vizsgálat során eddig százhúsz vagon liszt és tíz vagon kőszén hiányát állapították meg tizenöt millió lej értékben. Az ügyészség rendeletére mintegy hetven vasúti tisztviselőt tartóztattak le máris, de az ügyben további letartóztatások is várhatók. Hír szerint több képviselő a parlamentben is szóvá teszi az árulopásokat. CIRKUSZ • m • Csalódni fáj! A tegnapi zsuron történt. Egy szép nővel kerültem szembe. A díványon ült, én meg egy karosszékben. Nagyon szép nő volt. Az arca 5s, az alakja is, a keze, lába is szép és érdekes. Meg a mozgása is. Kicsit futurista mozgás. Meg a szeme is szép és értelmes. Tudtam róla, hogy színésznő, egyebet nem. Körülöttünk színházról és irodalomról beszélgettek, engem csak a szép nő érdekelt. Annyi mindenfélét kérdeztem tőle, hogy alig győzött felelni. Más nem is juthatott hozzá. Úgy fogtam fel a dolgot, hogy ő ezentúl az enyém. A tea lecseppent a térdemre, foltot hagyott. Rákönyököltem a foltra, hiúságból. Szerettem volna, ha nem lát rajtam foltot. Folyt a beszélgetés, annál folyékonyabban, mert csak ürügy volt. Ürügy arra, hogy szemtől-szembe fordulhassunk és tanulmányozzuk egymást. Ezt az igyekezetét rajta is észrevettem. Egyszer cSak azt mondta: — A kisfiámat is viszem korcsolyázni. Ilyenkor kell tanitani' a gyereket, ötéves korában. Szóval gyereke van. Erre nem is gondoltam. Attól kezdve, hogy ezt mondta, lényeges változást vettem észre magamon. Már nem ültem olyan daliásán a széken, sokkal kevesebbet kérdeztem és a teafoltot is hanyagaibbul takargattam. De azért tovább is élénken társalogtunk. Hanem egyszer csak azt mondta: — Az uram eleget szid érte, hogy túlsókat dohányzom. Tehát ura is van. Egész család. Akadozott a, társalgás. Nagy szünetek fordultak elő. Ilyenkor körülnéztünk. ö is, én is. Segítséget vártunk. Persze nem jött segítség. A körilllevőket már elriasztottuk. Bizonytalanul néztünk egymásra. A teafoltot egészen szabadon hagytam. Utóvégre nem tehetek róla, hogy a tea rácseppent a térdemre. Idegesen megnézi a karkötőóráját. — Az uram félnyolckor értem jön. Nemcsak hogy ura van, hanem érte is jön. Olyan férj, aki érte jön. Európa két nagy tűzhányójának: a Vezuvnak és az Aetnának jugoszláviai versenytársa támadt. Mint Prizrenbői jelentik, Montenegróban egész váratlanul uj vulkán tört ki. Az uj tűzhányó Podgoricától északkeletre, a Vranyiste községet uraló Guvnó-hegij. A nagyrészben terméketlen, sziklás hegy csúcsán öt méter széles kráter nyilt meg, amelyből napok óta hatalmas lángok csapnak fő! s a kitörő fekete füst teljesen elsötétítette a vidéket. A kráterből óriási tömeg tüzes láva ömlik ki, amely a vulkán déli oldalán lévő erdőket teljesen leégette. Vranyiste falu, amely az uj vulkán közelében fekszik, Fekete ruhában, selyem fejkendőben állott bírái előtt a becskereki boszor-' kányper vádlottja. Három napig tartott a tanuk felvonulása, az ügyész, a védő halomra gyűjtötték a bizonyítási anyagot és miután három napi folytatólagos tárgyalás után a bíróság a bizonyítási eljárást hivatalosan is befejezettnek nyilvánította, a főtárgyalás sokszáz főnyi közönségének végsőkig felcsigázott érdeklődése előtt feketén, sötéten, a maga megoldatlan titokzatosságában állott a rejtély — Rélics Jutka. Ki ez az asszony? Ki ez a parasztsorból iparosba fölcseperedett, úri passziók után vágyakozó nagyszerű, természetes intelligencia, aki fölött kedden reggel háromszoros mérgezési vád ügyében mondanak ítéletet? A háború utáni borzalmak századjában uj életre támadt bűnösen szeretkező, pénzért: gyilkoló fél-paraszt, féluri Borgia Lukrécia, vagy valami rémségesen megmagyarázhatatlan véletlen folytán összekerült alaptalan gyanuokok szerencsétlen áldozata?... Asszony: a kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen örök titok, angyali arccal gyilkoló szörnyeteg és ördögi cinizmussal jótékonykodó angyal, ö a Szfinx: a Nagy Ismeretlen, akit sem ítélet előtt, sem utána nem lehet megismerni, csak bizonytalan külső megnyilatkozásokból próbálhatunk közel férkőzni hozzá. Pletykából valóság A Rélics-pör egyik legnagyobb szenzációja kétségtelenül Makszimovics Szvetiszláv államügyész vádbeszédének az a mondata, hogy a vádlott asszony a vizsgálati fogság alatt az ügyészség börtönében viszonyt folytatott Petrov Zlatkó börtönénél. Hónapok óta suttogtak erről a börtönben kivirágzott szerelemről Becskereken. Áttörhetetlen vasrácsok, szuronyokkal őrzött szigorúan zárt ajtók, a börtön vastag falain keresztül uccára került a pletyka, amely a fogoly és börtönör viszonyának következményeiről is tudott, sőt a jótékony doktor nevét is tudni vélték, aki a börtönt szégyenétől megmentette. A pletyka mindig többet tud az igazságnál és ebben az esetben is bizonyára nem jutottak odáig a dolgok, a meddig Trézsi néni és Róza tanti mesélték a piacon, mégis különösen hangzott az államügyész szájából ez a beismerés-Hozzá még félnyolckor. Hátradőltem a karosszékben. Átadtam neki a szót. Hadd beszélje ki magát. Valami hosszabb mesébe kezdett, éppen jókor, ügy tettem, mintha éber figyelemmel hallgatnám. Egyszer csak azt hallom: — Mert az uram birkózóbajnok volt azelőtt. Nehézsúlyú birkózó. Odafordultam a szomszédomhoz és irodalomról kezdtünk beszélni. N. Z. eddig nem szenvedett kárt. A láva ugyanis déli irányban ömlik, a falu pedig északra van a hegységtől, Vranyistében azonban olyan nagy a hőség, hogy a lakosság már menekülésre gondol. A kár igy is igen nagy. Montenegróban ugyanis csak most érik a gyümölcs s a vulkán okozta nagy hőség Podgorica környékén az egész gyümölcstermést elpusztította. Podgoricából s Prizrenbői bizottság szállt ki a helyszínre, a nagy hőség miatt azonban lehetetlen a vulkánt megközeliteni. A babonás falusi lakosságot a lávaömlés páni félelemmel tölti el. nek is minősíthető vádbeszéd, amely bőséges alkalmat nyújt a pletykálkodóknak kombinálni és találgatni tovább — minden bizonnyal igaztalanul. Jutka mindent észrevesz Azokat, akik három napon át figyelemmel kísérték a tárgyalást — ötszázra tehető ezeknek száma! — szinte elkápráztatta a vádlott asszony csodálatos intelligenciája, nagyszerű megfigyelőképessége, éles esze, amellyel fölényes biztonsággal uralkodott a hatalmas bizonyítási anyagon. A vádlott nem csinált jegyzeteket, nem ugrált fel idegesen minden pillanatban, de csendesen, nyugodtan figyelt és a legeslegkisebb nüanszrg mindent észrevett, amit védelmére, a vádoló tanuk megzavarására felhasználhatott. Alig volt olyan tanú, akihez Rélics Jutka nem intézett volna néhány váratlan, .elevenbe tapintó, a dolgok mélyéig hatoló, fontos kérdést. Az ő en garde-ján csak nehezen tudott rést ütni a terhelő tanuk tömege, néha ő is kifakadt, panaszkodott, sírt, de csak pillanatokig, hogy azután annál nyugodtabban figyelhesse, hol talál ellentmondást, kimutatkozó tévedést, nemigazat a terhelő tanuk vallomásában. Hogy ez a védekezési rendszer nem nyerte meg az elérzékenyüiő szentimentálizmust szomjazó közönség rokonszenvét, az természetes. A közönség a sirást szereti, a közönség sajnálni szeret és Rélics Julkának lehetett hinni, lehetett nem hinni, lehet ártatlannak, lehet bűnösnek tartani, de sajnálni a háromnapos fötárgyalás után — igazán nem lehetett. Panera et circenses! A közönség a Rélics-tárgyaláson majd nem olyan érdekes, mint a vádlott. Háromnegyed része úri lányok és úri aszszonyok, akik már fél 8-kor ott szorongtak a törvényszéki palota előtt, hogy 9 órakor helyet kapjanak a padsorokban és zsúfolt meleg teremben délután 2-ig— 3-ig élvezzék egy szerencsétlen család tragédiájának utolsó jelenetét. A hisztéria prototípusai és újból bebizonyította kivételesen jó ítélőképességét a vádlott, amikor azt mondotta: csak cirkuszt nézni jöttek ide... Tizenegy órakor az elnök rendszerint szünetet adott és ekkor a szenzációra éhes közönség mint pusztító sáskahad Montenegróban uj vulkán tort ki A Guvnó-hegybői ömlik a láva A becskereki Jáger Mari Széljegyzetek a Rélics-pör főtárgyalásához rohanta meg a folyosókon tábort ütő pékeket és szendvics-árusokat. A szenzáció-éhség csillapítása közben dehogy feledkeztek meg gyomruk korgó éhségének csillapításáról. A cirkusz közben csak a kenyér az, amiről nem tudnak megfeledkezni az asszonyok. Hat justitla . . . Hatásos latin Idézettél fejezte be szépen felépített védőbeszédét OsZtovics Zlatkó, Rélícsné védője, amikor azt kérte a bíróságtól, hogy ne törődjék közhangulattal, a közönség itéletszomjával. Fiat justitia, pereat mundus. — Ha elpusztul is a világ, csak igazság 'legyen... — mondotta Rélics Julka védője és aki a Bunlcs-tanács nagyszerű összeállítását, az elnök és bírák eddigi működését ismeri, nyugodt leikiismerettel hiszi, hogy a keddi ítélet az igazságot fogja kihirdetni .. i K. M. TINTA ® as ® Találkozás A társaságban bemutattak nekem egy őtven éves urat. Nem hallottam a nevét. Kezet fogtunk. Beszélgetni kezdtünk. — Gyönyörű időnk van — mondta, dörzsölve száraz kezét. —- Micsoda szép november. — Sétálni volt ? — A Duna-parton a feleségemmel. Itt mindig hosszú, nyájas az ősz. Vagy félóráig csevegtünk, erről, arrói, mikor — hirtelenül — rápillantottam. — Ön, ugyebár, felvidéki?-— Meglehetősen — felelte kedves, titokzatos mosollyal. — Én tudniillik finn vagyok. Wichmann Frjő. A finn akadémia elnöke. — Hol tanult magyarul? — Otthon. — Járt már mi nálunk ? — Hogyne. Húsz évvel ezelőtt. Egyszer. Elámultam. Aztán nem tudtam figyelni arra, amit mondott, csak arra, amit a fülem hallott. Szomjasan ittam szavait. Lehetséges ez? Én, ki annyira érzékeny vagyok nyelvünk zenéje iránt, életemben először nem vettem észre, hogy idegennel beszélek : a hang megütése, az ütem csodálatosan biztos, a mienk. Még helylyel-közzel a tétovaság is. Közeli, testvéri. — De mégis — vallattam — Hogyan? — Hát megtanultam — és nevetett. — Nem, az nem lehet. Egy nyelvet nem lehet ennyira megtanulni. Nem gondolja tanár ur, hogy inkább elfelejtett magyarul ? Egykor, sok ezer évvel ezelőtt? És most visszaemlékszik rá? Aminthogy nekünk is kiszállt a finn idióma, de ha összejövünk, eszmélünk arra a közös nyelvre, melyet valaha beszéltünk. Ott, a nagy gyermekszobában. Emlékszik? A halra, a vérre, a kézre ? A varsa, ha jól tudom, a bal sarokban lógott. Az öreg tudós mosolygot. Szemüvegén át nézte meghatott arcomat. Milyen gyerek, gondolta magában. De én kivittem lázamat az uccára is. Mámorosán hányt valami boldogság, melyet eddig nem éreztem. Féléletem múlt el, akkor találkoztam egy atyafival. Mit tudjátok, micsoda ez, gazdag germánok, latinok, szlávok, kiknek annyi az unokaöcsétek, nagybátyátok, hogy számon se tartjátok. Csak én tudom ezt, szegény rokontalan, ki rokont leltem. Egész utón daloltam. Kosztolányi Dezső
