Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-01 / 292. szám
BÁCSMEGYEITÍAPLÖ asszonyok ujjal között vesztek el, az öngyilkosokról, akiknek csak a temetőárok jutott és végül a kóbor kiskutyák leikéről, akiket a sintérhurok szalajtott ki a világból. # Ó, halottak, akik eltávoztatok erről a vadászterületről, ahonnan egyszer mindenkinek fel kell szedni a sátorfáját, adjátok nekem az erőt az izmaitokból, az egészséget a tüdőtökből, a boldog mosolyt a szátokról, amit úgyse vihettetek le magatokkal hat lábnyira a föld alá! TAMÁS ISTVÁN NASZUTASOK Irta: BAEDEKER Verses köszöntő minden holtnak MOST idézlek benneteket Koporsó Város lakói, kedves alvó testvéreim, kiknek a halottkém már megadta az itéletnapl vízumot, étet obsitosai, kik vagytok a beteljesedett irás: isa, por és hamu a vezeklő isten feien, ma eljövünk hozzátok virágosán feltámadásért és bocsánatért. & TEMETŐ. zöld lombokkal teli liget, hol csupa kövér holtak trágyázzák a földet, hányszor feküdtem itt bódult álomban én is, de meghalni nem értem rá soha, csak ültünk szerelmesen a gazdag, illatos dombokon, két boldog növendék-halott és oly jó volt tudni, hogy itt mindenki aluszik, nem kukucskált utánunk senki, nem árulkodott ránk senki és titkunk egy maradt ezernyi halottal, akik diszkréten behunyták a szemeiket. MOSTemlékezzünk meg róluk: az érelmeszesedés halottairól, a gutaütés halottairól és a vénség halottairól, akik arany zászlók alatt, a feleségükkel karöltve mentek a túlvilágra, mint Philemon és Baucis és kéíé\trombitavirág'nö ti fi szivükből de ne feledkezzünk meg az éhség halottairól sem, akiknek korgó gyomruk volt a gyászindulójuk, a tüdővész halottairól. akiket a szeretőjük mellett fogott karon a halál, a szerelem halottairól, akiket csókkal mészároltak le, a folyók halottairól, akiket az örvény kapott el, a tengerek halottairól, akik cápák bendőjében kaptak szállást, most boruljunk térdre, mind: a csataterek halottal előtt, akik egymás húsába marva mentek az Ur trónusa elé, a gázok halottal előtt, akiknek kipukkant a tüdejük, mint papirstanlcli, az erdők, bányák, gyárak halottal előtt, akik hidat vertek testükből a fiaiknak, a menykő halottal előtt, akik elfelejtették félni az istent és menjünk el tisztelegni: az akasztófák halottaihoz, akiknek hollók vájták ki a szemükből az élet utolsó üzenetét, a forradalmak halottaihoz, akiket a vér vitt a barrikádokra, a piramisok halottaihoz, akik hatezer esztendőre megállították az időt, a földrengések halottaihoz, akiktől szabadulni akart a göthös, éhes föld és milyen sokan vannak a szégyen halottal, akik a testvérük, a rokonuk és a szomszédjuk elől menekültek Mária szoknyája mögé, a hold halottal, akiket a bitang régi csavargó dobott le a háztetőről, de ne feledkezzünk meg a kicpi. nufgz,atpkról sem, akik § yajákps 1925. november 1. , Ami Olaszország főbb helyeinek, s különösen a »müvárosok«-nak (Alí- Hano, Velence, Flórenc, Róma és Nápoly) jellemző tünete, főként őszí szel és tavasszal, az az ifjú házasoknak, a nászutazóknak a fölbukkanása, akik e két szezonban idehozzák fiatal boldogságukat komikus j látványosságul a mindenre figyelőknek. Ők persze nem is sejtik, mily I felszeg a szerep, amelyet itt játszanak, s men a szerelmük vak, egymásról se látják, hogy mily kedvesen nevetségesek. A jó lelkek azt hiszik, hogy utón, vasúti kupékban, gőzhajókon és kényelmes hotelek kényelmetlen szobáiban és ágyaiban költőilbb módon lehet szeretkezni, mint otthon a saját meghitt fészkükben, az ő »swéet home«-jukban. (Ha tudniillik van ilyen meghitt otthonuk, mert az most bizony nincsen I minden házaspárnak ...) Nem akarom ezt a sokat vitatott I s így már eléggé elkeptatott témát : újabb okoskodással vinni hátrább. (Mert előbbre vinni meg éppen lehetetlen.) Meglehet, hogy igazuk van azoknak, akik »útközben« szakítják le ifjú feleségük mézajkáról az első rózsacsókokat. — lehet. De mert éppen Itáliában? Mondják meg nekem e jó emberek — az ifjú hájasok mind jóemberek, később majd ; demoralizálódnak! —, hogy mért jönnek a házasságuk inaugurálása végett éppen olasz földre? Hiszen, ha igazán szeretik egymást — amit jnászuton levő párokról, még ha törjvényes is a házasságuk, föl kell té: telezni —, akkor annyira el lesznek foglalva egymással, hogy nem sok i idejük marad ama bámulnávalók részére. amelyeket az olasz ég derűje ! s a Cinquecento vidám művészete tálal elejbük. Egy valóban szerelmes férj a rnézeshetekben bizonyosan nemcsak gusztusosabbnak, de szoborszebbnek is találja ifjú asszonykáját a Medilciek Vénuszánál, s a boldog kis nő szeméből féléié mosolygó mosoly — nem képtelenség ez, kérem, mert van ám olyan mosoly is. amely nem mosolyog — valószínűleg becsesebb neki, mint az olasz ég sötétkék derűje. Ha nincs igy: jaj neki! Es jaj mindkettejüknek! A nő — főleg a házasság első ideiében —• •mindenre féltékeny, ami az ura figyelmét csak egy-ké-t percre is leköti, minden madonnára, minden női portréra, minden mezítelen nőszoborra (csupa versenytársak!), még a templomokra, a hidakra, a múzeumokra, könyvtárakra, a. városházakra. egyetemekre, mindenre ... Jaj neked, fiatal férj, ha megbüvölten az antik vagy itáliai művészet valamely remekétől, rajtafelejted a szemed és kis időre meg találsz feledkezni arról az ifjú hölgyről, akit a napokban leánysorból asszonnyá léptettél elő, akivel szerelmeskedni, boldog együttlétben üdvöziilni jöttél ide. s aki uj és szokatlan asszonyságának a boldog tudatában fontosabbnak tartja magát rád nézve nemcsak minden nőszobomál és asszonypertréná!, hanem egész Olaszországnál és annak minden városánál. Saját fülemmel hallottam I (amit nem árt hangsúlyozni, mert az ember sokat, nagyon sokat hall I a más fülével), mikor egy nászuton ! lévő kéthetes menyecske — akinek I felejthetetlen fehér fogai közül ma is felém nevet az emlékezés tejszinü ködén keresztül egy hamisítatlan és hamisíthatatlan párisi, mosoly — ezekkel a szavakkal támadt az urára: — Ha azért jöttünk ide, hogy teljesen elhanyagolj, akkor jobb lett volna el se mozdulnunk hazulról! S mindezt azért, mert az embere ■érdeklődni merészelt Pomnéji romjai iránt s bizonyos ideig szemlélhette egy antik villa megmaradt oszlopait. A derék ur azzal próbálta jóvátenni a hibáját, hogy a hölgyét is figyelmeztette, mily érdekesek e nemrég kiásott romok, amelyek a kétezer év előtti civilizációnak és művészetnek a tanúsa gtevői. De önagvsága érdekesebbnek találta a szerelmet a legrégibb ősziöntöknél, mélyen elszomorodott az ura érzéketlenségén, könnyekre fakadt és sürü lélekzetvétel között gyermekies sirás közben zokogta: — Még jobb lett volna meg se ismerkednünk! S a jó ember ettől az időtől fogva kénytelen volt lemondani minden archeológiái érdeklődéséről, s csak azt merte megnézni, amire a felesége figyelmeztette, s ezek között bizony kevés találkozott olyan, ami művészi szemnöntbóf érdekes vagy fontos lett volna. Ezek ugyanis jobbára a fad a holmik voltaic amelyek másutt is feltalálhatok, s amikért nem érdemes a Raffael és Tasso világába zarándokolni. Mert csinos kirakatok tudvalevőleg egyéb poígárosult vidéken is előfordulnak. A férfiak — még mindig ifjú házasokról van szó — rendesen némi kis előkészültséggel, ha egyébbel nem, hát egy kis Baedpker-tudománnyai jönnek ide, s a tudnivágyás ama hiú és flancos formájával, amelyben azonkívül, hogy elmondhatják: itt voltam, azzal is eldicsekedhetnek: ezt meg ezt láttam. S ez könnyen keveri őket konfliktusba bájos utitársukkal. Mert ezek a szerencsésen férjhezment csinos hozományok — mint az iménti példa is bizonyítja — több érdeklődést hoznak magukkal olasz földre ékszerek, csipkék, ruhák és egyéb hasznos ingóságok, mint a szépmüvészetek remekei iránt. így aztán a »boldog házasok« közti szellemi viszálykodás magva már az első hónapban megfogamzik. gyakran sokkal előbb, mint boldogságuknak a záloga, közös életüknek a folytatása: a gyermek. S igazán, kittos dolog látni egy ilyen szeretetre és szerelemre egyaránt méltó fiatal nőt, amint kecses mozdulatok közt — hogy a Karinthy Frigyes szavát használjam: bájos hetyegéssel — szívből ásit s a lelke mélyéből unatkozik. mialatt az úti-, házas és ágyastársa (komoly, derék úriember. aki a házasság kötése nanián azon boldog, hogy nemcsak a felesége fog Rómába utazni, hanem ő is) a cicerone-ja előadását figyeli, 13. oldal. ja vörös könyve lapjait forgatja s a noteszébe jegyezgetve gyönyörködik abban, amit csak szépet-na- I gyot lehet látni a Mignon meleg hazájában. Egy egész világ választja j e! itt az utazó párocskái s mivelhogy a házasságuk sorsa — mint a ; legtöbb házasságé — az első hetektől függ, ennek a házasságnak a szomorú sorsa már a nászuton meg van pecsételve. Ök, a fiatalok még nem tudják. — ők ez apró nézet- és Ízlésbeli: eltérések ellenére azt hiszik, hogy boldogok, s remélik, hogy boldogok lesznek, de a figyelmes szemlélők már itt, ezen a ponton, látják a jövőjüket, két egymást j szerető, de egymást nem értő ifjú j ember sivár jövőjét... I Van' aztán egy másik típusa a J nászutazó házaspárnak, amely szintén gyakran látható ebben a gyönyörű országban. Nem éppen ritka eset, jhogy kiválóbb nevelésű fiatal leány, j szellemi mésalliance-t köt. Nőiül megy I (helyesebben férjhez adják) egy j rendesen gazdag, néha nagyon gazdag úrhoz, aki ni.vyszerü moneymaker, kitünően ért a pénzszerzéshez — ami a nőknek sohase olyan rokonszenves, mint a pénzköltés —, de édeskeveset a szépmesterségekhez. Az ilyen házasok nászutaziása is kellemetlenséggel és (különösen a házasságban másként is csalatkozó nőre nézve) kínos csalódásokkal jár. Anyagelvies gondolkozást! férjének a prózaiságát és a Szép iránti sziinvakságát már az első templomlátogatás alkalmával vagy az első képgyűjtemény vásznai előtt észreve szi, s igy mingyárt a kezdetnél elfogja a megnemértetiség lehangoló érzése, amely az asszonyokat jobban szokta elkeseríteni., mintha a. i férjük mindennap megverné őket. Az első ilyen csalódásnál rájön, hogy műveltség dolgában fölötte áll az urának, akire pedig a női alárendeltség intuitív ősi érzéséből tisztelettel szeretne föl tekinteni, s ettől a perctől fogva azt hiszi, hogy az egy iníerióris lény, aki őt nem érti, de meg se értheti, mert hiszen »nem értelmes ember.« Ettől az időtől kezdve az a meggyőződése, hogy tévházasságot kötött, rosszul ment férjhez s odadobta magát egy »közönséges ember«-nek. Mostaniul fogva busul azon, hogy az életét, szép fiatal életét nem olyan élettár-; mellett fogja tölteni, aki »imponál neki«, de olyannak oldalán, akit »nem becsülhet«, stb. Nagy bolondság, de hát várhatunk-e sokkal több okosságot ezektől az aligasszonyoktól. akik az életet még nem ismerik, s a mézeshetekben valószinüleg azt hiszik, hogy a nászutazás: az élet, s hogy az élet nem egyéb, mint egy jő hosszú nászút. Az ilyen szegény, tapasztalásnélküli kis menyecske rövid idő múlva sokat sóhajtozó, keveset mosolygó »fémmé incomprise-zé válik, aki vagy örökké kesereg és busul egy eltévesztett életpályának a romjain, vagy pedig lázas keresésére indul a férfinak, aki jobban megfelel a nevelőintézeti és álomvilágbeli fogalmainak az ideálról, aki százszorta többet tud. miint ö és ezerszerte annyi áldozatot kész hozni érte, mint az, akiihez hozzáláncolta a »kegyetlen sorsa.« Mivelhogy alapjában véve jó ember vagyok, s szeretném, ha minden ember boldog volna, azt kivánom neki!. hogv a második házassága és a második nászutazása jobban sikerüljön! Addig talán majd elolvassa e sorokat és megfogadja a tanácsukat hogy ne képek és szobrok közé vezesse ez alkalommal az urát, s ha az ide kívánkozna, beszélje le róla és magyarázza meg neki, hogy művészeti tanulmányok között nem jói esik a csók és csókolódzás közben sehogy-
