Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)

1925-11-08 / 299. szám

14. oldal

1925. november 8.

BÄCSMEGYEI NAPLÚ

azoknak csillaga és ennek protagonistája messze túlszárnyalják a környezetüket.

Ez újítások révén Georg hercegnek és

derék regisseur-jének, Chronegk urnák a neve mint bátor reformereké halhatatlan maradt a színművészet történetében.

TERE-FERE

Egyik az, hogy a meiningenizmus kiszorította a deszkákról az indiszkrét virtuózságot, mely az előadásokat egyenetlenekké és összhangtalanokká tette s az egyes »startokkal operáló stagione-k színpadi tevékenységét ma is áltengl. Amióta a színpadon mindenki játszik s az akcióban mindenki résztvesz; amióta a »regie« a tömegjelenetekre nagyobb gondot fordít, azóta száműzve van a világot jelentő deszkákról a rhetorika, a többi szereplőktől való elkülönülés, a »saját számlára« való érvényesülés, a sziiifalliasogatás s mindaz a komédiázás, amelyet egyes színészek hiúsága, tetszvágyása és tapséhsége produkál, s amelyet röviden Virtuosenfum-nak hivnak. Egy csöppet se ártott a színházaknak, hogy ez a »mauvais genre«-ja a mások rovására való egyéni kapaszkodásnak, a meiningeniek példájára lassankint letűnt a színpadokról. Emlékszem, hogy a budapesti színészek nagy érdeklődéssel látogatták a meiningerriek előadásait (mint nemrégiben a Hudozsesztvcniekéit), tetszéssé} nézték őket s közülük többen már akkor kezdték magukévá tenni a vendégek módszeréből mindazt, amit egészségesnek tartottak benne. Belátták, hogy az igazi művész virtuózkodás nélkül is hatást tud kelteni s a teljesítményét akkor is észre fogják venni, ha beleilleszti azt az összjáték teljességébe, s amikor tarka tömegjelenetekben és históriai hűségű jelmezek és díszletek között játszik.

Másik érdeme volt a nteiningeni színháznak, hogy statisztákat nem tűrt a színpadján. Az a ballet- és operaszerü csoportosulás, amelyben egy vagy több tucat férfi és nő pontosan egyazon mozdulatokat végzi, tizenkettőn jobbra sétálnak, ugyanannyian balra lejtenek, s ha a tragédia hőse beszédet mondd, a színpadon levő tömeg azt egyetlen kézmozdulat s az arcnak minden változása nélkül hallgatja, — ezt a természetellenes és művészi szempontból képtelen játszási módot (amelyre a kortársaim s nálam fiatalabbak is még jól emlékezhetnek) a meiningeniek reformhercege egészségesebb stílussal váltotta föl. Az ö színpadján nem statisztált senki, ott csak színészek működtek, akik mind játszottak. És pedig jól játszottak. Nemcsak azért, mert sok próbát tartottak s minden legkisebb szerepet gondosán betanultak, de azért is, mert a legkisebb szerepet, sőt a statisztákét is jó színészek játszották. A meiningeniek főszereplői nem voltak oly kiváló müvészegyéniségek, mint a nagyszínházak világhíres star-jai. de az apróbb színészeik meg sokkal különbek voltak, mint emezekéi. Ebben állt az erejük, s ennek köszönhették, hogy a tömegjelenetekben nem operastilusos taktusra járó mozdulatokat végeztek vagy rréttóságteljes — várakozó álláspontot elfoglaló — mozdulatlanságba merevedtek, hanem eleven életet éltek. Hogy 'Julius Caesar-nál maradjunk (a közönségünk a meiningeniek műsorából ezt a darabot ismeri legjobban), a meiningeniek tanítottak meg bennünket, mily bárgyúk és ósdiak voltak a régi iskola jelenetei, amelyekben az uccai nép Brutusnak és Antoniusnak beszédeit a statiszták merevségével hallgatta s csak a shakespeare-i szövegben előirt pár közbeszólással kisérte. Micsoda színes, tarka, eleven és forradalmi volt a két jelenet a vendégszinészek regie-jében! Itt a színpadi nép úgy sürgött-forgott, mint ahogy a kétezer esztendő előtti római polgárság és proletárság valószínűleg mozgott. Mindenki a véralkata, a maga kolerikus vagy szangvirikus természete szerint ágált, kiabált itten, s a mimikája mindegyiknek nem kevésbbé vett részt a játékban, mint azé a színészé, aki Brutust személyesítette s Antoniust beszéltette.

Ezt a két reformot iassan-lassan minden ambiciózus rendező és minden valamirevaló sz'r.nad bsiogadta, kivéve a stagione-rendszer szerint működő suaíofctf, ahol elkerülhetetlen,

A szultán és a kártya Mulay Afidról, Marokkó néhai szultánjáról beszélik ezt a történetet.

A szultán tiszteletére estélyt adtak, ezen az estélyen kártyáztak is, bakaráztak. Mulay Aíid a kártyaasztalnál álldogált, tett, nyert.

Mikor ép az asztalhoz nyúlt, hogy megduplázott tétjét kiemelje, egy angol újságíró, Loris, tréfásan ezt mondotta neki:

— Helytelenül cselekszel, ó Próféta földi képviselője, ha elfogadod ezt a pénzt. A Korán megtiltja.

Mulay Afidot elfogta a kétség, szomszédjához fordult, a francia törvényszék elnökéhez, Fabryboz, ki akkoriban Tangerben teljesített szolgálatot és ezt kérdezte tőle:

— Te, aki híres vagy, Kádi vagy, mondd meg nekem, vájjon zsebrevághatom-e ezt a pénzt?

A francia törvényszéki elnök kissé tűnődve, majd mosolyogva válaszolt:

— Ha> becsületesen játszottál, ó Próféta földi képviselője, nem szabad elfogadnod a pénzt, mivelhogy a véletlen jóvoltából nyerted és tudván tudod, hogy a Korán törvénye megtiltja azokat a nyereségeket, melyeket a véletlennek köszönhetünk. Ha azonban csalárdul játszottál, sőt ha egyenesen csaltál is, akkor többé nincs szó véletlenről, nem az juttatott nyereséghez, hanem egyéni értelmed. Ebben az esetben nyugodtan zsebrevághatod az aranyat.

— Te vagy a világ legnagyobb Kádija, — kiáltott a szultán földerülve és megszabadulva minden aggályától zsebébe csúsztatta az összeget, mely a zöld asztalon hevert.

*

Miért jelent rosszat, ha felborítjuk a sótartót? Nálunk is, de majdnem minden népnél él az a babona, hogy a sótart'ót felborítani nem jó, az valami veszekedést, civódást, pörlekedést jelent. Ez a hiedelem olyan vén, mint maga a világ.

Most ennek a végére akar járni egy

angol néprajzi tudós, a Sunday Timesben, ahol ezt irja:

— Azt hiszem, hogy ennek a babonának a megteremtői az olaszok. Még pedig egy nagyon nagy olasz: Leonardo. Akkor jöttem erre rá, mikor Milanóban Vinci képe előtt állottam az Utolsó vacsoránál. A képiró Judást abban a pillanatban ábrázolta, mikor földönti a sót. Vájjon mi mást jelezhetett ezzel a baljós mozdulattal, mint azt a szerencsétlenséget, mely szükségszerűen nyomon követi?

Az olaszok hozzászólnak a vitához. A Stampa ezt irja:

— Nem könnyű megmondani, hogy Leonardo miért épp igy állította be Iskariodi Judást, de nem nehéz észrevenni azt, hogy a babona minden nép körében el van terjedve, Oroszországban, Keleten épugy, mint egész Európában, Angliában, azok között is, akik sohasem halottak Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájáról. Már Leonardo de Vinci előtt sok századdal is tudták az emberek, hogy sót földöntúli nem szabad, mert szerencsétlenséget hoz, megszakasztja a barátságot. Kenyér és só a barátság jelképe volt. Maguk a rómaiak is nagy tiszteletben tartották a sót, mely lakomáikon mintegy megszentelte az ételeleket. Ez lehet az oka annak, hogy a hiedelem aj középkorba is átment és a nagy olasz festő Túivészi sugallattal fölhasználta akkor, mikor remekművét alsótartó körül, melj' — mint láitjuk — mindig patvarkodást okoz.

*

Akik gyufaskatulyákban laknak.

Amerikában ai lakásínség és a térhiány miatt a szegények ma már nem dobozokban, hanem valóságos gyufaskatulyákban laknak.

Évek óta mindig elvesznek valamit a lakásból, hogy takarékoskodjanak a hellyel. Ez a mozgalom azzal kezdődött, hogy összezsugoritották a konyhát, olyan pirinyó konyhát építettek, amelyben minden a szakácsnő kezeügyébe esett A villamosság lehetővé tette. Ennélfogva a konyha hovatovább csak afféle tányérmelegitő hely lett. Az ételeket másutt készítették el.

Az uj törekvést még szembeszököbben láthatjuk azon a newyorki lakásügyi kiállításon, mely a lakásügyi gyűlés elveit, kérdéseit mintegy ábrázolja. A gyűlés tagjai csodálkozva nézték meg a Community Biddings számos szobáját, mely a térrel való zsugoriságnak valóságos remekműve. Egyik lakás egy fürdőszobából meg egy szobából áll: ennek a sarkában vasfüggöny van, mögötte a vízvezeték, villamos tűzhely, szekrény a konyhaedények számára, kissé távolabb a jégszekrény, majd néhány rozoga kerevet, mely este ággyá alakul.

Különben a szoba faliszekrényekkel van ellátva), melyeknek mindegyikében függőleges helyzetben egy ágy lóg, a belevalókkal, az ebédlő az tataival és öszszehaj tható székeivel, úgy, hogy a szobát szemvillanás alatt vagy hálószobává, vagy ebédlővé lehet átváltoztatni.

A Metropolitan Lite Insurance Co 38 millió frankot fektetett bele eddig az ilyen lakásokba és 2125 családot boldogított ezzel az amerikai kényelemmel.

*

Anatol France és az irodalom.

Anatol France civilben nem sokra becsülte az irodalmat. Csak akkor, amikor irt Különben csak mosolyt tartogatott a számára és megvetést.

Egy fiatal regényíró elküldte neki újsütetű könyvét, de hiába várta válaszát, türelmetlenségében tehát fölkereste.

A mester természetesen egy szót sem olvasott belőle, de nem akart udvariatlan lenni fiatal barátjával, ki annyi bizalommal fordult hozzá s miután ott állott előtte, nyitott szájjal, tágrameredt szemmel, alkain csüngve, France, hogy lerázza a nyakáról, igy szólt:

— Nekem legjobban tetszett regényében a másik rész.

Az iifju egy pillanatig gondolkozott, majd igy szólt:

— Bocsánat mester, de az én regényem nincs is két részre osztva... Ellenben értem, mire méltoztatik célozni; arra a nőre, arra a bűnös nőre, akit meglát . . ,

France megragadta a regényiró kezét, mellyel magyarázni akarta a bűnös nőt és igy kiáltott:

—Pont arra. Eltalálta.

Azokkal, akik már jobban beérkeztek, szintén tréfált. Egy akadémikus jelölt kereste föl villájában — elmesélve neki, hogy már húsz tiszteleti látogatást tett a különböző akadémikusoknál. France összecsapta kezét:

— Húsz látogatást! Hát ön tudja húsz akadémikus nevét? Maga valóságos csoda. De ha már megtanulta nevüvüket, ne is felejtse ei. önnek köszönheti majd az utókor, hogy tudni fogja. Bámulom magát, irigylem. Múltkor Courteiine barátommal azon töprengtünk, kicsoda a negyven halhatatlan.

Csak négyet tudtunk összehozni. Erre Courteiine homlokára csapott és azt mondta, hogy ón is halhatatlan vagyok. Ez öt. De tovább nem jutottunk...

*

Tanácsok az oroszlánszeliditönek.

Drake, a hires angol oroszlánszeliditő, a Daily Express-ben emlékiratait közli, melyekben tanácsokat ad az orosziánszeliditőknek. Azok, kik a sivár időben oraszlánszeliditéssel óhajtanak foglalkozni, bizonyára érdeklődéssel olvassák a következőket:

— Mindenekelőtt az oroszlán bizalmát kell megszerezn, minek folytán naponta két-hárcm órát kell vele tölteni. A szelídítő nevén szólítja az oroszlánt, mikor pedig már érti a nevét, az ösztönös bizalmatlanság korlátja ledől, többé nem nem fél az embertől. Ez az a pillanat, ahol be lehet avatkozni. Az idomitás mindig az etetés órájában történjék, mert az éhes állatok fogékonyabbak a tanulásra. Az idomító egy boton lóhust nyújt át neki. Ha az oroszlán engedelmesen ráteszi lábát arra a zsámolyra, melyet ketrecébe helyezünk, akkor jutalmul még egy nagy darab véres húst. kép.

Drake elmeséli, hogy lakásában egyszer egy oroszlánkölyköt nevelt föl, de hat hónap után már ketrecbe kellett helyezni. Tizennyolc hónap múltán pedig nem engedte közel egykori gazda-, ját, ellenben barátian viselkedett szakácsával, ki rendesen enni adott neki és pajtáskodott a kutyájával, egykori játszótársával. Az oroszlán a vele együtt növekedett kutyát sohasem bántja, cim-bórája' lesz.

Meglepő történetet közöl az oroszlánhűségről is. Ugylátszik, ilyen is van.

— Ezek az úgynevezett fenevadak — irja, idők során annyira ragaszkodnak az emberhez, hogy nem tudnak el lenni nél-, küle. Mikor a háborúban bevonultam, Billy nevű oroszlánomat a manchesteri állatkertbe adtam. Az oroszlán senki-, töl sem akarta elfogadni a húst, nem. evett és öt nap alatt kimúlt, noha semmi látható betegsége nem volt Utánam halt.

Az is előfordul néha, hogy az oroszlán széttepi a szeliditőiét. De ez tévedés. Nem is érdemes róla beszélni.

*

A csalafinta madarász. A szin: francia vidék. Haute Savoie. Vásár.

Az egyik fabódéban lottó-játék van, melyen az ottani parasztok madarakat nyerhetnek. Mindenféle madarat.

A gazdák, munkások lázasan vásárolják a jegyeket és nagyon gyakran nyernek. Csodák csodája, mindig egy pár galambot nyérnek. Majdnem mindegyik nyer.

A jegyek mind elfogynak. Miután vége a vasár napjának, a lottó-játék tulajdonosa bezárja a bódét és egy úriember,, ki figyelte a szerencse forgását, pár szót vált vele:

—i No barátom, maga se sokat nyerhet ezen az üzleten. Kifosztotta az itteni népség. Mindegyik elvitt legalább egy pár galambot.

— Hát esek vigyék — mondja a lottójátékos. Én ugyan nem bánom. Ezek az itteniek nagyon jó szivüek, sohase esznek galambpecsenyét, nem ölik meg a galambokat, hanem fölnevelik. Pár nap múlva pedig a galambjaim, melyeket most megnyertek, visszarepülnek hozzám, Belgiumba. Ezek tudniillik postagalambok. Tavaly is igy csináltam . . .

Eü’íorazP? liísefl-l? Mozi 1 Mik?

Az uj Moravetz Albumot okvetlenül vegye meg. Az idei album 35 kiválogatott zongoramüvot tartalmaz. Bartók Béla, Pucciul, Delibes, Liszt, Schumann, Rubinstein stb. legértékesebb szerzeményeit, azonkívül IS nyomtatás eddig még meg nem jelent dal és táncújdonságot. Mint minden évben úgy ezidén is a legizlésesebb kivitelben és a legolcsóbb árban kerül forgalomba. Moravetz Cimbalom Albuma 12 kiváló cimbalom müvet, Moravetz Hegedű Albuma 25 pompás hegedű müvet, dalt és táncot tartalmaz, a hegedű album fuvolán, klarinéton és mandolinon is könnyen játszható. Az albumok novewrwr közepétől kezdve minden jobb könyv és papirk*reskedésben, vagy a kiadónál Moravetznél Tiraisoar*», (Románia) kaphatók lesznek: 6993

tár- kotta.

hogy Így veszekszenek mast a földöntött