Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-04 / 266. szám
1^*15. október 4, BACSMEGYEI NAPLÓ 17. <3cSn A versenyautó halottja Regény. Irta : F. X. Kappus Biró Mihály rajza. 46. folytatás Az eddigi részek tartalma: Horvát, Elemér báró mord Icariói veszteségei miah \ tervezett öngyilkossága elölt nöiil vesztI i Suboticán Rendulics Flóra r.ovisadi gépíród kisasszonyt, aki azért kéri őt meg erre, hogy előkelő hangzásit nevét viselhesse. A báró beleszeret feleségébe, aki Becsben, szeretője lesz egy gazdaggyárosnak. Egyezséget köt feleségével, hogy ha újból nagy vagyont szerez, akkor visszatér hozzá. Lepkowski lovag, aki Monteka/lóban ezer frankot kapott Horváthtól, milliárdokat nyer számára ezzel a pénziel. Horváth mint gazdag ember megjelenik Flóránál és jogait követeli. Az asszony, aki Risch Guidóba Flóra hátrahuzódott az élettelen nőtől szerelmes, hogy megszabaduljon tőle, autó versenyre induló férje teájába mérget kever , . . — Ne félj, — rázta a felét Mirjam — nem akarom őt bántani. Csak látni akarom azt a nőt, csak a szemébe akarok nézni, hadd halljam, mit mondd, ő: a pók, a tolvaj, a gyilkos, aki bennünket mindakettőnket a szerencsétlenségbe sodor. Tőlem ellopott téged, neked pedig kiszívja a véredet... Hangosan, kiabálva beszélt. Csoportosulás támadt körülöttük, egy rendőr közelgett. A verseny-ellenőr hátulról meglökte Elemér vállát és figyelmeztette a rendőrre. A báró lenyomta a pedált és a gép odébbgördült. A versenygépek felsorakoztak a starthelybe és várták a zászlójelet, amely az indulást jelzi. A tömeg még mindig körülfogta Mirjamot. —- A vőlegényem, — magyarázkodott a lány. Az emberek nevettek; otromba viccek hangzottak el. Egy modor.talan fickó széles oldalszakállal fennhangon elmélkedni kezdett: — Jóképű legény. Az ilyen után csak úgy kapkodnak a nők, lányok, asszonyok egyformán. Szeretnék a helyében lenni... Kacsintott a szemével Mirjamra. — Hagyjon kérem, — szólt rá a lány. Félrelökte a legközelebbi embert és szaladni kezdett, amerre látott. A diadalkapunál lassította csak meg lépteit, jobbra befordult a mellékuccába és a Tiroler Hof-szállónál állt meg. A hallban belerogyott egy szalmafonatu karosszékbe. Negyedóráig ült, szinte eszméletlenül. Aztán felkelt helyéről és felment Flóra szobájába. Kopogtatás nélkül lépett be. — Bocsánat ... Flóra felugrott az ottománról. — Kissé szokatlan igy betörni egy lakásba, — mondta élesen — ön talán téved, kisasszony ... Mirjam állt az ajtóban, mintha a földbe gyökerezett volna a lába. 1 — Nem tévedek. Maga az! Sápadt arcát lassan elöntötte a vér. Szemügyre vette a másik nőt. — Mit akar tőlem? — kérdezte Flóra, pillanatra megdöbbenve. Azután felvonta vállát: — Egyáltalán nem ismerem magát. — Engem nem, de — őt igen. — Kit? — Horváth bárót. Nagyot lélegzett és kiáltva tette hozzá: — A maga áldozatát. Flóra balkezével megragadta az asztalterítőt: — Maga őrült. Ugylátszik, elment az esze... Pillantása csaknem keresztül szúrta Mirjamot. — Talán tagadni akarja? — kérdezte a lány. — Mit beszél maga: áldozatom? A kérdés gúnyolódás akart lenni, azonban rosszul sikerült. Mirjamot nem zavarta meg, a lány beszélt feltartóztathatatlanul: — Azt hiszi, nem tudok mindent? Azt is, hogy a maga ura. A maga ura hosszú hónapok óta, azóta, hogy Jugoszláviában azon a bizonyos napon... — Az én uram? Hát még mi nem? De Mirjam megismételte előbbi kijelentését: — És az áldozata. Körülhordozta pillantását a szobában. — A maga áldozata. Mert az életét egyszer ugyan megmentette, de ezt... ezt... —- Édesem, maga rejtvényekben beszél. — Itt... ebben a szobában... Flóra felhasználta a pillanatnyi szünetet, amit Mirjam beszédében tartott, mig körülnézett. Megpróbált felülkerekedni: — Ne mondja! Itt? Es ebben a szobában? Valóban, ez egészen különleges és rendkívüli szoba. Hogy előbb észre nem vettem. Magának igaza van, ez a szoba látványosság. Majd beprotezsáltatom valamelyik múzeumba. Egész brutálisan ráförmedt Mirjamra. — De most már elég! Mars ki! A szó szoros értelmében az ajtó felé lökdöste. Mirjam nem tanúsított eilentállást, csak megjegyezte: — Örüljön, hogy itt bent beszélek. Nem hiszenr. ogy szeretné, ha ... — Fenyeget? — Nem nagy öröme telne benne, ha kívülről hallatszana be ... Flóra elengedte Mirjamot. Mirjam diadalmas pillantást vetett rá, azután felkémlelt a menyezetre. — Itt, ebben a szobában... Levegő után kezdett kapkodni. — Különös szag, — mormogta — mint valami halottas szobában Orrcimpái remegtek. Flóra az ablakhoz hátrált. — Ijesztő, hogy ez a bolond... Mirjam utána nyomult: — Te boszorkány! Arcába sziszegte ezt a másik nőnek, ellenségének, azután végigzuhant a padlón. Flóra hátrahuzódott az élettelen nőtől. Csak messziről merte megnézni Mirjam halálsápadtan feküdt, szemei nyitva voltak, félkezével a függönybe kapaszkodott. — Talán meghalt, — gondolta Flóra és letérdelt mellé. Megkereste a padlón fekvő nő ütőerét. Kétszer, háromszor is végigtapogatta csuklóját, amíg megtalálta. Az érverés elállt. — Halott. Flóra lassan felállt. így állt pillanatokig, a szájpadlása kiszáradt. És — most? Az ablakhoz kúszott félelmében. Kísérteteket látott a falakon táncolni, a bútorok grimaszokat vágtak rá és 'a földön heverő, élettelen nő néma vádjaival ijesztgette. Kimenekült a folyosóra. Egy öreg ur jött fel a lépcsőn, aki a szomséd szobában lakott. Amikor a feldúlt külsejű nőt meglátta, önkéntelenül kitért az utjából. Flóra azonban megragadta a kezét. — Ott bent, — mondta — ott bent a szobában fekszik egy ... A katasztrófa Guido Risch várt. A versenyzők most érkeztek meg. Az emberek odaözönlöttek a hotel halijához. A várost egészen felkavarta a nagy szenzáció. Risch csak nehezen tudta leküzdeni azt a vágyát, hogy felkeresse Flórát a szobájában. Itt találkozzon Flórával, amikor egy pillanatig sem lehet vele egyedül? Vájjon mit fog mondani a raffinált teremtés? Bizonyítékot akart arra, hogy a nő szereti, mert egyre jobban úrrá lett lelkében a kétség, hogy mindep hazugság és csalás. Felnevetett. — Bizonyára sokáig alszik ezután az éjszaka után, — gondolta. És megint látta sápadt arcát az ablaknál, mint tegnap este, amikor a szemközti utcasarokról leste. És újra eszébe jutott a nap hőse és csodálkozása még mindig nem múlt el. Ki ez a báró Horváth? Soha azelőtt nem beszélt senki erről az emberről, azt se tudták róla, hogy él és egyszerre itt termett, az előtérbe került. Fleischler biztosan tud róla bővebbet ... ő azonban nem kérdezhette meg. A többiek pedig nem tudtak semmit a báróról. Tíz órára járt már az idő, amikor végre mégis elszánta magát arra, hogy felmegy a bárónőhöz. Nekivágott a lépcsőnek. Az ajtót kinyitotta és beszólt: — Jól aludt, szivecském? Flóra levegő után kapkodott. — Te vagy? — Nem bírtam ki tovább. Mindent otthagytam Turinban... —■ Te ... — és nevetett. Nevetése nagyon bizonytalanul hangzott. Fáradtan intett Rischnek. — Gyerünk innen. A táviratodat egyébként megkaptam. Egészen oda voltam az örömtől. Lent, az uccán megkérdezte a fiútól: — Mióta vagy itt? — Reggel érkeztem. — hazudta Risch. — És azóta lent ülté! a hallban? Nyugodtan feljöhettél volna. Feljöhettem volna? —■ Nagyon jól tudod, hogy' szeretlek ... hogy’ epedek érted ... hogy’ vágyódom utánad... az életem fel tudnám érted áldozni. Még mindig nem tudod... vagy kételkedsz talán bennem? Risch másról kezdett beszélni: — Szép város ez az Innsbruck. Egy kirándulás ide ... a levegőváltozás ... csak jót tehet egy vérszegény nagyvárosi dámának. Flórának észre kellett vennie, hogy Risch minden szavának éle van. És Guido egyre élesebb hangnemben folytatta: — Persze, a legokosabb nem kérdezősködni. Az, hogy én hogy jövök ide Innsbruckba, miért? — a kutyát sem érdekli. — Igazán nem kívánhatod. — szólt gyorsan Flóra — hogy itt az uccán felvilágosításokat adjak, összefüggéseket viágositsak meg... — Igazad van. Mi közöm van nekem mindehhez. Mi közöm van például Horváth báróhoz? Flóra állva maradt. — A belyetesem... — folytatta Risch gúnyolódva — mindig rá kell gondolnom. Nagyszerű tempóban megy a fickó... és kétségkívül tartani is fogja magát. Fleischler meg lehte elégedve a helyettesemmel... és meg lehet elégedve a helyettesemmel a bárónő is. Gúnyos grimaszt vágott Flóra felé. A bárónő megállt és magához intett egy bérkocsit. — Nem megyek tovább. — Hová tetszik? — kérdezte a kocsis. — A Tiroler Hof-szállóba. Risch beszállt véle a íbcsiba. Egész utón nem szóltak egymáshoz. A szálló halijában Flóra odafordult Rischez: — Bocsánat, egy pillanatra1. A hoteldirektor odalépett hozzá és valamit mondott neki halban. A nő bólintott minden szónál és azután megkérdezte: 'v — Egészen magához tért már? Felkelhet? — Telegrafáltunk az apjának. Amíg megjön, addig a kórházban marad. Semmi komolyabb baj sincs ... egyszerű idegroham... — Jó kérem, — mondta Flóra. Risch fütyörészve várakozott. Amikor a nő közeledett hozzá, gúnyosan igy szólt: — Az elátkozott kastély. Titkok lépten-nyomon... igazi mozidráma. Az olvasó szoba teljesen üres volt. Flóra összefont karokkal állt meg a fal mellett. Guido odatolt mellé egy bőrfotelt, rágyújtott egy cigarettára és leült a karosszékbe. Egyik lábát keresztülvetette a másikon. A nő fel-alá sétált. — Ez már őrület, — szólalt meg hirtelen. Jobb kezével leszakította fejéről a kalapot és ledobta a szoba közepén álló asztalkára. — Ezt én nem tartom ki. — Az ember mindent kibír. — vélte Risch • pokoli nyugalommal. — Ha te engem valaha is szerettél... ha fogalmad van róla, mi az, feldúlt lelkiállapotban élni hetek óta. hónapok óta ... talán hallottál már ilyesmiről, vagy olvastál regényekben ... — Regényekben, na ja ... — bólintott Risch. — ... akkor nem taszíthatsz el engem magadtól, Akkor meg kell értened, hogy te vagy az utolsó... az első szerelmem és feláldozom magam érted... — Sose áldozd fel. Az nem áll jól az arcodhoz, — gúnyolódott a fiú. (Folyt, köv.) T I
