Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)

1925-09-06 / 238. szám

16. oldal

ISzerelmes levél

Bohózat egy felvonásban Irta : Trifkavics Koszta

II.

Kilencedik jelenet.

MÁRIA Megint nőnek kellett megbetegednie! Miért nem férfi a beteg? Nem .tudom, minden orvosnál ennyi nőbeteg van, vagy csak az én uramnak? Minden nő őt hivja, mintha más orvos nem is lenne a városban! ... És ugylátszik, ismét féltékeny leszek,. Nem, néni, nem, szabad féltékenynek lenni, ez nem szép magától, kedves Mária. Az ön férje igazán. őszintén szereti önt és Mindent megtesz önért, még többet is, mint kellene. Maga, kedves Mária, hálátlan ■ teremtés! . . . Igen, igen, én olyan boldog s olyan megelégedett vagyok, (elgondolkozik). Csak azt tudnám, mit dugott a zsebébe?,.. De miért ne tudnám, hiszen a felesége vagyok? A férjnek semmit se szabad titkolnia felesége előtt, ez a bizalmatlanság jele volna és épen ő mondta, hogy a bizalom az igaz! szeretet alapja . . . (a házikabát zsebébe nyúl és kihúzza a levelet). Egy levél, még hozzá cim nélkül! Vajon mi lehet benne? Illő dolog-e az, hogy felnyissam? —. 11a már kivettem, úgy már fel is kell nyitnom! (felbontja és olvassa)

»Drágáin! megkaptam leveledet és megcsókoltam. Azt irod. hogy hat órakor jössz, de ha korábban akarom, úgy értesítselek. Már hogyne akarnám, minél korábban, annál jobb. így legalább megmenekülsz a bemondott kellemetlen látogatástól. Enyéim még semmit se tudnak, ezért szerelmünknek még titokban kell maradni. Kérlek, vigyázz, nehogy elárulj. A. közeli, viszontlátásra — Évád! Éva! Tehát a férjem szerelmes levelet kap Éva asszonytól! Gyalázat! Szégyen, gyalázat! A férjem, tehát megcsal engem, engem, a feleségét, aki őt annyira szereti!... Mással van viszonya! Hát Így becsül meg engem? Hát ez a bizalom? »Kellemetlen látogatás !.« Neki kellemetlen, ha itthon van a feleségével! Ezt nem tudom elviselni, ez egy olyan csapás... halálos csapás... (a divánra veti magát és sir.)

Tizedik jelenet.

ZSÓFIA (bejövei) Jónapot Mária! Már kétszer i kopogtattam, de senkisem felelt De mit látok, köny. nyes' a szemed? (Mária hallgat) Mi az? Mond, mi történt?

MÁRIA Jaj, én- olyan szerencsétlen vagyok!

ZSÓFIA Te szerencsétlen? De miért? (leveti kalapját és kabátját.)

MÁRIA Miért?! Azért mert a férjek hűtlenek, árulók és nem érdemlik meg még a levegőt sem.

ZSÓFIA Milyen férfiak? Talán csak nem mind?

MÁRIA Törődöm is én a többiekkel, én csak az én férjemről beszélek.

ZSÓFIA A te férjed hűtlen?'Ez lehetetlen.

MÁRIA (átadja a levelet) Itt van, olvasd... A férjem szerelmi levelezést folytat Éva asszonnyal. Szégyen-gyalázat!

ZSÓFIA (átolvassa a levelet) Hallatlan!

MÁRIA Engem megcsalni!

ZSÓFIA Ilyen szép asszonykát

MÁRIA És mást szeretni!

ZSÓFIA Egy olyan vén boszorkányt!

MÁRIA Itthon meg teteti, Mintha engem szeretne!

MÁRIA (dühösen) Nem akarok róla semmit se tudni.

ZSÓFIA El kell válnod tőle. (Nevetésbe tör ki.)

MÁRIA Te nevetsz? (Zsófia tovább nevet) Az én szerencsétlenségem neked nevetséges?

ZSÓFIA Kedves Máriám, bocsáss meg, de nekem nevetnem' keil, ha ilyen szomorúnak látlak eféle csekélység miatt

MÁRIA Ez nálad csekélység?

ZSÓFIA Csekélység — bolondság. Ahogy akarod.

MÁRIA Nem értelek.

■ ZSÓFIA Ki mérgelődne ilyesmiért?

MÁRIA- Hát nem baj, hogy a férjem megcsal, hogy mássa! viszonyt folytat?

ZSÓFIA Ez csak annak a jele, hogy szivében kettőnek is van helye.

MÁRIA Nem szabad, hogy ez lehetséges legyen!

ZSÓFIA És mégis lehetséges.

MÁRIA Hát nyugodjam bele?

ZSÓFIA Ezt teszi minden okos asszony,

MÁRIA Szép elv!

ZSÓFIA N-em szép, de hasznos. Hallgass csak rám. Beszélj Így a férjedhez: -.Hallod-e, hagyd cl azt’ az asszonyt, elég, ha én a nyakadon vagyok!« Ha a férjed elég okos, akkor be fogja látni, hegy Igazad van. és elhagyja Éva őnagyáágát, ha pedig nem, akkor hiába minden sirás és jajgatás.

MÁRIA Mondhatom neked, szavaid egy csöppet se nyugtatnak meg, sőt még szerencsétlenebb vagyok, mint voltam.

BACSMEGYEI NAPLÓ

ZSÓFIA Majd ha meguzsennázol, megnyugszol. Ja igaz, készítettél uzsonnát? Talán még masra is tudsz gondolni nem csupán Éva őnagysága szerelmes levelére. Én bizony nem vagyok ennyire érzelgős, én inkább éhes vagyok.

MÁRIA Igazad van, a kávéról teljesen megfeledkeztem! (csenget, János belép) Teríts és hozd a kávét! (János terít, utána el.)

ZSÓFIA így ni. Ki haragudna a férfiakra? Nem érdemlik meg, hogy miattuk elrontsuk étvágyunkat... És aztán? Máméi többet mérgelődünk, ők. annál többet szeretnek, sőt akkor a legbüszkébbek, ha szemükre vetjük, hogy hűtlenek és csélcsapok. Ha nézzük, mint legénykednek, azt hihetnők, hogy minden nőt meghódítanak, pedig ha mindnyájan Így viselkednének, úgy eggyel sem boldogulnánk! Még hozzá mi mérgelődjünk! Ö, tisztelt uraim, maguk várhatnak, mg én mérgelődöm! (János hozza a kávét) Itt a kávé. Akarsz kis cukrot Máj-ia?

MÁRIA Nem kell semmi.

ZSÓFIA Keserűen iszod?

MÁRIA Sehogyan se iszom! Nem vagyok éhes!

ZSÓFIA Bizony, nincs igazad! Milyen szép a tejszín meg ez a kuglóf. Mindhatom neked, Mária, ez a kuglóf nagyszerűen sikerült

Tizenegyedik jelenet.

DRÄZSICS (bejön) Kézcsók, hölgyeim. íme, a feleségem tnár itthon van.

ZSÓFIA Éspedig már majdnem félórája.

DRÁZSICS Egy kicsit el voltam foglalva... Vástó nincs itt?

MÁRIA (gúnnyal) Neki roppant fontsa dolog van. Egy asszony halálosan megbetegedett!

DRÁZSICS Ezt nagyságos asszonyom úgy mondja, mintha semmit se hlnne belőle.

MÁRIA (gúnnyal) Én mindent hiszek, én nagyon jó lélek vagyok, velem könnyű valamit elhitetni.

DRÁZSICS Nagyságos asszonyom nagyon ingerlékenynek látszik. Szabad az okát megtudnom?

ZSÓFIA Csekélység. Egy szerelmes levél.

DRÁZSICS Szerelmes levél?! (magában) Mit hallok? Na most leüt a villám!

ZSÓFIA Mária egy szerelmes levelet talá't . . .

DRÁZSICS Tán csak nem? .. . (magában) Ki! lel a hideg!

ZSÓFIA Hol találtad?

MÁRIA Férjem házikabátjában.

DRÁZSICS (magában) Most már igazig kilel a hideg, mert biztos, hogy az én levelemről van szó.

ZSÓFIA Képzeld csak, valami Éva asszony . . .

DRÁZSICS Sose hallottam ezt a nevet! (magában) Milyen hidegvérrel beszél, az ember azt hihetne, hogy semmit se tud. Ilyenek az asszonyok!

ZSÓFIA . . . szerelmi levelezésbe bocsájlkozotí egy nős emberrel.

DRÁZSICS (magában) Most csap le a ménykü! (fenn) Mit hallok? r

ZSÓFIA Igen, minden valószínűség szerint Éva asszony Vidics úrral levelezett.

MÁRIA Ez már teljesen biztosi

DRÁZSICS (magában) ők tehát azt hiszik, hogy Vidics! (nevet.)

MÁRIA Maga nevet?

ZSÓFIA (egyszerre) Te nevetsz?

DRÁZSICS (magában) Hát persze! (türtőzteti magát) Én? Isten ments, a dolog épen nem nevetséges.

MÁRIA Ugye, hegy nem?

ZSÓFIA Ellenkezőleg, nagyon iš.

DRÁZSICS Nekem az a véleményem, hogy a férjnek egyedül feleségét kell szeretni, különösen, ha az oly szép, mint nagyságos asszonyom,

MÁRIA fin is úgy gondolom.

ZSÓFIA Én azt nem tartom épen szent írásnak.

DRÁZSICS A férj csak feleségének éljen.

MÁRIA Én ís úgy gondolom.

ZSÓFIA Nana!

DRÁZSICS És ne csalja meg feleségét! , . . Igazán mondhatom, Vászónak nincs szive.

MÁRIA Ugye nincs? Ön valószínűleg nem tenne igy?

DRÁZSICS Isten ments! (magában) Csak most az egyszer kerüljek ki a csávából!

ZSÓFIA És ha épen megtenné?!

MÁRIA Ugye, önnek a feleség a legkedvesebb asszony?

DRÁZSICS Milyen kérdés? Magától értetődik.

ZSÓFIA Ha- mindjárt nem is igaz.

MARIA De az én férjem nem törődik velem! Én nem tudom őt boldoggá tenni. Ö — csaló . . .

DRÁZSICS Nagy kópé, nagyságos asszonyom!

MARIA Hűtlen!

DRÁZSICS Gazember! Szégyelheti magát Felbontom vele a barátságot, Még engem is elrontana... (magában) Most élvez a féleségem.

ZSÓFIA így elítélni Vászót ilyen csekélység miatt. Nincs igazatok.

DRÁZSICS De asszony!

ptember 6

ZSÓFIA Semmi de, nincs igazatok! Ti férfiak mind egyformák vagytok. Te sem vagy különb, de azért egy csöppet sem boszankodom.

DRÁZSICS Tehát, te- azt gondolod . . .

ZSÓFIA Te belőled a féltékenység beszél, Mária, te belőled pedig az irigység — ez az egész. Hidegvérünek kell lenni, mint amilyen én vagyok. De mit tegyen az, akinek ez nincs megadva? Csitt jön valaki.

MÁRIA (felfigyelve) Ez ő!

DRÁZSICS ö az! . . . (magában) Most kezdődik! (fenn) Asszony, talán mi haza mehetnénk, tudod . . . családi jelenetek ...

MÁRIA Nem, nem, kérem önöket, maradjanak itt

DRÁZSICS Ó, nem, semmiképen! Ilyen pilanatokban bárkinek jelenléte kellemetlen. Asszony, menjünk haza.

MARIA Kérem önöket, maradjanak, legyenek tanúi boldogtalanságomnak s az ő hazug' szerel .k.

DRÁZSICS Én azt gondolom . . .

ZSÓFIA No maradiunk, ha Mária marasztal.

DRÁZSICS (magában) Ej Lázár, Lázár,, most aztán hurokra kerültél.

Tizenkettedik ielenet.

VIDICS (belép) Jónapot! . . . Isten hozott benneteket! Bocsássatok meg, hogy nem voltam itthon, de a kötelesség mindenek előtt!

MÁRIA (magában) Kötelesség mindenek előtt

asszonyt szeretni!

VIDICS (Drázsicshoz) Szervusz Lázó, rég itt vagy már?

DRÁZSICS (hidegen) Elég korán jöttem.

VIDICS Olyan hidegen válaszolsz nekem, hogy azt hihetnéin, hogy haragszol rám . , . (Máriához) Hát te mit csinálsz, drágám?

MÁRIA (magában) Milyen kedves a hűtlen kigyó!

VIDICS: Mi az Mária, neked nincs szavad férjedhez?

MÁRIA (dühösen) Nincsen!

DRÁZSICS (magában) Most tör ki a vihari Úgy szeretnék hazamenni.

VIDICS (csodálkozva) Mi ez? Lázár hideg, feleségem haragos. (Zsófiáhcz fordul) Nem lenne szives talán öh, nagyságos asszonyom megmagyarázni ezt az érthetetlen helyzetet?

ZSÓFIA Nem tudom hivatott vagyok-e erre?

MÁRIA Mond meg csak bátran. Kérlek csak mond meg neki. Én úgy sem tudok beszélni a . . . a . . . méregtől.

DRÁZSICS Nem, néni, semmiesetre sem Zsófia! Ehhez nekem és neked semmi közünk! . . . Ellenben hallgass rám és menjünk haza!

VIDICS (dühösen) De most már elegem van! Vagy mondjátok meg miről van szó, vagy pedig én megyek el hazulról.

ZSÓFIA Az egész semmi. Isten bizony csekélység . . . egy szerelmes levél.

DRÁZSICS Majd meglátod milyen . . . majd később . . . máskor. Asszony, menjünk haza.

MARIA Hogy játsza az ártatlant! Ez már több a soknál.

VIDICS Mi az ördög az a »több a soknál?«

MÁRIA Te azt hiszed, hogy mi semmit se tudunk?

VIDICS Mit tudtok?

ZSÓFIA Majd megmondom én. Kiderült Éva önagvságáva! folytatott szerelmes levelezés.

VíDTCS Mi? (nevetésbe tör.)

MÁRIA ő még nevet!

DRÁZSICS (magában) Ez aztán balul ütött ki! (fenn) Asszony menjünk!

VIDICS (tovább nevet) Én ártatlan vagyok. Nagyon sajnálom... egészen megfeledkeztem róla.

Már'a Természetesen! Ilyen dolgokat nem tartunk a házi kabátban!

VIDICS (nevet) Igen, igen, a házi kabátban felejtettem.

DRÁZSICS (magában) Most aztán csehül állunk! (fenn) Asszony, menjünk haza!

MÁRIA És, te nem érzész semmi megbánást? .Nem érzed, hogy valakitől bocsánatot kell kérned?

VIDICS (nyugodtan) Igazad van . . . (kezet nyújt Drázsiicsnak.) Kedves barátom, bocsáss meg. Az én foVékmiységem az oka mindennek.

DRÁZSICS (zavarban) Mit? ... Én bocsássák meg neked? . . . Nekem nincs mit megbocsátani.

VIDICS Tudom már. Később feleségedtől is bocsánatot fogok kérni, de elsősorban tőled akartam.

MÁRIA ? /

ycsGFtA ( (egyszerre) Mit jelentsen ez?

VIDICS Tudod, ahogy hirtelenében elhívtak, egészen megfeledkeztem a levélről.

DRÁZSICS Milyen levélről? Én semmiféle levélről nem tudok!

VIDICS. Az istenért, mit alakoskodsz, mikor már minden kiderült. Nem te voltál ma délután nálam?

ZSÓFIA I (együtt^ aztán?

1 .VIDICS Hát nem te adtad át azt a szerencsét-