Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-27 / 259. szám
Í325. szeptember 27. EACSMEGYEI NAPLÓ 15. oldát Bécsi anzixkáriya Becs, szeptember hó (A B. N. tudósitójától) A hotel halijában egy amerikai ur panaszkodik: Autón jöttem lel Pestről Becsbe. Rettenetes! Nyolc órát tartott a kétszázötven kilométeres ut. Hogy Magyarországon milyen rosszak az autóutak! És még vissza kell mennem Pestre. • • —Menjen repülőgépen. — Miért? — A légiutak nagyszerűek Magyarországon . . . * A messe miatt Bécsben nem lehet szobát kapni. Minden zugszálló tömve. A portások magáncimeket adnak. Csupa külvárosi ucca. Végre — kipróbálni a szerencsét — elmentünk a legelőkelőbb szállóba. Szó nélkül adtak szobát Pénzük nincs az embereknek. Ide senki sem mer jönni szobát kérni. * Meg lehet zavarodni a schilling-számitásba. Sok helyen schillingbe számolnak, másutt koronában. Van aki összekeveri. A vasúti étteremben igy jelentette be a számla összegét: — 50.000 Kronen und 20 Groschen. Száz dinárért különben 12.6 Schillinge! fizetnek. * A táncőrület Bécsben majdnem úgy tombol mint Parisban. Tucatszámra nyílnak az uj bárok. Mindegyik arra van' bazirozva, hogy a közönség táncoljon. Néger iazz-band-ek otthona lett Bécs. Minden hely zsúfolt és minden hely reggelig tart nyitva. De két óra után már csak idegen szót lehet hallani a mulatóhelyeken. A bécsiek korán feküsznek le. * Bécs körül kezdenek kiürülni a nyaralóhelyek. Egyedül Baden tartja még magát. Csodás fekvésénél fogva még mindig majdnem tele van, vasárnap egyenesen életveszélyes a tolongás, mert a kirándulók tízezrei keresik fel. Sok magyar van természetesen Baden bércei között. A magyar társaság Vázsonyi Vilmos körül összpontosul, aki betegségéből felgyógyulva, ismét csillogtatja nagyszerű humorát. Érdekes állandó vendége a fürdőhelynek Borovtcsény Aladár, Károly király egykori titkára, aki könyvet irt egykori uralkodójáról. A könyvet Magyarországról kitiltották. Borovicsény teljesen visszavonultan él Badenben, néha csupán Vázsonyit látogatja meg. * A színházaknak négy érdekes eseményük van. Az idei bécsi operettsláger — addig is mig Kálmán, Lehár és néhai Falt megszólalnak — az Orlov, Granlschtätten operettje, amely Hubert Marischkđval és Betty Fischerrel kerül szinre nagy siker mellett. Fedák Sári 163 táblás ház után befejezte az Antónia csodálatos karrierjét. Hétfőn utoljára lépett fel. Németnyelvű színésznő se ért meg még az egykori császárvárosban ilyen ünneplést. Galsworthy angol Írónak uj darabja, amelyet »Gesellschaft« elmen játszanak Bécsben, szenzációja a színházi életnek. 'A zsidóság problémáját tárgyalja hallatlan merészséggel és eleven tollal. A párisi revü is megérkezett Bécsbe. A Ronacherben Der-Die-Das cimen teljesen párisi jellegű revüt mutatnak be. Természetesen a meztelenséget nem viszik addig a fokig, mint Párisban. * Bécsi vicc: Egy horogkeresztes jelvényes fiatalember éjjel az uccán megállít egy fiatalembert. — Zsidó, igazold magad! — Pardon, én nem vagyok zsidó. — Ait mindjárt meglátjuk. , Igazold magad! A fiatalember kétséget kizáróan igazolja, hogy született római katholikus. A horogkeresztes rettenetes pofont ken le neki. — Megörült? — mondja. Hiszen látja, hogy nem vagyok zsidó! Mire a horogkeresztes: — De én az vagyok! (s. a.) nagybátyja, a hires Kraniolin Vikfoí királyi főügyész. Az arisztokrata Pozsonyban, Bécs elővárosában, hamart megszerették Tibort, akinek az lett a végzete, hogy valaki a kelleténél jobban szerette. Belebolondult egy társaságbeli. A Stassik-fi Az öreg Stassik Ferenc ügyvéd egyik reprezentánsa volt a régi Becskereken a közéletnek. Jeles képzettségű, népszerű, jómódú ember, aki élhetett úri passzióinak s idővel az lesz, ami akar. ha jól tudja magát adminisztrálni. Csakhogy ehhez ért a legkevesebb ember s mint az élet számos példája mutatja, az alkalmazkodás többet hoz a tehetségnél. Először is teli szájjal kell tudni röhögni a hatalmasok elmésségének, amely többnyire gyanús forrásból, sekély vizből merit, — Hahaha, de nagyszerűen mondod, méltóságos uram. Ezt már jól eltaláltad. Ki ne fogyjál a gratulációból, mindegy, hogy miért történik. Gratulálj ha azt mondja, hogy jól aludt, légy boldog, ha Ízlik neki a sör. Csapkodd magad ámulatodban a földhöz, ha azt meséli, milyen lángész a fia, ma is azt mondta: mama, didi. Ha kéznél vagy, add fel a télikabátját s meséld szemébe, hogy hires ember, előkelőségek micsoda szépeket beszélteik róla. Ö föltétlenül elhiszi s jó szemmel néz rád. Stassik Ferencben volt jókora adag szarkazmus, bántotta az, ami sok más embert bántott, hogy itt ellenőrzés nélkül folyik a vármegye dolga, mindenki azt teszi, amit akar, sehol a sajtó nem avatkozhat az ügyekbe, mert nincs ellenzéki lap, a félhivatalos újság szemüvegén keresztül látják az emberek az állapotokat. az pedig a szerelmi dráma megírásánál azt is kénytelen elhallgatni, hogy a főispán kocsisa szúrta le a főispán szobalányát. Isten tudja, micsoda diplomáciai bonyodalom származik belőle, ha ez kiderülne. Ne keressük már. hogy kik hozták ennyire a dolgot, egy kissé tulment a határokon a bizantinizmus. Akinek érdeke volt, hogy az ilyesmit lenyelje, az nyelt, ellenben Stassik ellenzéki lapot csinált. Természetes, hogy nem boldogulhatott vele. Megimi azt is, ami kellemetlen? Hol marad akkor az elvárt becsület, amelyet kikövetelt magának a vezetőség, nem is születési előkelőség, csak amolyan konjunkturális, régi háborúk szállítási vállalatain fölhizott! Még azt is tudták — szemrehányások kíséretében, — hogy kik az előfizetői a lapnak s kik olvassák. Amikor például megindult a Bartha Miklós »Magyarország«-a, megyei tisztviselő nem mert rá előfizetni. Az öreg Lauka Gusztáv vásárolta meg példányonkint, ő hordta szét a hivatalokban. Az előfizetést azért fölvette akár egész évre. Mert azért kiváncsi volt a vármegye, hogy mit ir az újság, csak a vezetői éltek abban az elmaradt kisemberek önhittségéből táplált, hiszemben, hogy a kormánynál semmi más dolga nincs a világon, minden újság kiadóhivatalában legalább is egy miniszteri tanácsos bujkál és lesi az alkalmat, hogy megtudja, Torontálvármegyéből kik a Magvarország előfizetői. Azok közé tartozott Stassik is, akik nem tudják nyugodtan nézni ezeket a dolgokat s beleeresztette fulánkjait a vármegyébe nem egyszer. Aztán elfáradt, vagy mi történt vele, látta a hiábavaló, szélmalomharcot, a családjának szentelte minden életét. Csak a két fiáról emlékezem meg, a Tiborról, meg az Antiról, akik olyan ragyogó körülmények között nőttek fel, amilyent csak dúsgazdag grófi házakban tapasztalhatni. Apró kis piperköc-félék már kurtanadrágos korukban, elhalmozva a bőség és a túlzás minden kellékével, mintha az lett volna irányul szabva, hogy más móddal, életkörülménynyel ne elégedjetek meg. Tibor a jogi pályára lépett, Anti technikus lett. Egyénileg is szeretetreméltó gyerek, de Tibor annál is több. Olyan lehetett Apolló, amilyen ő volt. Karcsú, magas, tulfinomult fizikumú. Az arca szebb, mint a természet kozmetikájától ragyogó amerikai lányé, legföljebb anzikszokon lehet látni ilyen egyéniségeket — nőben. De nem csak szép, hanem bájos is. A veleszületett elegancia, a tudat, hogy nem szükségek néhány száz korona különbözet miatt gyengébb ruhaanyagot, tehetségtelenebb szabót választani, — mind csak előnyé-, re vált. Ruhatára akárcsak egy angol hercegnek, fehérneműje Párisból érkezik és oda kerül mosásra is. Tele van ékszerrel, karperecét hord zsuzsukkal s a szeme finom metszésű, fölényes, soha sine« jelen, habár lekötelezőén mosolyog is, de valahogy mindenki fölött valónak érzi magát. Jogászkorában dédelgetik Budapesten, akkor tengenek el a zsurok s a nagyúri életmód sok mamát megtéveszt, hogy nem valami bácskai nábobot lát-e vendégül? Társasága csak a legjobb, már reveszi, hogy a beérkezettek jóindulata hasznot hoz, kellemetes velük szemben, többet is, mint amennyit a beléje nevelt jómodor megkövetel, — egy szóval nagyon megszeretik. A családi vagyon egy ház ugyan, meg az ügyvédi iroda, de ha a ház nem bérház, akkor ugyancsak sokat kell odahaza dolgoznia az öreg Stassiknak, hogy Tibor állandóan el legyen látva költőpénzzel. Már kezdődő zavarok vannak, növekvőben egy nagyon szép, szintén tulfinomult lány, — de hát úgy sem tart sokáig. — Tibor bent van a minisztériumban, igaz, ugyan, hogy díjtalan segédfogalmazóként, de kibe bolonduljanak bele a milliomos lányok, ha nem őbelé? Eljönnek, őket lesi mindenki, a csigafinom száját, amely játszva mond kellemetességeket s ha itt vannak egyszer, a világ még nem látott olyan hajbakapást, mint amilyent ők rendeznek a Tiborért. Lehet, hogy igy is történik, ha nem jön közbe a bolond véletlen, amelynek felhasználását csak a drámaíróktól veszik rossz néven. Oh, micsoda igazságtalanság! Hát volna az életben szerencse, szerelem, boldogság, átok, ha véletlen nem volna, amely csak a mi számunkra burkolózik ebbe a kifejezésbe. Mert voltaképpen rabszolgája a sorsnak, amely leküldi a földre, hogy gyámoltalansággal, szórakozókat játszva, bolyongjon és a kellő oillanatban csapion le valahol, mintha épp akkor érkezett volna oda. Tibort kinevezték Pozsonvmegyébe főispáni titkárnak s itt is belecsöppent a legjobb társaságok közepébe. Magától is karriert csinálhatott volna, de segítette az utjain idősebb lány, aki fölött elrepült a mágus, elvitt mindent, csak a tüdővészét hagyta meg s. az elszántságát, amely nem törődik semmivel, mikor azt látja, hogy itt az alkalom! néhány szép hónapra. Aztán jőjjörű a megsemmisülés, de előbb lobogjon el minden láng, amely hosszú évek óta hiába fojtogatja s most ért máglyamagasságot, Tibor láttára. A fiú részéről nem volt ez más, csak alkalom, kényelemszeretet. Ott volt háznál, készen, nem kértek tőle, áldozatot, nem tétettek kötelező Ígéretet. A lány nem akart semmit, csak szeretni, eszeveszett módon, inig agyonperz&elődik. Önmagától talált ki mindent, amire klasszikus őskorok klasszikus hetérái, tanították az emberiséget, — oh, a szenvedélynél nincs nagyobb lángész, az megérti a rejteket, megtalálja a legjobban eldugott pontjait szerelemországnak; szemérmetlenné válik pillanatok alatt az. aki egész életén át maga volt a meggyőződés, a született szemérem. A lány, valóban, mintha uj életre ébredt volna, idomai megteltek, régi szépsége visszatért, de az előrehaladott tüdővészét beleoltoíta a fiúba. Ennek az jobban ártott, rohammal elvitte, talán a nagykorúságát sem érte el. Szépség, ifjúság, karrier, gazdagság, — minden összeomlott a tüdőbeteg úri lány szerelme miatt. Nagyon erős volt a láng. A kisebbik fin, az Anti, szintért bájos gyerek, valóságos zsuzsu á maga finom filigránságában. A reális életre készül, mérnök, ő már kevesebbet szórakozik, mert érzi a’ nagy hivatást, aminek meg kell felelnie, huszonkétévies korában a Ganz-gyár veszi hasznát tudásának, aztán valahogyan szívbajt szerez s ő sem éri el nagykorúságát, mikor befejezi az életét. Nem lehet csodálni, hegy az öreg Stassik végképpen megtörve, mindenét jóformán elvesztegetve, elhanyagolva, időelőtt kifáradt aggastyánként száll sírba. — A Tibor, meg az Anti, sóhajtja’ utoljára is; a Tibor, meg az Anti finom alakját nem felejtik el soha $ kortársak. Torontáli. Somlyó Zoltán : Egyszer minden jaj kihűl Én nem akarok egyebet, csak, hogy meghalljátok a hangom, Nem: emelni nagy hegyeket s nevem sugatni hirharangon. A tömeg szeszélyes kegye, ma már tudom, mi hűtlen holmi —■ Én nem akarok egyebet, csak még néhány dalt eldalolni. Dicső elődök nyomdokát tapsolni: súlyos lett a lábam. Hiába oltották belém szép hangjukat az oskolában. Sem hangom ércén aranyat, nem, nem akarok én rabolni — Én nem akarok egyebet, csak még néhány dalt eldalolni E?v asszony!... Ö érette még akartam volna ezt, vagy azt tán... De egyszer minden jaj kihűl — és dallá lesz a bánat aztán. Egy jó szivar... és minden mást : nem érdemes, csak félredobni! — ■ Én nem akarok egyebet, csak néha egv-egy dalt dalolni
