Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)

1925-09-20 / 252. szám

1925. szeptember 20.

BÄCSMEGYEl NAFLÖ

í3 ordrár;

Johann Dietz borbély naplója Buda visszafoglalásáról 7686-ban

Johann Dietz mester, a brandenburgi választófejedelem tábori sebésze és királyi udvari borbély, inas korában nemcsak a hajnyirás, borotválás és tvukszemoperálás mesterségét tanulta ki. hanem — mint a középkor borbélvmesterei általában. — a sebészetet is. Az ö korában az egyetemet végzett, tudós orvos sem kristélyozásra, sem láble vágásra, általában semmiféle operációra nem vállalkozott, mert ez — a borbély dolga volt. Az orvosi tudomány megoszlott a tudós doktor között, aki a betegeket bél sőleg gyógyította és a chirurgns között, aki a betegeken eret vágott és egyéb szükséges és hasznos operációkat hajtott végre.

Johann Dietz borbélymestert hasznos tudománya kiemelte a borbéiymühelyből és a harcterekre vitte. ahol hajnyirás és szakáilborotválás helyett sebesült karokat és lábakat fűrészelt le — nvilván nagy szakértelemmel, mert a brandenburgi választófejedelem a brandenburgi' csapatokkal elküldte 1686-ban Buda ostromához is. ahol bőven nyílott alkalma a még kezdő borbélymesterek a lábfürészelés művészetében gyakorolnia magát. Az akkori vérzivataros időkben sorsa ideoda dobálta. járt az »északi sarkon« is és hetvenéves koráig számos érdekes kalandon ment keresztül.

Johann Dietz borbélvmesíer hetvenéves korában még egészséges, friss ember volt. de már kevés dolga akadt. Talán a betegek nem bíztak már úgy benne, mint régen, vagy talán, — mert kevesebb volt a háború; kevesebb lábat is kellett levágnia, — elég az hozzá, hogy bőven ráért irodalmi ambíciói kielégítésére is és megírta élete történetét. őszintén, minden szépitgetés nélkül — tanulságára a késői nemzedékeknek. A hatalmas kézirat a berlini királyi könyvtárba került s pár évvel ezelőtt Ernst. Constentiüs gondozásában nyomtatásban is megjelent a »Lebens dokumente vergangener Jahrhunderte« cimü sorozatban Meister Johann Dietz erzählt sein Leben cimen.

Önéletrajzának nyomtatásban háromszázhetven lapjából körülbelül, ötven oldal foglalkozik Magyaror' szággal és Buda ostromával. Maga a várostrom egészen színtelen. Annál érdekesebb azonban néhány naiv följegyzése a jámbor német borbélymesternek. aki együgyü megfigyeléseivel sokszor csal mosqlvt mai: fölényes és fölvilágosult olvasóink ajkaira. ■ ,

*

Araikor Trencsénen túlhaladtunk, — írja — megbetegedtem. És mivel szekeret nem tudtunk többé kapni, betegen rákötöttek a lovamra. És egész estig lóháton ültem nap-nap után, inig vagy szálláshoz jutottunk, !vagy a szabad ég alatt meghaltunk.

, így vonszoltam magamat harmincnegyven mérföldnyire, mert bajtársaim csak friss almát adtak ennem, a számba dugdosták és vizet adtak rá, mig végre az irgalmas Isten lassanként újra megsegített és erőt adott, hogy szolgálataimat tovább folytathassam. s

Sokan voltak kénytelenek közülünk a betegség miatt a íijbe harapni és ii£in láthatták-mieg Magyarojszágot., .

Esztergom alatt átmentünk egy hajóhídon. miközben a felső-várban dörögtek az ágyuk. Itt jó bort és méhsört kaptunk.

Egyébként azután masíroztunk még harminc és több mérföldet, egyetlen falui és várost sem találtunk, de gyakran találtunk hordádat, sok helyütt a családok úgy laktalf a földben, mint a vadállatok. Vadászásbó! és halászásból tartják el magukat, mint a tatárok.

Megnyuzva, nyersen eszik a döghust, mint a cigányok. Többezer ilyen embert láttunk Lipótvár alatt, egy földsánccal körülvett -területen: ezek zsol dért hol a császárnak, hol a töröknek szolgálnak. De nem. tűrnek idegen kommandót, hanem maguk kommandirozzák önmagukat. Mert van saját tábornokuk, ezredesük és törvényt ülnek és nem tűrnek beavatkozást. Külön papjaik vannak. Akkor keresztelt.etik meg magukat,, amikor már felnőttek és pedig a folyókban, ahol háromszor alábuktatják őket. Esküvőjük is különös. Az apa, anya, vagy a legközelebbi barátok a menyasszonyt akkor vezetik a vőlegényhez, amikor megelőzőleg egy folyóban meztelenül megfürdették és gályákká!, virágokkal, behintették vagy megajándékozták. Szigorú törvényszéket' ülnek maguk közt és nem sokat teketóriáznak, hogy valakinek a fejét levágja.«, Vagy agyán lőjjék. Amint saját szememmel láttam, hogy egy ízben veszekedés tárnáit közöttük,. tüzet gyújtottak Sáncaikon és nagy lárma közben úgy kaszabolták egymást, hogy fejük és testük az árokba gurultak. Mert a mi táberunk közvetlenül az övék mellett volt. Ha egy lovunk megdöglött, ami pedig . gyakran megtörtént, ők' azt rögtön földarabolták és nagyon - vidámak voltak mellette.

Egyébként ebben ■ az időben a különben szép Magyarország nagyon puszta volt. Harminc, sőt több méríöldön keresztül se varost, se falut nem lehetett látni és sok helyen embermagasságu fü nőtt, amelyben magunknak kellett utat törnünk. A rom-városokból és falvakból egész kutyafaikák törtek elő, amelyek mint a farkasok, megtámadták az embereket és a barmokat és a holttetemeket a csatamezőkön. meg egye? bűt is kikaparták a főidből. Miként jutottam velük én is nagy veszedelembe, mindjárt el fogom mondani

Nekem a betegekkel ’és a puskapormagazinnal kellett lehaiókáznom a Dunán, amelynek a két 'partjáról a törökök ál-íandóan lőttek bennünket. De a folyó szélessége árgyors folyása miatt egyáltalán nem tudtak ártani . nekünk, ámbár egypárszor a zátonyokon megfenekeltűnk. A' Duna: folyamban van egy nagy ' örvény, - amely mindent, ami közelébe kerül, hajót és' embereket el szokott nyelni, Ettől állandóan nagyon óvakodtunk.

Antikor közelebb értünk Buda erődítéseihez, amelyet a császáriak, meg a bajorok már ostromoltak, a városból erős tűz .alá fogtak bennünket, meri a Duna közvetlenül Buda és Pest között folyik el. De nem ta-ált el bennünket egyetlen golyó sem. mert vagy nagyon hosszú volt a lövés, vagy nagyon rövid. De embereinknek derekasan kellett dolgozniok, hogy a császáriakhoz a partra juthassunk. A mi táborunk helyét a császáriakéhoz közel, egy magaslaton jelölték ki.

Itt teljesen magamra voltam hagyatva, nem volt sem pénzem, sem élelmiszerkészletem. A mi hadseregünk a Duna túlsó partján állott. Ezért elhatároztam, hogy a Pest melletti hajóhídon átmegyek hozzájuk. De nem gondoltam meg,, hogy ez több. mint egy mérföld. ■ .

Ekkor történt meg, hogy egy falka kutya, lehettek a bestiák vagy kétszázan, a hegyről nagy' dühhel' nekem rontottak. Emiatt ntjgy szorongás vett rajtam erőt. De hirtelen. eszembe jutott atyámnak: egy fortélya; ■ mely . által egykor a farkasoktól , mentette meg, magát. Levetettem a kabátomat, derekamra kötöttem, a kalapomat a Számba fogtam és így másztam a kutyák felé négykézláb. A kutyák rögtön megtorpantak, elkezdtek ugatni és elszaladtak, vissza a hegyre. Ki volt vidámabb nála1.Tinái, Hogy Isten megmentett ettől a veszedelemtől?

Bizony aagy eszteleaj&ás volt, hogy

cgyesegyedül kitettem magamat ilyen veszedelemnek, mert a törökök erősen tüzeltek arrafelé. És ugyanez' okbó’t még egy másik bajba is jutottam. Mert — jóllehet láttam, Hol áil a mi tábolunk, de a mocsár és'a tó miátt nem tudtam hozzájuk jutni. Úgy ki voltam merülve, hogy éppen velük szemben ütöttem föl sátoromat.

De nini, a tábor ott fölkerekedett, amint szokás, nagy rémületére a törököknek, teljes sortüzet adtak, löVcgekbői és muskétákból. A golyózápor- -úgy hullott -körülöttem, hegy azt sóm tudtam, hová bújjak. De kibírtam, istennek hála,-nem talált egy télen golyó sémi Mert .mind magasabban, repült;

Végre a nép átkelt egy gázlón, amelyet én nem tudtam megtalálni és; öszszekerükein tisztjeimmel. Jelentést hettem betegeimről, kaptam- pénzt s a., táborba mentem.

Aforizmák az aforizmáról

Irta: Ba-ds'ccr

Ugyanaz az olvasóm. aki kiváncsi volt arra, hogy hogy’ készül az aforizma, még tudni szeretne egyet s mást erről a »müfaj«-ról, s én szívesen köz? löm vele még azt a 'keveset, ami mondanivalóm van róla.

*

Az aíorizmairás. az valami egészen különös ' és ' különleges dolog. Az ember' leülhet az Íróasztalához azzal a- szándékkal, hogy ír novellát, regényt vagy drámát, — de nem ülhet oda azzal a föltevéssel, hogy aforizmákat .«-fog írni. Az ember elhatározhatja - magában, hogy' gondolkozni fog, de az már nem áll a hatalmában, hogy. gondolatai támadjanak, s hogy ezeknek aforizma-formájú« és aforizmaértékük legyen. Bármi távol álljon is az aforizma a lirai költeménytől — kétségkívül messze áll tőle —, egyben hasonlít hozzá: abbah,' hogy az ember nem akkor Írja, amikor akarja, hanem akkor, amikor muszáj. A lírát, amikor a Szivéből, az aforizmát, amikor az elméjéből kipattan. S bizony nem akkor pattan ki ebből 3 rejtekhelyből, amikor az ember óhajtja, de a legváratlanabb időben] a Eegképzelhetetlenebb körülmények között, a leglehetetlenebb alkalmakkor. Azt lehet állítani, hogy szinte — véletlenül. Szeretném azt mondani, hogy az ember rátalál, ráakad, rábukkan, ráhibáz egyre-egyre.

•Én legalább azt feleltem valakinek, aki kérdést intézett hozzám, hogy hogyan iram az aforizmákat:

■ — Néha találok egyet.

Hogy hogy’ jár az. aki : »akar« aforizmákat írni, • azt . annak az »irótársunk«-nak a.példája bizonyítja, ajd irásvajudás közben egyszer, így kiáltott föl: - ' ’ '

— Egye meg a fene ezt a Labruyére-t! Elirta előlem az összes aforizmáimat!

• Lehet, hogy én is dirom egyik-másik olvasóm elöl ,az övéit. Ebben az. esetben bocsánatot kérek tőle. Nem. szándékosan tettem. S , azoktól .is bocsánatot kérek, .akiknek a gondolataihoz egyikmásik aforizmám hasonlít. Ezt se szándékosan teszem. De hát nagyon nehéz,' talán egészen lehetetlen olyan gondolatot termelni ki, amely még senkinek az agyában se fordult mag. »Wer kann ’was Kluges, wer ‘was Dummes denken; das nicht die Vorweit schon gedacht?« — mondta- a nagy üoethe. aki halhatatlan Sprüche in Prosa-1 is irt. E mondásoknak csak a formájuk lehet igazán ui és eredeti, a tartalmuk alighanem ott kísérd ama sok millió Írás valamelyikében, amelyek a nagy bibliotékákban, ez óriási könyvtemetőkben vannak fölhalmozva. Hiszen Bemard ßhaw-al is megtörtént az, hogy az Ember és Felsőbbrendű Ember-ben olyan aforizmát mondott a szenvedelmekről, amelyet húsz évvel azelőtt majdnem szórui-szóra irt meg e lapnak egy munkatársa. Pedig bizonyos,: hogy a nagy szatirikus nem olvasta azt a szerénytehetségii irót, akinek a dolgai nincsenek:, angolra fordítva n&. ,3 ;

Az aforizmáimat (az erényekről és hibákról) írván, mindössze néhány embernek a képe lebegett»;előttem. Nem, mintha nem; ismernék száz meg száz jó és gonosz, erényes és csupahiba-embert, de mert az a néhány elegendőnek bizonyult, hogy szentenciákba foglalhassam mindazt, amit az embertársaim jó és rossz tulajdonságairól'tartok.

Egy jó szonett fö!ér egy hossza költeménnyel, — mondta Boiíqau: Egy jó maxima többet ér egy hosszadalmas könyvnél, (Talán azért is nevezik maximarnak? Maxima ratio!)

. Valahányszor csalódás ért az éiiefl>en. mindig lejegyeztem néhány tapasztalást a.Jegyzőkönyvembe, mert rendesen ilyen alkalmakkor szokott az ember aforizmákat írni. 3 ezeknek a nagy szánjából látom, hogy mily sok csalódásén mentem keresztül. ...

Ismerek egy boldog férfit. • Pompás, vigkedélyü, gondtalan úriember. Jó] él, kiélvez minden gyönyört, ami kínálkozik neki, s csak az emberekkel való érintkezésben rezervált. Nem engedi nagyon közel magához az embertársait, még a barátait se, akiket szintén csak bizonyos távolságról, szeret. S mert nem szereti őket sokkai ‘ jobban, mint az ■ ellenségeit, nem fog csalódni bennük. Róla mondtam egyszer:

— No, ez sohase fog aforizmákat írni.

Csak pesszimisták írnak ilyeneket.

*

Valaki a legkomolyabban dicsekedett a múltkor, hogy neki págyon kitűnő gondolatai szoktak lenni, s bánatosan panaszkodott,, hogy lépten-nyomon találkozik velük újságokban és könyvekben. S hozzátette méla rfezignátióval:

— Mit1 ér a legérdekesebb gondolat,

ha azt más előbb- írja le?- - , >

Imi akarsz száz aforizmái? hí a receptje.

Végy elő száz u. n. bölcs mondást a Világirodalom jeleseitől, állítsd mindegyiknek az ellenkezőjét s/ nemcsak hogy meglesz a száz aforizmád, de bámulni fogják a merészségedet., és sokan — az eredetiségedet is-i

Aforizma az, aminek az ellenkezője is igaz, — paradox pedig, aminek a 1 éílénkezője se igaz. 1 ' r

Ismerek egy urat, akinek minden mondása egy-egy kis bölcseség, de nincs betevő7 falatja, és ismerek egy 'másikat, aki egyetlen okos szót se mondott életében, de rövid idő alatt — és nem is becstelen módon — tekintélyes vagyont szerzett.

Ha szó van róluk, az előbbit okos, az utóbbit pedig szamárembernek tartják. Tévedni tetszik.

Az aforizma sorsa a formájától függ. Móíidhát az újat és merő ágazat, s még sincs síkére,-ha-' á formája nem tetszetős. Egy másik ellenben: ■ amely: régi dolgot mondd' d, amely talán» nem 1 is igaz,- irodalmi karriért’ csinál, »idézeteié válik s Büchmanniádává lesz, mert a formája meglepő.

*

Aki aforizmákat ír, el lehet készülve, hogy ellenségekre tesz szert.

Aki aforizmákat olvas, legyen' elkészülve.. arra, hogy kellemetlenségeket fog hallani.