Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-13 / 245. szám
1925. szeptember 13. BÄCSMEGYE'I NAPLÖ 17. oldal. A versenyautó halottja Regény. Irta: F. X. Kappus 6 Író Mihál y rajza. 86. folytató: Ja^sami«ám&SSr „Mirjam megragadta a karját“ Elemér megköszönte a felvilágosítást és felment szobájába, abba a szobába, .amely az épület túlsó oldalán volt és amely februárban Flórát látta vendégül. Vállán a felöltővel a díványra vetette magát és a menyezetet tanulmányozta. Már negyedik napját töltötte így, megtűrtként, ezen a birtokon, amelyet őseitől örökölt és amelyet olyan könynyelmüen eljátszott. Micsoda szemeket meresztett Losevics ur és a felesége, amikor egyszerre csak megjelent küszöbükön halálos fáradtan a menekülés szenvedéseitől, agyongyötörtén, megkinozva, koldusán, szánalomraméltóan. — Kérem, báró ur, házunk mindig rendelkezésére áll... — Minek? — kérdezte önmagát, felfelé bámulva — minek? . Érdemes volt-e megkockáztatni azt az ugrást az Amphitrite fedélzetéről éjjel a ködben s gyalog végigvándorolni a déli Dobrudzsán, át a bolgár határon, nem volt-e mindez ostobaság, céltalan? Éppenugy, mint rémséges utazása Bulgárián keresztül, átlátszó hazugságai, amelyeket volt üzlettársának, Sulescu Cézárnak tálalt fel Kasanlikban csak azért, hogy néhány lévát további meneküléséhez kicsikarjon tőle. Mert nem hagyott mindent szabadjára? Ha már egyszer olyan messzire jutott, nagyobb folt már nem eshetett volna becsületén akkor sem. ha belekerül az újságokba a neve Argarassis nagy szeszcsempészetével kapcsolatban, amely az összes lapok hasábjait napokon át megtöltötte és amely a bukaresti kormányt mind nagyobb zavarba s a legkellemetlenebb helyzetbe hozta. Mit ártott volna neki? A görög egészen más ember volt; bizonyára már a vizsgálati fogságban uj terveket kovácsolt, mialatt ő megszökött és mint csavargó járta be Szerbiát, hogy végre itt kössön ki. Mire jó az egész? fiz eddig közüli részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszereteti Montccarlóban Mirjam, egy szép bécsi lány. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát. Rendulics Hóra, egy novisadi bank hivatalnoknő.e aki megtudta, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Horváthot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el jeleségül. A báró teljesíti kívánságát. A nászé/szaka után Horváth beleszeretett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem mindenáron vagyont akarj Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos szerelője leit — visszaszerezze. A báró nem tudja, hngy lovag Lepkowski, akire ezer frankot bízott Montecarlóban, egész vagyont nyert számára. Mirjam telepatikus utón keresi Horváthot. Egyszerre csak felugrott, n Eszébe jutott a duplacsövű fegyver, amely a vadászszobában a falon csün gött. Ez a gondolat megnyugtatta. Mielőtt a nap lemegy, végeznie kell, minden tétovázás, minden ceremónia nélkül. Egyetlen soft sem hagy hátra, ami felvilágosíthatná az embereket erről az esetről. Hogy koldus lett. azt láthatták rajta, a többihez meg senkinek semmi köze. Magától alákult és záródott igy a kör: ezeken a rögökön, ahol egykor a napvilágot meglátta s ahol egyszer már hasonló elhatározás fogamzott lelkében, itt fogja földi útját is befejezni. — Igen, itt... — és feí-alá járt a szobában. Valami azonban ki akart törni belő le, kínzó fájdalom ült szivében és valami megváltás, szabadulás felé tőre kedett benne. Gondolatok kergették egymást, egyik legyűrte a másikat, mig egészen kimerült a küzdelemben. — Flóra! — kiáltotta és lerogyott a kanapéra. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A szolga kért bebocsáttatást. Egy ur érkezett és sürgősen szeretne beszélni a báró úrral. Horváth elfogódva nyújtott kezet az idegennek; még nem ocsúdott fel előbbi küzdelméből. Az illető bőbeszédű fiatalember egy szuszra végtelen hosszú mondatokat darált le. Miiven boldog, hangoztatta, hogy végre szerencséje lehet a báró úrhoz... és a többi. Elemér agyába egy szó sem jutott el locsogásából. — Szabad kérdeznem, kihez van szerencsém? A fiatalember szegletesen tartott könyökkel újra bemutatkozott: — Sonnenfeld. — S mivel szolgál... A másik szavába vágott. — Hivatásom tiltja, hogy többet áruljak el, mint amennyit elárulnom szabad, de egyébként nem is tudok töb bet. Lebiggyesztett ajakkal nevetett. — Ha szabad megbízatásomat ezenj nel szabatos formába öltöztetnem, úgy I kérésem a következőkben foglalhatom lösszé: Szíveskedjék báró ur velem közölni, milyen feltételek mellett volna J hajlandó ma, holnap, vagy holnapután, illetve belátható időn belül1 Bécsbe utaz> ni, ahol rendkívül forjtos közlemények várnak önre. Sonnenfeld mindkét karjával combjára könyökölt és várakozóan tekintett a szembenülö Horváthra. A báró azonban csak fejét rázta: — Egy szót sem értek az egészből. A fiatalember felsóhajtott: — Nehéz is! S azt is megértem, hogy a jelenlegi viszonyok között ilven hirtelen utazás száz meg száz nehézségbe ütközik. Mindenesetre vagyok oly bátor megjegyezni, hogy megbízóm számolt ezekkel az eshetőségekkel és olyan eszközökkel ruházott félj amelyek ezeket a nehézségeket játszva teküzdheik. Ezzel zsebébe nyúlt és lezárt borítékot vett ki belőle: — Tessék talán utánaszámolni! Elemér idegesen kapott a borítékhoz. Amint feltépte, dollárok estek ki belőle. — Stimmel? — Teljesen rendben van. — feielte Horváth és gondosan maga mellé tette az asztalra a pénzt. — Talán kaphatnék egy kis nyugtát róla, — mondta Sonnenfeld — lenne szives esetleg a borítékra néhány sort írni. — Tennészetsen! A ceruza azonban csak nehezen engedett reszkető ujjaiiiak. Elemér tanácstalanul bámult egy darabig, aztán megragadta az idegent mindkét vállánál és úgy rázta, mintha megörült volna: — Mondja meg azonnali hogy ki küldi! Sonnenfeld egyetlen másodpercre sem esett ki szerepéből: * — Diszkréció kötelező! Ebben az esetben kétszeresen az, mivelhogy, amint rögtön megjegyeztem, tudásom nem terjed túl megbízatásom határain és igy a báró ur hozzám intézett kérdéseire... — De azt csak tudja... tudnia kell... A fiatalember névjegyet vett elő: — Kérem, a bécsi Helios-detektiviroda alkalmazottja vagyok, első kerület, Kärtiierstrasse 33. Vannak fiókjaink a világ minden táján és legmesszebbre kiterjedő összeköttetések felett rendelkezünk. A jelenlegi politikai viszonyoknak tudható be, nagy beogí'adi fiókintézetünk legkésőbb a jövő év elején kezdheti csak meg működését, amire vonatkozóiig már most megjegyezhetem ... Elemér pillanatokig gondolatokba mélyedve hallgatott, aztán nyersen odaszójt: — Feleljen kérdésemre rögtön, ki küldi magát, férfi vagy nő? Sonnenfeld oly gyorsan fordult meg. mint egy fürge angolna: — Nagyon nehezemre esik túllépnem azt a határt, amelyet hivatásom már az elintézendő ügyek természetéből kifolyólag szab ellbém. De ebben a bizonyára rendkívül szokatlan esetben egy lépéssel tovább merészkedem... ez saját felelősségemre történik és figyelmen kívül hagyom azokat a következményeket, amelyekkel ez a cselekedetem rám nézve s állásomra nézve járhat... — Férfi vagy nő? — kiáltott rá a báró türelmetlenül. —,Egy férfi, természetesen. — felelte a detektív és szemtelenül mosolygott. Horváth öklét a szájához szorilotta: — Ha hazudik, vagy ha rossz tréfái csinál... A másik nagy ivet irt 1c jobb kezével : — Sokszor úgy van, hogy egy ur áll Előtérben és adja át a megbízatást, de ez semmiképp sem zárja ki, hogy, egy hölgy... Elemér lassan végigsimitotta kopo-. nyáját. Szive azt dobogta: »Flóra!« — Önnel utazom! Azonban nincs útlevelem, sem írásaim! Sonnenfeld nagyon elcsodálkozott ekkora naivságon: — Ez igazán csekélység nekünk! Negyvennyolc óra alatt, legrosszabb esetben kétszer negyvennyolc óra alatt megszerezzük és rendben lesz minden! Beogradi emberünk mindent el tud intézni. Ennek a körülménynek tudható be, hogy fiókunk valószínűleg, persze, ha semmi belpolitikai meglepetés közbe nem jön, az idei év decemberének utolsó napjaiban meguyilhatik. — Jó, jó... — intett Horváth a fiatalembernek, anélkül, hogy figyelt volna ennek reményektől duzzadó kijelentéseire. Három nap múlva Elemér együtt' ült Sonnenfeldde! az express-vouaton. Flóra helyeit Mirjam A bécsi Ostbahnhof perronján Lepkowski magától értetődőíeg fűzte karját Mirjam karjába. — Úgy rendezzük a dolgot, — kezdte magyarázni — hogy én most eltűnők innen és maga fogadja őt! Mosolygott keskeny ajkát széjjelhuzva. —• Később majd telefonál nekem, hogy miként sikerült. Holnap aztán felkeresem a bárót és elárulom neki a nagy titkot. — Titkot? —í Igen,) ..igen. titkot! /Még mindig elég jókor tudja meg maga is és biztosan nem haragszik meg érte! A lány egyedül maradt, pirosán az izgalomtól. A budapesti gyorsvonat késett. A sok ember között le és fel járkált Mirjam, száz lépés lefelé, százat viszsza, a fordulónál mindig a perron kö-. zepén álló nagy óra felé pislantva. Minden perc végtelenségnek tűnt fel előtte. Végre berobogott a vonat. Mirjam lábujjhegyre ágaskodva kémlelt mindenfelé. Horváth hamarosan megjelent a tömegben, lesoványodott, szenvedő arccal. — Elemér! Mirjam megállt a báró előtt, beteges mosollyal ajkán. Halvány foghusa kilátszott, ahogyan ajkait szérjelhuzta. Mellette egy fiatalember lóbálta kalapját és szélesen vigyorgott hozzá: — Az én küldetésemnek vége, — szólt és eltávozott. Horváth néhány pillanatig fejét csóválta, nagyon is hihetetlennek látszott az egész história. Szája és orra köre mélyén barázdák rajzolódtak: — Nem, ez nem lehetséges! Nagy ívben ki akart térni, fejét oldalra' hajtva, egyik vállát előretolva. De Mirjam megragadta karját és magához szorította: — Én vagyok, igen, én hivattalak! És most... Arca egészen közel hajolt a báró arcához. Horváth szárazon felnevetett: — Ez az hát! Ilyen eszközökkel... A lány azonban nem engedte szóhoz jutni. Érzései hegyipatakként törtek eiő, lerombolva minden gátat, átugorva minden kérdést, nem törődve az ellenkező mozdulatokkal és megjegyztsekkcl. — Csakhogy már itt vagy! Az érkezési csarnokban Elemér végre szóhoz juthatott: — Ez itt borzasztó tévedés. Mirjam! S igy .nem mehet tovább! Fel keli ' világosítanom, akármilyen nehezemre esik is! Mirjam azonnal megértette, miről van szó: — A másik, ugy-c, a végzeted? (Folyt, köv.) Ne felejtsék el, hogy a szépséget az arc üdesége adja meg és ez csak úgy érhető el, ha ,VISAGINE ADELINA PATTI« arctejet, használ. Üvegje 30 dinár. LABORATOSRE .,ADELINE PATTS« PARIS. Főképviselet Jugoszláviára ZAGREB, GAJEVA ULICA 8
