Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)

1925-09-13 / 245. szám

4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ Í9"5. szeptember 13. TINTA A titok Egy napon bejött hozzánk egy ag­gastyán, kezébe vette a seprőt, mely az ajtófélfához volt támasztva és se szó se beszéd — kisöpörte a kertet. Minden áldott nap megismételte a műveletet, anélkül hogy valaki kérte volna erre. Csak munkája tündér nyomát hagyta ott, a kitakarított ud­vart, a nyesett fákat, aztán jótékony szellemként eltűnt. Senki sem tudta, hogy kicsoda. Végül a cseléd megszólította. Ő jelekkel mutatta, hogy nem hall, nem tud beszélni, süketnáma. Ozsonnát hoztak neki, cigarettát. Néha-néha egy viseltes nadrágot is kapott. így szokott házunkhoz. Dolga végeztén ieült az udvarba, sütkérezni. En melléje telepedtem A süketnéma bácsi mosolygott. Ha va­lami vidámat akart mondani, vidáman mosolygott, ha valami szomorút akart mondani, szomo uan mosolygott. Én is mosolyogtam. Ezen a módon be­szélgettünk egymással, órák hosszat. Néztem kék szemét, piros arcát, ősz haját. Elégedettnek látszott, amint üldögélt a pádon, bezárva az örök csend börtönébe, száján egy titokkal, mely állandóan izgatott. Vájjon mi lehet a titka ? Szerette a virágokat, az állatokat. Az állatok is szerették őt. Macskánk az ölébe ugrott. Kutyánk sohasem ugatta meg. Talán érezte, hogy mennyire jóságos. Vagy talán azt érezte, hogy nem érdemes meg­ugatni Hiszen úgyse hallja. Múltkor két napig nem jelentkezett. Aggódtam miatta, átmentem a sze­gényházba, hogy visszaadjam gyakori látogatásét. A szegényeknek van házuk, mely csakis az övék. Aki nagyon szegény, az háztulajdonos lesz. Szomorú ház ez. De nem is a sze­génység szomorú itt, hanem az öreg­ség, mely megbuvik, a kialvó láng, mely utolsót lobbadoz, az elhalkuló ütőerek, a már lassan dobogó szivek percegése. Szalmaszékükön merengve tekintenek maguk elé az aggastyá­nok, ölükben a kezükkel, a nénikék, egy félben hagyott kötéssel és úgy rémük, hogy már csak a halált vár ják. Sötétbarna alkonyat világította meg a termet, rozsdásan, mint az őszi avar. Itt találtam meg agg barátomat. Festetlen asztal előtt szorgalmas­­kodott. Pénz volt előtte, mely elbo­rított^ az asztal egész lapját, annyi pénz, amennyit világéietemben nem láttam, rengeteg rongyos bankó, me­lyet vigyázatosan ragasztgatott. Csupa egykoronás, kétkoronás. Lehetett va lami harmincezer is. A szegényház lakói éveken át felgyülemlett tarta­léktőkéjüket rábízták, hogy kitatarozza, Pi pedig igyekezett megíeleini e sok­oldalú megrendelésnek, akár egy bankár. Ámulva figyeltem e pénzügyi te­vékenysége közben angyali egyszerű­ségét, gyermeteg nyugalmát. Ekkor jöttem rá a titkára s a többiek tit kára, kik itt laknak. Társai azonban elárultak róla egyet­­mást, ami némikép zavarba hózott. Először azt, hogy apja-anyja német volt. Eszerint tehát az én barátom németül nem tud. Mindig azt hittem, hogy magyarul n.em tud. Ennélfogva bizonyára nem kellőkép mosolyog tam rá, mert mégis csak máskép mosolygunk arra, aki németül nem tud, mint arra, aki magyarul nem tud. Másodszor közölték, hogy már is­mernek engem, értesültek a kávéról meg a ruháról, szóval nábobi jótéte­ményeimről, melyekkel az öreget el halmoztam. Sokat mesélt ő erről ne­kik, az ujjaival és a szemével. Az ünneplést pirulva, fölháborodva utasi ( tottam vissza. Oda is fordultam agg barátomhoz s vállára téve kezem, szigorúan meg­fenyegettem őt. Ki látta mindent el­mondani. Nem szégyenli magát? Vén fecsegő. Kosztol ínyi Dezső Németország általános vaseti sztrájk előtt Nemcsak a munkások, hanem a tisztviselők is fize­tésemelést követelnek — A vasúti sztrájk esetén automobilokkal akarják lebonyolítani a forgalmat Berlinből jelentik: Annyira kiéle­sedtek az ellentétek a birodalmi va­­sut'ársaság és a vasutasok között, hogy ha nem sikerül megegyezni, négy nap múlva khör a vasutas­­sztrájk. A vasúti minisztérium békéltető kamarája azt a megoldást ajánlotta, hogy ír vasúti munkások érjék be óránként egy pfennig bérjavitással, de ezt a választott bírósági döntést a vasutasok kereken visszautasították. Az egész éjszaka tárgyalásokkal telik el a szakszervezetekben, aztán következik a szavazás. A legcseké­lyebb remény sincs arra, hogy a vasutasok elfogadják a békéltető ka­mara megoldását s most még vesze­delmesebbé vált a helyzet azáltal, hogy a vasúti tisztviselők is fizetés­emelést követelnek. A sztrájk kitöré­sének esetére a birodalmi vasúttársa­ság már megtette az óvóintézkedése­­ket. Ezúttal nem gondol arra, hogy szükségvonatokat fog járatni, hanem az auionioblifuvarozi) nagyvállala­tokkal állapodott meg, amelyek nor­mális tarifa alapján bonyolítanák le a személyforgalmat és az áruszál­lítást. Könnyen megeshetik azonban, hogy az aulomobiiközlekedési iize meli alkalmazottai is sztrájkba lép­nek és akkor az egész forgalom szü­netelni fog. Irtózatos nyomorával védekezik a rablógyilkos orosz kapitány Megrázó vallomásban mondja e! élete történetét — A nyo­mor stációi — A harcterek dicsőségétől munkanélküliségig, éhségig és rablógyilkos merényletig Szeptember nyolcadikán hajnali A3 órakor Sask-ov Iván orosz menekült, volt orosz kapitány Titelen rablási szándék­kal fejszecsapásokkal leütötte Ibrisics Ivó fizetőpincért, de a segélykiáltásokra teilármázott szomszédok közeledtére, mielőtt áldozatát kirabolhatta volna,' el­menekült. Egy órával utóbb a csendőr­ség már megvasalva az órszobába vitte a volt orosz kapitányt, aki töredelmesen bevallotta bűnét. Sasovot behozták a noviszadi ügyészség fogházába. A vizs­gálóbíró már kihallgatta. Sasov a követ­kezőket mondatta el a vizsgálóbíró előtt: A régi szép idők A kubani kerület Procsno-Okopszkaja nevű állomásán születtem. Atyám, Sás­ka v Iván a háború előtt Arnevir városá­ban malomtulajdonos volt. Az atyámnak ISO deszetina földje is volt. A falun ki­lenc éves koromig voltam, amikor be­írattak a gimnáziumba. Négy osztályt végeztem el, majd a kereskedelmi ten­gerészeti akadémiára iratkoztam, ame­lyet húsz éves koromban. 1914 tavaszán végeztem el. Tifliszben elvégeztem a tiszti iskolát, ezután a Kárpátokba ve­zényeltek, ahol akkoriban nagy ütköze­tek folytak le. Nem sok ideig voltam a harctéren, mert három sebet is kaptam. Felgyó­gyulásom mán isméi a harctérre kerül­tem és 1917-ig megszakítás nélkül har­coltam. Alig kaptam meg a kapitányi rangomat, amikor kfíört a forradalom. A bolsevikiek elől a Kaukázusba mene­kültem. Ezerkilcncgzáztizennvdcban a bolsevikiek a Kaukázusba is betörtek, amikor én kénytelen voltam nagybete­­gen hazamenekülni. 1918. év iunius hó­napjáig otthon gyógyiígattam magamat, később beléptem Kornilov tábornok had­seregébe. Ebben az évben esküdtein meg Lev­­csenka Annával, akkor, amikor Kornilov meggyilkolása után Denikin vette át a sereg vezetését. Később Wrangel tábor­nok seregébe kerültem és 1920. év vé­géig szünet nélküli harcok közt telt el az életem. Wrangel veresége után élő­­szőr Törökországba, majd az S. H. S. királyságba menekültem és így kerültem el a Vajdaságba, Az S. H. S. királyságba 1920 decemberében érkeztem meg, ami­kor feleségemmel Rotorban partraszál­­lottunk. Feleségemmel 1921 februárjában Titel­­re jöttem, ahol a község földjein kaptam alkalmazást. Egészen ez év teléig eze­ken a földeken dolgoztam. Kapitányból — cipész A titeli szállásokon tanultam meg a cipészmesterséget. A munkámmal nem kerestem sokat és az idő teltével felesé­gemmel együtt valamennyi holminkat el­adtuk. 1922 tavaszán a titeli téglagyár­ba léptem, ahol 1923 júliusáig dolgoz­tam. Ebből a keresetemből meg is tud­tam élni. Eziítán a titeli hid építési mun­kálatainál alkalmaztak. 1923 és 1924 te­lén munka nélkül, súlyos gondokkal küsz­ködtem. A múlt év tavaszán ismét a híd­építésnél kaptam munkát, ahol kisebb megszakításokkal egészen az idei év ja­nuárjáig dolgoztam. Feleségem eközben még 1923-ban el­hagyott, elvált tőlem és mással esküdött meg. Az idei év elejétől kezdve napszámban dolgoztain egy cipőfoltozónál. de a ke­resetem nagyon kevés volt. Titeli tar­tózkodásom alatt csak az orosz mene­kültek társaságában fordultam meg. Beköszönt a nyomor Az idei év júliusában és augusztusá­ban azután teljesen munka nélkül ma­radtam. Csak néhány napra kaptam munkát, amit alig fizettek meg. Nyomo­romban az orosz menekültek egyletétől kaptam kölcsönöket, rendszerint két napra 10 dinárt. A legnagyobb nélkülö­zések közepette tengettem az életemet. Eközben egészen eladósodtam. Egy Kanosak nevű asszonynak már 300 di­nárral tartoztam. Mivel Titelben már reménytelen volt a helyzetem, augusz­tus végén Bcogradba utaztam. Erre az útra. a Neujahr-féle fakereskedö cégtől kaptam 200 dinárt, Munkát azonban Béogradban sem kaptam. Zemunba men­tem. ahol szintén siker nélkül kerestem munkát. Visszatértem Bcogradba. Itt utolsó párám is elfogyott. Kényte­len voltam ezüst cigarettatárcámat is el­adni. A Neujahrtól kapott pénzem elfo­gyott, úgy, hogy három napig semmit sem ettem. Visszamentem Titelbe. Este értem haza éhesen, elkeseredetten, egyetlen dinár nélkül. Másnap reggel minden holmimat összecsomagoltam, hogy Beogradba menjek. De az útra senki sem akart kölcsönt adni. Minde­nütt elutasítottak. Este hat óráig otthon üitem és azon gondolkoztam, kihez -for­dulhatnék még egyszer kölcsönért Pénzt akárhogy is! Este hét órakor több orosz, menekült i jött hozzám, akik sétálni hívtak. Séta I közben barátaimmal betértünk a Perko­­vae-íéle vendéglőbe. Társaim itt sört. rendeltek, én azonban semmit sem ittam, mert ,nem volt pénzem, s nem is szere­tem a szeszes italt. Beszélgettünk kilenc óráig. Társaim ekkor hazamentek. Én azonban még az uceákon kószáltam ti­zenegy óráig és azon törtem a fejemet, hogy honnan szerezhetnék pénzt az útra. Későn mentem haza. Másnap Beo­­gradban kellett lennem mindenáron, I hogy a korábbi munkahelyemet elfoglal­jam. Éjszaka nehezen aludtam el. Ami­kor í ölébredtem, sötét volt. Tudtam, hogy már csak pár óra van az indulá­sig. Ekkor érlelődöd meg bennem az ö hirtelen elhatározás, hogy valakitől akárhogy is pénzt kell szereznem. Magamhoz vettem a baltámat, ame­lyet még mint földmunkás kaptam és kimentem az uccára, azzal az elhatáro­zással, hogy akárki is lesz, aki elém ke­rül, a baltával megijesztem, hogy ideadja a pénzét. Nem akartam ölni. csak fe­nyegetni. Senkivel sem találkoztam. Elmentem a Perkovác-vendéglőig és láttam, hogy benn még világosság van. Ebben a pilla­natban jutott eszembe, hogy még benn van Ibiisics Ivó pincér, akit jól ismer­tem és tudtam azt is, hogy hol lakik. Elhatároztam, hogy a lakása elé megyek és megvárom. Pénzt akartam tőle kérni, cl akartam mondani neki a nyomoro­mat. Ezzel az elhatározással el is indul­tam Ibrisics lakása felé. Alig értem a. papiakig, amikor észrevettem, hogy a másik oldalról átjött Ibrisics és köze­ledik a lakása felé. Gyorsan a kapuja elé futottam, a baltát a kabátom alá szorítva. Mikor már tiz lépésre volt. a kapu mögé bújtam. Még arra emlékszem, hogy kinyitotta a kaput, az egyik lábá­val az udvarba lépett és ekkor észre­vett. Azt hiszem, meg is ismert. Ebben a pillanatban előrántottam a baltát ós ütni kezdtem, ütöttem, ütöttem, de nem tudom hányszor és nem tudom testének melyik részét érhették az ütéseim. Elborult velem a világ, már nem tu­dom, mi történt tovább. Kimondhatlan nyomorom okozta nagy szerencsétlensé­gemet ... Eddig a vallomás. A vizsgálóbíró el­rendelte a vizgsálati fogságot. Jugoszlávia negyvenmillió dinárért katonalovakat vásárol Magyarországon Beogradba hívták a magyarországi lókeres edaket Budapestről jelentik: A budapest kereskedelmi iparkamarához megkeresés érkezett a jugoszláv kormánytól és eb­ben közlik, hogy Jugoszlávia negyven­millió dinár értékű jóminőségü katonai lovat szándékozik vásárolni és szeretné, hogyha a kihirdetett versenytárgyaláson a magyar lókereskedők is résztvenné­­nek. A jugoszláv kormány felkéri a buda-> pesti kereskedelmi és iparkamarát, hogy szólítsa fel aián'attételre a magyar ló­kereskedőket. A megkeresés szerint a versenytárgya'ást. ebben az ügyben szeptember 21-én tartják meg Beograd­­ban, ahova a magyar lókereskedők kp­­ziil többen el is lógnak utazni. Az elő­irányzott negyvenmillió dinárért négy­­öts áz darab jóminőségü katoualovai lehet vásárolni Magyarországon, ahol tudvalevőleg még most is elsőrangú ménesek vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents