Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-09 / 211. szám
TS. oldal B ACS MEGYEI NAPLÓ 1925. augusztus 9. Jó éjt kívánok neked, édes Sándorom! Ismeretlen részletek Szendreg Julia Naplójából gyeimet és igy párezer főnyi megbízható őrség alakult, főleg altisztekből, a vezérkari főnök mellett. Rabant-Altortorga szinte hipnotizálta nyugalmával embereit; becsületszavára ígérte meg nekik, hogy kimenti őket a kataklizmából és azok vakon biztak 'benne. A báró várt. Terve készen volt. de nem akarta, hogy időelőtt kitudódjék. Az utolsóelőtti napon azután látogatási tett a száznyolcvanheedik gyalogezred gázkamrájában, ahonnan magával vitt autóján egy fiatal századost a főhadiszállásra. A sofrőr hallotta, hogy mit beszélnek. — Négyezer, emberrel. — magyarázta Rabant-Altorga, — beleértve ezer asszonyt is, biztosítani tudjuk az emberiség fennmaradását. A százados csokoládét majszolt: — Rajtunk nem fog múlni. Gázmaszkunk van elég és négyezer szűrőt elkészítitek addigra. Minden rendben lesz, persze, ha a színképelemzés nem hibás. — Négy spektroszkóp-vizsgálat jutott ugyanarra az eredményre egymástól teljesen függetlenül. — Ez megnyugtató... mindenesetre. — Annál is inkább, mert a sárga szint, amit eleinte gyanúsnak találtak, teljesen megmagyarázza a hélium jelenléte. Lammars tévedett, amikor abból a feltevésből indult ki, hogy a csillag cián-vegyületeken kívül egyebet nem tartalmaz. — Bár igaza lett volna. Cián-battériát akár százezer darabot is össze lehetne szedni az ezredéktől. Erre az uj gáz-kombinációra azonban nem voltunk berendezkedve. — Most már mindegy, — felelte a vezérkari főnök és elkért egy tábla csokoládét a századostól. 6. Az összetűzés úgy folyt le. mint valami nagyszabású gáztámadás. A sárga csillag — a Napnál is jóval hatalmasabb gáztömb — \özel háromnegyed óra hosszat vonult át a földön. »És meghaia minden íöidön-járó-test, mind madár, mind barom, mind vad, és íöldön-fnászó minden állat: és minden ember. Mindenek, valamelyeknek orrokban élő léteknek leheilete vala, mindenek, valameiyek szárazon laknak vala, meghatónak.« A pusztulás órájában Mózes első könyvét olvasta a gázálarc disznófejének ablakán keresztül Rabant-Alíorga báró, aki megmcnekedctt imigyen az utolsó félórában összeverbuvált háromezer emberével és fegyveresen rekvirált asszonyaival együtt. 7. A vörös disznó rövid beszédet intézett az élefbcnmaradoítakhoz a főhadiszállás erkélyéről: — Mi, — mondotta, — aki isten kegyelméből szerencsés módon megmenekedtünk a világpusztulásből, sokkal kedvezőbb viszonyok között és sokkal előnyösebb helyzetben folytathatjuk életünket, mint idáig. A gázözön megkímélte a kultúra és civiiizáció csodálatos alkotásait, amelyek ezentúl nem lesznek egyes kiváltságosak tulajdonai, hanem mindenből jut mindenkire bőven, több is, mint amennyire szükség van. A föld paradicsomi korszaka következik most és ez a paradicsom nem lesz a régi, kezdetleges édenkert, hanem a modern technika minden vívmányával berendezett földi menyország. Az embert ezentúl nem választják e! embertársától önző érdekek, eljött a szeretet országa, mert hiszen ha százszorannyian lennénk... / Uj segédtisztje, a kémikus-százados melléje lépett és félbeszakította. Valamit súgott a vörös báró fülébe, aki összehnnyoritott szemmel hallgatta véa jelentést, azután félretolta a fiatal tisztet és kipirult arccal harsogta le katonáinak: — Az ellenség két zászlóalla Ugyanúgy megmenekült, ahogy mi. Remélem, fiuk, mindenki tudja kötelességét. A haza mindenekelőtt! —■ Hurrá! — bőgte a tömeg. Es másnap hajnalban újból megkezdődött az offenzív^ Szendrey Julia élete mártir-élet volt, s halála után még az emlékét is bemocskoiták azzal, hogy nem is szerette soha Petőfit hanem csak hiúságból lett a felesége. és megvádolták azzal, hogy ő kergette halálba Petőfit, ő hajszolta — esztelen nasvravágyásból — férjéi a csatatérre. És mikor élete végefelé elszakadt második férjétől is. még akik védeni akarták, azok is erőtlenek és bátortalanok lettek, mert megbénította őket a feizuduló közvélemény, amelynek voltakén Arany János adott döntő és irányitó kifejezést már 1850-ben A honvéd özveg.ve-ben. költői pályájának e legnagyobb eltévelyedésében. Pedig Júlia szent asszony volt. tiszialelkii és tisztaéletü. akinél többet ártatlanul senkisem szenvedett, s akinél nemesebben. büszkébb némasággal senkisem tűrte a megpróbáltatásokat És élete nagy titkát elvitte magával a sírba, hegy ne zavarja azoknak nyugalmát akik _ élve maradtak. De most. amikor mind halottak már, akik miatt némán szenvedett, mintha a Gondviselés elérkezettnek látná az időt arra. hogy méltatlanul elitéit gyermeke hozzájusson a maga igazságához. Előkerül Juha Naplója, előkerül halálos ágyán irt utolsó nagy vallomása, s a jóindulatú. de tehetetlen védelmezők helyeit megszólhat végre masa Julia, hegyőrökre elnémítson minden vádat, amelylyel igaztalanul illették. Az alább közölt első ismeretlen naplórészlet tizenhét napnak a története. Egy esztendei házasélet titán Petőfi először hagyta masára Juliskáját. 1848 szeptember 24-én elvitte Erdődre a feleségét haza a szüleihez, s ő maga szeptember 30-án visszaindult Pestre, hogy kisürgesse honvédtiszti kinevezését. Október 17-én érkezett vissza Erdődre, s érkezése hírével végződik a Naplórészlet amely nyolcaidtól oldalnyi, lapszámozott levélpapirost tölt be Julia sürü Írásával. lm© a Napló: Erdőd Sept. 30. 1848. Egyhangú tompa fájdalom minden eszmém, minden gondolatom. Ha a virágok harmat helyett iily keserű könnyeket innának, minők most arcomat áztatják, nem látná őket többé a nap fölébredni; elhervadnának, elhalnának, miként én, ha sokáig nem láthatlak, éltető örömem! Te óhajtád hogy távolléted alatt naplót írjak, kedvedért megteszem. Most is, ez első estén, melyet nélküled töltök, már itt ülök hogy kívánságodnak eleget tegyek; ámbár nem vagyok képes egyébről gondolkozni, mint nehéz, igen nehéz fájdalmamat panaszolni. Sokszor, midőn melletted ülve, kedves kezeidet ajkaimhoz, szivemhez szorithatám, egyszerre könny tolult szemeimbe, szivem félelmesen, kettőzött sebességgel kezdett dobogni, illyeokor, tudod, mi jutott eszembe? elképzeltem, mily végtelen szomorú életem lenne nélküled, ha egykor, bármily rövid időre is, kénytelen lennék tőled elszakadni, ha nem csókolhatnálak, ha nem élvezhetném szerelemteijes tekinteteidet, melyek édesebbek a világ minden örömeinél, fltetöbbc-k a teremtő »legyen« szavánál. Csak képzeltem olyankor e sajgó bánatot, meily szivemet ölné, ha nélküled kellene élnem, és mégis mily rögtöni változást idézett bennem elő, hát most ml lesz beőiiem! mit tegyek, hogy elviselhessem ez isszonyu valót! Csak egy fél nap is milly hosszú idő, ha téged nem látlak, hátha ez így lesz egy hónapig, talán kettőig... vagy tovább!... Ha erre gondolok, meghűl bennem a vér, mintha valami ijesztő kisértetet látnék. Ez nem is lehetséges! Inkább meghalnék ma, mint kiáll ar.ám ez isszonyu kínos hosszú időt. Octóber 2. Öli te kapca-kötő, főzőkanalat forgató teremtése az Istennek: asszony, hogy érzed most masadat? érzed ugy-e magasztos hivatásodat? lelked az önérzet elragadó szárnyain röpül egyenesen a dicsőség hetedik egéhez? Bizony van is rá ólaink. Milly dicső hivatás is ez! !most midőn férjünk, kedvesünk fegyvert ragadva rohan a hon megmentésére véres harcot küzdeni, most midőn minden pillanat halált hozhat életük legdrágább kincsére, mit csinálunk, mit csinálhatunk, mi? Én ki előtte a világhistória minden hősnél sem tettek többet mint mennyire őket az alkalom, a sors segité, mint mennyit én akartam tenni és hittem is, hogy tenni fogok. Most már nem kívánok, nem álmadoznám külön, kiváló szerepről a nagy szellemek között, nem vágynék soha saját hírre, dicsőségre, elég ‘volna az is, sőt föboldogságomnak tekinthetném, ha Sáhdoromat követhetném, ha csak vele mehetnék, merre ő megy, ha csak mindig láthatnám, él-e? ha szivem egyszerre szűnnék meg dobogni szivével. Ha a csata után élne, hogy én lehetnék az első ki őt üdvözölném, s ha elesnék, hogy karom lenne a koporsó, meily őt felfogná s én lennék az árnyéit, meily utána szállna sirba s ott véle együtt enyésznék el. És még ennyit sem tehetek! el kell maradnom tőled, mint naptól az éjnek, nem élhetek, nem halhatok veled együtt! De ez még nem elég: hónapok óta tartottam őt is vissza rimánkodásaim által; nem elég, hogy én illy tehefelen vagyok, hanem még őtet is tétlenségre kárhoztaíám, elvontam attól, mi az ő lelkének föéleménye volna, mi kielégíthetné tettek úján szomjazó lelkedet és megfelelne magasztos küldetésednek. El kellett tűrnöd miattam a gyávaság gyanúját, tűrnöd kellett olly hitvány semmirekellők gyalázását, kik nem méltók, hogy lábaidat csókolnák. Igazatok van, férfiak, ha lelkctek többre, magasabbra törekszik egy asszony szerelménél; mi is lehet előttetek egy illy gyönge tehetetlen teremtés, kinek csak könnyűje van örömében, bánatában. Éltetek kiegészítő része lehet egy illy lény szerelme, de annak fő-kelléke nem. Octóber 4. Ismét este van s én egyedül vagyok kincs nehéz gondjaimmal. Oh istenem, meglehet, hogy életem nem hosszabb pár hónapnál, s épen ez utolsó időt sem tölthetem veled! Meglehet, hogy szerencsésen átesem e rám következő nehéz napokon, oh de addig... addig... Meddig keli még nélküled lennem, napjaimnak egyetlen vidámsága, egyedüli öröme, édes férjem, Sándorom? Nbm képzelhetek olly kegyetlen sorsot uralkodhatni fölöttünk, ki most elszakítana bennünket' egymástól, ha pár hónap múlva meg kellene halnom. Vagy talán téged akar hozzá szoktatni, hogy aztán elviselhessed a szomorú valóságot, előre lássad, miként el lehetsz, élhetsz nélkülem is. Ha igy volna, akkor szálljon átok minden gondolatomra, meily eddig rcménykint biztatott, hogy ezen élet után még vár reánk egy szebb, háborithatatlan boldogsága szellemi világ, hogy nem e rövid élettel együtt végződik szerelmünk. Legyen sors vagy isten, kinek kezeiben van jelen és jövő, legyen büntető vagy áldó szellem, de elszakasztom magamat tőle, ha nélküled, Sándorom, akar engem üdvességben vagy kárhozatban részesíteni, nincs az a mennyei üdvesség, meily kárhozattá ne válnék nekem nélkülde. Sem élet, sem üdv, ha azt te nem osztod velem, de véled és szerelmeddel, Sándorom, minden rosszat úgy mint jót köszönettel fogadok és áldom és dicsőítem azon szellemet, meily minket egymásért .teremtett és egymás szereimével kíván boldogítani. Ez esteli imádságom, most már alunni megyek, csak még jó éjt kívánok neked, édes Sándorom, jó éji és széfp álmokat, ha rólam álmodat! October 14. Mi az, mit én most sejtek- mitől szivem úgy remeg? nem bánat ez, mi engem most gyötör, hanem oilv aggasztó, félelmes érzés, mintha valamit vesztenék, valami csapás várna rám. Egyszer emlékezem, hogy ehhez hasonlót éreztem, hogy illy félelmes láz majd elfojtó, majd ismét fölkergeté szivem dobogását, midőn bármit tettem, nem tudtam magamról lerázni e tikkasztó kedélyhangulaíot De alig merem leírni, mikor volt ez, nehogy megsértselek vele, Sándorom, nehogy megbusitsalak, midőn e sorokat olvasod. Midőn 1846-ban, novemb. 5-én elmen-, tél tőlünk, és Endréden oliv csúfos ha-, zugságokkal lazítottak föl ellenem, minek következtében majd örökre elvesztettelek ... Ha talán most is... Vigyázzatok, vigyázzatok, emberek, na költsétek föl a gonosz szellemeket, mellyeknek éhsége nagyobb a vadállaténál és diihössége rombolóbb az elemeknél! Ki tudja, miilyen jó emberemmel találkozott Sándor, ki rágalmazó beszédeivel ismét olly nagy következéseket idéz elő, meilyek már is választó-falként emelkedtek fö! közöttünk. Csakhogy most aztán az isten írgalmazzoa mindkettőnknek. Bárraiily iszonyú kétségbeesés venne is rá, hogy csak egyj pillantással is vétkezz szerelmünk eilen, csak egy lépésnyit is távozz a legszigorúbb hűség útjáról, mondom, nem lenne többé mentség a kétségbeesés, meily megmentene bennünket. Isten őrizz illy gondolatoktól! mintha ezer tövissel tépnék szivemet. Vigyázzunk, vigyázzunk... A debreceni események által felköltőtt aggodalmaim már rég megszűntek, midőn te azokat a műit napokban ismét magad támasztád föl, midőn Laukáékhoz merítünk, s te az utón megbosszankodtál oily haszontalan semmi miatt. Ekkor véletlenül valami olyasmit mondtál, mi magában csekélység de bennem isszonyu félelmet költött föl. Magad sem vetted észre, midőn azt mondtad: várj csak, várj,4 majd meglátod, én mit fogok tenni. Az akkori körülményeket tekintve, e mondásod fölött nem volt mit aggódnom, de fölfeclé előttem, hogy valaha legnagyobb szerencsétlenséget okozhat közöttünk a visszatorlási vágy, meily hamar föltámad szivedben s meily már egyszer, megtaníthatott volna, mire vezethet, ha szavára hallgatsz. Ha lesz mit visszatorlnod, ha valódi okod lesz rá, ekkor tedd meg, igen, ha megérdemlem, de vigázz addig, minta becsületedre, hogy na találj ott valamit, hol semmi nincs. Nem csak magamért, gyermekünk nevében Is kérlek, vigyázz, hogy egy hajszálnyi okot se szerezz magadnak a késő mégbánásra, mert akkor tőlem e tekintetben, semmi vigaszt vagy' bocsánatot ne várj. Egyetlen könnyelműségből vagy kétségbeesésből —, mi, ha egyszer megtörtént, előttem mindegy — eredeti cselekedet örökre el szaka szthat bennünket, ha csak pillanatra is homályt vonhat a legtisztább szerelemre. Pdig múltkor azt mutattad, hogy tőled [Ilyesmit retteghetek. Ha valamit illyet sejteki most is... October 15. Bocsáss meg nekem, édes Sándorom, méltatlanul bántottalak tennap; most már nyugodtabb vagyok és hiszem, hogy nem érdemied meg tennapi gondolataimat. Igen, én tisztának hiszlek, mint az isten angyalát, és hiszem, hogy Hlyen maradsz örökké s igy foglak szerethetni életünk végpercéig. Isten őrizz, őrizz!... October 17. Hogyan írjam le boldogságomat? hogyan fejezzem ki váratlan örömömet^ Minek is mondjak többet, nincs-e ebben minden: hogy pár nap múlva látni fogom férjemet, Sándoromat! De mit tegyek addig? hogyan töltsem e pár napot? Hátha már ma is itt lesz!... ¥ Befejezésül csak annyit, hogy az október 14-iki dátummal jelzett részben az endrődi hazugságok arra a pletykára vonatkoznak, hogy Julia cserben hagyta Petőfit és másnak a menyasszonya lett, a debreceni események peidg Petőfinek Prielle Kornéliával való ismét kalett, a debreceni események pedig Petőfinek Prielle Kornéliával való ismert kazug hírek következtében 1846 decemberében Debrecenben.
