Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-19 / 191. szám

Horváth és Mirjam Miriam keskeny válla megrándult. — Apa oly boldog itt... — Én megértem ezt. — mondta Wy­dow — mert itt minden Összefügg mun­kájával. Ami az egyszerű természetba­rátot lelkesíti, az őt eksztázisba hozza. Értem én jól! Koccintott jövendőbeli apósával. Néhány pillanatra elhallgatott a lár­ma és a zene. — Mily jól esik a csönd. — mondta Mirjam. Pár perc múlva megszólalt: — Ott jön a báró. Horváth bocsánatot kért késéséért: — Már féltem, hogy nem találom ónokét. Nagyon sajnáltam volna, mert a napokban utazom. Talán holnap, vagy holnapután. Wydow körülményesen érdeklődött. Biztosan a tavaszi munkák miatt, mon­dotta, ■ mert tudomása szerint odalenn Magyarországban már március elején hozzálátnak. — Most jugoszlávok vagyunk, — ma­gyarázta Horváth — ami pedig a mun­kát illeti — szólt széles gesztussal — az még ráér! Nem, mérnök ur. családi ügyek miatt kell hazamennem. — Tehát, már holnap talán... — és a lány kissé elpirult. Horváth erőltetve nevetett. — Kibírják nélkülem! Ilyen vendégek­re, mint én, nem sok szükség van Mon­­tecarloban. — Nyert? — kérdezte Griebs doktor. — Mindent összevéve se nem nyer­tem, se nem vesztettem. De a kaszinó­nak pénzes palik kellenek. Szerencsére itt nincs is hiány ilyenekben. A jazzband újra rákezdtc. A sűrűn kö­rülült asztalok között mintha elektromos szikrák pattogtak volna. A terem mind­jobban megtelt. A hölgyek izegtek-mo­­zogtak. cigarettáztak, vagy szaimaszá­­ion szörpöltek valami frissítőt. — Ja a Riviéra! Griebs doktor Wydowhoz hajolt és to­vább szőtte az előbbi társalgást. — Vájjon tetszik-e majd megint Bécs, kérdezem magamtól minduntalan. Igaz, ott van a pálmaház Schönbrunnban, a botanikus-kert, meg a saját . virágaim, aztán ott van a gyönyörű nagy Wiener­wald! De mégis, ha arra gondolok, nem mondhatnám, Wydow... Szavai elvesztek a hangszerek lármá­jában. Mirjam lassan félreforditotta vörös­barna fejét. Tekintetét pillanatokig Hor­váth szemébe fúrta. Bőre megint fehér voltos átlátszó. — Báró, magának nem szabad cl-; utazni! Röviden mondta, halkan, de mégis élesen. A hátrasimitott, hollóiekete hajú férii hallgatott és csak a száját húzta le. — Mit jelent az, Mirjam, nem szabad? Vigyázva és lassan tette hozzá. — Ez a barátság, Mirjam? A lány szembenézett vele: — Ha akarja, elkiáltom itt a terem­ben ... Horváth jobb kezével tiltakozó moz­dulatot tett: — Isten ments! Türelmetlenül vonogatta Mirjam a vállát: — Barátság ... szép szó. de szegé­nyes, vértelen. Hirtelen hátat fordított s résztvett apja és a mérnök beszélgetésében. — Borostyánt nem akarok, a boros­tyánnak temetöszaga vau... Az első szóval, amit diskurzusukból kiragadott, bekapcsolódott társalgá­sukba. Wydow a keze után nyúlt. — Ahogy akarod, drágám! Felőlem... Az egész gyárat átépittetem. "ha kívá­nod. És szélesen, kedélyesen nevetett. Horváth is mosolygott. De Mirjam már felé fordította arcát: — A felelete? — Muszáj! — Holnap? — Valószínűleg. Vagy ... most már egész biztosan. Jobb így, magának ter­mészetesen. Egyébként... — Egyébként? — Vigyáznia kellett volna. Mirjám! Idejében figyelmeztetnie kellett volna, hiszen tudja, milyen gyúlékony anyag­ból vagyok. Nehezére esett ilyen léha modorban beszélni. De Mirjám nagy, bánatos szemei ki­tágultak. Ajka reszketett: — S aztán? — Hogy’ érti az aztán-1? — Ha elmegy messzire, valahova ... Horváth még halkabban beszélt: — Az embernek tudni kell akarni, gyerek, fogakat összeszoritani, csak az első -nap, csak az elején. A többi már megy magától. — Magánál talán ... — Ó én! Horváth merőn nézett egy pontra, állkapcsa gépiesen mozgott. Lassan a lányra emelte tekintetét. — Bocsánat, egy pillanatra... Felállt és odament a livrés fiúhoz, aki egy nevet kiáltva járt asztaltól-asztal­­hoz. A kaszinó szolgája volt. — Báró Horváthot keresi? — Nem, — felelte a fiú, — mister Whistlert. — Pardon, — és Horváth ismét Mir­jám mellé ült. Öntudatlanul szétmorzsolt egy ke­nyérdarabkát. — Még egy hirt várok tudniillik ... A lány nem mozdult. Wydow tizenöt percig beszélt egy­folytában. Mesélt a nagyszerűnek ígér­kező lipcsei vásár előkészítéséről, — általában minden attól függ. hogy a kül­föld miként viselkedik, mindenesetre re­mélhető. hogy a német piac odakünn is versenyképes lesz. Griebs doktor lelkesedett: — Nem is tudom magamnak másként elképzelni. Magának az ördögnek kelle­ne közbelépni, hogy ez a Németország talpra ne állhasson. Wydow nagyszerű kifogásokkal felelt és elővette noteszát:. — Már most sok mindent ki lehet szá­mítani, különösen a legutóbbi kereske­delmi mérleg adataival. Mirjám az egész idő alatt mozdulatlan maradt. Horváth óvatosan megkérdezte: — Nos? A lány mintha álomból ébredt volna. Hideg futott át testén: — Valamit akarok mondani magának, báró. — Tessék! — Természetesen azt teszi, amit akar, néni parancsol magának senki... és én... Hangja elakadt. Horváth ijedten nézett körül a terem­ben. De nem kellett figyelmeztetés. Mirjám hirtelen behunyta szemét. Fe­jét lassan hátrahajtotta, úgy, hogy' fehér nyaka kinyúlt és kék erei szívdobogásá­nak ritmusában lüktettek. Vonásain el­mélyedés látszott. Egész halkan sut­togta: • — Tudom: ez a szerelem. A szerelem, amely csak egyetlenegyszer születik meg és soha többé föl nem támad. — Ostobaság ... Felső ajkát felhúzta a lány és'a fogai villogtak. —- Maga védekezhet, megszökhet, lát­hatatlanná váihatik örökre, a szerelem mindezzel nem törődik. Egy szer csak itt van és él. Horváth hirtelen felnevetett. Minden megfontolás nélkül másról kezdett be­szélni, hogy hangjával Mirjám szavait elnyomja. Most. éppen most. meghall­hatja valaki. Éppen csak ez hiányzott. — Lovag Lepkowskit kellett volna ma látnia! — mondotta — ismeri lovag Lep­kowskit? Hogy’ hisz szisztémájában és hogy'’ bele van bolondulva. Igazán meg­foghatatlan! És szerencséje van annak az embernek, egyenesen megdöbbentő szerencséje. Mirjam mosolygott és felnyitotta sze­mét. — Barátság, —■ suttogta — barátság. A szava lágyan zengett. — Ebben maradunk, Miriam! Gondol­kozzék csak, a jövője már biztosítva van. Nem szabad rosszat elkövetnie, magának a legkevésbé szabad. Halkan tette hozzá: —; Még szavakkal sem szabad, Mir­jám,, ez az ember nem érdemli meg. A lány nevetése eltorzult. — Téged akarlak, téged! Horváth meghökkent. — És ha elmenekülsz. — folytatta Mirjám — olyan erőt érzek magamban, hogy a holdról is lehozlak, még a hold­ról is... Lihegve, elfulladva beszélt. Mindketten elhallgattak. A másik kettő azonban élénken tovább beszélt. Horváth az órájára nézett. — Mindjárt tizenkettő. Közben folyton szemmel tartotta Mir­jámot. — Úgy látom, téged hidegen hagy — így kell lenni... — De én ... — a lány hangja éles volt — az én lelkem, az én testem, én, én, én... Ujjai görcsösen szorították meg Hor­váth alsókarját. — Ha tényleg menekülsz, ha futsz előlem, vaianti borzasztó fog történni. Horváth felelete határozott volt: — Semmi sem fog történni: maga jól­nevelt és okos. Két ember sorsa van a magáéval összekapcsolva. Mindig csak erre gondoljon, mindig, ma. holnap, hol­napután, mindig! Ez az egyetlen kéré­sem magától és ez a legjobb, amit csak adhatok magának. Mirjám szemei tágra nyíltak. A következő pillanatban Horváth fel­kelt. — Sajnos, már mennem kell! Meghajolt és mindkét férfivel kezet fogott. — Szép napok voltak ezek itt Nizzá­ban, — folytatta — kár, hogy már vé­get értek. . Köszönetét mondott Griebs doktornak az élvezetes órákért, amit társaságuk­ban töltött és anélkül, hogy ránézett volna, megcsókolta Mirjám reszkető ke­zét. Odakint a kaszinótér olyan volt, mint két órával ezelőtt. Horváth a zajos élet özepette idegenül ment szállója felé. ígegyszer megnézte óráját. Tizenkettő már régen elmúlt. \ — Tehát semmi! Még a liftben is, amelynek' emberma­­;asságu tükrei háromszorosan adták issza képét, ezt a két szót mormogta. Horváth eltűnik Lovag' Lepkowski Román kilépett az élénk-vörösre lakkozott autóból. Mielőtt ahhoz a panzióhoz ért, amelyben Griebs doktor lakott leányával, még járni akart egyet. % Kétszer végig-rótta a Promenade de Anglais-t. Nem törődött a lágyan hul­lámzó, csillogó tengerrel. Az embereket is alig látta, a szép asszonyok, a fehér paloták, az óriás pálmadiszletek min­dennaposokká váltak szemében. Hogy a Place Massena még zsibongott és hogy az élet, az egész világ fényűzése és gaz­dasága itt tündökölt, mindez nem érde­kelte. Mert lovag Lepkowski Román csak azért jött a Riviérára, hogy pénzt nyerjen, pénzt, csillogó aranyakat, ame­lyekkel a körülötte ragyogó pompát megvehesse, ha akarja. amikor bezárták a termet, szokásához híven átvándorolt a Salles Privees-ba, amelyek négyig vannak nyitva. Ott bak­kozni kezdett, lelkiismeretlenül. szenve­délyesen, vadul. Hazafelé a zsebei töm­ve voltak. Csak most jutott eszébe, hogy éjfélkor a bárót értesítenie kellett volna. Kábultságában elfelejtette. Másnap a Carltonba vitette magát. Meglepetés várt rá: Horváth kora reg­gel elutazott. Senki sem tudta. hova. Lepkowski érdeklődött itt is. ott is. De senki sem tudott többet, mint ö. És egész természetes is volt. Montecarlo­­ban nem nagypn ismerik az idegeneket, életükről csak annyit tudnak, amennyit költekezésük elárul és többet nem is tö­rődnek velük. Lepkowski ismét autója előtt állott. — Menjünk! — szólt a soffőrhöz és mialatt beszállott, megadta a címet. A legutóbbi napokban is szerencsével játszott. A panzió messze kinn volt. a lármás Avenue de la Cictoire közelében. Az ezer frankból, amit Horváth rábí­zott, előbb tízezrek, majd százezrek let­tek. Maga sem tudta már hogyan, de igy történt. Csak nehezen tudta Lepkowski meg­állapítani, hogy kettőig rulettet és trenteet quarante-t játszott. Kettőkor, A lengyel gondolkozott, mielőtt meg­nyomta a csengőt. Nem fért a fejébe, hogy a bárónak ilyen szegényes isme­retségei vannak. Bár ő maga is ismerte futólag Griebs doktort és Wydow mér­nököt. Apa és leánya otthon voltak. Folytatása a Bácsmegyei Napló-ban A Bácsmegyei Napló kapható minden ujságárusitó helyen. Előfizetési ára negyedévre 135 D. Előfizetések a kiadóhivatalba Suboticára küldendők. ALi félévre, előfizet , résztvesz az októberben tartandó sorsolásban, amikor egy uj autó vagy traktor kerül kisorsolásra előfizetőink közt.

Next

/
Thumbnails
Contents