Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-19 / 191. szám
Horváth és Mirjam Miriam keskeny válla megrándult. — Apa oly boldog itt... — Én megértem ezt. — mondta Wydow — mert itt minden Összefügg munkájával. Ami az egyszerű természetbarátot lelkesíti, az őt eksztázisba hozza. Értem én jól! Koccintott jövendőbeli apósával. Néhány pillanatra elhallgatott a lárma és a zene. — Mily jól esik a csönd. — mondta Mirjam. Pár perc múlva megszólalt: — Ott jön a báró. Horváth bocsánatot kért késéséért: — Már féltem, hogy nem találom ónokét. Nagyon sajnáltam volna, mert a napokban utazom. Talán holnap, vagy holnapután. Wydow körülményesen érdeklődött. Biztosan a tavaszi munkák miatt, mondotta, ■ mert tudomása szerint odalenn Magyarországban már március elején hozzálátnak. — Most jugoszlávok vagyunk, — magyarázta Horváth — ami pedig a munkát illeti — szólt széles gesztussal — az még ráér! Nem, mérnök ur. családi ügyek miatt kell hazamennem. — Tehát, már holnap talán... — és a lány kissé elpirult. Horváth erőltetve nevetett. — Kibírják nélkülem! Ilyen vendégekre, mint én, nem sok szükség van Montecarloban. — Nyert? — kérdezte Griebs doktor. — Mindent összevéve se nem nyertem, se nem vesztettem. De a kaszinónak pénzes palik kellenek. Szerencsére itt nincs is hiány ilyenekben. A jazzband újra rákezdtc. A sűrűn körülült asztalok között mintha elektromos szikrák pattogtak volna. A terem mindjobban megtelt. A hölgyek izegtek-mozogtak. cigarettáztak, vagy szaimaszáion szörpöltek valami frissítőt. — Ja a Riviéra! Griebs doktor Wydowhoz hajolt és tovább szőtte az előbbi társalgást. — Vájjon tetszik-e majd megint Bécs, kérdezem magamtól minduntalan. Igaz, ott van a pálmaház Schönbrunnban, a botanikus-kert, meg a saját . virágaim, aztán ott van a gyönyörű nagy Wienerwald! De mégis, ha arra gondolok, nem mondhatnám, Wydow... Szavai elvesztek a hangszerek lármájában. Mirjam lassan félreforditotta vörösbarna fejét. Tekintetét pillanatokig Horváth szemébe fúrta. Bőre megint fehér voltos átlátszó. — Báró, magának nem szabad cl-; utazni! Röviden mondta, halkan, de mégis élesen. A hátrasimitott, hollóiekete hajú férii hallgatott és csak a száját húzta le. — Mit jelent az, Mirjam, nem szabad? Vigyázva és lassan tette hozzá. — Ez a barátság, Mirjam? A lány szembenézett vele: — Ha akarja, elkiáltom itt a teremben ... Horváth jobb kezével tiltakozó mozdulatot tett: — Isten ments! Türelmetlenül vonogatta Mirjam a vállát: — Barátság ... szép szó. de szegényes, vértelen. Hirtelen hátat fordított s résztvett apja és a mérnök beszélgetésében. — Borostyánt nem akarok, a borostyánnak temetöszaga vau... Az első szóval, amit diskurzusukból kiragadott, bekapcsolódott társalgásukba. Wydow a keze után nyúlt. — Ahogy akarod, drágám! Felőlem... Az egész gyárat átépittetem. "ha kívánod. És szélesen, kedélyesen nevetett. Horváth is mosolygott. De Mirjam már felé fordította arcát: — A felelete? — Muszáj! — Holnap? — Valószínűleg. Vagy ... most már egész biztosan. Jobb így, magának természetesen. Egyébként... — Egyébként? — Vigyáznia kellett volna. Mirjám! Idejében figyelmeztetnie kellett volna, hiszen tudja, milyen gyúlékony anyagból vagyok. Nehezére esett ilyen léha modorban beszélni. De Mirjám nagy, bánatos szemei kitágultak. Ajka reszketett: — S aztán? — Hogy’ érti az aztán-1? — Ha elmegy messzire, valahova ... Horváth még halkabban beszélt: — Az embernek tudni kell akarni, gyerek, fogakat összeszoritani, csak az első -nap, csak az elején. A többi már megy magától. — Magánál talán ... — Ó én! Horváth merőn nézett egy pontra, állkapcsa gépiesen mozgott. Lassan a lányra emelte tekintetét. — Bocsánat, egy pillanatra... Felállt és odament a livrés fiúhoz, aki egy nevet kiáltva járt asztaltól-asztalhoz. A kaszinó szolgája volt. — Báró Horváthot keresi? — Nem, — felelte a fiú, — mister Whistlert. — Pardon, — és Horváth ismét Mirjám mellé ült. Öntudatlanul szétmorzsolt egy kenyérdarabkát. — Még egy hirt várok tudniillik ... A lány nem mozdult. Wydow tizenöt percig beszélt egyfolytában. Mesélt a nagyszerűnek ígérkező lipcsei vásár előkészítéséről, — általában minden attól függ. hogy a külföld miként viselkedik, mindenesetre remélhető. hogy a német piac odakünn is versenyképes lesz. Griebs doktor lelkesedett: — Nem is tudom magamnak másként elképzelni. Magának az ördögnek kellene közbelépni, hogy ez a Németország talpra ne állhasson. Wydow nagyszerű kifogásokkal felelt és elővette noteszát:. — Már most sok mindent ki lehet számítani, különösen a legutóbbi kereskedelmi mérleg adataival. Mirjám az egész idő alatt mozdulatlan maradt. Horváth óvatosan megkérdezte: — Nos? A lány mintha álomból ébredt volna. Hideg futott át testén: — Valamit akarok mondani magának, báró. — Tessék! — Természetesen azt teszi, amit akar, néni parancsol magának senki... és én... Hangja elakadt. Horváth ijedten nézett körül a teremben. De nem kellett figyelmeztetés. Mirjám hirtelen behunyta szemét. Fejét lassan hátrahajtotta, úgy, hogy' fehér nyaka kinyúlt és kék erei szívdobogásának ritmusában lüktettek. Vonásain elmélyedés látszott. Egész halkan suttogta: • — Tudom: ez a szerelem. A szerelem, amely csak egyetlenegyszer születik meg és soha többé föl nem támad. — Ostobaság ... Felső ajkát felhúzta a lány és'a fogai villogtak. —- Maga védekezhet, megszökhet, láthatatlanná váihatik örökre, a szerelem mindezzel nem törődik. Egy szer csak itt van és él. Horváth hirtelen felnevetett. Minden megfontolás nélkül másról kezdett beszélni, hogy hangjával Mirjám szavait elnyomja. Most. éppen most. meghallhatja valaki. Éppen csak ez hiányzott. — Lovag Lepkowskit kellett volna ma látnia! — mondotta — ismeri lovag Lepkowskit? Hogy’ hisz szisztémájában és hogy'’ bele van bolondulva. Igazán megfoghatatlan! És szerencséje van annak az embernek, egyenesen megdöbbentő szerencséje. Mirjam mosolygott és felnyitotta szemét. — Barátság, —■ suttogta — barátság. A szava lágyan zengett. — Ebben maradunk, Miriam! Gondolkozzék csak, a jövője már biztosítva van. Nem szabad rosszat elkövetnie, magának a legkevésbé szabad. Halkan tette hozzá: —; Még szavakkal sem szabad, Mirjám,, ez az ember nem érdemli meg. A lány nevetése eltorzult. — Téged akarlak, téged! Horváth meghökkent. — És ha elmenekülsz. — folytatta Mirjám — olyan erőt érzek magamban, hogy a holdról is lehozlak, még a holdról is... Lihegve, elfulladva beszélt. Mindketten elhallgattak. A másik kettő azonban élénken tovább beszélt. Horváth az órájára nézett. — Mindjárt tizenkettő. Közben folyton szemmel tartotta Mirjámot. — Úgy látom, téged hidegen hagy — így kell lenni... — De én ... — a lány hangja éles volt — az én lelkem, az én testem, én, én, én... Ujjai görcsösen szorították meg Horváth alsókarját. — Ha tényleg menekülsz, ha futsz előlem, vaianti borzasztó fog történni. Horváth felelete határozott volt: — Semmi sem fog történni: maga jólnevelt és okos. Két ember sorsa van a magáéval összekapcsolva. Mindig csak erre gondoljon, mindig, ma. holnap, holnapután, mindig! Ez az egyetlen kérésem magától és ez a legjobb, amit csak adhatok magának. Mirjám szemei tágra nyíltak. A következő pillanatban Horváth felkelt. — Sajnos, már mennem kell! Meghajolt és mindkét férfivel kezet fogott. — Szép napok voltak ezek itt Nizzában, — folytatta — kár, hogy már véget értek. . Köszönetét mondott Griebs doktornak az élvezetes órákért, amit társaságukban töltött és anélkül, hogy ránézett volna, megcsókolta Mirjám reszkető kezét. Odakint a kaszinótér olyan volt, mint két órával ezelőtt. Horváth a zajos élet özepette idegenül ment szállója felé. ígegyszer megnézte óráját. Tizenkettő már régen elmúlt. \ — Tehát semmi! Még a liftben is, amelynek' emberma;asságu tükrei háromszorosan adták issza képét, ezt a két szót mormogta. Horváth eltűnik Lovag' Lepkowski Román kilépett az élénk-vörösre lakkozott autóból. Mielőtt ahhoz a panzióhoz ért, amelyben Griebs doktor lakott leányával, még járni akart egyet. % Kétszer végig-rótta a Promenade de Anglais-t. Nem törődött a lágyan hullámzó, csillogó tengerrel. Az embereket is alig látta, a szép asszonyok, a fehér paloták, az óriás pálmadiszletek mindennaposokká váltak szemében. Hogy a Place Massena még zsibongott és hogy az élet, az egész világ fényűzése és gazdasága itt tündökölt, mindez nem érdekelte. Mert lovag Lepkowski Román csak azért jött a Riviérára, hogy pénzt nyerjen, pénzt, csillogó aranyakat, amelyekkel a körülötte ragyogó pompát megvehesse, ha akarja. amikor bezárták a termet, szokásához híven átvándorolt a Salles Privees-ba, amelyek négyig vannak nyitva. Ott bakkozni kezdett, lelkiismeretlenül. szenvedélyesen, vadul. Hazafelé a zsebei tömve voltak. Csak most jutott eszébe, hogy éjfélkor a bárót értesítenie kellett volna. Kábultságában elfelejtette. Másnap a Carltonba vitette magát. Meglepetés várt rá: Horváth kora reggel elutazott. Senki sem tudta. hova. Lepkowski érdeklődött itt is. ott is. De senki sem tudott többet, mint ö. És egész természetes is volt. Montecarloban nem nagypn ismerik az idegeneket, életükről csak annyit tudnak, amennyit költekezésük elárul és többet nem is törődnek velük. Lepkowski ismét autója előtt állott. — Menjünk! — szólt a soffőrhöz és mialatt beszállott, megadta a címet. A legutóbbi napokban is szerencsével játszott. A panzió messze kinn volt. a lármás Avenue de la Cictoire közelében. Az ezer frankból, amit Horváth rábízott, előbb tízezrek, majd százezrek lettek. Maga sem tudta már hogyan, de igy történt. Csak nehezen tudta Lepkowski megállapítani, hogy kettőig rulettet és trenteet quarante-t játszott. Kettőkor, A lengyel gondolkozott, mielőtt megnyomta a csengőt. Nem fért a fejébe, hogy a bárónak ilyen szegényes ismeretségei vannak. Bár ő maga is ismerte futólag Griebs doktort és Wydow mérnököt. Apa és leánya otthon voltak. Folytatása a Bácsmegyei Napló-ban A Bácsmegyei Napló kapható minden ujságárusitó helyen. Előfizetési ára negyedévre 135 D. Előfizetések a kiadóhivatalba Suboticára küldendők. ALi félévre, előfizet , résztvesz az októberben tartandó sorsolásban, amikor egy uj autó vagy traktor kerül kisorsolásra előfizetőink közt.
