Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-28 / 171. szám
BÁCSMEGYEI NAPLÖ 15. oldal 1Q25. junius 28. TERE-FERE 4 kidobott kritikus. Franciaországban kiebrudaltak egy kritikust a színházból s most ez az eset foglalkoztatja az újságírói és írói köröket. A kritikus: Páris egy legismertebb, legbecsiiltebb írója és bírálója André Beamier, a kitűnő regényíró, a Revue des Deux Mondes kritikusa, kit újabban az akadémiában jelöltek tagnak. Ez a kritikus köntörfalazás nélkül kimondotta azt, ami a begyében volt, alaposan ledorongolt egy daljátékot, melyet Páris egyik színházában játszottak. Erre az igazgató — se szó. se beszéd — egyszerűen nem küldött neki többé jegyet a főpróbára s mikor megjelent, az ajtónállóvai kiutasittatta. Az eset nagy felháborodást támasztott, parázs perpatvart keltett, mely még most sem ült le. A színházi kritikusok és irók zöme Beamier mellé állt, de nem egyértelműen. Akadnak olyanok, kik a színigazgató felfogása mellett törnek lándzsát. Utóbb ebben az ügyben körkérdést intéztek a különböző színigazgatókhoz, kik — természetesen — többnyire elitélik a birálót. Antoine, ki a szabadszinház, a forradalmi irodalom mellett küzdött éveken által, szintén ezek közé tartozik. így nyilatkozik: — A színház üzleti és magánvállalkozás s tulajdonosának jogában van, hogy azt hivja meg előadásokra és.azt zárja ki onnan, akit akar, E nyilatkozatra az egész sajtó fölzudult. Lehet-e, hogy ennyire elamerikaiasodjon az élet és a kritikustól csak tömjénezésí várjanak a színigazgató urak? Ha igy gondolkoznak, akkor szüntessenek meg minden kritikát, de ne várják a megjelent bírálóktól, hogy szintén a dicsérőgépek szerepét töltsék be. A Niagara-vizesés tündököl. A Niagara-vizesést az amerikaiak kivilágították. Minden áldott éjszaka ragyogó fényben csobognak alá a vízesés titáni hullámai. Ezt az óriási vállalkozást egy amerikai-kanadai részvénytársaság kapta, mely kötelezte magát a vizesés megvilágítására. Hogy r*it jelent ez, annak megértéséhez elegendő egy szám: egy és háromnegyedmillió villamos lámpa szükséges ehhez. Csakhogy ezt az áramot maga a vizesés szolgáltatja, a mozgásában lakozó elevenerők rabbá tették és munkára kányszeriteíték. Tizennyolc esztendővel ezelőtt, egy hónapon át, rakétákkal világították ki s akkor a kiváncsiak százezrei zarándokoltak oda. Azóta a kivilágítás tehnikája tökéletesedett. Most már azon töpreng a részvénytársaság, hogy sokszínű lámpák tarka sugarait vetíti a hullám-falra oly módon, hogy a vizesés éjszaka is látható legyen száz kilóméternyi távolságról, kedvező légköri viszonyok mellett. Ez a terv visszatetszést szilit, különösen a borcsempészek körében, kik ezen a tájon tevékenykednek, még pedig éjszaka. Mert, úgy vélik az amerikaiak, hogy szép lenne a Niagara szivárványfénye a sötét éjszakában, de a bor mégis jobb. * A felocsúdó Berlin. A német állami bank végre hivatalosan is visszavonta a billiós bankjegyeket s az egybilliós és ötvenmilüós ma már nem szerepel többé, a múzeumba kerül, a ritkaságok közé. Vége a német pénzbőségnek, mely a szükség ideje volt. Noha Németországban már mint vizözön előtti dologról beszélnek erről a korszakról, még senki se felejtette el teljesen. Még ma sem, mikor az egy márka csakugyan egy márka, mikor a nép már takarékba teszi pénzét. Egy méla visszaemlékezés most eszünkbe idézi, mi történt náluk évekkel ezelőtt. Részjegyeket vásároltak bizonyos mázsa szénre és otthon dideregtek a hidegtől, mert az egész városnegyedben nem lehetett találni egyetlen szem szenet. Nagyban vásároltak gabonát s három négy órát ácsorogtak a pékboltok előtt, hogy félkiló liszthez jussanak. Keserűen itták kávét, cukor liiján, de a banknál sok mázsa cukor állt rendelkezésükre, papíron. Nem volt világításuk az uccán és otthon, noha sok ezer kilóvatt áramot foglaltak le maguknak. A németek e hét sovány esztendőjében a legkalandosabb iparvállalkozások sikerültek: az Eisenacher nevű téglagyár egy alkalommal például tizenöt millió téglára bocsátott ki részvényeket. A kölcsönt hamarosan tuléhezték: nagyon rossz márkát fizettek be és részjegyeket kaptak sok millió jó -téglára. Miután a márka megállapodott, eladták részjegyeiket, jó pénzért, mások azonban követelték a téglákat és villát építettek maguknak. Ma már ily kalandos dolgok nem történnek Németországban: Berlinben az uccák és házak úgy vannak világítva, mint békében, a város tiszta, a lakosság jól öltözik, a vendégek asztaláról eltűntek a papir-abroszok és papir-kendők, cukrot annyit kaphat a vendég, amenynyit kíván s nem kell folytonosan szemmel tartania kabátját sem. Berlinben csak annyit lopnak, mint a világ bármely más fővárosában. Szóval énen eleget. * Hivatalnok arak. A régi, császári Ausztria meghalt, de a hivatalnoki szőrszálhasogatás úgy látszik, halhatatlan: még mindig körlevelek, fontoskodó rendeletik szállonganak a köztársasági Ausztriában. Velük szemben a jelen is tehetetlen. Az utolsó körlevél, melyről az osztrák sajtó is megernlékszik. a bécsi posta és táviró igazgatóságtól érkezett és a hivatalnokok elhízására vonatkozik. I — Amennyiben valamelyik posta és I táviró tiszt észrevenné, hogy köpcösöd- I ni kezd, haladéktalanul értesítse fölöttes j hatóságát, különben az Állam elhízását i nem veheti tekintetbe és csak azt az I egyenruhát szolgáltatja ki, mint annak* előtte. ’ Aki azonban elhizik, az nem mingyárt I vallja be magának, azt mondogatja, I hogy csak »átmeneti jelenség« az egész, > ennélfogva nem is jelenti be fölöttes halj lóságának. A rendelet különben is töké- i letten, mert nem intézkedik azokra vonatkozóan, kik a hiányos táplálkozás folytán gyorsan megsoványodnak. Más hivatalnok históriáról is beszél most Bécs. Az »udvari tanácsos« még mindig a legnagyobb ur. Egy udvari tanácsos —i ezt a históriát olvassuk — pár hónappal ezelőtt nyugdíjba ment. De mikor a napokban elhaladt egy minisztérium előtt, hol szolgák targoncákra rakták a kimustrált ügyiratokat, hogy elszállítsák. és befütseriek velük, az udvari tanácsos megkérte az egyik szolgát, adjon neki egy nyaláb aktát. Ezt hazavitte, otthon boldogaii leült íróasztalához és csomókba kötözte az aktákat, számfejtett, rovancsolt. mintha misem történt volna. Szenvedélyét elmesélte egyik, szintén nyugalmazott kartársának, ki annakelőtte fölöttesc volt. Ez megfogta kartársa egyik gombját, mint hajdan és fontoskodó, de kenetes arccal ezt jegyezte meg: — Nézze kérem, ha elintézte az aktákat, szíveskedjék átküldeni hozzám, hogy alá is Írjam. Lacién Guitryről. Luden Quitry, a francia színész, ki nemrég halt meg, még mindig foglalkoztatja a sajtót. Halála úgy szólván nagyobb visszhangot keltett, mint Sarah Bcrnhardé két évvel ezelőtt. Vannak irók, kik azt állítják, hogy Lucien Quitry »a mai kor s talán minden kor legnagyobb drámai színésze volt«. Magas termete, széles arca, bikanyaka az erő, tekintély benyomását keltette a színpadon s nem volt oly jelentéktelen szerepe, melynek egyénisége ne adót volna különös zamatot. Szerette a függetlenséget, ezért sohasem‘kötötte le magát az állami szinház-, hoz. Ezen kívül szerette a pénzt is. A Comedie Francaise lagtiagyobb fizetése nyolcvanezer frank. Ha Guitry beérte volna ezzel a szerény tiszteletdijjal, akkor nem lakhatott volna a legelőkelőbb városnegyedben, szőnyegekkel, mükincsekkel ékes lakásban. . Quitry egyik legnagyobb sikere az, hogy elsőül merte színpadra vinni azt a tipust, ki évekkel ezelőtt furcsa, vagy lehetetlen lett volna a színpadon, az öregedő szerelmest, a deresedö gavallért, ki még mindig csapja a szelet, hódit. ö azonban megtörte a jeget. Utóbb fiának egyik drámájában az öregedő Don Jüant játszotta nagy sikerrel. Úgyszólván a színpadon halt meg, a színjátszás áldozata, minthogy halála előtt két héttel még játszott, fiával és menyével együtt. Érgyulladás támadta meg, de kilábalt belőle, meg akarta lepni fiát, ép hozzá igyekezett, mikor szive felmondta a szolgálatot, mig nem meszsze tőle a Szajnán rakétákkal és kivilágítással zajos viziünnepélyt rendeztek. * Hét láma Londonban. Hét láma él most Londonban, hét keleti bölcs, sárgás ruhában, vörhenyes köpenyben, hegyes kalapban. Egyházszolga kiséri őket az uccán is, botján égő fáklyát tart attól kezdve, hogy a furcsa bizottság elhagyta a Palcor Choide monostort, mely az Everest hegy lankáin emelkedett. Azért ez a monostor nincs nagyon alacsonyan, körülbelül 5185 méter magasságban szeli a fellegeket. A lámák eddig 4200 méternél alább még nem merészkedtek s mikor leértek a sikföldre, valósággal megs.üketültek pár napra, amint a sikföldi ember fülzugást kap és megsüketül akkor, mikor magasabb légkörbe emelkedik. Télen indultak el, mert az indus síkságon és a Vörös tengeren a nyár elviselhetetlen s csak jövő novemberben mennek haza. Most pedig folyton tömjént égetnek maguk körül az istentelen .Londonban, hogy elűzzék a rossz szellemeket, a manókat, melyektől vemhes az európai levegő. Egyik ifjabb láma ünnepélyesen egy szenvizzsl teli csöbröt cepel magával. Serényi János : Óda a szépséges leányzóhoz Nem azt mondom el rólad, amit vársz és amit a véredbe lehel a sápadt tükör, amikor a borzongó est lámpafényzáporában a tested rózsaszínét issza énekelve s hozzáragadt hervadt-fehér mozdulatodat feszíti és emelgeti lassan a leikén. Nem is a szembejövök és szemedbe tekintök igéje lesz ez egyszer a szavam: a nézést*teritem és fodrozom eléd, , mellyel a hátad mögött vetkeztetnek vétkesre és megmutatom a mocskos zsinórt s a röl pántlikát, amit elsuhanó lépésedbe akasztanak. Aláássál a rejtett halk lángcsöppekért, melyek a jóság olaján benned is bizton égnek, örvendj, ha az est üvegburája alatt valaki mellett ülhetsz és ajkatokon sorra születnek az egyfehór mondatok, kik kezet fogva el mernek menni az égig tipegös mosott lábakkal és nevetősen, jóságosán és párban is-tisztán: fiú-lány. Örülj és szeresd a kezed ha titokban is ritkán kéri a magad-simogatás ételét s ritkán felejti öt a melled halmán a hirtelen rossz tetten ért, olvadó álom. Adj hálát, ha nem vallatod a rád veri arcot de ne hidd, hogy a szentség fogamzoitja vagy, ki a csillag termékenyítő nézésének hüs erejéből a liliomban született. O sok éreti bűn gőzölgött már a váltadról az életnek áldozó aranyfüstben, és sok a hínár, mely léptedbe gyökerez és sok a vért sugárzó bojtorján is, mely a tested tőzeges fehér talajából hajtott. Legdélcegebb magaslaton: a szépség tornyán kereszt vagy s az arkangyal égő pallosa s mégis hozzád magasodnak föl a legtörpébb vágyak; sima vagy mint a márvány, s az alattomos mohóság a legkönnyebben rajtad korcsolyázik, gyűr étien fehérséged tündöklő lapja, ingeri a kezet, hogy fekete vonásokat írjon rád, vagy torz nevet és próbarajzot. Es minél szentebb ütem hordja a járásodat, annál könnyebben bogozza ki a vágy mindazt, amit selymes titokként rejtegetsz. Beléd döf minden gyáva és fonnyadt ecset, hogy véresre színezze veled az éjszakákat, s a tőled türemlo lágy habok muzsikáján, mely édes és fehér mint egy zengő vasárnap szennyes megbámult alakok mosakodnak. Roncs kalózhajók vitorlája minden bánat minden rád dobott árnyék és védelem és karja közé képzel a hátad, mögött mindaz, akinek elédhozott szemében bus szentséggé szobrosodott az áhitat. Es hidd el: mig otthon tisztán szenderegsz vagy ép a fohász lépcsőin térdelteted magad: másutt élsz és vonaglasz ezer képben, ezer parázna gerjedésre beállítva, ezer olcsó, égni nem tudó asszony ágyán és napközben ezer darabra szétszedett tested minden porcikája mással és mással vétkezik.
