Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-10 / 125. szám
BACSMEGYE1 NAPLÓ Vó. oldal 1925 május 10, __________ A feltámadt halott Szubotica külvárosi nőnének a minap olyan szenzációja volt. amely mellett a tömések érdeklődésében ] eltörpülnek a politikai, társadalmi.; művészeti és gazdasási élet lesion-j tosabb eseményei is. A csodák rni.sz-j likas utjain elindult a hir. hotry a Ba-1 jai-úti temető egyik sírjából sejíólj'-j kiáltások hallatszanak. Exalíált lányok és itnádsásos asszonyok a megszállottság szuszcsztiv ereiével adták s,z:'üró!-szlira. liogv egy halott. akit virágvásárnak temettek el. feléledt és iajveszékeive könyörög a fold alól. hogy szabadítsák ki koporsójából. Egyre többen akadtak. akik a sir mélyéből felriyögő hangokat a saját fülükkel hallották. Valóságos bucsuiárás hullámzott ki a temetőbe és ezernyi ember követelte izgatottan, hogy a feltámadt halottat emeljék ki sírjából. A hatóság elé juttatott kérésnek eleinte i nem volt foganatja, mire a halott, asszony férje az önkívület lázától, gyötört tömeg unszolására maga io-j gott hozzá az exhumáláshoz. A si-j kertélen kísérletezés után másnap a; tisztifőorvos mégis megadta az engedélyt a koporsó kiásására, hogy! a fellázadt hiszékenységet a kétség-' télén bizonyíték fegyverével szerelje le. A csoda egyszeriben szét-; foszlott: a feltámadottnak hitt halott ! penetráns hullaszagával iózanitoltaj ki a sokaságot abból az ábrándból,* hogy az elhunyt fiatalasszonyba! visszaköltözött az, élet. A népképzelet gubájából sze-! münkláttára kiröpoent Pillangót; nyomban leütötte a rideg ellenőrzés; lepkefogója. A középkorban olyan dúsan virágzott legendaköltészetnek < nem kedvez a huszadik szazad tudományos nagykorúsága. De vaj.ion a: kultúra legmagasabb foka. a tudás! legtökéletesebb felkészülné se meg: tudiu-c bénítani- azt a titokzatos erőt1. | amely a végleges clém észés gondo ] latától iszonyodó emberi lélekbe a | feltámadás reményét sugallja? A? nagy kérdéssel szemben, amelynek megoldásáról már eleve lemond a tudomány, anakronizmussá vált-® a középkori theológiai gondolkozásnak! az az aiapelve, hogy credo. Quia incredibile — hiszem, mert hihetetlen. Ne legyünk túlságosan önkiitek felvilágosöd'öttságankban. N emcsak a repülőgép, a rádió és a beszélő film korszakában, hanem minden időkben résen állott az ész. hogy a képzelet alkotásait megvizsgálja és a valósághoz való viszonyukat kijelölje. A természetíölötrii hatalom korlátlanságába vetett hit segítette elő a monotheizmus első erkölcstanának kialakulását és adott később szárnyat a krisztianizmusrak. amely ezt az erkölcstant a nemzetközi szeretet szent forradalmában szülte újjá. De a vallások bölcsőjénél is ott virrasztóit a pragmatikus gondolkozás, a jelenségeket a kritika mérlegére tette és a bizonyítékok súlyaival mérte meg. Az emberi délekből-nem hiányozhatott a lehetőségeket íölbocsülő józan megítélés képessége abban az időben sem. amikor Mózes a Sinai hegyén átvette Isten kezéből a törvény táblákat vagy-amikor Joints lányát Krisztus föltámasztotta halottaiból. A realitásbkát nvomozó tudásvágy akkor Is pörbe szállt a vakon bízó hittel, de ha a teremtésnek, a földi élet értelmének, céliának, lövőjének problémájába ütközött, megadta magát a hitnek ■ akárcsak most. A sírjából feltámadó halott meséiének varázsős kelendősége, ami olyan frappáns a! megnyilatkozott a szuiboticai eset alkalmával, semmivel sem csodálatosabb a mai világban, mint évezredekkel ezelőtt. A kritikai ’érzék nem privilégiuma technikai csodák századának: Az úgynevezett történelemelötti idők mese termő légkörében korszakalkotó találmányok jöttek létre a tértvek megfigyelése és a tapaszta latok • értékesítése revén. Aki a gabonatermesztést feltalálta. nagyobb szolgálatot - tett az emberiségnek, mint Stephenson, Edison és Marconi é< 'az - emberi ész teljesttőképességétiek - is jelentősebb példáját adta. Az istenség fogalmának és a lélek halhatatlanságának naiv megérzékiiése nem volt akadálya annak, hogy a régi kőről: embere a természet titkait kifürkéssze és viszont azon a poutotu ahol a non nosswiws kezdődik. az elme lemiészcítudoniánvos kiképzettig gének 1 ékességé sem tudja kiirtani az ösztönös vonzódást a csodák iránt. A szuboíicai külváros jámbor népe, amely elzarándokolt a temetőbe, hogy a feltámadás hitét konkrétumban lássa igázolyá.- egy illúzióval szegényebb lett. A halottak nyugszanak, csak az élőknek nincs nyugták. mig bizonyosságot nem szereznek arról, amit a vallás-tanít és amit nem akarnak, nem tudnak tagadni a természeti törvények leeszabatosabb ismerete ellenére sem. Csak az élőknek nincs nyugtuk az idők végtelenségéig. bírt. HIA BA! IRTA: BAEDEKER — AZ EMLÉKEZÉSEK KÖNYVÉBŐL — 1 Szomorú szó. A rczignáció bánatos •végszava, amellyel'a csalódását vallja ; be s az illúzióját parentálja el az eni-1#: (rustre. | Mikor az én lelkes fiatal barátom, .Szántó Róbert, mintegy másfélesztendö I előtt egy alakítandó Irodalmi Társaság [eszméiét vetette föl, vele szemben nem I adtam kifejezést az aggodalmaimnak, s I nem hangoztattam , a . lehangoló szót: [hiába. Nem akartain a fiatalos kedvét, a ttavaszi bizakodását rontani, de inásoks kai bizony közöltem a bus vélemény cj met, "hogy nem less . belőle semmi, s Ihogy a minden becsülésre, méltó nemes I fáradozás hiábav aló. $ én csak gratulálj hatok a buzgó kezdeményezőnek, hogy ói kormány nem hagyta jóvá a tervezett j társaság alapszabályait. Mert ha jóvá- I hagyja őket, lett volna alapszabály, de í irodalmi társaság akkor se lett volna. : Irodalmi társaságot csak ott lehet csiinálni, ahol van számbavcliető irodalom j ci; elégendő közönség. — ahol egyik ü sincs, ott lehetetlen. Majd ha megizmoisotlik az irodalom és nagy olvasótáborára böviil a publikum, maid akkor . . . Szántó Róbert még fiatal, ő még megérheti. A kísérlete eszembe juttatta, hogy az övé nem- volt első ily féle próbálkozás. Mintegy ötödfél évtized előtt már fölmerült egy ily társaság szervezésének az óhaja, talán még nagyobb lelkesedéssel, de sokkal kevesebb komolysággal. A hetvenes évek végén pendítette me-g egy rajongó óptiiidsta: Cziglányi Béta, az itteni törvényszék jeles birája. Bár ő maga egyáltalában nem volt' iró, a lelkessége: póto iiiatta volna ezt a kis hiányosságot, -— dohát akkor még sokkal érezhetőbben, hiányzott az általa tervezett ^Irodalmi K6r«-höz a két legszükségesebb fényező: írók és publikum. Minden egyéb (t. I. alapszabály, sőt jó sok tag is) megvolt. Persze nem- juthatott el a formális megalakulásig : elpusztult a saját vérszegénységében, mielőtt áldások működését megkezdhette volna. Ha megemlékezek o régmúlt s nevetségbe fulladt tervezésről, inkább azćr^ teszem, hegy a, kóiniktpitút egy kis kedvrederités végett fölidézzem. Atni mégis komoly benne, az a tünet, hogy akkor is (mint az utóbbi kezdeményezésnél) olyan lelkes férfiú akarta nyélbeütni a magában egészséges tervet, aki nem volt idevalósi s csak nem sóikkal előbb került hozzánk. Szabadkai ember — akár iró, akár- dilettáns, akár irodalomkedvelő — tisztábban, lát az ily' dolgokban s elismerésrcméltó elfogulatlansággal és dicséretes objektivitással tudja, hegy milyenek vagyunk s hogy kár az ily ideális tervezéshez hozzáfogni. Tudja, hegy a fáradsága kárbavesznc, szóval és egy-szóval, hogy:, hiúba’. Akkoriban, mikor ,a- Czigiányi-iéie kir érlet »kisértett« (aminek még nyoma található vezércikkekben, entrefilet-kben és napi újdonságodban az akkori újságok hasábjain), alig volt ■ iró városban. Cziglányi jóhiszeműen vallotta magái annak, mert piece iustiftrafive-núk. : felmutatta a »Fővárosi Lapok« szer- Ikesztőjének, Vadnay Kárclynak, egy ingen udvarias levelét amelyben egy kéziratát visszaküldi, közlésre el nem fogadja, s tanácsolja, hogy azt valamelyik hölgydh atlapná! próbálja elhelyezni, amely «talán szívesen' kiadja«. Az ő határtalan optimizmusában, amelyhez hasonlót még nem látott a világ, ezt a levelet igen hízelgő Okmánynak, írói kinevezésnek, sőt irodalmi nemeslevélnek tekintette, s nagyon csodálkozott volna, ha e dokumentum olvasása után valaki kételkedik az írói mivoltában. De hát ezt nem tette, vagy' legalább ei nem árulta senki. Ez érthetetlen optimizmusnak az is igen érdekes megnyilatkozása volt, hogy mikor — gondolom —• 1870-ben pályázott az akadémiánál a legjobb szomoruj áték százaranyos Teleky-dijára, a... pályadijat közjegyzői okiratban (készült Lcovich Simon közjegyzőnél) már jóéiért». a«.ío4éségémek ajándékozta. Jürfsta létére .tudta, 'hogy házas társak közt csak ügy érvényesek az ajándékozások, lia a vonatkozó szerződés ilyen okiratba-, foglaltatik, s ő' korrekt, teljesen, korrekt .akart lenni. A dijat természetesen nem ö, hanem Csiky' Gergely nyerte el, akit Fáik Miksa akkoriban nevezett el elmésen Gcwohnhcitsgcwinncr-nek, mert, néhány esztendő óta az összes akadémiai aranyakat ő zsebelte be, a szegény Cziglányinak mitse hagyva. A ió ember, ez égbekiáltó Igazságtalanság s :az akadémiai klikk szemérmetlen garázdálkodása fölötti bánatában azzal vigasztalódott, hogy minden ismerős családnál,, ahová bejáratos volt,, vacsora előtt vagy ! után fölolvasta a kitűnő, de mellőzött darabot, s mindenütt fölvetette a kérdést: Megérdemelte-e e verses színmű a Beöthy Zsolt lesújtó kritikáját, amely szerint Patrick (ez veit a skóttárgy-u tragédia cinie) eszméje és meséje Skócia ködében vész el«? Mennyivel objektivebb s mennyivel kevésbé volt irigy az így fölállított irodalmi are-opág, mint az akadémia drámabiráló bizottsága (előadója: a főirigy Beöthy!), s mennyivel hozzáértőbb! Akik az ily vacsorákon resztvettek, nemcsak a vacsorát dicsérték, hanem a darabot is, amelyet egyébaránt igen kényelmes volt végighallgatni, mert a szerző annyira belelelkesedett a müve előadásába s a maga igazán figyelemre méltó szavallatába. hogy észre se vette, ha a hallgatói halkan dískurálíak vagy hangosan (t. i. horkolva) elbóbiskoltak. S a naiv szerzőnek sose támadt az a kitűnő Írókat rendesen nyugtalanító aggodalma, vájjon a publikuma akkor is ily elismerő módon nyilatkozik-e a darabról, ha u szerzője, nincs jelen? Ilyen naiv , szerzők ma. nincsenek. Megtörtént vele, hogy egy úri háznál — ahol én is hivatalos voltam — Ily alkalommal, mikor a boldog szerző hozzá akart fogni a müve főlotvasásúhc-z, ijedten vette észre, hogy azt ott•hon felejtette.. Alig tudtuk palástolni az örömünket. — a darabot mát annyiszor 'hallottuk! A szerző, gondoltuk, szerencsére messze lakik, a 4—5 íiakker. (ennyi volt akkor) állomáshelye is jó távol, igy hát háborítatlanul '.fogunje vacsorázni. skót. tragikum nélkül . . . De a Cziglányi ijedtsége épol.v gyorsai) -múlt cl, mint a mi örömünk. Igy szólt: — Sebaj. Elmondom könyv nélkül. Csakugyan betéve tudta, s elfúlta az egészet az első betűtől az utolsóig, s még azt se hagyta el a íötvouások Végén. hogy:.a függöny legördül. Az em! éke zó tehetsége mindenesetre sokkal különb veit, mint a drámaírói képessége, : ha másért nem, ezért a braVsirjért megérdemelte volna, ha nem is a Teteky-aranyakat, de a vigaszvérsepy diját. Fájdalom, ilyen díj az akadémiánál nincs. Azt Pedig, hegy a hosszú Színdarabot betüről-betüre bevágta, azzal okolta meg, hogy csak három kézirat’ példánya van belőle, s iey' biztosítania kell a mü fennmaradását arra. az- eshetőségre, ha azok tűzvész -vagy egyéb bál- • eset áldozataivá lennének. Akkor még — a kultúra eme kezdetein — nem honosodott meg itt a safe deposit, megnyugtató intézménye, máskülönben oda-, mentette volna élete nagy müvét a halhatatlanság számára a Patrick‘szerzője. Érthető hegy az ily bizakodása és mentalitású ember lehetségesnek, valószínűnek. sőt biztosnak tartotta, hogy Szabadkán rés érzett hiányt.fos pótol-' ni s ui kulíurkorszakot fog inuuguráitti, egy Irodalmi Kör«, s hogy annak' meg- • alakítása: gyermekjáték. Nos hál. gyermekjáték volt annyiban, begy gyerekes játék volt, amelyet az indítványozón s ittég néhány naiv pasason kívül senki se vett komolyan. ■ Arra például hogy működő tagok is kellenek az ily egyesületbe, ,s főleg olyanok, akik valami okosat, produkálhatnak. nem gondolt Czifeiányi. Ránézve a főddog s a legnemesebb cél az volt. hegy elnöke legyen • kür«-nek, •'s- hogy legyeit egy •testűid. amelyben kedvére olvashat föl. Mellesleg szóivá nagyszerű fölolvasó volt; s ha kitűnő műveket olvasott volna töl,. s nem a .magáéit, nagy szolgálatokat tehetett volna a kultúrának, de ő —- szerénységből-e vagy elfogultságból, nem tudom — mindig a maga írásaival mulattatta a barátait, amit sokan balul magyaráztak s igy sóhajtottak föl: szép kis barátság! A kör tiszteletbeli elnökeid Hiadort (Jámbor Pált) kérte föl.^a teljes visszavon ultságbau élő veterán írót, aki a fölkérésre nem nyilatkozott, határozottan. Az* üres poéta néhány évtizeddel túl' volt már az irodalmi kor-alakítás szende korszakán, s irodalmi, érdeklődései a múltba, a negyvenes évek forrongó küzdései közé és az emigrációban töltött esztendők felé vonzották, s nem az ni idők ránézve érdektelen és érthetetlen eszmevilágához. Szokása szerint nem1 is szólt egyenesen a tárgyhoz, hanem, — mint rendesen — a költészet erejéről s a nyele- szent kincséről beszélt. De Cziglányinak elég volt, hogy Jámbor nem utasította erélyesen vissza a ki tűn te t és «-t. Az ő optimizmusa ezt beleegyezésre magyarázta s a Szabadba és Vidéke legközelebbi számába vezércikket irt, amely igy kezdődött: — Jelentjük: Szabadka és vidéke közönségének, hogy a Szabadkai Irodalmi Kör megalakult s már tiszteletbeli elnöke is van: Jámbor Pál (Hiador). Az, hogy «megalakult«, nem volt hazugság, csak cziglátiyiság. — ő t. i. mindent készen látott, ami még forrongott. Ö volt az az ember, aki, ha medvevadászatra készült volna, teljes jóhiszeműséggel adta volna el előre Háromnégy medvének a bőrét, • olyan biztosra vette .a zsákmányt.. ö csak objektíve mondott hát valótlant, amikor a kör megalakítását hirdette, szubjektiv.e igazat mondott. Az ö. számára a kör kész volt,, s ő már látta is magát az elnöki pulpituson, amint üdvözli a szép számmal egybegyült tagokat s a nagyszánl-T
