Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-31 / 146. szám
14. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. május 31 hiszen a bajnak, amely fölidézi, meg kellett azt előznie. Csak embernek az ebgondolata lehet büntetni akarni valakit azért, mert a bánatával késett A bánat mindig késik, mert megbánni azt, ami még nincs,, nem lehet, — hacsak ebek módjára nem gondolkozik az ember. A közmondást tehát igy lehetne kiigazítani: A bánat céltalan ebgondolat. Nagy szamárság, de legalább megértik azok is, akik nem tudják, hogy erről a problémáról mint vélekedik a kutyájuk. Záradékul — hogy elmondhassam egy kétségtelen igazságot hirdető közmondással: mindem jő, ha ló a vége — itt jön végre egy közmondás, amelyet okosnak lehet elfogadni. így szól: Ahány ház, annyi szokás. Itt megszűnik minden kritika. Valóban, alig van olyan ház, amelyben szakasztott ugyanaz a szokás uralkodna, mint bármelyik másikban. Sőt bátran szabad azt is megállapítani, hogy több a szokás mint a ház, s hogy majdnem minden házban több szokás van. Nem gondolok itt olyan felhőkarcolókra és egyéb bérkaszárnyákra, amelyekben több ember lakik, mint egynémely faluién. Igen természetes, hogy ennyi sok lakónak egymástól épp oly különböző sok szokása van, mintha különböző országokban élnének. Én csak egészen kis házakra és lakásokra gondolok, s tuligazat adok az idézett közmondásnak, amidőn konstatálom, hogy amint egy • ilyen házat többen laknak, már több szokást is találunk benne. Kevesebben már nem igen lakhatnak egy házban, mint ketten, például férj és feleség, s ez már két különböző egyéni szokást jelent Ezt a közmondást tehát kivételesen elfogadhatjuk okosnak s a szöget a fején találónak, és én eléggé sajnálom. hogy ama 4219 közmondás közt, amelyeket ismerek, s amelyekből a jó Saticha Panza ezernél többet tud idézni, csak ezt az egyet találtam, amelynek van értelme. A többinek sefüie sefarka, s. azért hat úgy, mintha szinbölcsesség volna. A szerencséjük minden valószínűség szerint az, hogy régiek. Az idő az értelmetlenség jótékony patinájával vonta be s ezzel a tiszteletreméltósággal rztán úgy lépnek föl, mintha mindannyit maga Szókratész diktálta volna. Bizony, gyakran történik meg, hogy valaki tekintélyekre, Kantra, Deák Fercncre vagy Herbert Spencerre hivatkozik, s akkor jön egy jámbor Sancha Panza, s egy buta közmondással tönkresilányitja Kantnak, Deáknak vagy Spencernk azj argumentumait. Mert ha egy bolondság nagyon régi, altkor már böl'csesség. Török világ Újvidéken Újvidék és Pétervárad felszabadulása 1687-ben — A szerbek a XVL század vége felé telepedtek meg Újvidéken A XVI. század vége felé Magyarországon a kereszténység élet-halál harcot vívott a török uralom ellen és amikor szinte az egész országban véres csatározások folytak, Újvidéken, — mely igaz, hogy szabályszerűen bekebelezett török birtok volt, — abszolút csend volt, ami főleg azzal magyarázható, hogy Újvidéken csak alig néhány lakás volt. A szerbek, — akiknek a török uralom alatt szabad költözködés! joguk volt, — a XVI. század vége felé kezdtek Újvidékre szállingózni és letelepedni. A törökök a meghódított területeket pasalikokra osztották és ezeknek élén basák és beglerbégek álltak. A basáknak minden szandzsák élén bégek voltak alárendelve. \ szandzsákok viszont kerületekre: nahijékre voltak felosztva. A Duna-Tisza köze a budai pasalikhoz tartozott, amelynek szegedi szandzsákjába volt a Bácska beosztva. Pétervárad Varadin néven külön nahijét képezve a szerémi szandzsákhoz tartozott. Az újvidéki két nahijébe volt osztva. A bácsi nahijáhez tartozott Kamendin, Mrtvályos, Rivica, Szajlovo és Varadinci. A titelihez Baksics és Csenej. A bécsi udvari könyvtárban levő török defterekben érdekes adatok világítják meg a XVI. századbeli Újvidék népességi viszonyait. A bácsi nahijében 1554-beu Mrtvályos-puszta 3 házszámmal, Rivica 3, Szajlovo 3, Kis-Szireg vagy Kamendin —, Varadinci-puszta 5 házszámmal, a titeli nahijében Baksics-puszta 2, Csenej 4 házszámmal szerepel, vagyis 1554- ben Újvidék területén összesen 20 ház volt. Ugyanazon kimutatás szerint 1570- ben 46 házszám, 1590-ben pedig 105 házszám volt (ekkor már Kis-Szireg és Kamendin is 13 házszámmal szerepel.) Ezek az adatok hézagosak, mert a török defterekben csak a keresztény adófizetőket jegyezték fel. A törökök, — mint államfentartó elemek, — mentesek voltak az adófizetés alól. Mind ez a 105 keresztény család szerb volt és a törököknek adúiizetöi. A szétszórt pusztákat a lakosság egységesnek tekintette és Péterváradnak vagy Varadincinak nevezte. Később már csak Péterváradnak nevezték, noha a bácskai puszták 1748-ig megtartották önállóságukat és akkor lettek Újvidék határába bekebelezve. A keresztények ellen vivott harcokban kitűnt török vitézek közül többen itt kaptak hübérjutalmat. 1586—87-ben a szerémi liva ruznámcséiében Ziamet Mohamed és Ali bin fiüsszein agák kitüntetéskép a péterváradi nahijében kapták javadalmat. Pétervárad török előkelőségek székhelye lett, kik a sziklavárból csapkodtak le a nyomorban sínylődő gyérszánul bácskai népre. 1686 a török uralom alól való felszabadítás örvendetes dátuma volt. A törökök Pétervárad és Szeged közt Újvidéken át közlekedtek, ami nagyon megviselte Újvidéket, de mindennek dacára 1686. Újvidék történetében nevezetes stáció volt. A magyarok visszafoglalták Eszéket és ez a győzelem megkonditotta a törökök feje felett a halálharangot. Rohamos gyorsasággal követte a többi áldünai erősség: igy Pétervárad felszabadítása is és Pétervárad* a keresztény seregek főhadiszállása lett, 1694-ben a nagyvezér megkísérelte ostrommal bevenni Péterváradot, de sikertelenül. Belgrádból sereggel és hajóhaddal jött Pétervárad felé, de csúfos vereséget szenvedett. Az újvidéki szerbek a titeli hajdúkkal egyesülve Újvidékről' támadták őket. Ide csatlakoztak a Futak felől Savoyai Eugén vezetése alatt Jövő császári hadak. Előbb a császári gyalogság ment át a hídon és megvetette magát a sáncokban, a gyalogságot a lovasság követte az újvidéki parton csak újvidéki és titeli csapatok maradtak. A titeli naszádosok elfogták a török élelmiszerszállitó hajóit, mire a török seregek erős nélkülözéseknek voltak kitéve. Erős, elkeseredett harc után, amelynél a keresztény csapatok 15.000 embernyi veszteséget szenvedtek, sikerült a törököket Péterváradró! elűzni. 1686-ban épültek az újvidéki oldalon a hidsáncok, amelyeket csak most: 238 évvel utóbb bontottak le. A következő évek hadműveletei tnég erősebb próbára tették Péterváradot és környékét, de Savoyaä Eugen, a császári seregek főparancsnoka megerősítette, sáncokkal látta el Újvidéket és Péterváradot, felszereltette a világháborúig megmaradt hajóhidat. Savoyai Jenőnek Pétervárad volt a délvidéki hadjáratában a főtámaszponíja. Péterváradnak akkor Nekem, a Maki uradalom későbbi birtokosa volt a parancsnoka. Péterváradot Savoyai seregei megtartották, míg a törökök Titelnél átkeltek a Tiszán és Kovil felett a római sáncokban megállapodtak. Savoyai Eugen Szireg felől a római sáncokkal szemben vonult Péterváradra és a visszavonuló török csapatokat üldözte. Zeutánál megvívta legdicsőbb harcát: a hires zentai csatát. A szerencsés háborút a karlócai béke követte, amely alapját vetette meg egy speciális intézménynek, amelynek Újvidéken volt a főhelye és amelynek fejlődése döntő befolyással volt a jövendőbeli Újvidék sorsára: a katonai határőrvidéknek. mm Hölgyeknek nélkülözhetetlen. Káosz az irodalomban A Nyugat legutóbbi számában két cikk jelent meg, amely a mának irodalmával foglalkozik. Az egyikben Babies Mihály beszél a Vörös.. ty Akadémiáról. Meggyőzően mutat rá annak szükségességére és súlyos érvei között szerepel az is, hogy a Vörösmarty Akadémiának rendet, tekintélyt és egységet kellene teremteni a mai kaotikus irodalmi életben. A másik cikk a novellista Nagy Lajos keserű cikke (»Szabad-e, lehet-e ma Írni a magyar Írónak?--), amelyben a magyarországi hivatalos és nem hivatalos cenzúra íacsargátós hatalmát mutatja be, mely a tiszta niiivészieílenség csonkitó szerszámaival önkénycskedik. Számos példával igazolja, hogy az irodalmi szabadság guzsba-kötése elfojt minden feltörő tehetséget, minden bátor, nagyszerű kibontakozást. A két cikk célja, hangja, eszmemenete, mondanivalója teljesen különböző s talán az egyedüli közös pont annak megállapítása, hogy a mai irodalmi viszonyok kaotikusak és tarthatatlanok. Ennek az irodalmi káoszunk megállapítása, fájlalása teljesen nemzetközi. Alig van Európában irodalmi vagy kritikai szemle, amelyben néhány cikk ne lenne az irodalom válságáról. Egy nemrég megjelent német antológiában (Heinrich Eduard Jakob: Verse der Lebenden) már nevük is van a ma költőinek: Die Chaotiker. Az antológia összeállítója szerint Hoimannsthal, Qeofge és Riike voltak a német lira utolsó nagy alakjai, azóta csak kaotikusak vannak, akik között komoly tehetségek akadnak, de akik tétovák, öntudatlanok . s nem világitó egyéniségek. Ugyanez a jelenség majdnem minden ország lírájában észre vehető. René Lalou nagyszerű könyvében (Histoirc de !a littérature írancaise contemporaine), amelyben az egész mai francia irodalmat felöleli, azt irja, hogy a francia lírának utolsó nagy és hatást gyakorló embere Baudelaire volt. Kevésbé csodálkozunk, ha az orosz lira, sivár zagyvaságairól olvasunk. A korán elhunyt Alexander Biok óta nem bugygyant fel tiszta, tündöklő tehetség a véres, ványadt, végtelen orosz földön. Az olaszok se tudnak a kemény Carducci óta világitó üstököst mutatni, az angol nyelvű lírában is Whitman az utolsó nagy ember, a modern magyar költészetben pedig még mindig Ady Endre fárosza világit Ez a sötét káosz elsősorban a lirára vonatkozik. A lira az élet, az események, a ma érzésvilágának tükre, a mának harcai, rángásai, bukdácsolásai, fájdalmas és tanácstalan gesztusai ebből a tükörből vetődnék vissza nyersén, frissen, zűrösen, iromba árnyékokkal. Néin volt még idő a feltisztulásra, a kiválasztásra s részben ezzel magyarázható, hogy a háborúk és forradalmak óta nem tűnt fel vezérlő világosság. Még kurta az idő, a lélek még nem dolgozta fel a nagy élményeket. Eduard Jakob ezt úgy fejezi ki, hogy »az átélések csirájának íappangási ideje« (die Inkubationszeit des Erlebniskeims) még nem ért véget. Még nem volt . ideje kicsirázni, annak a magnak, melyet a közeli tegnap vad, véres viharai szórtak a lelkékbe. Vagy talán nincs fogékony lélek? Meddő, fénytelen éjszaka következne? Valóra válnának Spengler durva, cinikus, germán jóslásai a napnyugati kultúráról? Ez annál valószínűtlenebb, mert a kultúrák hanyatlása nem esik össze az irodalmi hanyatlással. Biznunk és hinnünk kell, hogy jönnek még vezérek, lángelmék, Goethék és Petőfik, napok és üstökösök, melyek egyszer mégis csak világosságot teremtenek a káoszban. A káosz másik oka abban a nagy, belső változásban keresendő, ami magában a versben végbement. A ma lirája a zenéhez húzódott és már nem keres, sőt nem is akar közösséget az értelemmel. A mai vers titkos, ösztönös utakon jut az olvasó leikéig "es* nem a megértés, a logikai lépcsözetén. A parnaszista festőiességét és plaszticitását felváltja a mai vers zenei hatás-törekvése. (De la musiquo avant tutes les choses!) A költészet épannyira érzelmi, abszolút művészet szefetne lenni, mint a zenei hangok művészeié, amelynek már nincs köze, kapcsa az értelemmel, természettel, külvilággal. A naturalizmus utánzó, pontos önmegfigyelő művészete már nyűg és béklyója az érzelemnek. A ma lirája minden formát, minden kötöttséget elhajít, hogy elmeneküljön a természettől, a logikától, az értclmességtől, az értelmi kötelékektől. A vers ma már a mély, morajos, gombolygós és ködös érzelmeknek közvetlen, gáncstalan kivetítése» Hogy pedig az uj versnek még ninegenek világitó vezérei, ennek egyik oka mindenesetre magában a versben rejlik. Az uj közlési mód idegenszerü, esztétikai értékelése ma még bizonytalan, a tradíciók denevérei beiécsimpaszkodnak a zsenge szárnyakba. Nemcsak az »élménycsirá«-knak kell idő, a közlési mód eine mélységes, foradalmi változásának is megvan a maga Íappangási szaka: várnunk kei!, mig a csira felzsendül és gigászi magasságokba szökken. Ezek az okok sajátosak, jóformán egyedül a lirára vonatkoztak s remélhető, hogy elfakulnak.a holnap távlatában. A harmadik ok a legvigasztalanabb. Először mert általános, másodszor, mert sokkal hosszabb életű. Ez pedig: a nem irodalom. Addig, amíg tehetségtelenek vagy mesteremberek csinálják, nincs veszedelem, de mikor művészek szegődnek a megalkuvások szolgálatába, akkor fájdalmas káosz képződik üzlet ós irodalmi, hazug mestersége és igaz művészet között. A költő például, akiben forradalmi fuvalatok zenélnek, silány francia bohózatot nyújt be a színházhoz, amelyben lakájt módon alkalmazkodik közönséghez, színigazgatókhoz, szinész-sztarokhoz. Tetejébe jön a rendező, a színigazgató goromba cenzúrája. A darabban ugyan még itt-ott felcsillan a költő nemes művészete, de, mint nemesebb fém, mely rosszul keverődik az olcsó ötvözetben. A darab Ízléstelen torz. szomorú káosz. így születnek a félmunkák, a tucatportékák, melyben néha felfedezünk egy-két értékesebb alkatrészt. Nagy Lajos cikke számos példával illusztrálja, hogyan keverődik a tiszta művészet a gyáva cenzorok, a lelketlen üzletemberek üstjében az otromba müvészietlenséggel. Alig hiszem, hogy a Vörösmarty Akadémiák vagy az elkeseredett, unnyal és fájdalommal megirt megállapítások valamit is segítenének a káosz eloszlatásában. Valaminek össze kell omlania s valaminek fel kell épülnie — ebből a szempontból követnünk kell a dadaisták hitvallását. A »romlás fanatizmusa« teljesen jogosult a mának üzleti, kaotikus irodalmával szemben s ezért az uj akadémiáknak is csak akkor van igazán létjogosultságuk, ha nemcsak teremtő, de támadó presztízzsel próbálnak rendet teremteni a káoszban. Szenteleky Kornél.
