Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-31 / 146. szám

28 OLDAL x ÁRA 3 Poütaríaa plaéena! XXVI. évfolyam Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Telefon szám: Kiadóhivatal 8—58, .\ Szerkssztőség 5—10 Sziíbotica, VASARMÄP 1925 május 31. LKifizctési ár negyedévre 135 dinár 146. szám Igazság és babona Londoni jelentés alapján mai lapunkban hirt adtunk erről, hogy az angol mérnökök szövet­sége a gőzgéppel való utasszái­­litás százéves jubileumának meg­ünneplésére nagyszabású program összeállításán fáradozik. Az ün­nepségeken valamennyi civilizált állam képviselője jelen lesz. Az ünnepségek színhelye Stockton és Darlington lesz, az első vonat ugyanis e két város közötti utat tette meg először. Nem vállalkozunk aira, hogy most mérjük fe! a száz év előtti eseménynek —1■ ki látott akkor esemény a cirkuszi mutatvány­ban ? — közgazdasági jelentő­ségét s a világtörténelem fejlő­désére tett hatását. Vonat nélkül xnég mindig középkorban élnénk. Az a szikra, amelyik az első gép kürtőjéből fölszólít, jobban vilá­gította meg a fejlődés útját, mint addig az emberi tudomány -min­den fénye és világossága. Most csak arra akarunk emlé keztetni egy-két kirívó példával, hogy hogyan fogadták a kortár­sak az első vasútépítési terveket. Hogy a fuvarosok kasztja az egész világon tiltakozott e des­truktiv találmány alkalmazása el­len, mely exiszlenciójukat s e tisztes ipar jövőjét pusztulással fenyegette, azt a gyakori hivat kozás már bevitte a köztudatba De a müncheni orvosegylet is til­takozott a vasútépítés ellen. Szi­gorú szakszerűséggel, a legexak­­tab!) módszerrel kimutatták, hogy a vasúti síneket a pálya mindkét oldalán magas fallal kell körül­venni, mert a vonat sebessége mindenkit el fog szédíteni, aki ránéz, kimutatták, bizonyos be­tegségekre hajlamos emberek éle­tük kockáztatása nélkül különben sem ülhetnének a vonatra, egyéb­ként az egész találmány kivihe­tetlen, mert a vonatnak a leve­gővel való súrlódása a vonatot, ha éghető anyagból készül, meg fogja gyújtani, ha pedig éghetet­len anyagból állítják össze, iz­zóvá fogja tenni, úgy, hogy a benne tartózkodás így is, amúgy is, lehetetlen lesz. Mivé lett e találmány és mivé lettek azok a kifogások ? Ma csak csöndes derűt fakasztanak ezek ez aggodalmak, melyek pedig komoly tanulságok levonására is alkalmasak. Minden uj gondolat, minden uj követelés, minden uj ígéret elé a megszokottság s a megszokottsághoz fűződő érdekek még szakadékokat vonnak. Min­den uj hitnek a babonák dzsun­gelján keli kereszlültörni magát. A müncheni orvosegylet tiltako­zásának is tapsoltak a kortársak. Amíg az uj gondolat nem győze­delmeskedik, mindig a maradtság Szerkesztőség: Alekseadrova uL 4. (Uossia-i-’oaciére-palota) Kiadóhivatal: Sabotiea, Aleksar.chova ul.l. Lelbach-palota) sssjMsa babonájának lesz igaza. Az uj gondolatnak a babonóvai való viaskodásán keresztül vezet a történelmi fejlődés útja. A vasút diadalmasan és hódi­­tóan terjedt el s a legtávolabbi világrészeket hozzák testvéri kö­zelségbe az ölelő sínek, hová let­tek, akik haláltól, betegségtől és ájulástól féltették embertár­saikat. A vasút győzedelmeske­dett az elmaradottság felett, de hány gondolat, követelés, ígéret döngeti ma is hiába a megvaló­sulás kapuit s hány babonát, közhitet, közvéleményt fogadnak ma olyan tisztelettel és engedel­mességgel, mint amilyennel igaz­nak, sőt vitathatatlannak tartot­ták a kortársak a müncheni or­vosegyesület megbélyegző véle­­ményát. A vasút diadalmaskodott, mert minden tiltakozás ellenére lefektették a síneket s elindították ............. ....... A kormán? betérjeáztetie a költségvetési A kiadások is és a bevételek is 11.910.000,000 dinárra vannak előirányozva — A parlament folytatta a főíd­­miveshitdek feletti vitát — Radios Favle újra tárgyalt a miniszterelnökkel rajta a gőzgépeket, da hány gon­dolatnak, ígéretnek születését akadályozza meg végleg a sö­tétség. Az is babona, hogy a magyar nyelv ápolása, a magyar nyelvhez való ragaszkodás sértheti az ál­lam érdekét, az is babona, hogy n nemzeti egyenjogúsítás és u polgári egyenlőség megvalósítása gyöngíti az állem egységét. Csak babona láthat veszedelmet ma­gyar könyvben, magyar írásban, magyar előadásben. E jön még az az idő is, amikor a mai na­cionalista jelszavakat s a falusi irisbirák által gyakorolt nemzet­védelmet épen olyan csodálkozó kétkedéssel fogják olvasni, mint ahogy ir.a a müncheni orvosegy­­;et vasutak eilen tiltakozó hatá­rozatát fogadja az utazás hasznát, szépségét, boldogságát élvező emberiség. Beogradból jelentik : A politikai körök figyelme szombaton Pttsics miniszterelnöknek Radics Pavlevel folytatott tanácskozásai felé for­dult. A tanácskozások után a Radics-pártban az optimizmus szemmelláthatólag növekedett, bár, mint jól értesült körök állít­ják, érdemleges megegyezés még semmi tekintetben sem jött létre. A két pártvezér tárgyalása első­sorban a vitás Radics-párti man­dátumok igazolása kerül forgott, ezenkívül szóba kerültek a meg­egyezés általános irányelvei, va­lamint a horvátoknak a horvát­országi közigazgatási ténykedé­sekkel szemben felmerült pana­szai is. A helyzet egyébként továbbra is épen olyan Sisztázatian, mint eddig volt, különösen azonban a két kormányzó párinak egy­máshoz való viszonya látszik ren­dezetlennek. Pribicsevicsék ugyan sajtójuk utján azt a látszatot igye­keznek fentartani, hogy a nem­zeti blokk teljesen egységes, másrészt azonban rendkívül éles kampányt folytatnak a Radics­­párttal való megegyezés ellen ugyanakkor, amikor a radikális sajtó a horvátokkal való megbé­kélés mellett ír, ami nyilvánvaló jele annak, hogy Pribicsevicsék helyzete a kormányban nem a legszilárdabb. A független demo­kraták vasárnap az Orjuna bevo­násával nagy tüntetést fognak Beogrsdban rendezni, hogy ezzel a hangulatot a nacionalista blok­kal szemben megjavítsák. A tün­tetésre az ország különböző ré­szeiből az Orjunának számos egyenruhás csoportja már szom­baton megérkezett Beogradba. Szombaton délután a politikai élet teljesen csendes volt, mert a képviselők nagyrésze az ünne­pekre kerületébe utazott. Az ün­nepek alaU a szlcupstina sem tart ülést a bizottságok pedig már szombaton sem dolgoztak, a jövő hétre mindamellett nagyon érdé kés politikai eseményeket várnak Beogradban. A parlament ülése A parlament szombati ülésén folytatták a földmüveshiteiekrőí szóló törvényjavaslat tárgyalását, amely most már nyugodtabb me­derben haled, mint az első na­pokban. A vita egyébként csak nagyon lassan halad előre, mer egy ülésen alig jut sor kettőnél több szónokra, viszont már eddig is elég sok szónok iratkozott fel, úgy, hogy nem lehet előre látni, mikor fog a vita véget érni. Az ülést délelőtt tiz órakor nyitotta meg az elnök, aki napi­rend előtt bejelentette, hogy a pénzügyminiszter beterjesztette az 1925—26. évi költségvetési javasla­tot. A javaslathoz a pénzügymi­niszter a következő szövegű le­velet mellékelte : „Az alkotmány 78. és 113. sza­kasza, valamint Őfelsége a ki­rálytól 1925. évi május 26-án nyert felhatalmazás és a miniszterta­nács május 25-iki határozata alap­ján van szerencsém a parlament­­nak határozathozatalra beterjesz­teni az állami bevételedről és ki­adásokról szóló és az 1925—26. költségvetési évre szóié költség­­vetést a pénzügyi törvénnyel együtt. A költségvetésben o kiadá­sok végösszege 11.910,000.000 di­nár és ugyanennyi a bevételek vég­összege is.“ A további bejelentések során felolvasták Vesenjak és társai in­terpellációját a pénzügy, kereske­delemügy- és földművelésügyi miniszterekhez a termény és ól- 1 atki vitel ügyében. Bejelentette továbbá az elnök, hogy a bel­ügyminisztertől kapott értesítés szerint a belügyminiszter akkor fog felein! Zsanicsnak a horvátor­szági verosi és községi elöljáró­ságok feloszlatására vonatkozó kérdésére, ha a szükséges adato­kat beszerezte. Ezután áttértek e napirenden levő föídmüveshitelekíol szóló törvényjavaslat vitájára. Moskov­­ijevics föidmüvespárti képviselő két órás szakszerű beszédben bí­rálta a javaslatot és különösen olyan szempontból bírálta élesen, Ijogy a most fennálló nagy ki­terjedésű földmű vessze vet kezete­ket a javaslat ahelyett, hogy fel­karolná, elnyomja. Demetravics Juraj független de­mokrata vette ezután védelmébe a javaslatot, majd utána az elnök Aja novics muzulmán képviselőt hivta fel szólásra, aki azonban nem volt jelen. Az elnök egy órakor berekesztette ez ülést és a legközelebbi ülést kedd délelőtt űz órára tűzte ki. Rád les Pavle Pasicsriál Szombat délelőtt végre létrejött a régvárt találkozás Pasics mi­niszterelnök és Rudies Pav'e kö­zött. Pasics a miniszterelnökségen tíz órakor fogadta e horvát pa­rasztklub elnökét, akivel két tel­jes órán folytatott tárgyalásokat. A tanácskozás után Radios Pavle kijelentette, hogy a minisz­terelnökkel a vizsgálat alatt levő mandátumok igazolásáról és ál­talában a szerb-horvót megegye­zésről tárgyalt, a részletekről azonban a parasztvezér nem volt hajlandó nyilatkozni. Aláírták az igazságügymi­niszter elleni vádindiiványt Ä demokrataklub a délelőtt fo­lyamán ülést tartott, amelyen többek közt aláírták az ellenzék által Litkinics Edó igazságügymi­­niszler ellen elkészített vádiratot. A vád alá helyezési indítványt, amelyet az ellenzék legtöbb tagja aláirt, Pesics Dragutin már be is nyújtotta a parlament elnöksé* gének. A klub ülésén ezenkívül kije­löltek tagokat abba a bizottságba, amely a washingtoni interparla­mentáris unió ülésére utazó jugo­szláv delegáció részére dolgozza ki az instrukciókat. A bizottságba

Next

/
Thumbnails
Contents