Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-29 / 144. szám
4. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. május 28. Becskereken csak most kell befizetni a kivetett hadiadókat Nem alakult meg az adófelszélamUíi bízottéig Becskerekről jelentik: A vagyon-, jövedelem- és hadinyereség-adót kivető bizottság — mint ismeretes — Becskero ken bárom héttel ezelőtt befejezte működését. A bizottság négyezerötszáz adóalanyra rótt ki adót. Az adókivetés feldolgozásán a pénzügyigazgatóságban lázas munka folyik. A becskereki pénzügyigazgatóságon szerzett értesüléseink szerint a kivetések feldolgozását rövidé sen befejezik és a fövő héten megkezdik az adóértesitő kézbesítését. Az értesítő kézhezvételétől számitott két héten be lül be kell fizetni a megállapított adóösszeget még akkor is, ha az adózó felebbezássel él a kivetés ellen. Kétségtelen, hogy az adó behajtása sok megrázkódtatást fog okozni Becskerek gazdasági életében annál is inkább, mert a íelebbezések elintézése előreláthatólag hosszú hónapokig fog tartani. Az adófelszólamlási bizottság ki nevezésére ugyanis hónapokig nem kerül sor. Erre vonatkozólag a pénzügyigazgatóságon azt az információt kaptuk, hogy a felszólamiási bizottság már csak azért sem működhetnék rövid időn belül, mert a pénzügyigazgatóságnak nincs elég tisztviselője a tárgyalási anyag előkészítésére és a referensi hely betöltésére. Junius elején ugyanis megkezdik a vagyon-, jövedelmi- és hadinyereségadó kivetéseket a becskereki járásban, ahoi 16.000 tételt fog két bizottság párhuzamosan feldolgozni, ugyanakkor Becskereken Dútkivetés lesz azoknak a IlI-ik osztályú kereseti adókötelesek adójának megállapítására, akik a múlt évi kivetés óta költöztek Becskerekre, végül a negyedik bizottság forgalmi-adó megállapításával foglalkozik és ez a négyféle adókivetés annyira igénybeveszi a pénzügyigazgatóság redukált tisztviselői létszámát, hogy másra nem jut ember. A felszólamiási bizottság kinevezésének elhalasztását kétségtelenül nagy elégedetlenséggel fogják fogadni a becskereki adózópolgárok, mert ez nem jelent egyebet, mint hogy a befizetett pénzt még akkor is, ha a felszólamiási bizottság megváltoztatja az adókivetést, hónapokon keresztül kamatmentesen használja az állam. után kivetendő adó pótlólag történendő befizetéséhez, akkor megrendül áz egész noviszadi piac. A pénzügyminiszter megígérte a küldöttségnek, hogy meg fogja vizsgálni a küldöttségek panaszát és igazságot tesz. A noviszadi pénzügyigazgatásáé csütörtökön hozta meg ennek a nagy port felvert adóügynek egyik szereplőjével szemben első ítéletét, amely szerint az egyik textilnagykereskedőt, aki az 1923. évre 5.961.340 dinár forgalmat vallott be, mig a vizsgálat 30.583.317.21 dinár forgalmat állapított meg és aki ennek megfelelőig csak 59.613.40 dinár forgalmi adót fizetett, ami által a kincstárt 246.313 dinárral károsította meg, a következő bírságokkal sújtotta: 1. Mert nem vezetett forgalmi adókönyvet, 500 dinár pénzbírság. 2. Az eltitkolt forgalom után fizetendő adó húszszorosára: 4.924.260 dinárra. 3. Az illetékszabályzat 229. §. alapján 147.910 dinár Ítéleti dij és vizsgálati költség, vagyis összesen 5.072.670 dinár bírsággal sújtotta. A pénzügyigazgatóság ítélete ellen az egyenesadók beogradi vezérigazgatóságához lehet 15 napon belül felebbezni. A pénzügyigazgatóság most sorjában intézi el ezeket az ügyeket és ezen az alapon fogja a többi Ítéletet is meghozni. Meggyilkolta vetélytársát egy becskereki tiszlviselő Egy kereskedő-család tragédiája Becskerekről jelentik: Véres szerelmi dráma játszódott le Becskereken szerdán éjszaka. Jakabos László tisztviselő egyetlen szúrással megölte vetélytársát, Szopcsák Lajos kereskedőt. Jakabos és Szopcsák hosszabb idő óta udvaroltak Klotton Gizellának, a becskereki cukorgyár portása leányának. A leány apja Szopcsákka! rokonszenvezett, anyja pedig jakabost pártolta, maga a leány nem volt hajlandó választani és a két vetélytárson kívül még több fiatalember udvarlását is szívesen fogadta. Az udvarlók között mindig barátságos volt a viszony, különösen Szopcsák és Jakabos voltak jóbarátságban. Mindenhová együtt jártak és szerdán este is együtt keresték fel Klottonékat, akiknél kivülök egy Györkös nevű órássegéd is volt látogatóban. A társaság körülbelül tiz óráig ma radt együtt, amikor először Jakabos indult haza. Nemsokára Szopcsák és Györkös is elindultak egy darabig együtt mentek, majd elváltak és Szopcsák egyedül folytatta útját hazafelé. Az Écskai-ucca elején Jakabos lesben állott és amikor Szopcsák elhaladt előtte, lágyékon szúrta. Szopcsák összeesett, Jakabos pedig hazament és lefeküdt. Nem sokkal később a járókelők akadtak rá Szopcsák Lajos holttestére. A rendőri nyomozás azonnal megkezdődött és még az éjszaka megjelentek a detektívek Jakabos lakásán és a gyilkost bekísérték a rendőrségre, Jakabos László már az éjszaka folyamán beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy nem akarta Szopcsákot megölni, csak meg akarta fenyiteni, hogy ne legyen útjában többé a leánynál. Kihallgatása során tudta csak meg, hogy a szúrás halálos volt. Szopcsák Lajos holttestét csütörtökön délelőtt boncolták fel dr. Magyar Károly és dr. Jokovics Vladimir törvényszéki orvosok. Jakabos Lászlót pénteken kisérik át a becskereki ügyészség fogházába. A Szopcsák-családot az utóbbi időben üldözi a balsors, alig néhány héttel ezelőtt ugyanis Szopcsák Rudolfot — Szopcsák Lajos öccsét — lőtte agyon véletlenül Urzó Mátyás kereskedő és most a másik Szopcsák-fiu lett gyilkos-Iság áldozata. A szerencsétlen család iránt egész Becskereken őszinte részvét nyilvánul meg. példány a pénzügyigazgatósásnál marad, a másikon a pénzügyigazgatós ág igazolja az adó befizetését és visszáadj a a munkaadónak. Ezenkívül minden munkaadó köteles minden munkásáról külön adókönyvet is vezetni. Bármely munkás kérésére, aki az adókönyvet bemutatja és igazolja, hogy munkaadója a tőle levont adót befizette, a hatóság köteles illetékmentes adóbizonylatot kiadni. Minden munkaadó köteles a munkás felvétele előtt meggyőződni arról, hogy az előző munkahelyen a munkásadót befizették-e. Ha ez nem történt meg, úgy azt az uj munkaadó köteles a pénzügyigazgatóságnál bejelenteni, mert ellenkező esetben az uj munkaadó felelős az előző munkahelyen le nem vont és be nem fizetett adóért is. A végrehajtási utasítás végül kimondja, hogy az önkormányzati pótadókat a munkásoknál a két százalékos munkásadó negyed részében, tehát 0.5 százalékban állapítják meg. Ennek a pontnak az értelmezése a Vajdaságra nézve azonban homályos; mert itt tudvalévőén az önkormányzati testületek maguk állapítják meg a pótadót. Végül intézkedik a végrehajtási utasítás arról, hogy a pénzügyi hatóságok szigorúan ellenőrizzék S munkásadó befizetését dinár Kik kötelesek az uj munkásadót fizetni? Megjelent a tőrvény végrehajtási utasítása A munkaadók felelősek az alkalmazottak adójának befizetéséért pénzbírság hamis forgalmi adóvaHomásért Noviszad fizeti az ország forgalmi adójának egy huszadát A Bácsmegyd Napló néhány héttel ezelőtt beszámolt a noviszadi tartományi pénzügyigazgatóságnak arról ineglepetésszerü vizsgálatáról, amelyet — állítólag egy bizalmas feljelentésre növiszadi tekintélyes kereskedőknél folytatott le és amely alkalommal vizsgálatot vezető Bugarszky Tódor, pénzügyigazgatósági inspektor egyes kereskedők üzleti könyveiből nagymérvű adóeltitkolások nyomára jött. A vizsgálatot elsősorban a noviszadi textilkereskedőknél folytatták le és kizárólag a forgalmi adóvallomásokra terjedt kt. Amikor a pénzügyigazgatóság adórazziáját befejezte, nemcsak az érdekelt kereskedők, de a kereskedelmi szervezetek is nagyszabású akciót indítottak, amelynek során felpanaszolták a forgalmi adó súlyosságát, amit az a körülmény bizonyít legjobban, hogy a pénzügyi kormány által az egész országban elérhető legnagyobb forgalmi adóbevételnek előirányzott 200 millió dinárból egymaga Noviszad tizenegy millió dinárt fizet. Küldöttségek jelentek meg a pénzügyminiszternél, amelyek előadták, hogyha a pénzügyigazgatóság ragaszkodik a Vizsgálat során megállapított forgalom A noviszadi kerületi pénzügyigazgatóság most adta ki az uj két százalékos munkásadé behajtására vonatkozó végrehajtási utasítást, a mely csütörtökön érkezett meg a szuboticai pénzügyigazgatósághoz. Az 1925. év? április-junius hónapokra szóló költségvetési tizenkettedtörvény rendeli el tudvalevőleg a két százalékos 'munkásadó fizetését április elejétől kezdve, eddig azonban sem a munkások, sem pedig a munkaadók nem voltak tisztában azzal, hogy miképen hajtják be ezt az ' adót. Erre vonatkozólag intézhetik a most kiadott végrehajtási utasítás, amelynek közérdekű rendelkezései a következők: Minden testi műnké* aki magánszemélyeknél vagy vállalatoknál alkalmazva van, 1925. április 1-töl két százalék állami adót tartozik űzetni, amelyben minden állami adó és pótadó, kivéve a rokkantadét és a rendkívüli állami pótadót, bennfoglaltatik. Az április 1. előtti időre a kereseti adó levonása és befizetése az eddigi adótörvények szerint eszközlendő. A rokkantadéra nézve külön törvény intézkedik, a rendkívüli állami pótadó pedig az uj munkásadó harminc százaléka, vagyis a munkásadó és rendkívüli pótadó összesen 2.6 százalék. A munkásadót kötelesek fizetni: 1. a háztartási alkalmazottak (szobalány, szakáesnő, kocsis, stb.): 2. mezőgazdasági napszámosok; 3. ipari munkások; 4 . kereskedelmi alkalma,I zottak (segédek, tanoncok); 5. szállodai, kávéházi, vendéglői, valamint mindennemű szórakozóhely és mulató alkalmazottai; 6. ipari vállalatok munkásai; 7. gyári munkások; 8. építési és szállítási vállalatok alkalmazottai; 9. az önkormányzati testületeknél alkalmazott munkások. A munkásadót a munkás rendes keresete után kell fizetni, a különmunka utáni kereset nem esik megadóztatás alá. A természetbeni járulékok a helyi viszonyoknak metrfelelően átértékelendők és ugyancsak adó alá esnek. Olyan testi munkás, aki önállóan dolgozik (napszámos, favágó, cipőtisztító stb.) külön adóbevallást köteles beadni a kereseti1 adót megállapító bizottságnak, a mely e valomás alapján fogja kivetni a kétszázalékos adót. Az ilymódon megadóztatottak három havonkint kötelesek befizetni adójukat. Ez az adózási mód vonatkozik azokra a munkásokra is, akik olyan magánszemélyeknél és vállalatoknál vannak alkalmazva, amelyeknél nincs több két alkalmazottnál. Ezek a munkaadók is felelősek azonban munkásaik adójának befizetéséért. Olyan magánszemélyek és vállalatok, amelyeknél kettőnél több munkás van alkalmazva, a munkásoktól történt adó-levonásokról kettős jegyzéket tartoznak vezetni és a jegyzékeket aláírásukkal hitelesítve kötelesek havonta a pénzügyigazgatóságnál bemutatni. Az egyik Kihallgatják Beniccky Ödönt a Somogyi-gyilkosság’ ügyében A kormányzó feloldotta a volt magyar belügyminisztert a hivatali titoktartás alól Budapestről jelentik: Beniczky Ödön volt belügyminiszter, aki hónapokkal ezelőtt tanúkihallgatásra jelentkezett a Somogyi gyilkosság ügyében és a hivatali titoktartás alól való felmentásét kérte a kormányzótól, néhány napja visszatért külfö’di útjáról Magyarországra és az Az Újság csütörtöki számában a következő nyilatkozatot tette: — Az ellenzéki szövetség a hivatali titoktartás alól való felmentésem érdekében a miniszterelnökhöz február 12-én intézett felhívást. A miniszterelnök rövid, de beható kertelés után végül annyit mégis kijelentett, hogy a felmentésre vonatkozó „eljárást most már sürgősen és rövidesen lefolytatja“. Ennélfogva máris körülbelül tisztában voltam vele, hogy felmentésemre aligha fog kerülni a sor. Mégis, nehogy ürügye lehessen, már régebben februárius 22-re tervezett, menetjegy irodával, hajótársasággal megállapított utazásomat egy teljes hónappal elha'asztottam. Ebben a talán eléggé hoszsu időközben az ellenzéki szövetség állandó sürgetéseinek ellenére senki füle-botját nem mozdította. Elutazásom előtt, március 22-én gondoskodtam arról, hogy amennyiben felmentésem várakozás ellenére mégis megérkeznék és tanúkihallgatásra megidéznének, Írásba foglalt vallomásom Zboray Miklós barátom ügyvédi irodája utján az esetlegérdeklődő hatóságnak rendelkezésére álljon. Távollétem idején lakásomon idézés nem kopogtatott, pedig intézkedésem értelmében azt Zboray Miklós címére nyomban továbbították volna. Sejtelmem sem lehet persze arról, hogy a felmentésre vonatkozó akták, ha ilyenek egyáltalában valaha léteztek, a kormányzó ur irodájában avagy egyebütt rekedtek-e meg ? Ennélfogva Bethlen ur hő, csupán általam csilapitható „sürgős“ óhajának hibámon kivül mai napig eleget tenni nem tudtam. Annyit azonban kétségtelenül tudok, hogy a „rövides“ és „sürgős“ miniszterelnök jó volna nekem halálnak ! Ezzel a' nyilatkozattal sikerül Beniczky Ödönnek elérni, hogy sürgősen kitűzték tanúkihallgatását junius 6-ikára és közölték vele, hogy a kormányzó megadta a felmentést a hivatali titoktartás kötelezettsége alól.