Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-24 / 139. szám
# 1925. május 24. BÄCSMEGYE1 NAPLÓ 15, oldal. Akik visszajöttek, hogy visszamenjenek A pusztáid magyarság tragédiája három felvonásban (Prológus) Minek is irni már állandóan és véget nem érő lamentációk keretében a pusztuló vajdasági magyarság vérző arénájáról. az elherdált értékek üszkeiről és a jövő generáció halottas kamrájáról. Az irtózatos örvény meg nem pihenve sodorja a bácskai, bánáti és baranyai népet; minden szürke hétköznap taszít rajta egyet, minden rendelet, minden intézkedés, minden törvényalkalmazás sietteti a véget. A vajdasági magyarságon gyógyíthatatlan' kór rágódik, amit egy antiszociálisán végrehajtott agrárreform mérgesít el, aminek hatását az igazi élet problémái iránt érzéketlen, sokszor elfogult tisztviselők nem enyhítik, de fokozzák. Világgá kell tárni ezeket a panaszokat, a nyilvánosságnak talán lesz annyi eredménye, mint egy összeverbuvált depntációnak, egy vérszegény interpellációnak, vagy egy választási ígéretnek. (Incipiatur) A féktelen fazendaláz tulajdonképen 1924 tavaszán kezdett gyors ütemben j erőt venni a Vajdaságon. Délbácska, a tcpolai szinmagyar járás és Baranya lakossága akkor kezdte követni a tiszamenti magyarság valamivel előbb megkezdett útját. A nyomorúságban tengődő földmunkások egymásután adták el ingóságaikat, váltottak útlevelet, szomorú vicinálisok döcögtek ki a magyar falvakból a kivándorlási irodák égisze alatt. Harminc, ötven sőt százon felüli csoportokban indultak útnak, gyerekkel, foltozott batyuval, padlásokról előkotorászott régi katonaládákka! megterhelve. A kivándorlás Brazília felé indult meg elsősorban. A délamerikai ültetvényeken betegségek rohanták meg a klímához hozzáidomulni nem tudó vajdasági magyarokat és ott adták tudtukra, hogy hosszú ideig kell ingyen munkával ledolgozniok kiszállításuk költségeit. A fokozottabb nyomorba visszasüllyedt magyarság közben pusztult, elhagyottan hullt el az újvilág legsötétebb és legzordabb perifériáin. Szivében elsülyedt és végérvényesen eltemetett reménnyel hagyta el szülőfaluját, ősei sirját, a drága és ragyogó termőföldet. A kivándorlási irodák által beterjesztett statisztikai adatok szerint a Vajdaságban húszezerre rug a Déiamerikába kivándorolt magyarok száma. Hiába festették meg a lapok Brazília hátrányait, falra borsót hánytak azok, akik a valóságnak megfelelő sötét beállításban leplezték le a kivándorlás szédelgőit, Szarnék György kutaspusztai kisgazdára senki sem hallgatott, aki megírta, hogy 40,000 dinárját, sznrgrdmas munkával megszerzett egész vagyonát províziók nyelték el. útlevelet még sem kapott. Ennek a népnek nem volt támasza, segédkezet nem nyújtott neki senki. Hogy miért kellett kivándorniok, arra igen jellemző adataink vannak. Közülük néhány nagyon aktuálisat íöljegyzünk itt és átadjuk őket a közérdeklődésnek, szaporítására az utóbbi évek teljes és kimerítő kisebbségi életének. A nyolcvanhatezer holdas béliéi uradalom jelenlegi vezetői még a múlt év nyarán százötven magyar kisbérlőt dobtak ki a földjéről. Tudomásukra hozták, hogy az uradalom nem hajlandó többé a két-három holdas parcellákon meghagyni őket. A kisbérlők Osijek, Sombor, Hódság, Bezdán, Apatin és több város és község lakosságát látták el kerti veteményekkel. A kilakoltatottak elsőrangú kerti gazdaságot rendeztek be földjeiken, valamennyien magyar emberek, akik a bolgár kertészeket is felülmúló szakértelemmel termeltek. A bcljeí uradalom Indokolatlan eljárása annakidején kínos megütközést keltett annál is inkább, mert a bérlők hosszú évszázadok óta bérelték földjeiket Ez a ténykedése az uradalom vezetőségének nem az első hasonló Intézkedése volt, de nem is az utolsó. Az idén 1925- ben az eddig megtürtektől is megvonta a bélieteket s ezzel 250 főre emelkedett a kenyér nélkül maradt szorgalmas magyar munkás családok száma. Az egyszerű gondolkozása emberek természetesen Brazilja felé veszik útjukat, bár onnan a legkétségbeejtőbb hirek érkeznek. Ez az egyik. A másik az agrárreform végrehajtásának az a módja, ahogyan azt a Vajdaságban csinálják és amely a reformnak azt az alapgondolatát is meghamisítja, hogy a szegényembereken segitsen a földosztás. Ez az agrárreform becsületes, dolgos embereket tesz földönfutóvá s foszt meg munkájuk eredményétől. Már megirtuk a feketehegy! Tománovics birtok sorsát, amelyre mindig és következetes pontossággal a zsellérek rnunkadijainak kifizetése előtt tette rá kezét az agrárbizottság. Ezt 'a birtokot végre is az elrnült héten parcellázták. Jómódú emberek vették meg jó pénzért. Az ott foglalkoztatott munkások most mehetnek — Brazíliába. Baranyában és Szlavónia magyarlakta részein egy hét alatt nyolcezer hold príma termőföldet osztottak föl. Mondani sem kell, hogy magyarok nem kaptak belőle semmit. Nem csoda tehát, ha ennek a népnek utolsó mentségül a vándorbot maradt meg, ha kávéültetvényeken footbaloznak vele a kontinens öszszeverődött söpredékei, ha Mexikón keresztül tizenkilenc napig szállították leplombált vagonokban őket az északamerikai Kanadába, hogy ott valamelyik montreali irodában tizenöt-husz évre szóló uzsora bérszerződést írassanak alá velük. Sajnos erre a modern rabszolgakereskedésre is letagadhatatlan bizonyítékaink vannak. Ez történt a statisztikában fölemlített húszezer magyarral, akik fölvirágozva, dallal és muzsikával indultak' neki az uj hazának. Vig gyászindulóval, síró reménnyel,, húszezer magyarok elmentek, hogy— visszajöjjenek. (Peripetia) És sírva szállingóztak vissza a gyászos hírmondók, leégve, illúziók nélkül, keserű Ízzel a szájuk sarkában, ahol megfagyott a mosoly, elhalt a nóta és dermedtre merevedett a muzsika. Sírva jöttek vissza és könnyáztatta szemmel és riasztó hírekkel lelkes apostolai és propagálói lettek a délamerikai kivándorlás elleni agitációnak. Házról-házra jártak. Szenvedéseket zokogtak el. A rossz bánásmódot, a kibírhatatlan étkezést, a senyvesztő kiima könyörtelen gyilkolásait. Brazíliai pokolról, lelketlen ügynökökről, keserves utazásról, kolerás levegőről. Beszéltek arról, hogy kenyeret csak vasárnap kaptak és hogy kigyómarástól átlag háromszáz ember hal meg évente. Az SHS királyság brazíliai ügyvivőié hivatalosan megállapította, hogy Anastica nevű telepen egy kétszobás lakásban 127 ember lakik és hegy egy hónap alatt 30 ember halt meg tífuszban. A visszavándoroltak a propagandájukat lelkesen terjesztették Ismerőseik körében. Hónapokig kitartottak, de amikor látták, hogy itthon a régi mostohaságot találták. hogy dolgozni nem lehet, hogy nem támogatja őket senki, akkor hirtelen megmozdult a szeszélyes tömeg-lélek, egy érthető gesztussal frontot változtatott. (Matéria instituta. porra tractatur) És újra előkerült a muzsika. A vándormadarakká vedlett vajdasági magyarokat újra elűzte a földjük. Muzsikával masíroztak a társadalmi muzsiksorba az elmúlt napokban Szrbobrán község magyarjai. Glavan Jócó községi Írnok, aki tehát kinevezett közhivatalnok és egyik becskereki kivándorlási iroda megbízottja, összecsőditette a lakosságot, előadásokat tartott nekik a brazíliai jólétről és busás ügynökdijért sikerült a közhivatalnoknak május ayolcadikán ötven magyar családot liferálni. Glavan, mint községi Írnok és mint kivándorlási ügynök talán mégis összeférhetetlen hivatás, talán mégsem községi tisztviselő hatáskörébe tartozik, hogy a rábízott állampolgárokat Déiamerikába csábíthatja. Az elmúlt napokban a Kishegyeshez tartozó Kutaspusztáról is negyven család indult ki Brazíliába és nagyon sok család van már utrakészen. Szrbobranból tizen, Kutaspusztáróí tizennyolcán olyanok, akik már megjárták Braziliát, akik rosszhírét terjesztették hónapokon keresztül, akik visszajöttek, hogy visz■ ■ ■■■ ■■ szamenjenek. Mert legjobb kivándorlási ügynök az agrárreform. (Epilógus) Nekünk, akik harcok és elkeseredett küzdelmek után már nyiladozó örömmel szemléltük a visszatérőket, sürgős és súlyos problémát jelent a halálos vcsze, delemig fokozódó kivándorlási láz, ame|lyet egy egészen jelentéktelen intézkejdéssel meg lehetne szüntetni azoknak, í akik fontosnak tartják az állam polgárainak védelmét s akik az állam legjobb 11 értékét az emberanyagban látják. Mésterházy Ambras. ■■ ■ - -Az eleméri zendülés — A torontáli krónikákból — Ezt a történetet is a íöszolgabiró-tapintat skatulyájába lehet elraktározni. Ártatlanul kezdődött, nagyon kevés jóakarattal intézhették volna el, de aztán elmérgesedett, mint sok annyi más, amihez ügyetlen kézzel nyúltak. A hőse Dániel Ferenc központi főszolgabíró a múlt század végén, unokaöcscse Dániel Ernő egykori kereskedelemügyi miniszternek, aki jámboran, ártatlanul került ebbe a pozícióba, amint azt Mikszáth Kálmán is elnéző fölénynyel állapította meg róla. (Ezeket a Dánieleket meg kell különböztetni a régi Torontál másik dinasztiájától, > akik Dánielnek írták a nevüket és nem voltak örmény származatuak. Ebből való László alispán. Kanak, Egér, Fény a vidékük. A Dánielek Eleméren laktak, a hajdani Kiss Ernő aradi táborfnok birtokán és még élt Auguszta, az öreg nagyasszony, Kiss Ernő leánya, Dániel Ernő édesanyja.) Ezeknek az adatoknak ismeretében már nem lehet csodálkozni rajta, hogy Dániel Ferenc egész ifjan lett főbíró, átugorva sok érdemes, tanult, tapasztalt idősebb tisztviselőt, akik nem vasaltatták a nadrágjukat, nem hordtak karperecét, a karjukat is rendesen tapasztották a testükhöz, nem csináltak belőle görbült sültcsirke-szárnyat. (Amiből éppen csak a zúza hiányzik.) Az a zsenge felfogású huszárönkéntes-tipus maradt mindig, amelyik néhány külsőség, léhaság, boldog elképzelésében és gyakorlásában éli ki magát A hivatal nem bántotta nagyon, azt pompásan elvezette Tallies bácsi, aki viszont sose számíthatott önálló járásra. (Valahogyan ne értsék félre, mert járni csak a Tullics bácsi tudott. Én szolgabiraói járást értek.) Dániel Auguszta eleméri birtokát a becskereki Lőwy-cég bérelte, bizonyára kölcsönös megelégedésre. Azonban az uradalom nem élt a faluval a legjobb viszonyban s nem engedte meg, hogy a lakosok a földjén át közlekedjenek. Ez meglehetősen kellemetlen volt, mert a népek — egyaránt a szerb, meg a sváb elem — csak kerülőkkel juthatott a maga kis birtokára. Ha egyszer igy van, nem lehet ellene tenni. Káromkodások — befelé, méltatlankodások. Erről tárgyalnak a rogályokon, meg a nagykorcsmában, mikor a fiatalság a rezesbanda véget érni nem tudó tramtramjára járja a táncot, az öregek pedig pergetik a világ folyását egy pohár megáporodott sör mellett. Megjött azonban a reváns ideje. Aratáskor Becskerekről megindultak a gazdasági gépek, de csakhamar meg is álltak a falu határában. — Ti elzártátok a rövidebb utat, amelyen át a földjeinkre juthatunk, kerüljetek ti is. A gépeket ugyanis a községi legelőn kellett volna keresztülvonszolni. A Dániel-birtokhoz ez volt a rövidebb ut. Akkor elkezdődött a tipikus makacskodás, egyrészt ostoba emberek piegszokott bolondsága, hatalmaskodása, más oldalról a visszafizetés a megbánta ónkért. Szó se róla, a gépekkel nagyot kellett volna kerülni, de olyan természetes volt, hogy a falu most adja vissza a kölcsönkcnycret. — Majd intézkedünk! — kiabálta az egyik fél. — Állunk elébe! — felelte a másik. Ugyan mi másért főszolgabíró a területen a család csemetéje, mint hogy közbelépjen! Mert hozzá szaladtak első sorban. Dániel Ferenc ur akkor csendőröket vezényeltetek ki. — A gépeket át kell vinni a községi legelőn! — Kell? Hát meglátjuk! Pillanatok alatt, összebeszélés nélkül, ott állt a határban a két falu népe. Nem , is puszta kézzel, hanem ásóval, kaszáival, baltával. De ez csak azért történt, Uiogy náluk is legyen valami fegyver. ' A négy csendőr puskával, karddal volt ellátva. Kettesével ültek a kocsijukon, azaz inkább álltak. — Indítsák a gépeket! — vezényelte az őrmester. Az ökrök meg se mozdulhattak, nekiböszült elemériek állták el az útjukat. A csendőr mindig ideges, ha a parancsát nem teljesitik, hát hol marad a te-Skintéfyt! Aztán a beszélgetés, a sok megjegyzés, egyre hangosabb, élesebb, indulatosabb lesz. már van aki megfogja a zsandár-kocsi lovainak hámját, szitjjkozódás féléi szitkozódásra, állítólag \ elröpül valainerröl egy kő, ami csend- i őrt talál, amire eldördül a puska. \ Nyomban utána másik három zsandáré is, aztán ismétlődnek és kész a veszedelem. A levegőt ordítások zaja töltötte be, Ijaz izgalom végképpen kirobbant, ami pedig ezután történt, annak a lefolyása alig néhány percet vett igénybe. Az ellj so kocsi lovai megvadultak a lövésekétől, őrült erővel elszabadultak s embereken keresztül vágtattak neki a vak lvilágnak. A rajta le.vő két csendőrnek, ' akik egymásnak támasztott háttal (ez l az a bizonyos »vállyetve« frázis) intézpedtek.^nem történt bajuk. De a második kocsi két embere bizony ottmaradt. Lekapta őket a helyükből kaszacsapás, aztán balták léptek működésbe, valósággal roncsokká vagdalódtak Eleméren, ahol mindig szelíd nép lakott s a mely közönségesen a büntetőtörvény: könyvnek csak atna paragrafusaiba szokott botlani, amelyek gáncsot vetnek minden falu népének . . A csendőrgolyók két embert öltek meg, nagyon sokon ejtettek sebet. Volt olyan, amely négyet is stráfolt. A sváb halott a falu legártatlanabb öregje volt, épp a cséplőgép mellett bámészkodott és ásított. A golyó centrumot talált a szájában. Célozva nem lehet ezt eltrafální. Becskerekre a szokott túlzással érkezett meg az esemény híre. — Lázadás van Eleméren, egymást eszik az emberek. ' Pedig halotti csend volt ott már egy negyedóra múlva. Mikor a század katonaságot, az egész hivatalos apparátust, szálliló különvonat kiérkezett, alig lehetett embert látni az uccin.
