Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-24 / 139. szám

2. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. május 24. Szenzációs sikerrel kezdték meg a Hudozseszlveniek budapesti vendégjátékukat A budapesti lapok ünnepük az orosz színészeket ügyében, de a kérdést véglege­sen még nem rendezték, mert Jugoszláviának is van tranzitó forgalma Trieszt felé és ezért a jugoszláv kormányt is be kell kapcsolni a végleges megegye* zés/e irányuló tárgyalásokba. Értesüléseink szerint ebben o kérdésben junius elején ismét megkezdik a tárgyalásokat Fiú­méban és ezeken a tárgyaláso­kon a magyar és olasz delegá­ción kivü! a jugoszláv delegáció is részt fog venni. Róma felé! A zarándokút bánáti résztvevői szombaton indultak útnak A római zarándokút bánáti résztvevői szombaton délben 12 óra 10 perckor indultak el a begaparti állomásról. A kényelmes Puimann-kocsikból összeállí­tóit különvonatba összesen 282 zarán­dok szállt fel, de útközben háromszáz­­tizre emelkedett a számuk. A zarándokút résztvevői között van­nak Kovács István prelátus, Engel Fe­renc pápai kamarás, Endresz Jakab ver­­seci esperes, Ambrus Artur novibecseji esperes-plébános, Prém Péter lordai plébános, dr. Szabó Márton begaszent­­györgyi esperes-plébános, Steintzham Sándor verseci íeikész-hittanár, Kindí Ede fehértemptomi plébános, Geszti Miklós, a bánáti apostoli- . adminisztra­­tura igazgatója, dr. Zacskovics Pál to­rontáli rmegyei főjegyző, dr. Kovacse­­vics Dusán kerületi egészségügyi főnök stb. Kodics Rafael beogradi érsek, bá­náti apostoli adminisztrátor Zagrebban fog csatlakozni a zarándokokhoz, A zarándokok különvonata délután fél hatkor futott be a suboticai pálya­udvarra, ahol két órát várakozott. A vonat utasait a suboticai apostoli ad­­minisztratura nevében Szkenderovics, az adminisztratura titkára üdvözölte. A zarándokút sentai résztvevői, ösz­­szesen hatvanketten, vasárnap délelőtt indu'nak el Subotica felé, ahol csatla­koznak a suboticai zarándokokhoz. Budapestről jelentik: A Hudozsesztveni társulat, amely nemrégiben Szubolicán játszott nagy sikerrel, pénteken meg­kezdte vendégszereplését Budapesten. A világhírű orosz müvész-ensemble Cse­hov : Cseresnyéskert cimü darabjával debütált a Fővárosi Operettszinházban, amely ez alkalommal szinültig megtelt előkelő közönséggel. Az előadásnak példátlanul nagy sikere volt és az orosz színészek egyszerre meghódították a kényes ízlésű budapesti közönséget. A sajtó a legnagyobb elragadtatás hang­ján emlékezik meg az orosz színészek játékáról, akik szombaton Gorkij: Éjjeli menedékhely-ét adták elő hasonló nagy sikerrel. Az előadásról Ambrus Zoltán a Pesti Napióban a következőket írja: „Az oroszok azok közé a színészek közé tartoznak, akik nem sok darabot játsza­nak, de a kiválasztottakat nagyon jól, sok-sok próba után tökéletesen össze­vágó előadásban, amelyben nincsenek előre lépő protagonis ák, hanem minden egyes, nemcsak a legkisebb, hanem a legnagyobb is, csak az együttest és ez­zel az írót szolgálja.“ Hasonló nagy megbecsüléssel ir a Hudozsesztveniekről Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlapban: „Nem is agyukkal — írja, — hanem testükkel, öt érzékükkel ragadják meg a darabot. Csehov lyrá­­ját, mely a szláv szellemet ellentétekből vetíti elénk. E szülészek is szüntelenül az égből a sárba pottyanak. Szerelmet val anak, könnyeznek, de közben fel­döntenek egy széket. Megszólal a mu­zsika, a lány azonban ásít. Sokkal vi­dékiesebbek, sokkal parasztosabbak, mint ahogy képzeltük, müveit diákjaik, kecses asszonyaik is és sokkal gyerme­tegebbek.“ < Kosztolányi külön fejezetet szentel Germanova asszonynak. „Csodálatos je­lenség — Írja — magas, nagyon magas, vékony és ideges, mint egy versenypa­­ripa. Sötét haj koszoruzza komoly, szép fe:ét. Arcbőre tompasárga. Nőiesen ala­csony, nyomott homloka, szeme szinte ázsiai. Szavát kacajának ezüst csengője kiséri és buzgó gyermeksirása. Ér­­zelmessége sohasem válik érzelgős­­séggé.“ Az Újság igy méltatja az orosz szín­művészek játékát: „Amit a moszkvai Müvész-szinház együttese kiél magábó', az a valami teljes és tökéletes művé­szet. Már nem is színjáték. A gondola­toknak az a villámszerű megrögzítése, ahogy egy-egy szó végigfut az összes szereplők arcán s egy-egy mozdulatban kifejezést nyer, olyan eggyé forrása szó­nak, színnek, ritmusnak és mozgásnak, amire csak a „színjátszás“ lehetne méltó kifejezés, ha ugyanezt a szót könnyel­műen már el nem koptatták volna. Minden szó jelentőséget kap és minden mozdulatnak megvan a súlya. Semmi sincs, ami nem a darabot pillérezné erősen alá és minden megvan, ami an­nak szépségét a legnagyobb magassá­gokba emeli.“ Az Újság fölveti a kérdést: mi kü­lönbség a Hudozscsztveuiek „Cseresz­­nyéskert“-je és a Vigszinház-é között. „Az összehasonlítás — írja — nem lenne igazságos. Mégis le kell vonni néhány szembetűnő tanulságot. A moszkvai színészek játéka nem volt olyan hangsúlyozottan „orosz“, mint a budapestieké és nem volt o'yan aláhú­zott sem, mint ahogy Budapesten a ió előadást elképzelték. Az oroszok meg­játszották, de nem játszották túl Csehov darabját s a szavak mögött nem a szerepet, de az élő embert találták meg.“ A Magyarság főleg a tökéletes ossz­­játékukat emeli ki: „Itt — írja a legki­sebb szerep „alakítója“ is annyira együtt élt társaival, hogy nem lehet kiemelni neveket, ki volt jó és ki volt jobb. Semmi az európai szinészek agyouját­­szásából, öntudatos jellemzéséből! Ha lehetne fokozni az élő jelzőt, akkor Germanova asszonyt kellene elsősorban vele illetni, de ugyanígy le1 jegyzendő Krizsanovszkája, Sarov, Maszalitinov Baksjév, Pavlov, Vasziljev, Kraszno polszkája, Grecs, Levickája neve is A Hudozsesztvenick hét estén át játszanak a Fővárosi Opercttszín* házban. Márffy védője lemondott A halálraítélt ébredővezér durva feljelentésekre készül a hatóságok ellen Budapestről jelentik: A halálraítélt Márffy József védője, dr. Kiszely Ist­ván, az Ébredő Magyarok Egyesületé­nek ügyésze, lemondott védői tisztsé­géről és erről Márffy Józsefet is érte­sítette. A lemondásnak érdekes előzményei vannak. Tudvalevő, hogy Márffy az ellene inditott eljárás alatt különböző feljelentéseket adott be a hatóságoknak, megrágalmazta vizsgálóbíróját, a rend­­őrséget, főleg Schweinitzer rendőrkapi­tányt, hogy pártosan folytatták le a vizs­gálatot és különböző visszaéléseket kö­vetlek el. Az utóbbi időben Márffy tovább akarta folytatni ezeket a feljelentéseket. Fel akarta jelenteni többek között dr. Langer Jenő törvényszéki elnököt, aki őt halálra Ítélte, dr. Sztrache Gusztá­vot, az ügyészség elnökét, fel akarta je­lenteni a Langer-tanács szavazóbiráit és az ügyészt, aki ellene a vádat képvi­selte és mindezeket a feljelentéseket durva sértésekkel akarta megtömni. Arai­kor Márffy felkérte dr. Kiszely Istvánt, hogy készítse el és adja be ezeket a feljelentéseket, Kiszely mindenképen le akarta beszélni erről Márífyt, aki azon­ban hajihatatlan maradt. Dr. Kiszely I azonban a saját személyével nem akart hátteret adni a durva feljelentéseknek és ezért szombaton ^mondott védői tiszt­ségéről. M.'.rffy, akinek jelenleg nincsen vé­dője, most olyan ügyvédet keres, aki hajlandó a feljelentéseket elkészíteni és b’eadni. Hir szerint dr. U/qin Ferenc nemzet­gyűlési képviselő hajlandó elvállalni a halálraitélt ébredővezér védelmét. Virradat ■ Irta : Terescsényi György Éjféltájban elült a bóra és a végtelen­be táruló ég azúr orcáján kinyíltak a csillagszemek. Fölül kék üresség, alul a szürkületbe burkolódzó föld. távoli he­gyek. szelíd lankák, a messzeség barna karjaiba omlók, közel kemény _ és vi­gasztalan sejtelmek, kusza drótok és jelek ... kő. kő kő .. . Sóvárgó János, a firer fölállott az alacsony árokban és széüelnézett. — Hej . . . Uramiézus . . . A cug elbuszmulva hevert a kőbevájt csatornában. Gyöngén leitő bevágás volt zegzugos árokpántlika: amolyan hevenyészett állás. Pár naD alatt rob­bantott és kicsáklvázott menedék: épp­hogy a szem és a golvó elől takart. Alig egv órája, hogy megszállották. Valami német ezred volt benne, de sür­gősen leváltották . . . lehetséges, hogy azért, mert . . . _ Hej. cudarélet ... — sóhajtotta a firer és tájékozódni próbált. A sötétség csak a szétzilált spanyol­lovak sörénvét rajzolta elébe, a kusza, elhányt drótmotollákat. Jobbra valami erdő. mert gyönge ágsurlódást, lombzi­­zegést szűrt ki belőle a szél . . . Elől mélyedés, völgy ... az. bizonyosan... tulnatt meg az átellenes meredély . . . itt-ott iölvillanó tüzek . . . Igen. ama­zok. az ismeretlen, az ellenség . . . — Összeköttetés... — motyogta Já­nos szive alatt a kötelesség. — Az inog­ván... Firte koppani... balra a mienk ... Na’ alzó... A teljesített parancs langyos nyu­galma öntötte el. Zugsíührer Johann Sóvárgó. der brave Kerl.... fölvezette a szakaszt, összeköttetést csinált . . . Nincs . . . most még nincs. De reggel, ha jön a virradat . . . — Hej. Uramiézus ... Csönd ásított körösköriil. Á harcközi szünet. Éjjel, éjféltájban, idegen földön. Idegrendre torzult csillagok alatt a teg­napi tusakodás áiult némasága mint a vihar előtti siketség. Messze, az ismeretlen táiék peremén föl-fölszaladt egv-egv sárgaíarku ra­­kétakigyó. Kicsi csóvának látszott in­nét. mintha égő gyufaszál hullana le Ívben a földre ... Ágvuszó ... de csak tompán dobogva, mintha részeg szüre­telek döngetnék valami elhagyott pincé­ben a fejükrezárt vasaitót... — Itt vónánk. — mélázott tovább, de tulaidonkénpen semmire sem gondolt. — Uj helv... itt... hetekig. Milyen lösz? ... sebösülés tán ... vagy ... — Én édös Istenöm... — buggyant el belsejében a gyermeki fohász tiszta alá­zatossága... és lezökkent az árok fe­nekére. Csak ugv ülve. mindenestül, a kőbeszakadt és nvakracsuszott hátizsák pokrócpantallériára... ölében a töltött Gewehrrel. akár a többi... Kerek, fiatal orcáján fölnvilott a száj és a szőke, serkedő bajusz halvánv árnyékokat mozgatott a megvonagló ajkak szögle­tében. Csönd harmatozotí rájuk, mintha az elpihent isszonvatosságokat betakarta volna a bakacsinpalástos éjszaka és el­küldte volna a világra tündérét, az ál­mot__ Végig, a föturt hányások és gödrök, dolinák és dekkungok odvaiba. a vériszamcs. föltépett sziklatölcsérek­be... vén. hullaszagu erdők sűrűjébe, ahol megrekkennek a szagok és az utála­tosságok ... völgyekbe és heevormok­­ra... óh. Istenem ... a fegyvert szo­rongató szegény emberek szive fölé ... Hogv lehajolván, végigcsókolgassa az égrefordult orcákat, a hervadt, busa ko­ponyákat. a szemeket... Sok-sok ezermillió lehunvt szem . . . amelyek alatt most az iszonyatos való­ság torz képe süived alá a kifordult ön­tudat feneketlen kutiában . . . Az álom. amelv im. lemosolvog a kút­ba és a tetszhalott lélek viztükörién el­villanó emlékek habfodrait remegteti.,. És sóhajok a földön és az égen. Ezer és százezer és millió ember eloorló só­hajtása . . . Kósza mozdulások ... va­sak zörgése, sziiiak roppanása... Elhulló Szavak, végig a kőárkok fene­kén . . . embernvöszörgés ... óh. iszonyatos... ... Az álmok, a gyönyörűségek. az elkergetett Isten halk lépései, ahogy jár a földön, a köveken és a vizen... ahogy lehajol és bemosolvog a lélek nyitvafe­­leitetf kapuján, be a sötét üregek ret­tenetéibe . . . És száll és lebeg a csillagragvogás­­ban. szellőfodrozásban. ahogy siet és lopakodik az elkergetett, az árva. az irgalommal teljes, a végheteílen... az elüldözött és meggvalázott Igazság. Jó­ság és Szeretet... . . . Oh. ki tudia ezt. ki látta és ki hallotta ezt? A fölcsukló torz sírásokat, ahogv az álmodó harcos zokog a kövek között, a lepergő könnvek drágagvön­­gyeit. amik elivódnak és összekevered­nek a sárral és a kiontatott vérre!... Vad. bömbölő zuhogással rontott rájuk az ébredés. János fölriadt. A me­nekülő álom isszonvodva rebbent ‘ el szivéről, eltűnt és szétnergett a fölko­­morló kövek hasadékain. elhanvatlott a meredélyek peremén és meghalt a bor­zalmakat őrző erdő rengetegében. -— Jaj... — nvöszörzött még. de az­tán visszatért minden. 4 géeébeszáradt keserűség, az életért remegő éber öntu­dat. a dac és a komor, fegyelmezett, harcos elszántság. — Mi az? — fordult fektében a káp­lár felé. A cug már ébren volt. A puskák lö­véshez peckelve sorakoztak a kősánc peremén. — Sömmi... a bal konecra erőgeti... minket nem látnak. — volt a válasz. Baloldalt vadul csattogott a gránát, búgott a vasdarázs és iégesőzött a szét­vágott törmelék . . . — Azt hiszi ott vagyunk... — Azt... Eltelt vagv félóra, végre az ellensé­ges üteg abbahagyta. Ismét csönd. Az ébredő arcvonalakon itt-ott kézifegyverek pukkadozíak... távol, a párákat vaiudó völgvkigvó tor­kában valami akana robbant . . . —• Kezdődik ... — nézték össze az emberek és mindegvik a szomszédja orcáján — óh hajmeresztő eleven tükör — látta meg az önnön rémületét... Ekkor az árok fenekén. hasmánt. hogv ki ne látszhasson, négykézláb kö­zeledett a fürer felé Panlógó Vince, a sriarposzt. Valami jelenteni valója volt. látszott a feje kapkodásán, a szeme té­továzásán. — Patruj van a válóban ... — liheg­te fújva — ... ellenséges. — Patruj? — kérdezte vissza Sóvár­gó és már maga is csúszott a helyre, ahol kilátás nvllt lefelé. — Az ám. . . — hagyta helyben . . . — a digó! . . . kibújt . . . mer eltévesz­tő tte a frontot . . . Csakugyan. A görbülő hegygerinc, amely derékszögre tört balfelé. megté­vesztette az ellenséget és az előretolt husz-huszonöt harcos úgy bujt a kövek mögé. hogy eminnét takaratlan maradt. Egy sortiiz ... és véres halomba omlott volna a csoport. Biztos, kényel­mes lövések . . . gyerekjáték. A szakálltartós ábrázatok a fürer felé fordultak . . . Aufracc, fertig, befél? . . . Csönd. Sóvárgó János lenézett a völgybe. Aztán föl az égre. amelyen rózsaszín felhőkeszkenőt lobogtatott a hajnal . . . — Lühetök? ... — csikordult el a sarvsücc Gölöncsér Jóska hangja, aki szerette a virtusos dolgokat és nagy lesikuskás hírében állott odahaza, a gai­­gonvai kukoricásokban. Sóvárgó megvetőleg mérte végig: — Hát nem szévvöllöd magad. -— förmedt rá — hát vóna szived? . . . hi­szen védtelenök . . . — Dekken! — mordult a vezényszó és Golöcsér meg a többiek engedelme­sen kuporodtak vissza az árok fenekére. ... A meghasadt ég szélén ebben a pillanatban kapaszkodott föl a bibor­­sugaru. győzedelmes Nap és szétmo­­solygott a világ fölött . .

Next

/
Thumbnails
Contents