Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-24 / 139. szám
I 1925. május 24. BÁCSMEGYEI NAPLŐ 3. oldal. Kisebbségi Élet Az erdélyi zsidóság, amelyet szintén súlyosan érint Anghelescu közoktatásügyi miniszter legújabb törvénytervezete, a napokban kongresszust tartott Nagyváradon. A kongresszus kidolgozott egy memorandumot, amely önérzetes hangon mutat rá azokra a méltánytalan és tarthatatlan intézkedésekre, amelyekkel Anghelescu törvényjavaslata szinte lehetetlenné teszi a zsidó oktatás további fentartását. A tiltakozó memorandum, amelyet már átnyújtottak Anghelescu miniszternek, a következőket mGndja: — Mélyen megalázó reánk, hogy miniszter ur a mi iskolánk létét is közelről érintő ügyben véleményünket nem kívánta meghallgatni, ami az állampolgárokkal szemben köteles egyenlő elbánás elvébe súlyosan beleütközik. Csak most szerezhettünk tudomást a törvényjavaslat tartalmáról, midőn az a szenátus előtt tárgyalás alatt áll. Megdöbbenéssel és fájdalommal látjuk, hegy a javaslat eddigi jogainkat a legsúlyosabban érinti. 1. Megfoszt bennünket a legtermészetesebb emberi jogtól, hogy gyermekeink saját anyanyelvükön tanulhassanak iskoláinkban. 2. Megfoszt bennünket minden kisebbséget megillető azon jogtól, hegy nyilvánossági jogú iskoláira* tarthassunk fenn. 3. Megfoszt bennünket ama törvényes jogunk gyakorlásától, hogy iskoláinkat az állami felügyelet teljes respektálása mellett saját, már a célra meglevő szerveinkkel magunk irányíthassuk. Különösen sérelmezzük, hogy a javaslat megfoszt bennünket azon intenciónktól, hogy óriási anyagi áldozatokkal felállított és fentartott iskoláinkat nem tudjuk vallási hitéletünk szolgálatába állítani és azt, hogy zsidóvallásu tanulók zsidó felekezeti iskola hiányában nem választhatják szabadon iskoláikat. # A pozsonyi ügyészség elkobozta a Pozsonyban megjelenő Híradó legújabb számát Flachbart Ernő dr-nak »Az utódállamok magyar kisebbségeinek együtt működéséről« cimü cikke miatt. Jellem ző, hogy a cikk teljes terjedelmében előzőleg megjelent a pozsonyi Magyar Újságban, az ügyészség azonban akkor még nem látott benne »állam elleni izgatást«. * Magyarbarát programmal a napokban hagyta el a sajtót egy Volksfreund cimü uj bánsági német népkisebbségi politikai sajtóorgánum, amelynek Münnich Aurél dr. a felelős szerkesztője. Bánság legújabb német lapja, amelyet Temesváron szerkesztenek, a bánáti német néppárt hivatalos sajtóorgánumaként jelenik meg. A lap első számában adott program szerint a Volksfreund a közös kisebbségi sorsot élő magyar néppel való barátságnak a hagyományos szellemben való ápolását és megteremtését tűzi ki többek között feladatául és Bánság német és magyar népének baráti együttműködése érdekében akar tevékenységet kifejteni. Az uj lap programja a román bánsági magyarságot annyival inkább kellemesen érinti, mert a bánsági németek egyes sajtóorgánumaiban az impériumváltczás óta elég gyakran erős magyarellenes érzés és politika jutott megnyilvánulásra. * A belényesi magyarság spontán őszinteséggel ünnepelte minap Popovicki Miklós nagyváradi prefektust, aki hivatalvizsgálat céljából utazott ki a magyar községbe. A nemzetiségi megértésen dolgozó népszerű prefektus tiszteletére a belényesiek bankettet adtak, amelyen több felszólalás hangzott el. A felköszöntő beszédekre Pcpovícki magyarul válaszolt és a következőket mondotta: — A felszólalók nemzeti kisebbségekről beszéltek. Ha van ilyen, akkor van nemzeti többség is. Valahogyan akkép van ez, mint ahogy akad egy családban kisebb gyerek is, nagyobb fiú is. Hogy most már a famíliában békesség és szeretet honoljon, kell, hogy a nagyobb közeledjen a kisebbhez, megértse, segítse, támogassa. Érezze át a nagyobb, hogy a. gyengébb testvér sorsáért felelősséggel tartozik. Igen, de legyen meg m a kisebb fiúban is a jóakarat az együttdolgozásra, hogy jogot formálhasson az egyenlő elbánásra, hogy követelhesse a maga jogait, amelyek el nem vitathatók. A román nép toleranciája nem tesz jj különbséget hazája hü fiai között, aminthogy az apa is egyaránt szereti minden gyermekét. Adja Isten, hagy e románlakta vidéken bontsa ki szirmait a testvéri együttérzés virága hazánk üdv éré! budapesti választáson a blokk lisztáján: Fényes László, Rácz Vilmos, Benedek János, Posta Vilmos, Bárczy István, Vázsonyi Vilmos, Payer, Károly, Nagy Vince, Fábián Béla, Györki Imire, Polónyi Dezső, Bródy, Ernő, Pakots József, Vass János. A Wolíf-párti lisztán: Wolíí Károly, Piatthy György, Benárd Ágoston, Kiss Menyhért, Raiiay Sándor püspök, Früfnvirth Mátyás, An ka János, Csilléry András. A Ripka-pártból: Radocza János, Liptdk Béla, Ereky Károly. A blokk lisztáján négy nő-képviselő is bekerült: Kéthly Anna, Knurr Pálné, Stern Szerén szocialisták és Szentirmay Imréné demokrata, Wolffóktnak két asszonyképvis,eleijük van: Kirchner Béláné és özv, Dierner Gusztávné. Párisból jelentik: A Matin közli, hogy az angol kormány szombaton lord Crewe nagykövet utján a francia külügyminisztériumban javaslatot adatott át, amely még nem a válasz a német garanciajavaslatokra, hanem kérdőív, amelynek célja bizonyos pontokat tisztázni. Bríand küIí.vrymini'Sfzlter feltétlenül szükségesnek tartja, hogy az angol kormánnyal teljes egyetértésben járjon el és a válaszjegyzék, amelyet Franciaország a német birodalmi kormánvhoz kíván intézni, minden tekintetben megfeleljen az angol kormány felfogásának. A helyzetet megnehezíti Stresemann legutóbbi beszéde és Mnssoini szenátusi nyilatkozata. Megütközést keltett Párisban. hogy Stresemann a német-lengyel határ kiigazításáról beszélt és Mussolini hangoztatta, hogy Olaszországnak maga határaira legalább is olyan gondot kell forditani, mint Franciaországnak. Ez annyit jelent, hogv Olaszország Angliában és a német birodalomban remél szövetségest találni Franciaország ellen. Mussolini érintkezésben van a londoni kormánnyal, hogy az olasz határocat a paktumban kellőképpen biztosítsa, Németországgal íredig olyan irányban keres megállapodást, hogy a német birodalom nem fog Ausztriával egyesülni. Erre az eshetőségre Briand gondolt és választervezetét igy szövegezte meg. Chamberlain azonban bizonyos pontokat nem látszott tisztázottnak ezért kért ujahb felvilágosításokat a francia külügyminisztertől. Londoni jelentés szerint ott úgy tudják, hogy a jövő héten fogják átnyújtani a német nagykövetnek a lefegyverzési jegyzéket. Ez a diplomáciai okmány a következő főbb pontokat fogja tartalmazni. 1. Csökkenteni kell a német vezérkart. 2. meg kell semmisíteni a német muníció gyárakat, 3. nem szabad önkénteseket felvenni a (birodalmi védősereg kötelékébe. 4. át kell csoportosítani a biztonsági rendőrségei, amennyiben az a birodalom különféle centrumaiban nagy tömegtáborokban van összpontosítva és 5. a Versailles! békeszerződés 429-ik rendelkezését hathatósabban kell végrehajtani. Abszolút többséggel győzött az ellenzéki blokk Budapesten A kurzus-pártok teljes vereséget szenvedtek a községi választásokon — A kinevezett bizottsági tagok révén a Woiff-párté marad a városházi uralom Budapestről jelentik: A most lefolyt budapesti községi választásoknak sokkal nagyobb a jelentősége, mint ©gy szimpla városi választásnak. Budapest kormányzásában eddig a fehér kurzus volt az egyedüli ur, amely szinte ellenőr)zés nélkül uralkodott a magyar fővároson. A választási eredmény azt igazolja, hogy Budapest kiábrándult a kurzusból, amely bár még mindig jelentékeny számú mandátummal lesz képviselve a budapesti városházán, nem hivatkozhat arra, hogy a magyar főváros népe mögötte áll. A demokratikus blokk abszolút többséggel győzött a budapesti községi választásokon és egymaga több mandátumot szerzett, mint a másik három part, a Wolffpárt, a Ripka-pdrt és az Ugron-féle szabadelvű-párt együttvéve. A választások végleges eredményét szombaton délben állapították meg. E szerint a demokratikus blokk 128 Wolff-párt 91 Ripka-párt 23 szabadelvű-párt 8 mandátummal lesz képviselve a budapesti városházán. A demokratikus blokkban egyesültek: a demokraták, a szocialistapárt, a Kossutb-párt és Szilágyi Lajos nemzetgyűlési képviselő pártonkivüli csoportja. Ezek között a 128 mandátum igy oszlik meg: demokrata 64, szocialista 53, Kossuthpárti 8, Szilágyi-csoport 3. Budapest törvényhatósági bizottságán ak összesen 316 tagja van. Ebből 250 mandátumot választás utján töltenek be; a választott képviselők között a demokratikus blokknak abszolút többsége van. A nem .választás utján betöltendő városatyái helyekre húszat az érdekképviseletek jelölése alapján a kor-* rnány nevez ki az érdekképviselet ^ tagjai közül, harminchat fővárosi | vezető tisztviselő hivatalból állásá- i nál fogva tagja a törvényhatósági * bizottságinak, tiz tag peaig azon a címen kerül be a városi Képviselőtestületbe, hogy olyan állami hivatalt .tölt be, amely az uj törvény szerint városatyai mandátummal jár. Ennek a törvénynek meghozatalát a Wolff-páxt eszközölte ki, hogy hatalmát a hivatalnok- és kinevezett tagok révén a választópolgárság akaratával szemben is megtarthassa. Ez annyiban sikerült is, hogy 91 Wolff-párti, 23 Ripkapárti és 66 kinevezett, tehát összesen 190 városi képviselő áll szemben 136 demokratával és szabadelvüpártival. A magyar politika Ismertebb szereplői közül mandátumot kaptak a A kisebbségi kérdés a washingtoni interparlamentáris konferencián Ustari Washingtonban eí5 fojji terjc&zt ni kis-bbstgi javaslatát Géniből jelenti’; : A Népszövetség kebelében érdekes es nagyfontosságú kezdeményezés történt o nemzetiségi kisebbségi kérdés megoldása tekintetében. Az. illetékes bizottság kérésére ugyanis Usieri, az első albizottság tagja késznek mutatkozolt arra, hogy a washingtoni hatodik interparlamentáris Iconferencinn a kisebbségi kérdést elölerjess >.e. Unteri az 1923 övi kopenhágat konferencián azt javasolté, hogy a vegyes lakosságit állomokban paritásos bizottságokat akikilsanak, amelyeknek az lenne a céljuk, hogy a többség és a kisebbségek közt felmerülő ellentéteket elsimítsál;, aminek az lenne az előnye, hogy a kisebbségi problémát nemzeti talajon lehetne megoldani. A terv szerint ezt a javaslatot még ez évben Washingtonban utólagos vizsgálatnak vetik alá. Tekintettel orra a nagy elismerésre, amellyel Lhteri indítványát annak idején Kopenhágéban fogadták, azt várják, hogy a washingtoni interparlamentáris konferencia egyhangúlag helyeselni fogja. i «11111111111111...I I Csak május végéig leket beiratkozni az elemi iskolák első osztályának magyar tagozatúba A szeptemberi jelestkezűket szláv osztályba sorozzék A közoktatásügyi minisztérium legújabb rendelete szerint az elemi iskolák magyar tagozatának első osztályaiba május 31-éig bezárólag tartoznak beíratni a szülök iskolaköteles gyermekeiket. A szeptemberi beiratkozások alkalmával csak a szláv osztályokba veszik fel a magyar anyanyelvű tanköteleseket. A rendelet azzal indokolja a korai beiratkozások szükségességét, hogy a beiratkozások számának megfelelően akarnak magyar osztályokat felállítani. A közoktatásügyi minisztérium eszerint el akarja kerülni azt, hoizy a tanév megkezdésekor kevesebb, vagy több tagozat legyen, mint amennyire szükség van. Minden érdekelt szülő igyekezzék május végéig hat éves tanköteles gyermekét beíratni, mert a megkésett iskolásgyermeket csak szláv osztályba osztják be. Az iratkozdsok május hó végéig valamennyi elemi iskolában folynak. A jövő héten nyújtják át Németországnak az antant lefegyverzési jegyzékét Készül a válasz a német garanciajavaslatra Stresemann és Mussolini fellépése megnehezíti a helyzetet