Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-17 / 132. szám
1925 május 17. BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal Abbáziái levél in. Mielőtt szekerednek rudját a pátriád felé fordítanád, kerüli még egyet a Quarnero erdős halmok és kopár karsztok szegte fövényein. Kimeríthetetlen aj tenger témája, ha megérted a hulláma csobogásának a nyelvét. Abbáziának nem sok köze van a közigazgatáshoz. Jól esik ez a hiánya. Olyan népek verődnek itt eev falkába, akik nemzetközi kultursxabályok szerint igazgatják egymást. A Municipio Volpscában székel. A sindancoval alig sikerült folyamatosabb szót váltanom. Azt vallja, hogv az olasz nyelvet ötvenmillió (!) ember használja, tehát megengedheti magának azt a luxust, hogy az ötvenegvedik milliónak a nézeteire ne legyen kiváncsi. Nem nagy sor a fcl'edékcnységc, hogy az ő gondozására bízottak épp ebből az ütvén egyedik millióból kerülnek ki. Egy kissé naiv volt a tolmácsoló sccretariónák a csodálkozása is, hogy iám hogyan van az, hogy itt minden ember tud , németül, bár az olasz annyival zengzetesebb. Ez meg azt felejtette cl, hogy öt év nem öt évszázad! De azért a beadványokat elfogadják, sőt el is intézik, ha horvát vagy német a nyelvük., de kívánatos az olasz fordítás. Ez az egy dologból való két dolog a politikában lehet stilszerü (a politika ttgy sem áll másból, mint az egyszerű dolgoknak komplikálttá való halmozásából). de a kenyér után siető életnek ez nem lehet túlságosan kedves. A politikai diskurzus sehogy sem akart vágányba zökkeni. »Signore dottore. ön elfelejti, hogy itt fasista uralom van«. Persze, persze ... Gondoltam, azért magyar párt-féle itt is csak van. Nem,, 'miért Abbáziában minden harmadik ember magyar, hanem, mert a Quarnero dűlőben szláv többség ugarolja termővé a szikiákat. Tehát van kisebbségi párt. csakhogy titokban működik, melynek kitűnő Sántíia Gyuri bácsija dottore Stangert rodjeni primorski. Volt már Rómában képviselő. Épp csak ennyi nüansszal különbözik tőlünk magyar pártbeliektől. A társgondolatom elvitt a scuola normalc-ba. Éppen rabló-pandúrt játszottak a pálmák, pinuszok és sziklák között. Soe comme chez nons! Azzal a különbséggel, hogv az egyik csapatot Garibaldi, a másik eskusiót Türr tábornok vezényelte. Egy kis históriai anakronizmus, de ebben az olvasókönyvük a hibás. 'Belekukkantok az olasz citankába; hát csak úgy hemzseg a fegyveres hősöktől, Scipiotól—Cadornáig; és a siracusai ütközettől a trevizói csatáig! Ne neked béke liga! Beadnak a tankönyvek alaposan. Ne Géniben és Hágában tessék kiadós lunchok mellett ligázni. hanem az összes európai tankönyveket máglyára hányni. (Egy pár pedagógust is lehetne hozzá mellékelni.) Mert pacifizmust szónokolni és harcot meg hősöket követendő példaként dicsőíteni olyan, mint vizet prédikálni és bort inni. (Ez az utóbbi szokás maradhat.) Mennyivel szebb volna a természetről, az egészségápolásról. s e faita igaz tudományokról olvasókönyveket csinálni és kicsalogatni a nebulókból a harci dühí, mely úgyis atavisztikusan beleszületik az emberi állat csontjába. És azt. mondja egy angol szállóige; ami beleszületik a csontba az nehezen kecmeree ki a húsból. Szót értök az osztrák időkből itt felejtett igazgató-tanitóval, de á gondolataink közt egy tenger háborog. A pacifizmus tündéri palotáiát sem lehet a tetején megkezdeni. Alul, egész alul kell hozzáfogni, hogy a béke tündére bcnlakhasson. A tengerparton, akárhogy garabonciáskodik a bősz Neptun és ennek cimborái. ne ess kétségbe. A múltkori riportomban még a téli kabátomhoz fohászkodtam, ma már a vászonnadrágot is leolvasztotta a napsugár a testekről, hogv a hiis habok közt kapják azt a iudbőft. nini miatt még tegnap káromkodó viszonyban voltak az idővel. A sanatorio (casa di cura) olyan konjunktúra lett az Adria gyöngyén (ezt az elnevezést az itteniek az olaszok boszantására használják) mint a hosszkorszakban a bankház. Minden Lakatosnak. szSze.eőnek másolónak (Mahler) ĆS' más libertinusoknak (Szabados) van már szanatóriuma. Úgy lehet, sok a beteg ember. Kívül is, belük is, inert az előd- és utódállamok lakossága jár ide. Szerettem volna megismerkedni a tengeri halászattal, de nem amatőröscu .madzaggal, hanem orofimódra az acetiienes, bárkán a rettenetesen nagy hálóval. Hát úgy jártam, mint az egyszeri szegénylegény. aki a Bega mentén törekedett a város felé. Tanálkozott egy burcsellával. amelyet két hajós kqtéilen húzott Víznek. Kérdi a fáradt vándor: »Mennyiért visznek kendtek a htircsellában Tömösvárig?« »Hát egv forintért, de ha segit huzni. a felit fizeti«. Szép holdvilágos est volt. Oda szólok a hálóval küzködő egyik halászhoz, mennyiért enged be a bárkába? »Tíz líráért begyüket« — böködösi felém. »Hátha segítek a hálót huzni?« Rám sandít. meg ümmög némi gondolkodás után csak kitanálta: »akkor a fele is megteszi«. Rossz üzletet csinált az öreg rozmár. Nem tudta, hogy én mindig visszájárul találom cl a szerencsémet. Szidhatott is, amikor csak hiába huztuk a sok vizen keresztül a nagy hálót. Alig hogy egy-két pók. meg tintaféreg meresztette ránk nagy fekete bazedovos szemei. Ezeket, más jókívánságok társaságában. nekem ajánlotta. Minden irigységem a Kurbark (giardino publico) pálmáit és cikaszait illeti. Olyikat ismerem már vagy negyven esztendeje és alig venni észre 'rajtuk valamelyes változást. Legfeljebb annyit, hogy valamicskét magasabbak, terebélyessbbek és üdébbek. Ezt formázza ki valaki közülünk! Pedig sok bóra és sirokkó . sanyargatja őket, több. mint amennyi bessz fojtogatott bennünket. Nem volna ép nagyobb eset búcsút venni a chianti valle d’ orotól (az olasz žiiavka). ha nem állana előttem mernentc.ként a román illetőségű alkalmatosság. A C. JE. R. társaságnak szeretnék tanáccsal szolgálni. A régi torontáli helyiérdekű vasúinknak jelzése T. H. É. V. volt. Egy háború előtti ráérő assirologus ezt a négy betűt igy gubázta ki. Tarisznyát Hordj Életedre Vigyázz! No. ez a négy betű itt is jól elkelne. Ne vegye tőlem zokon Nápol.i. ha szerclmetcs bucsudalát igy gondcllnám travcsztálni: Adio mia bella opatia! Végh Lajos. Hosszú élet Irta: Biedeker Irodalomról beszélgettünk sj valaki ]könnyen dolgozik, játszva; a fantáziája, ".égj egyezte, hogy az írók — különösen a franciák — soká élnek; tovább, mint átlagban mások, akik okosabb vagy oktalanabb dolgokkal foglalkoznak. Vita indult meg, amelynek folyamán néhányan kétségbevontuk e megfigyelés hitelességét, s mások, akik azt beismerték, az okát próbálták adni. Végre valamelyikünk, aki szereti a paradokszokat, igy szólt: — Azt hiszem, azért élnek oly soká, mert nem végeznek szellemi munkát. Nagy tiltakozással, hahotával — s némelyek megbotránkozással — fogadták e mondást. — Kérem,, kérem, — csititott amaz. — Majd kimagyarázom magam. S körülbelül a következőket adta elő. * Az emberek nagy többsége, s egyikmásik iró is, azt hiszi, hegy Írni nehéz. S innen az a balvélemény, hogy aki ir, szellemi munkát végez. Nos,, a kiindulópont helytelen lévén, a következtetés se állhat meg,. Nem nehéz írni, s igy aki ir, nem végez szellemi munkát abban az. értelemben, amelyet a munkához füzünk. A tevékenység csak akkor igazán munka, ha fáradsággal jár,, — mihelyest könnyű, már játék. (Kérdezzétek meg akármelyik irót!) A játék pedig, hacsak nem nagyon komplikált, már azért se munka, mert szórakoztatja — a munkást. Helyesebben: a játékost. Sőt van játék ■— például a sakk —, amely jobban fáraszt, mint az irodalmi tevékenység, s egynémely kártyapartitól is kimerültebben kel föl egynémely játékos«, mint a legtöbb költő vagy novellista az Íróasztalától. Vannak ugyan írók, akik verejtékesen dolgoznak (nemcsak inspirációval, de transpirációvai is), s ezek kivételek ama sokak közül, akik könnyen, játszva — magyarul: passzióval — dolgoznak. Ezekről bátran lehet állítani, hogy nem végeznek szellemi munkát, s érthető,, hogy tovább élnek azoknál, akik akár a szellemüket, akár a fizikumukat megerőltető s minden képességüket, néha a végkimerülésig igénybevevő munkát vállaltak. Voltaire bizonyosan könnyebben irta össze a maga hetvenegy nagyoktáv-kötetét és Jókai a majdmógegyszerannyiját, mint ahogy némely — máskülönben igen ügyes — könyvvivő intézi a könyvvezetését. Ez utóbbi foglalkozás föltétlenül szellemi munka,, mert az elmések jókora megerőltetésével s nem kevés spekulációval jár, s annak, aki végzi, rendesen több vesződséget okoz, mint a tehetséges írónak az az írásműve, amely készen vagy majdnemkészen pattan ki a iejéből. Tapasztalás szerint a legtöbb iró a humora vagy, a böicseleta szinte készen röppenti le az elgondolásait a papirosra, játékosan, fürgén. A test, illetve a kéz, előbb fárad ki itt sokkal a szellemnél,- amely csak játszik. Ha aztán annak, amit megirt, a formáján simít, javít egyetsmást, -az csak olyan kis pótmunka, mint a könyvvezetőé, aki a kész alkotásának egyik-másik sorát vörös tintával aláhangsulyozza. Ha egy irót más szellemi munkásokkal bezártok: négy fal közé azzal a leckével, hegy ott mindenki a mesterségével járó penzumát végezze, a munkájával talán nem az iró lesz legelőbb készen (mert vannak lassan dolgozó írók is), de bizonyos, ncgy annak befejezése után ő lesz a legkevésbé fáradt. Talán még frissebb s pihentebb lesz, ha kikerül a zárkából, mint akkor volt, amikor beléje internálták. Mert a játék fiatalít, iidit, frissit. Az iró tudniillik, ha igazán tehetséges (s végre is csak ilyenekről lehet szó), rendesen fölötte áll a témájának ... hiszen maga választja azt! —, uralkodik1 rajta, biztosra veszi, s ezért írja meg. oly könnyen. Egyéb szellemi munkások (talentumos kivételektől eltekintve) csak annyi képességgel szoktak rendelkezni, amennyi a föladatuk teljesítéséhez múlhatatlanul szükséges. Ez magyarázza meg a fáradtságukat s a kimerültségüket a végzett munka után s az iró pb hentségét, mikor a müvei utolsó mondata után odabiggyeszti a pontot. Bármily ügyes a gépirókisasszony, ha Gerhart Hauptmann négy órahosszat diktál neki, a munka végén s ez idő elteltével ő lesz a halálra fáradt és nem Hauptmann. Épp mert az iró alkot, s magából, a lelke mélyéből, annak a kincsesházából merit kevesebbet vesződik a feldolgozással mint az, akinek előírják, hogy mi a teendője. A kis riporter, akit a tűzhöz szalasztónak, hogy Írjon annak a pusztításáról ötven sort,, valószínűleg nehezebb szellemi munkát végez, mint ?(’■ a szépirodalmi munkás, aki novellát »szállít« a lapnak, de annak a tárgyát a most cmlitett kincstárból szedheti. Az előadó biró egy bonyolultabb perbe bele tud betegedni: az orvos, ha komplikált esetei vannak, konzíliumot kénytelen igénybe venni s a feiét törni; a, mérnök, az építész, a. technológus, minden nagvobb Problémát amelv elé állóink, megszenved. Az iró. mert (igen okosan) csak ritkán fog oly műbe,, amely az erejét meghaladja, s óvakodik attól, hogy olyan fába vágja a fejszéjét, amely tele van csomóval, nem szokott ily válságoknak aiz áldozata lenni, s ha valamelyiknók az idegrendszere megbomlik, ez nem azért van, mert nehezen irta meg a verseit vagy nem tudott csattanéi felvonásvégeket csinálni. Igen találóan mondja Chesterton, hogy: »költők nem bolondulnak meg, de sakkmesterek igen«, mert az írás távolról se olyan fárasztó szellemi munka, mint a mattolás, s azután folytatja: »matematikusok bolondulnak meg és pénztárosok, de teremtő művészek (és irók) vajmi ritkán«. Épp, mert a tehetségükhöz képest nem végeznek, bármi jelentékenyet alkotnak, fárasztó szellemi munkát,, míg a sakkjáték matadorai, a matematikusok és pénztárosok, bár nem űznek oly mesterséget, amelynek a nyomában alkotások támadnak, mégis előbb pusztulnak el amazoknál, mert a tehetségük sokszor kisebb a rájuk rótt feladatná!, aminek folytán nagyonis fáraszló szellemi munkát végeznek. Meg kell erőltetniük az agyukat, hogy jól intézhessék el a dolgukat. Ügy járnak, mint az a gyenge izomzatú és kevéssé inas ember, aki kötörésre vagy favágásra vállalkozik. A hivatásos favágó és a kőtörő könnyen töri-vágjá a, maga anyagját, és Herkules -alkalmasint nevetve mondaná, ha egy vagon fa fölapritását bizhák rá: »hát ez is testi munka?«,, de a sápadt tanárnak vagy a vérszegény tisztviselőnek épp úgy bcletörik a. bicskája, mint annak a kis szellemnek, aki aránytalanul nehéz szellemi foglalkozáshoz mer nyúlni. Jókaival beszélgettem egyszer az írói prccédé-król, s a csodástermékenységü Költő a maga módszeréről elmondotta, hogy egyes 'napokat kivéve, amikor különös írói kedve szottyan vagy amikor »lustálkodik«,, rendesen két órahesszat dolgozik naponta. Megvallom, első hallásra nem hittem el a nagy iró állítását (s mindenki más is kételkedett volna rajta, olyan hihetetlenül hangzik), de később kiszámítottam, hogy ha valaki, minden istenadta nap két órát dolgozik, s azalatt folyton ir, könnyen produkálhat mennyiségileg annyit, mint a világirodalom egyik lcgprcdüktivebb tehetsége. Jókai tehát nem végzett abban az értelemben szellemi munkát, ahogy értelmezem, és természetesen Voltaire se. Ők úgy írták, oly könnyen a pompás könyveiket,,mint ahogy egy rutinos kereskedő v-ezeti az üzleti könyveit s a levelezését,, sőt fogadok: könnyebben, mert kevesebbet kellett dolgozniok, s e keveset is akkor, amikor akarták, amikor jó! esett nekik. S ezért szórakoztató játék volt' számukra az írás és nemi fárasztó á munkásság. Mikszáth mondta, amikor Szegeden a negyvenéves irói jubileuma alkalmából 'ünnepelték: — Emlegetik folyton á negyvenéves munkát, fáradtságot,, dolgot. Pedig dehogy volt áz munka! Negyven évig mulattam, játszottam. , Többé-kevésbé minden valamirevaló iró igy van. Mulat, játszik, s akik olvassák, azt hiszik róla, hogy dolgozik. Casanova is jó példa.erre. A Don Jüanok e fejedelme ugyan botrányosan rossz regényeket mázolt össze, de a világirodalom legcrdckes'ebb és iegtöbbcf olvasott memoárjait is ö irta, és pedig nagyon magas — hetvenéves — korban, amikor (azt hinné a,z ember) már nehezérc esett neki az Írás. De hát szó sincs róla! Mikor fölemlítette, hogy az emlékiratain naponta, tizenhárom órát dolgozik, valaki azt kérdezte tőle: — S ez nem fárasztja ki túlságosan a lovagot? — Ellenkezőleg! — felelte Casanova. — Felüdülök tőle. A#t hiszem sokszor, hogy nemi tizenhárom órát, hanem ugyanannyi percig írtam. Kedves és fölfrissitő szórakozás, ez nekem. Persze Balzac, aj nagy kivétel, a sok könyvével tagadhatatlanul szellemi munkát végzett, de nem azért, mert fáradságosan irt, hanem mert nyolcszor anynyit dolgozott, mint Jókai, s pihenést egyáltalában nem ismert. S ő is inkább fizikailag fáradt ki mint szellemileg, mert a müvei kigondolása és fölépítése neki is játék volt, de ő a korrektúrák
