Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-17 / 132. szám
1925. május 17. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. Kisebbségi Élet m sa % A csúcsai paktum tartalma titok marad továbbra is. Az erdélyi magyar' párt legutóbbi elnöki tanácsülésén szóba került az ügy a kalotaszegi csoport átirata kapcsán. Hosszas tanácskozás után megállapították. hogy az úgynevezett csúcsai paktumban a magyar nemzeti kisebbség semmiféle jogáról ie nem mondott. A paktum nyilvános tárgyalás alá nem vehető és szövege nem közölhető, mert ez mcgállapodásellenes volna. Ezért az elnöki tanács nem tűzi ki tárgyalásra ezt ' a kérdést és nem is teszi közé a paktum szöveget. Azt azonban leszögeztek, hogy a megállapodás nemcsak joglemondást nem tartalmaz, hanem biztosítja a magyar nemzeti kisebbség összes egyéni jogainak és közjogainak érvényrejutását és errcvonatkozólag megfelelő eljárási módozatot állapit meg. A csúcsai paktum létrehozásában a magyar párt részéről Bcrnády György dr„ Fercnczy Géza an, Grandpierre Emil dr., Gyárfás Elemér dr., Hajdú István dr., Nagy Jenő dr., Paá! Árpád dr., Paál Gábor, Scbcssy János dr., Szele Béla dr. és Török Andor tárgyaltak, akik abban az időben tagjai voltak a magyar párt intéző-bizottságának. Ezek az intéző-bizottsági tagok feladatuk teljes tudatában jártak el és ezért .vállalják is a felelősséget a magyar kisebbségek előtt. # Az erdélyi magyar egyházak vezetői kétmillió magyar nevében emelték fel tiltakozó, szavukat Angheiescu közoktatásügyi miniszternek a magániskolákról szóló törvénytervezete ellen. A katholikus státusgyülésen gróf Majláth Gusztáv püspök tartett beszédet az erdélyi bitvalláscs iskolák veszélyéről, majd a gyűlés egyhangúlag elfogadta dr. Balázs András kanonok következő határozati javaslatát: A státusgy fii és kimondja, hogy a katholikus iskolák iskolák felállítására, fentartására, azok vezetésére és kormányzására vonatkozó ősi autonóm jogaihoz, melyeket nemcsak régi törvények, hanem a párisi Különegyezmény 9-ik §-a is biztosítanak, rendületlenül ragaszkodik. Óvást eml a magánoktatásról szóló törvénytervezet ellen, mely mindeme jogokat lábbal tiporja. Elismeréssel veszi helyeslő tudomáusl, hogy az igazgatótanács sürgősen felhívta a Nemzetek Szövetsége Főtanácsának figyelmét azokra a veszedelmekre, melyek az egyház jogait fenyegetik. Petícióval fordul a román törvényhozás két házához és alázatos felségfolyamodvánnyal őfelségéhez és végül utasítja az igazgatótanácsot, hegy alkalmas időben és módon orvoslást keressen a sérelmekre. Hasonló határozati javaslatot fogadott cl a református egyházkerület! gyűlés és az unitáriusok főtanácsi ülése is. * Angheiescu miniszter visszavonta az iskolaügyi javaslat sürgősségére vonatkozólag a szenátushoz beterjesztett sürgősségi indítványát. Hír szerint a kormány politikai okokra való tekintettel hajlandó a javaslat merev szempontjaival ellentétben lényeges módosításokat tenni a kisebbségek javára. Angheiescu miniszter engedékenysége ezenkívül kapcsolatban van azokkal a tanácskozásokkal is, melyeket a szászok, a szenátus egyes tagjai és Zsombory László dr., a kathoükps népszövetség igazgatója folytattak Bukarestben. A tárgyalások alatt sikerült elérni, hogy úgy a kormány, mint Angheiescu miniszter meghallgassa és tekintetbe vegye a kisebbségek ellenvetéseit. A szászoknak máris sikerűit a • javaslatoknál a maguk ■ számára lényeges változtatásokat leküzdeni. A sürgősség visszavonása ugyan megtörtént, a szenátus azonban megkezdi a- vitát. Így előreláthatólag lesz rá idő és alkalom, hogy a magyar egyházak határuzatukat úgy a kormány, mint a parlament elé juttathassák a püspökök, szenátorok és képviselők utján. * A szászok ellenvetéseit a román közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslat ellen Hedvi szász képviselő terjesztette a kamara elé. Beszéde során fölolvasta a szászok deklarációját, amely kifejti, hegy sem a javaslat, sem a kormány egész politikái mm felel meg sem az ország rendjének, sem az ország szükségleteinek, sem a szabadság elvén alapuló, demokráciának. A többség nem gyakorolhat előjogokat a kisebbségekkel szemben és a kormány csak úgy szerezheti meg az ország nyugalmát, ha egyenlően méri a jogokat és a törvény egyforma elbánásban részesíti az állam minden polgárát, bármilyen nemzetiségű felekezetű és, nyelvű lakója is ennek az országnak. Majd a közigazgatási reform hibáira mutatott rá és azt hangsúlyozta, hogy az anyanyelvit nem lehet kiküszöbölni a közigazgatásból. A bolgár király nem írja alá a halálos Ítéleteket Nem végzik ki a szófiai merénylőkéi? Szófiából jelentik: A s; ófiai pokolgépes merénylet balálraitélt tetteseinek kivégzése vasárnapra van kiliiz.ve, azonban teljesen bizonytalan keriil-e a halálos iíé’etek A bolgár igazságügymi többször megkísérelte mér Boris királlyal a halálos Ítéletek aláíratását, cz azonban idáig még nem történt meg. Illetékes helyen va’ószinünck tartják, hogy Boris király az uio’só percben sem fog hozzájárulni a halálos Ítéletek végrehajtásához. A bolgár király ugyanis trónralcpésekor fogadéi mai tett, hegy soha nem fog halálos Ítéletet eléírni. Ezt a kijelentését Boris kirá’y idáig meg is tartotta és tényleg soha nem irt alá halálos ítéletet. Amióta Bulgáriában még, hogy ser végrehajtására. niszter ugvanís legutóbb ostromállapotot hirdettek és a haditörvényszék működni kezdett, hurzornégy halálos iíé'ctct hoztak, emeljek ! őzül azonban még egy sincsen aláírva. A halállal eljegyzett politikai bűnösök büntetését ilyenformán életfogytiglani börtönre kellett átváltoztatni. Valószínű, hogy a Sveta Nede'ja templomban elkövetett merénylet tetteseit sem végzik ki. Az egyik nagy fi'rr.vállalat igazgatója — hír szerint — engedélyt kért az il'ctékes hatóságoktól atra, hogy a katedrálisban elkövetett merényletet e:iáiszhassa cs erről fi’míeivételt készíthessen. Az igazgató Sonja Magda filtrszinésznővel néhány nap mu'va Szófiába érkezik. Nyilvánosságra került Chamberlain titkos jegyzéke A newyorki World szenzációja — A jegyzék az angol Titkos Tanács használatára készült — Mccdcnald interpellációja az ahóházban Chamberlain nem eufória meg a jegyzék hitelességét Londonból jelentik: Rendkívül nagy feltűnést keltett londoni politikai körökben a Daily Express-nők az a newyorki értesülése, hogy a newyorki World közzétette az angol külügyminisztériumnak »egy szigorúan titkos« jelzésű dokumentumát, amely részletesen foglalkozik az an?ol világpolitika legközelebbi irányaival. A, World bevezető nyilatkozatában kijelentette, hogy a dokumentum autentikus voltáért minden várható cáfolattal szemben vállalja a felelősséget és egyúttal közölte, hogy mielőtt a jegyzék Amerikába került volna, annak eredetije sok ezermérföldes tengeri és szárazföldi utat tett meg és megfordult a legjelentősebb államok fővárosaiban. A jegyzék az angol Privy Council, száz Titkos Tanács tagjai számára készült és azokat a megállapításokat tartalmazza. amelyek szerint az angol külügyminisztérium és Chamberlain külügyminiszter a világpolitika jelenlegi helyzetet és jövendő kialakulásai megítélik. A jelentés az angol világbirodalom szempontjait veszi - figyelembe és ez alapon Oroszországot jelöli meg, mint az angol érdekek legveszedelmesebb ellenségét. A legnagyobb súlyt azonban a francia és német politika várható irányának ismertetésére fordítja, mig Európa többi részéről csak annyit jegyez meg. hogy »az egyik fele veszedelmesen haragszik, a másik fele veszedelmesen fél.« Németországról a jegyzék kifejti, hogy bár képtelen katona'' akcióra. bizonyos, hogy mindent meg fog tenni, hogy visszaszerezze régi tekintélyét. Nem valószínű azonban, hogy a megerősödött Németországnak is eszébe jusson Anglia megtámadása. A jegyzék ezután összegezi a helyzetet a következő pontokban: 1. Oroszország helyzetének kialakulása még mindig bizonytalan és e z éi: Európának Oroszország figyelembevétele nélkül, sőt eüene, keli gondoskodni a maga biztonságáról. 2. A volt ellenséges államok kisebbje;. Magyarország. Bulgária nem veszélyesek, mert a békeszerződést a túlerő biztosítja. Nem áll azonban ez a .Versailles! szerződésié. mert a hatalmi viszonyok legkisebb eltolódása is. bizonyára nem a statusquo mellett, hanem ellene érvényesülne. 3. Németország íelóm'ilése megakcdályozhatatlan. 4. Ha Franciaország nem kap biztosítékot a fenyegetés ellen, ez állandóan olyan védelmi módokra fogja őt kényszeríteni, amely végül is okvetlenül provokálni fogja Németország amúgy is klirthatatian bosszúvágyát. 5. A viszonyok ily rendkívüli bizonytalansága közepeit az angol politikának szigorúan és kizárólag csakis az angol érdekek által szabad magát vezéreltetnie. A helyzet túlveszélyes ahhoz, hogy az ettől való legcsekélyebb eltérést vagy atruiznuist. is megengedhessük magunknak. A nyilvánosságra került titkos jegyzék szenzációs feltűnést keltett London politikai és diplomáciai világában. A. parlament folyosóin már a kora délelőtti órákban csak c jegyzék és annak szenzációs tartalma körül folyt a szó. Az ellenzék részéről maga Macdonald interpellálta meg a jegyzék hitelessége és nyilvánosságrajuíásának körülményei felöl Chamberlain külügyminisztert, aki legnagyobb meglepetésre nem a szokásos és. általánosságban várt cáfolaté: adta le. hanem a jegyzék állításait és annak hiteles voltát nem is érintve, arra hivatkozott, hogy a külügyminisztérium és az angol polityka felelős tényezőinek legbizalmasabb használatára készült dokumentumok felől j nem áll módjában é;, nem tartja megengedhetőnek részieteket és felvilágosításokat közölni a nyilvánossággal, Chamberlain valósággal a dokumentumok hitelességét. elismerő óvatos nyilatkozata óriási feltűnést keltett az egész parlamentben, ahol ezután már mindenki bebizonyítottnah vette a dokumentumok kétségtelenül hiteles voltát. — ..... ■ »■MM«BCBnsaaeasaaaaeiw»w.i — Újjáalakul a csehszlovák kormány Hárem szociaÜGta miniszter lemondott Prágából jelentik : Pénteken este öszszcü.t a mínisztertan'Cf, hogy döntsön az agrárvámokról szó'ó rendelet ügyében. A szociáldemokrata niinUzícrek a rendelet kibcc'átása ellen szavaztak s a döntés után a szociáldemokrata pórtvezetöség rendelkezésére bocsátják tárcájukat, árba közmunkaügyi, Winter népjóléti és Markovks közoktatásügyi miniszter jelentették be lemondásukat a szociáldemokrata párlvezetoségnél, a mely azonban ezt nem vette tudomásuk hanem felszólította a minisztereket, hogy a szociáldemokrata párt végrehajtó bizotiságé.nak végleges döntéséig tartsák meg tárcájukat. Ennek értelmében a szociáldemokrata miniszterek továbbra is részt vesznek a minisztertanács ülésein. A Vecsér, Svehla miniszterelnök lapja bejelenti, hogy a szombati események után a kabinet rekonstrukciója következik. A pénzügyminiszteri tárcát Kramcrz veszi át, Prokcs szociáldemokrata képviselőt pedig iskoláügyi miniszterré nevezik ki. „Németország rést üt a Versailles! szerződésen“ idegesség Franciaországban Ausztria "csatlakozási szándéka miatt Parisból jelentik: Francia politikai körökben mind nagyobb idegességet kelt az az Ausztriában mindjobban megerősödő akció, amely a Németországhoz; való csatlakozást tűzi ki; céljául. A hangulatot hiven tükrözi vissza a Petit Párisién szombati vezércikke,. amely ezzel a kérdéssel kapcsolatban a következőket írja: A német kormány kísérleti léggömbnek szánta a garancia-pak-j tumra vonatkozó javaslatát és csak azt várta, hogy a francia válaszjegyzék tervezete elmenjen Londonba cs ezután újabb biztonsági egyezmény javaslatával akar előállni. Ebben az újabb javaslatban a német kormány ki fogja jelenteni, hogy hajlandó biztosítani a lengyel és csehszlovák határ sértetlenségét abban az esetben, ha a szövetségesek hozzájárulnak, hogy Ausztria csatoltassék a német birodalomhoz. Ha az antant ebbe a csapdába beleesik — folytatja a lap — úgy Németországnak sikerül rést ütni a versaillcsi szerződésen és úgy területben. mint a lakosság száméit illetőleg annyit nver. Ausztria csatlakozásával, amennyiI Elzász-Lotharingiában és a többi elcsatolt területen veszített. Ezenkívül azonban ezáltal Németország részére megnyílik a kapu kelet felé és utat nyer a Földközi-tengerhez Szalonikin ke-