Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)

1925-04-12 / 100. szám

!925. április 12. BACSMEGYEI NAPLÓ 15. oidal Párisi Irta: Szentetek^ Kornél Nem fázik? — kérdezte a fiú sze liden. anyáskodva.-£■ Nem. nem. Csak folytassa. Pedig a párisi' éjszaka halkult, hüvösödött s Geneviéven csak egy vékony kabátka volt Szemei csil lógtak. a sétány lámpái felszikráz íak bennük, mini vidám íiveggörnbö­­kön a napsugár. _ — De ez önnek nagyon unalmas lehet, kisasszony. Furcsának és szo­katlannak találom, hogy ön párisi létére egy idegen multia és hazája iránt érdeklődik. A maga szemében Parisnál kezdődik az éfet és az én tegnapi énem olyan messze van Pa­ristól. — Engem érdekel a masa tegnap­ja Ó. beszélje el hogyan vágyako­zott Páris után. — Hát jó — szólt János. — Be­szélek róla. Azon a nagy. álmos, ön­ző lapályon, ahol otthon vagyok, árva és Idegen voltam evvel a nagy. nagy vággyal. Senkinek se beszél­hettem róla. mert senkisem értett volna meg. csak sóhajtoztam és ra­jongva mászkáltam tervek és holna­pok ormaira. Képzelje csak: levele­zőlapok után kezdtem festeni Pá­risi! Szégyellem bárkinek' is meg­mutatni ezeket a másolatokat, min­dent titokban csináltam, hiszen- ha kiderült volna gyerekes, művészi ét­ién és ostoba szórakozásom, kine­vettek volna. Azelőtt könnyelmű voltam s nem becsültem a pénzt Most. hogy dagadt, hatalmasodott bennem a vágy. fukar lettem meg kicsinyesen garasos. csakhogy ösz­­szekuporgassak valamit. Soha éle­temben nem • voltam szorgalmas diák. most csodálatos kínnal és ki­tartással tanultam a francia nyelv­tant. Megváltoztam. Ekkor már biz­tosan éreztem, hogy eljutok Parisba. Azután elnyertem az ösztöndijat. Most már előttem állott a beteljesü­lés. a vágy megvalósulása. Ekkor megijedtem. Féltem Páristól. az iga­zitól. amely talán egészen más. mint az álomban alkotott Félelmem csak akkor oldódott fel. amikor megér­keztem és elhelyezkedtem a szűk szállodaszobában. Most már otthon voltam. Genevieve szemébe nézett János­nak. — És nem csalódott? —- Nem — felelte keményen Já­nos. — Az álom testet öltött, Geno­véva vágyott városa itt fekszik előt­tem elevenen, valóra váltam Karját kinyújtotta, a másik part felé mutatott maid kissé színpadias mozdulatot rajzolt le a levegőben. Geneviéve köhögni kezdett. — Gyerünk, maga méz megfázik — szólt János és megfogta Gene­viéve kezét. A kéz nyirkos volt és hideg. — Ne menjünk, olyan ió itt . • . nem fázom! ... — tiltakozott csen­desen és melegen Geneviéve. János közelebb húzta a kis. kes­keny kezet s magával húzta a lányt is. Szájuk mohón, mámorosam ke­reste egymást. Körülöttük zsibon­gott. zöngött Páris: léptek, beszé­dek. autóröfögések. csöngések, zsongások, mozgások . . . Semmivel se törődtek, mintha csak végtelen, süket tanya? éjszakában simultak volna össze vagy az óceán elha­gyott. elbűvölt szigetén, ahol nem jár ember, gép meg gond. A Szajna­­parton. a Ottai Voltaire-n az élet ha­lódott. halkult, sápadozott mint szo­morú Szimfónia befejezése. A másik partról átvibráltak a Tuillerák zöld lámpaszemei, a Pont Roval-on ritt kábban gurultak át az autók, a vil­lanyosok nem csörögtek már — ké­ső volt. A Montmartre-on meg a Montparnasse kávéházaiban még csörömpölt, kacagott. vifjongott, hancurozott*az élet. de itt a Szajna partján hűvösödé csend söpörgetett Itt már éjszaka volt. A könyvárusok lezárt szekrényei mélyén aludtak már. mint egyiptomi sírkövek a Louvre-ban. a járókelők mogorván siettek tova: későre iár. Geneviéve és János felébredtek. Körülnéztek. Geneviéve megszólalt — Milyen csend! Az élet elszökött mellőlünk. —Az élet itt .van — szólt János és megfogta a nyirkos kis kezet — Az élet csak most jött !e!. Geneviéve mosolygott. Szelid öröm. boldog izgalom buikáli ebben a mosolyban. Szeme egv pillanatra felragyogott, majd buián. bűvösen elborult mint lebukó nyári nap. Csu­pa fáradtság, szeretés és odaadás volt ez a tekintet. János izgatottan nyalt a keze után. — Menjünk. Álmodozva, vontatottan, összesi­­mufva mentek a Rue đe Seine-n. a Boulevard St- Germainen át s vala­mi nvulós. boldog szerelmi dalt sze­rettek volna énekelni. Izgalom és kí­váncsiság vibrált a vérükben, men­tek az éjszakában titkos vágyottsá­­gok felé és — nem siettek. Biztosak voltak a következő percekben és boldog kéjjel, okos mérséklettel foj­tották vissza türelmetlenségüket. Biztosak voltak és boldogok voitak, mint mártírok, akik angyali zenét hallanak és a Szűz mosoivát látják a máglya lánglőbogása között. Cse­vegtek és mosolyogtak simán, meg­szokott módon, fölényesen és ked­­veskedőn. Néha felkacagtak és ösz­­szébbsirnultak. A nagy titok, a nagy megtalálás, a közösség, az összelük­­íető vágyakozás teljessé és gyönyö­rűvé tette az életet, összetalálkoz­tak. Mámorosán, áhitatosan álltak útjaik kereszteződésénél. Geneviéve meleg érdeklődéssel kí­váncsiskodott János kicsiny, szállo­dai szobájában. Felkutatott mindent: vásznakat, rajzokat. íestékes dobo­zokat. leveleket, majd feltette János kalapját és belenézett a tükörbe. — Szép vagyok? János zavartan mosolygott, szive már a torkában kalapált és ha kedve szerint cselekedhetett volna, úgy beleharapott volna Geneviéve szép. szelid nyakába. A párisi lány csin­talan jókedve azonban hirtelen ösz­­szeomíott. lehorgasztott feiiel ült le az ágy szélére. — Ne haragudj rám. — mondta hosszas faggatás után. — Én úgy szeretnék fehéren, szüzén eléd állni, mint áldozó kis leány, de én már kétszer odaadtam magamat másnak s ezt most nagyon sajnálom, nagyon szégyelem. Ha szerettem volna, néni bánnám, de engem a kíváncsi­ság űzött. Ezt szégyelem. Bocsáss meg érte. drága barátom. Jánost elkábiíotta a bársonyos báj s a hatalmas őszinteség. Csak mohó csókokkal tudott felelni, homlokán pattogó indulót játszott a vágy. Ge­­neviévenek gyönyörű, finom aktja volt s János bíboros mámorban néz­te. amint a lámpa rénve ráhull a te-i karcsú hajlataira. Geneviéve kíván­csiskodva odalépett az ablakhoz és kitekintett tetőkre, drótokra, lámpák­ra. hunyó szobafénvekre. Csábos, csupasz testén sárga, meleg színfol­tok ujjongtak, kint hidegen, kéken, engedelmesen hunyorgatoít a párisi éjszaka. — »Szent Genovéva őrködik Pá­ris felett? — idézte János Puvis do Chavannes freskócimét — És te feletted is őrködik, te drága, ió fiú. A boldogságod felett őrködik. János letérdelt előtte, áhitatosan. kótyagosan átkulcsolta a finom lá­bakat és fulladozva súgta: — Te szent... te szénit . . . % Az idő kegyetlenül kurtáit. Már tizenöt nap és Jánosnak haza kell menni. Geneviéve többször elkomo­­rodott, de azért nevetett. mikor mondta: — Te nem mész el. neked itt van az otthonod. — Maradjon itt nálunk — hívo­gatta meleg, anyáskodó hangon Ge­neviéve anyja. — A fiam elesett a háborúban . . . hasonlított magára. János megingott Olvan vonzó volt ez a csendes.1 tiszta párisi ott­hon s Geneviévért mindent ott ha­gyott volna: múltat hazát és vérsé­­get De aztán eszébe jutott az a csú­nya, libegős versengés, az a véres kenyérharc. mely a montoamasse-i művészek között tombolt s bizonyos volt benne, hogy ő nem biria ideg­gel.- erővel könyökkel Ezért halkan így beszélt. — Vissza fagok jönni A meny­asszonyomért vissza fogok iönni-Geneviéve elevenen szőtte a ter­vek. meglepetések és szépségek utolsó - fonalait. Egy heti szabadsá­got kért az irodától ahol alkalma­zásban volt s igv minden idejét Já­nossal tölthette. János csüggedt volt és unalmasan szomorú. Geneviéve ellenben ezernyi apró kedveskedés­sel szórta be az utolsó napokat: ki­rándulások. színházt esték a Vaude­ville vagy a Comédie des Champs Elysées karzatán, kóborlások a Pi­­galle meg a Blanche bűnös nyugta­lanságában. becézgetóaek az elkó kadt quartier-i éjszakában, bucsuzá­­sok a jámboran szendergő kapu előtt, mely hamarosan elnyelte Ge­neviéve kedves, karcsú alakiót . . . János kábán és boldogan hagyta ba­busgatni magát, mint beteg, tehetet­len gyermek. Nagyon boldog volt és nagyon szerencsétlen. Geneviéve ki kísérte Jánost az ál­lomásra. sőt beült a- vonat fülkéiébe. Csevegett, kacagott és nevetésre csiklandozta Jánost — Most itt maradok és elmegyek veled haza. Milyen érdekes lesz. egy szót se fogok beszélni tudni a te hazádban. Senkisem fog megérteni rajtad kivül De itt Párisban meg­ért-e valaki? Csak te. nagy bará­tom. Elkomolyodott. Ui utasok jöttek és kínos, feszengő hangulatot terem­tettek a fülkében. A vonat jelzéseket adott. János ijedve felrántotta Gene­­viévet az ülésről Geneviéve felka­cagott s egy jegyet mutatott fel re­­tiküljéböl­— Én is utazom. Veled megyek. Jánosnak kínos volt a búcsú el­nyuitása. Dijonrg együtt .utaztak összebújtán, sugdolódzva. egymásba fuló tekintette!, mintha ’élclapbeli má&zntasok lennének! János felrnele-. gedett és néha teljesen elfelejtette a válás szörnyűségét. Éjjel felé azon- daru­ban már mindketten úgy várták Di iont. mint valami biztos szerencsét leuséged mint valami robaios. siko­­lyos katasztrófát Geneviéve mind­azonáltal könnyed és vidám akart maradni s csak akkor pitveredett ei. mikor Díjon lámpái és váltói köze­ledtek. — Te drága, nagy barátom — zo­kogta alig érthetően. Mogorva, csúnya volt az éjszaka. A pályaudvaron, sietve, rosszked­vűen szaladtak, idegeskedtek az em­berek. Geneviéve köhögve, didereg­ve szállt ki. még két óráig kell majd várnia, amig visszamegy Párisba a vonat. Szemei vörösek voltak, alig látta már Jánost, aki a kocsi ajtajá­ban állt Mikor a vonat megmozdult, integetni kezdett nedves kis zseb­kendőiével s aztán füstbe, facsaros fájdalomba fulladt minden. Maga se tudia. hogy történt, valami vasutas fogta meg. különben elvágód ott voj­­na a perronon. Párisban iárí. montparnasse-i han­gulatok • vetődtek vásznára, majd megfestette azt a boldog estét, mi­kor először ült hosszasabban Gene­­viéve-vel a Szajnaoarton. a Pont Royal közelében. Fanyar, fájdalmas nosztalgia kínozta, meiy a vászna­kon áradozó rajongássá burjánzót! A kíváncsiskodók, a kisváros nagy­­képüsködő kontárjai unalmasoknak találták ■ képeit — Elég volt Párisbó! mondo­gatták. — Aztán meg itt nem is lát­szik Páris. nem látszik .az Eiffel to­rony. János senkivel se törődött. Meg­festette Puvis de CLavannes beállí­tása szerint Geneviévet a hotelszoba nagyszárnyu ablakánál! amint kite­kint Páris kék. teliholdas éjszakájá­ba. A meztelen nőn foltott szenve­délyes szinek tobzódtak, az egész kép csupa tűz volt. csupa láz. csupa vágy. csupa viharos, szenvedélyes emlékezés. János odafestette Cha­vannes feliratát: »Sainte Geneviéve veiilant sur Paris-« Ez a kép megtetszett egy bank­­igazgatónak. aki ismerte a pantheon­­l>eli Szent Genovévát. Meg is vette volna, de János hallani sem akart a vásárról. Türelmetlenül kétségbe­esetten várta Geneviéve levelét Ge­neviéve azonban csak nagysokára irt. Tüdőgyulladása volt. nagy láz­ban volt s még most is lázas. Kö­hög. fájdalmai vannak, de majd csak jobban tesz. Olyan jó lenne. Sia mel­lette ‘lehetne. János fojtogatós fájdalommal ol­vasta a levelet. Most érezte csak igazán odatartozását. a párisi lány hatalmas, vonzó, varázsos egyéni­ségét. Ha pénze lenne, mindjárt út­nak indulna, de így • . . Ökölbe szo­rult kézzel hadonázott vásznai előtt, majd elmenekült hazulról Dolgozni nem tudott többé. Szeretett Geneviéve levelei nyugtalanítók voltak. Nagy. kusza betűkkel irt mindig ágyból, mindig lázban. Az orvos meilhártyagvulladást állapí­tott meg. Talán kórházba kell men­nie. hogy megoperálják. O. ha most mellette lehetne . . • A legközelebbi levél már a kór­házból jött. a Salpétriére sebészeti osztályáról. »Holnap két bordát ki­vesznek az oldalamból. Főleg az bánt. hogy nem állhatok majd xno-­­dellt többé behorpadt mellkasommal Különben is csúnya vagyok, so­vány és csúnya, talán ió is. hogy nem vagy mellettem. Ha látnál, biztosan nem is szeretnél többé.« Aztán napokig nem Jött levél. Já­nos expressz irt. majd sürgönyzött. de válasz néni érkezett. Eev napon izgatottan, ösztönszerüen felment ahhoz a bankigazgatóhoz, aki meg János otthon ijedve vette észre, hogy nő. ágaskodik, hatalmaskodik a vágy. a mult a szenvedély, a sze­relem Geneviéve iránt. Mohón dol­csak egy hónap, csak három hét, zozni kezdett de folyton csak a venni' a Paris felett virrasztó modern szent Genovévát. — Eladom azt a képet — Mennyiért? — A párisi útiköltségért. A bankigazgató mosolygott. —• Hova gondol? Ez roooant drá*, ga. — Eladom a többi párisi képeket is, — sietett tovább a kinálgatássa! János. Mennyiért? — A párisi útiköltségért. A bankigazgatónak kereskedők és mecénások jutottak eszébe, kik va­gyonokat nyertek egy miivész köny­­nyelmüsége vagy szeszélve folytán s ezért további alku nélkül leszámol­ta az útiköltséget. János másnap már vonaton ült. Az utazás végnélkülinek tetszett, a párisi megérkezés pedig rut. őrült kavargásnak. Eső szitált s alig akadt egy rozoga autó. Mindenütt javítot­ták az ucca kövezetét. Ízléstelen reklámok vigyorogtak le a tűzfalról s lépten-nyomon összetorlódtak a jármüvek. Mennyi csúfság és mi­lyen rendetlenség! Szinte csodálko­zott. hogy hogyan rajonghatott ezért a városért! János a Salpétriére-be hajtatott, ahol Gengviévnek feküdnie keüeíL

Next

/
Thumbnails
Contents