Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-29 / 86. szám

1925. március 29. BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal. Pillantás a jövőbe Irta: Dr. Lovasig Márton A nyugodt, elfogulatlan szemlélő számára rendkívül érdekes, lebilin­cselő látvány az a gigászi küzdelem, amely most eurónaszerte a demo­krácia és a reakció között folyik. Sohasem vo!t még ez a küzdelem annyira egyetemes, annyira általá­nos. mint most. Nincs Európának egyetlen országa sem. amely ne volna — élesebb, vagy kevésbé éles formában — ennek a küzdelemnek színtere. Jele ez annak, hogy a küz­delem elérkezett a döntő momen­tumhoz. Amig a küzdelem elszórtan, megszakítva, különböző országok­ban és különböző időkben folyt, ad­dig nem lehetett azt hinni, hogy a küzdelem megérett a döntésre- De most időben és térben egyetemessé vált. A demokrácia nem az egyes nemzetek belügye többé, hanem .az egész emberiség uralkodó eszméje. És éppen ez az. aminek a küzde­lem eldőltére perdöntő hatása van. Azáltal, hogy a harc általánossá vált. a reakció elvesztette eddigi legnagyobb taktikai fölén vét. azt. hogy az egyés feltörekvő nemzeti demokráciákat egyesített erejével kiilön-külön verhesse le. Most neki minden országban a maga erejével, magára hagyottén kell megvívnia a végső élethalálharcot. Csak egy példát: a nagy francia forradalom ellen a reakció képes volt egész EuKÓpa erejét egyesíteni. Most hogy a francia nép egv csodálatos gesztussal kiragadta magát az izga­tó. a gyűlölködést hirdető, a rossz szenvedélyeket felszító, szóval a reakciós jelszavak bűvköréből és visszatért a nagy forradalom ne­mes hagyományaihoz: a reakció te­hetetlenül áll vele szemben és a szenvedő népek megint »Párisra ve­tik vigyázó szemeiket«. Vagyis, van már Európának olyan régiója. —- nem is az utolsó — ahol a reak­ció teljesen elvesztette a csatát és végleg alulkerült. Mégis, a demokrácia sok becsü­letes. igaz hívénél keserűséget kis­hitűséget. csüggedést tapasztal unR. Hol keressük ennek okát? Aligha­nem ott. hogy abból a kétségtelen tényből, hogy a háború ad absurdum vitte magát a háború befejezésekor túlságosan vérmes remények fakad­tak. amelyek azután nem teljesültek, de nem is teljesülhettek. Ahhoz, hogy a háború absurditásából a lel­ki és logikai következtetéseket le le­hessen vonni, idő kellett és kell. Le­hetetlen volt az, hogy a háború bor­zalmas vérfürdőjéből azonnal egy arkádiai pásztorélet bűbájos nyugal­mába lépjünk. Előbb meg kellett ta­pasztalni a háború után, hogy mi is az a háború? Hiszen a nyomorúság java a háború után. szakadt ránk. Ez az utó-nyomoruság, amely győzőt, legyőzőket és semlegeseket egy­aránt megalázott, tette teljessé a keserű leckét. De ez érlelte meg és tette általános és ellenállhatatlan szükségérzetté azt, hogy a népek önmaguk vegyék kezükbe sorsuk in­tézését és egymás megrontása he­lyett egymás megértésére és támo­gatására törekedjenek. Kétségtelen, hogy még nem tar­tunk itt. De az is bizonyos, hogy a demokrácia ügve a napirendről töb­bé le nem vehető. Helytelenül for­­mulázzuk a kérdést, ha azt úgy ál­lítjuk föl, hogy a küzdő felek közül melyik fog győzni: a demokrácia-e, vavv a reakció? Ez nem kérdés töb­bé: a reakciónak általános győzelme teljesen lehetetlen. Legfeljebb par­ciális és ideiglenes győzelmeket arathat itt vasrv amott, de még az ilyen győzelmeket sem élvezheti nyugodtan és biztonságban. A szent­szövetség kora többé vissza nem jő: nzt a három császári trónt, amelyen ez a hatalmas épület nyugodott, a! világháború végleg összetörte. Ez­zel a reakció elvesztette legfőbb pil­léreit, újak pedig nem támadtak he­lyükbe, hacsak nem számítjuk ilyen ui pillérnek legújabb szövetségesét, a bolsevizmust. Ennek a szövetsé­gesnek a támogatása bizonyára al­kalmas arra, hogy a demokrácia végső győzelmét késleltesse, de magára a végeredményre döntő be­folyással nem bir. A kérdés igy hát csak az, hogy \mikor következik be a demokrácia végleges és általános győzelme? So­káig kelbe még a szenvedő népek­nek a mostani gyűlölködés, elzárkó­zás, egymást károsítás gyilkos leve­gőjében vergődniök, vagy pedig kö­zel van a felszabadulás órája? Ta­nán nem túlságos optimizmus azt ál­­ilitani, hogy eg az idő már nem lehet messze. A csomópont: a két nagy nemzetnek, a németnek és a fran­ciának egymással való kiegyezése és kiengesztelődése. Ha ez meg van, j Európa fölszabadul az alól a három- I százesztendős átok aJől. melyet en­­jnek a két vezető nemzetnek hatalmi jversengése zúdított reáint. Pedig ez meg lesz. mórt meg kel1 lennie. Ez }>? azok közé a kérdések közé tór­­í tozde. amelyeket a napirendről le­venni addig nem lehet amíg kedve­ző és megnvugtató. megoldásra nem jutottak. Aliéba csalódás azt hinni, hogy ez a nagy kérdés még ebben az évben dűlőre jut, mert az egész világ szuggeszíiv akarata tereli ha­talmas erővel azt a becsületes és őszinte megoldás felé. Ha pedig ez meg lesz, miből fog megélni a reakció? Tiszta lehetet­lenség, hogy ezt a nagy talajvesz­­tést képes legyen kiheverni. Ellen­ben a demokratikus gondolat, a nem­zetek testvériesülésének gondolata, olyan hatalmas lendületet nyer. amely annak erejét megsokszoroz­za. A fejlődés tempója meggyorsul; azok a függő kérdések, (főként Ke­let-Európábán), amelyek megoldása a mostani atmoszférában szinte le­hetetlennek látszik, az akkori at­moszférában, a legnagyobb kérdés megoldása után sokkal könnyebbé válik. Ez nein azt jelenti, hogy a demo­krácia útja azután már könnyű és rövid lesz. Sok munka, sok tapasz­talat, sok kultúra, sok becsületes törekvés kell ahhoz, hogy az emberi mentalitásból ki lehessen küszöbölni azt a tételt, hogy csak az erő ad jogot és hogy a' kicsinyeknek és gvöngéknek az alávetettség és jog­talanság a természetes osztá'vré­­szíük. De a fődolog az, bog"- a mos­tani stagnác’óből kivergődjünk és megkezdődjék valahára a.nasrv ép:­­:tőmunka, amely közös célokat tűz ki a nemzeteknek és e közös célok­ba” egyesíti azokat Hirn». ŐK KETTE IRTA: BAEDEKER Néhány hónappal a halála előtt már nagyon beteg volt a hatalmas király. Égési éjjel nem hunyta le a szemét, a köszvénye fájdalmasabban kínozta mint a felesége, halálsejtelmek gyötörték, T mikor a királyné tudakolta a hogylétét, igy szólt: — Rosszul vagyok, nagyon rosszul, de jobban éreznér.i magam, ha jobban érte­rők egymást. A királyné: Mi a panasza Felséged­nek? A király: Tudod... Nem szereted a népemet, s ennélfogva az se szeret Té-A király: Férj és feleség gyakran ások. Beatrice. De hát mi jobban meg­érthettük volna egymást s nemcsak sze­­jvlcíftbev.. de (r u 'mzeíenrsZeretetében is1 egyel üthettünk volna, ha Te is úgy aka­rod. .4 királyné: A sors... A balsors... Hogy nincs gyermekünk. Má tvás... Ha fiunk születik, az ő emelkedésének a vá­gya fütötte volna az ambíciómat. A király: Ezt úgy mondod, mint ha én voltlék az oka, hogy nem szültél trón­­utódot A királyné: Chi lo sa? — tán azt remélted, hogy az ágyasháza« inon kívül szerzesz utódot a magyai trónnak. De lásd, épp ez az iparkodá­sod bizonyítja a legbeszédesebben, hogy nem bennem volt a hiba ... S most már megvallhatom, nem volt szerencsés az a perc, amelyben elhatároztam, hogy a Te szépségedet ültetem magam mellé a trónra, s nem volt szerencsés az a napj amelyen Porsgrácz János vajda Té­ged a képviseletemben királynévá tett. * Szebb királyné, az igaz, még nem igen jj ékesített fejedelmi udvart, mint aminő jj Te voltál akkor. Egy kevésbbé jó! sza-Íbott asszony nem lett volna olyan hó» ditó királynő, de talán fiút ajándékozott I volna nekem és a nemzetemnek, és ér? I nyugodtan halhatnék meg. j 1 királyné: Ha meg keik lenni, igy is * nyugodtan térhetsz meg őseidhez, Má» I tyás. A trónod biztos, jj A király:. Diplomata vagy,' Beatrix, do I nem vagy politikus. Tudsz alkudozni, I ravaszkodói, ármánykodni, de nem tudsz ■ előrelátni és nem tudsz teremteni. Ha ; volna törvényes örökösöm, vagy- ha Já» ; nos törvényes örökös volna, akkor mond­­{ hatnád, hogy biztos a trónom és a ha» zám sorsa. így nem. S ez az oka, hogy a házasságunk, amely oly szépen indult, ’ amely az udvaromhoz,, a termeimbe, sőt j a belső szobáimba is elhozta az olasz j művészet és a klasszikus tudomány illa» I tát, olyan szomorú akkorddal végződik. I Én iriegbocsájtom neked, Beatrice, a I férfikedveléseidet, mert tudom, milyen a női természet s a déliíáliai vér,' főképp egy elkényesztetett hercegnőben, s szí­vesen bocsájtoni meg, mert én Is meg­kívántam a szerelemben a varietá-i. de azt. hogy nem tudtál magyarrá lenni, hogy nem akartál megbarátkozni az új . hazád ama jogos követelésével, amely nemzeti uralkodócsalád után vágyako­zik, ezt rossz néven veszem Töled, Beatrice. A hazámat és Jánosomat még nátad Is jobban szeretem, s aggódva, ha­­’ fok meg abban a félelemben, hogy nem­csak te maradsz özvegy, de a hazám is az marad, amelynek a kormányáért ádáz tusa és áldatlan verzenrés fog folyni. Á haldoklók jól. jósolnak. Beatri­ce .. . A királyné: ín ezt az országot ináso-. dlk Itáliává szerettem volna átformálni:­­ín ide a corfegiaito finomságait's a tu­domány meg a művészét kedvelését hoztam. A barbárság helyébe palíéro-, zottságot akartam ültetni. Emlékezzél csak, Mátyás, az udvarodnál enni se tudtak. Én voltam az, aki a villákkal megismertettelek Benneteket; ujjakkal ét­kezőket. Ezt köszönnöd kellene nekem, s néni a szememre vetni. A király: Beatrice! A népem mégis csak az én népem, s a vérem mégis csak az én vérem. Az közelebb ál! hoz­zám mint bármi más. A könyveket és a művészeteket én is szeretem s a népem se Idegenkedik tőle. De te megtöltötted az udvaromat olaszokkal és az ö ke­­vésbbé szigorú erkölcseikkel. Annyian voltak néha, hogy a magyarság szinte elveszett köztük. A kis unokapcsédet Ip­­polito d’ Este-t nyolc éves korában meg­tettem esztergomi érseknek. Gondolod, hogy ez könnyű dolog volt? A pápa el­lenzését, amely egy esztendeig tartott (ez idő alatt Ippolito legalább vénült egy kicsit), könnyebb volt legyőznöm mint magyarjaimnak az elégedetlenségét. De. hát úgy szerettelek, Beatrix, s annyi be­leszólást . engedtem az uralkodásba ne­ked, hogy igazán nem tudom, kinek volt olykor nagyobb hatalma Magyarorszá­gon, Neked, vagy nekem? A népem nem szeretett Téged, Bice, s ha engem nem szeretett volna olyan nagyon, akkor bi­zony rosszul is járhattál volna... A magyar a leglojálisabb nemzet a világon és annyira dinasztikus érzésű, hogy so­kat, nagyon sokat tűr el a királytól, még Téged is. De Beatrice, te túlságo­san elbizakodoit vagy, s ez jól illett hozzád, talán emelte is a domináló szépségedet, megbocsájtható volt neked, amíg üde és csábitó voltál, de most már rosszul fest téged, amikor már híz­ni kezdesz. Ami méltóságnak és előke­lőségnek látszott nálad, az ma gőg' és fölfuvalkodottság. S ezt nem szereti a magyar, Beatrice. ged. A királyné: Nem ttgy. uram. A néped utál engem, s ez az oka, hogy nem sze­rethetem őt. A király: Játék a szavakkal... Téged itt tárt karokkal fogadtak. Mindenki ro­­konszenvve! jött élébed, anyámtól a büszke Szilágyi Erzsébettől kezdve az utolsó zsellérig, de Te... .4 királyné: Mindég azon voltam, hogy szeretetreméltó legyek. A király: Mint asszony az voltál, mint királyné nem tudtál az lenni. Annyira vonzódtál a taljánaídhoz„ hogy a ma­gyarság. részére nem maradt semmi szereteted. Nem, tanultál a régi leckék­ből, amelyekkel szolgál a történetünk, nem gondolsz , soha a Gertrudis esetére. Vigyázz, egyszer.te is úgy járhatsz... Mi, mindent nem tettem — a híveim el­lenére is! — a családodért, az arragó­­niaialcért, az Estékért! Mikor az apád bajban volt s a bárói lázadoztak, segéd­csapatokat küldtem neki. Azt hiszed, hogy a magyarjaim helyeselték e kalan­dot? fin mégis belementem a kedvedért, a szép szemedért, a selymes hajadért, az egész hóditó fehérségedért... A di­nasztikus és nepotikps érdekeidet foly­ton istápóltam, előmozdítottam. S te az enyéim iránt közömbös maradtál. Az apád az istened volt, nekem a szolgád­nak kellett lennem. .4 királyné: Apámhoz a rokoni vér vonzott, hozzád csak, a szerelem. A király: Ez kevesebb? A királyné' Kevesebb. A becsvágy erő­sebb a szerelemnél, s engem az vezetett mindig. Akkor is, mikor a feleséged let­tem. A családom, a. Házam bAH"<T"'ása volt a vezérlő csillagom. S ha ez a becs­vágy szembekerült a Te érdekéiddel, Matthias, akkor bizony ellenségek vol­tunk. A király: Io lo so. En tudom. Az első feleségem szerencsétlen gyermekágy ioiyíán halt meg, ' Barbarától pedig, amint tudod (mert hiszen eléggé bosz­­szant Téged), megszületett, akit nem tudsz szeretni: János. 'Neked is lehetett volna fiad. ha, ha... ha nem benned székel a hiba. .4 királyné: Az orvosok ezt sohase ál­lapították meg határozottan. A király: Mert féltek tőled. Beatrice. Te oly szenvedélyes vagy és úgy tudsz haragudni mint az ’ apád, aki úgy bánt el a lázadóival, hogy a »törvénykezése« megszégyenítette Nérót és Caligulát. Te magtalan vágj’, szegény királyném. A királyné: Nem vállalom ezt a sze­rencsétlenséget. Te már se erős, se fia­tal nem voltál, amikor az ágyasházad- Ea vezettél. .4 király: Mala tides, asszonyom . . . Rosszhiszemű beszéd. A legjobb erőben voltam akkor s fölvehettem a versenyt sok ifjabb leventével is. akikkel meg­csaltál. Talán Ulászlóval is... A királyné: Sértegetsz. Mathias... Hiteit adsz minden rosszakaratú plety­kának. amely rossz híremet költi. A király: Kedves barátnőm, a kirá­lyok néha az igazat is kénytelenek el­hinni. A híreim s a magam tudomása nagyon is összevágnak. De ne féli... Mindenkivel szemben én is rágalmaknak nevezem e szomorú tényeket, aljas rá­­fogásoknak. amelyek hasztalanul próbál­ják befeketíteni makulátlan hírednek a sziiztiszta képét. De amit tudok, azt tudom. Azt hiszed, hogy égy férfi, aki éri a nőkhöz, nem tudia meg a felesége öleléséről. Imgy az ölelt-e mást is? Még ha a besúgók hazudnak is, az én súgóm, az asszonyismeretern. nem csal. Te nem egyszer hütlenkedtél. Talán azért, hogy korrigáld ' a szerencsémet meg a tiédet,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents