Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-13 / 70. szám

1925. március 13, BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. — Törökország beogradi dip­lomáciai képviselete. Beogradból jelentik : Az angorai kcymány értesí­tette a beogradi kormányt, hogy a török köztársaság diplomáciai képvi­seletével a beogradi török konzulé tust bízta meg. Törökország diplo­máciai megbízottja Beogradban eddig a spanyol követ volt és a közvetlen diplomáciai érintkezés a két állam között szünetelt, mert a jugoszláv kormány még nem ismerte el a lausannei békét. — Vádlóból vádlottak. Ez alatt a cira alatt megírtuk, bogy a suboiicai rendőrség eljárást indított két adóhiva­tali tisztviselő jelentése alapján verusi­­csi polgárok ellen, akiket azzal vádol­tak, hogy a szerbséget gyalázó kijelen­téseket tettek. A cikkben érintett Du­­najev Tihomir, aki az eisököri adóhiva­tal ügyeit intézi a közönség legnagyobb megelégedésére, Orestes .Pál becsüssel együtt Ludason volt hivatalos kikülde­tésben. Ott adóösszeirásokat végeztek s a hátralékos adófizetőknél foglaláso­kat eszközöltek. Hazajövet este az úgy­nevezett Halom-soron a kocsijuk utáni kiabáltak. A rendőrség, amelynek ez az incidens tudomására jutott, vizsgálatot indított, bár Dunajev nem tett semmi­féle feljelentést. A vizsgálat során meg­állapítást nyert, hogy sem a szerbséget, sem az államot sértő kiáltások néni hangzottak el s hogy Dunajev ilyen cí­men nem is emelt vádat. — Birói áthelyezés. Beográdból jelentik: Az igazságügy miniszter Kumi­­sics járásbirót AÜbunárróI Bácska-Topo­­lára helyezte át. — Tétlenért betörök. Szentáról jelen-, tik: Két fiatalkorú su'nanc szerdán éjjel be akart hatolni Szabó Jenő bőrkeres­kedő üzletébe. A zajra figyc'mes let egy rendőrjárőr, amely a fiatal be'.örő­­ket elfogta. — As apatini tiizoltőtestüíet láto­gatása Sentán. Szentáról jelentik: Az api tini tüzoltótestü et tagjai pénteken Sentára utaznak, ahol megtekintik a sentai tűzoltóság felszerelését. A Színházi Élet legújabb száma a szoko:t gazdag tarta'ommal je ent meg. A lap fénykepfe v teleket közöl a vajda­sági műkedvelő röl, darabmcllékletül pedig Fodor Lász;ó uj vígjátékét „A nagyságos asszonyt már láttam valahol“. A sok képet és kot'ameli'kletet tartal­mazó, uj szám a Medjunarodni lapter­jesztő vállalat árusítóinál kapható. — Az angol lak ;störvény. London­bó’ jelentik: Az asóház szerdai ülésén elha ározták, hogy ha:madfé!évre meg­­hos zabbitják a lakókat védelmező lakás­­törvényt. — Halálozás. Maros Sándor a Neues Pester Journal kiadóhivatalának igaz­gatója Szuboticán, ahova üzleti ügyben jött, csütörtök délelőtt tiz órakor szálló­beli lakásán három napi betegség után meghalt. A hatvanéves beteges öregúr utazás közben meghűlt és amikor Szu­­boticára érkezett, nyomban ágyba kel­lett feküdnie. Halálának oka tüdőgyulla­dás. Maros Sándor negyven évig volt a Neues Pester Journal tisztviselője. Szorgalmával, lelkismeretssségével és szaktudásával emelkedett vezető pozí­cióba. amelyet fáradhatattan munkával és kiváló 'sikerrel töltött be. Ihagikus körülmények között bekövetkezett halá­la széles körökben kelt mély részvétet. Holttestét csütörtök délután Budapestre szállították. — Nagy részvét mellett te­mették el csütörtök délután a .szuboíicai zsidó temető halottas házából Frankel Lajosné, Született Hirschenhauscr Ellát! Az elhunyt úrnő végtisztességére nagy­számú és előkelő közönség gyűlt össze. Dr. Gerson József főrabbi magasszár­­nyalásu gyászbeszédet tartott, megható szavakkal ecsetelte a veszteséget, amely a gyászoló családot érte. A templomi énekkar Basser József főkántor vezeté­se alatt gyászdaldkat adott elő. majd ötök nyugalomra helyezték a holttestet a családi sírboltban. — Szenta város nagy részvéte mellett temették cl csü­törtökön Pesties Alekszandar plébánost. A temetési szertartást Csirics Ircnej püspök képviseletében Csirics Milán no-1 viszadi esperes végezte. A gimnázium! előtt Szlavnics Zsivkó, V. osztályú ta­nuló, a temetőben Josimovics Dusán moli esperes plébános búcsúztatta el az elhunyt plébánost. — Iskruljev Tósó volt bácsopolai jegyző neje, született Ka­­tyanszki Gordana hosszú szenvedés után negyvenéves korában Topolán meghalt. Holttestét Srbobránba szállí­tották és 'Pénteken temetik rl a családi sjrboltban. — Tüzoltótestü'et alakaíi Horgo­son. Szerdán tüzo'tótcstület alakult Horgoson. A tűzoltótestület, mihelyt a belügyminisztérium jóváhagyja az a’ap­­szabályait, megtartja alakuló közgyűlé­sét és nyomban megkezdi működését. Álarcosbál. A Hakoah suboiicai zsidó ifjúsági egyesület c hó 14-"n, szomba­ton álarcos bálát rendez a Lloyd helyi­ségeiben. Ballcttáncolc, jelmezverseny és konfetti-csata is lesz a: álarcos bálon. Meghívó felmutatása kőtelező. — .Életunt rab. Noviszadról jelentik' A noviszadi törvényszék csütörtökön tárgyalta Zai József szolga ügyét, aki Vlahovics István noviszadi lakostól nyolc­ezer dinár értékű ruhaneműt lopott cl. A törvényszék Zai Józsefet négyévi börtönre Ítélte. Az elitéit, amikor cel­lájába visszakisérték, leugrott a második emeletről és függve maradt egy első emeleti ablakrácson. Baja nem történt. A suboticai Leányegylet tríucestélye-A szuboticai Leányegylet március 15-én. vasárnap rendezi idei táncestélyét a L oyd-társulat termeiben. Az estély ren­dezősége kéri azokat, akik meghívóra igényt tartanak, hogy ez iránti óhajukat a’ egyesület bármelyik tagjánál jelent­se be. Telepatikus előadás. Sveogali mes­ter. akit hipnotikus és telepatikus elő-l adásaiból a suboticai közönség előnyö­sen ismer, szombaton és vasárnap a Bárány-szálloda télikertjében experimen­tális seansot tart. Az előad ások 9 óra­kor- kendődnek, belépődíj személyenként 20 dinárt. — Betörés. Nov'sadről jelentik: Csü* * törtökön ismeretlen tettes betört Klein Simon sétatéri tőzsdéjébe - és onnan ezer din r értékű árut lopott ^1. A nyo­mozás megindult. Lyon Lea. E hó 17-én este nyolc órai kezdettel kerül színre Bródy Sán­dor „Lyon Lea“ cimii három felvonásos szirsjátéka a Városi Színházban. A da­rabot a Hakoah zsidó ifjus igi egyesület műkedvelői játsszák Garat Bála rende­zésében. Jegyek a Lehner-testvérek fő­téri üzletében kaphatók. A rendezőség főihivja a közönséget, hogy a még kap­ható egyekre az előjegyzéseket a nagy érdeklődésre való tekintette’ minél előbb eszközölje. Ma Este a lagiobb és legtartalmasabb színházi lap. Képek. Újdonságok. Regé­nyek. Ismeretterjesztő cikkek. Ára 10 dinár. Minden újságárusnál kapható. Ju­goszláviai megbízott: Kurir Subotica. »fíakoachü zsidó ifi. egyesület márc. 14-én a Llovd termeiben zártkörű jel­mezes »purim« bálát rendez. Azok akik tévedésből nem kapták volna meg a meghívójukat ugv azt bármikor átvehe­tik a rendezőség tagjaitól. Zenét Pátkai ismert zeneművész íogia szolgáltatni. »Hakoach« zsidó ifi. egyesület műked­velő gárdája márc. 16- és 17-én este 8 órai kezdettel színre hozza Bródy S. színmüvét, a »Lyon Le át«. Tekintettel a nagy. érdeklődésre kéri a rendezőség, hogy azok, kik a iegveket előjegyez­­tették, azokat átvehetik Léner Aladár divátárukeroskedéséb en. Gyomorbélza varoknál fölfuvódásnál íöibölögéseknél étvágytalanságnál 1—2 pohár természetes »Ferenc Józsefe ke­­serüviz alaposan kitisztítja az emésztés útjait. Közkórházi jelentésekben olvas­suk. hogv a betegek a Ferenc József vizet nagyon szivesen isszák és általá­nosan dicsérik Kapható gyógyszertá­rakban. drogériákban és füszeriizletek­­ben. SZÍNHÁZ 9 S3 « j .Nyarai Razső vendégfeliépto. Az Ártatlan Zsuzsi csütörtöki előadásán Nyarai Rezső mint Vendég játszotta a Mou'in Rouge főpincérének szerepét. A kitűnő színész, aki most Becskcrcken áll egy nagy mükcdvelő-társu at élén, pompás kabinet-figurát csinált a piacér j ;izü szerepéből anélkül, hogy pillanatra is tuízávba esett volna. A régi fajta kedely-s ineszek sorából való Nyárai Rezső, akit a közönség hálás elismerés­sel tapsolt egész este. Az előadás többi szereplője : Sz. Farkas Teri, Prokopovics Bözsi, Doktor Margit, Szabó Márton, Kiss Jenő, Kocsmár Ferenc, Weisz Fe­renc és a csöpp Kovács Irénke a régi iók voltak. 9 .... © A HASK Prágában. A zagrebi baj­nokcsapat, a HASK vasárnap Prágában játszik a Spártáva!. A világhírű ellen­féllel szemben a zagrebi egyetemisták a legjobb csapatot állítják ki. A Spártá­­ban a HASK ellen játszik először Schaffer, a világhírű magyar center­­csatár, akit sikerült már leszerzödtetni a prágai bajnokcsapatnak. MTK—DFC. A magyar bajnokcsapat vasárnap Prágában, a Sz'ávia pályáján a DFC-vel, a hires német csapatta! mérkőzik. Az MTK a következő csa­patta! áll ki: Kropacsek—Senkey, Mand!—Nadler, Kleber, Nyúl II.—Braun, Molqáry Orth, Opala, Jeny. A mérkő­zést nagy érdeklődéssel várják a prá­gaiak, akiknek a háború óta először lesz alkalmuk a legelső magyar kíasz­­szisban gyönyörködni. Nurmi Cooüdge elnöknél. Newyork' ból jelenük: Cooiidge elnök kihallgatá­son fogadta Paavo Nurmit, a világ legelső atlétáját, akivel félóráig barát­ságosan elbeszélgetett. Profivá nyilvánítottak egy pécsi futballistái. Mint Pécsről jelentik, a pécsi futbaüalszövetség a Testvériség egyik .vezetőtagjának feljelentésére pro­fivá nyi'vánitotta az IBTC. csatárát, Dora', aki mint megállapították tréneri munkájáért havi egytni Hó koronát ka­pott egyesületélő1. Dóra, akit Suboticán is ismernek, klubja legközelebbi bajnoki mérkőzésén már nem játszhat, bár az alszövetség határozatát az IBTC. meg­­felebbezle. Közgazdaság © L 6 Közgazdasági Bank R.-T. Szubolica mérlege Csütörtökön délelőtt tartotta Szuboti­cán a Közgazdasági Bank r.-t. mérleg­­megállapitó igazgatósági ülését. Az igazgatóság elhatározta, hogy a köz­gyűlést március 29-ikén tartja meg. Az igazgatóság elfogadta a műit üzleti év­ről szóló mérleget. A Közgazdasági .Bank a Vajdaság legnagyobb pénzintézete és igy mérle­gének közzététele közgazdasági szem­pontból nagyjelentőségű. Az intézet alaptőkéje 4.500.000 dinár, tartalékai 2.300.000 dinár, nyugdíjalapja a múlt évi 587.056. dinárral szemben 777.380 dinár. • A Közgazdasági Bank fejlődését a kö­vetkező számadatok illusztrá'ják: Betétek Pénzkészlet Adósok Váltótárca 1922 1923 1924 25.141 30.806 46.945 9,870 13.09! 39.086 54.037 12.173 13.959 Kamatkiadások Tisztifizetések Kamatbevételek Jutalékok 1.347 2.375 2.547 2.s32 2.831 3.552 4.640 3.774 valamennyi ezer dinárokban Az ez évi tiszta nyereség 1,242.127 dinár. A mérleg adataiból különösen feltűnő a betéteknek mintegy 6074-kai való emelkedése, ami az intézet iránt meg­nyilvánuló bizalomnak kétségtelen jele. A csütörtöki igazgatósági ülés arra való tekintettel, hogy a betétállomány - sza­porodása főleg annak, köszönhető, hogy a.megye gazdaközönsége tökéit a bank­ban gyümölcsözted, olyan értelmű ha­tározatot hozott, hogj. a gazdaközön­ség igényeit hosszabb lejáratú, aratás után visszüafizeténdö olcso hitellel igyekszik kielégíteni. Az igazgatóság olyan értelmű javas­latot terjeszt a közgyűlés elé, hogy a 100 dináros egész részvényt '! után 20 dinár, a negyed részvények után 5 di­nár osztalék fizettessék. A dinár külföldi árfolyamai 1925. március 12. Budapest deviza 1162—1170, valuta 1142—1164. Prága deviza 074—676, valuta 670— 674. Becs deviza 1138—1142, valuta 1131 —1137. Trieszt deviza 39.20—39.30. London deviza 296.50. Newyork deviza 1.6075, Hága deviza 5437.5—5487.5, 'aluta 54.54.50. Zürich, márc. 12. Zárlat: Beograd 8.35, Paris 26.7250, London 24.7875, „ Brüsszel 26.18. Milánó 21.2250, Berlin 123 ötnyol­cad, Bécs 73.25, Szófia 378, Prága 15.45^ Varsó 99.50, Budapest 72. Bukarest 2.55. Beograd, márc. 12. Zárlat: Paris 3.21; London 29.7650, Newyork 62.35, Genf 12, Milánó 2.5535, Bécs 8.80. Prága 1S5.-50, Bukarest 30.75. Noviszadi terménytőzsde, március 12, Irányzat lanyha. Tengeri bácskai 177.50 dinár, bácskai március-áprilisra 190 di­nár, május-juniusra 2Í2.50 dinár, bács­kai fehér 195, bánáti május-juniusra Szentai paritás 215 dinár, bánáti Sza­va hajó 190 dinár, szerémii márciusra 185 dinár, szerémi április-májusra 202.50 dinár. Liszt bácskai nullás kom­binált 660 dinár, bárcskai nullás G, 670 dinár. Csikágöi gabonatőzsde, márc. 11. Bú­za májusra 181.875, Búza júliusra 160.375, Búza szeptemberre 149.375; Tengeri májusra 128.75, Tengeri július­ra 131.75, Tengeri szeptemberre 131.25, Zab májusra 50.25, Zab júliusra 51.875; Zab szeptemberre 51.5, Rozs májusra 146.125, Rozs júliusra 131.75, Rozs szep­temberre 119.75. Newyorki gabonatőzsde, március 11. 3uza őszi vörös 199.875, Búza őszi ke­mény 195.875, Tengeri 134.75, Liszt sp, w. cl. 850—900. Az irányzat búzánál nyugodt, tengerinél alig tartott. IRODAI SZEREK PAPÍRÁRUK NAGYBAN és KICSINYBEN Vig Zsigmond Sándor S U B OTIC A ! ZENEMŰ- és KÖNYVUJDONSÄGOK E. SZECSÍ PHILATELIA bélyegkereskedés Subotica főpostásál Legújabb ere»y Sichel 1924—23. albánok mieden r.as-yfáiiban raktáron. tőknek vÁlaszitkot megkeresésre küldők. ' Megvételre keresek használt jnjosláv bélyegeket.

Next

/
Thumbnails
Contents