Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-12 / 69. szám

T925. március 12 BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal A nagyváradi művészeti főfelügyelő Marcus István dr„ a napokban ieutazott Bukarestbe, hogy kiessközlje a betil­tott »Marica grófnő«; című magyar ope­rett előadásának engedélyezését. Haza­térése után Marcus bukaresti útja ered­ményéről a következőkép nyilatkozott: — Bukarestbe hivatalos ügyben utaz­tam, de egyben eleget tettem különbö­ző fellépési kötelezettségemnek is. A határ-menti és igy Átadót is közelről grintő Teatrui de Vest (Nyugati szín­­társultat) eszméje egyelőre anyagi okok­ból nem jut megvalósuláshoz, minthogy azonban a miniszter ur súlyt helyez a ípmán propaga^i dajedoadás okra, elhatá­rozták, hogy a bukaresti Teatrui Na­tional együttese több erdélyi városban Vendégszerepel. A »Marica grófnő* ma­gyar operettnek előadását a miniszter pr nem hajlandó Románia területén en­gedélyezni. E tekintetben • a miniszter tor áláspontja — mint nekem kijelentet­te —i megváltozhatatlan. A kolozsvári színház megbízottja éppen bukaresti tartózkodásom alatt jelentkezett a szép­művészeti minisztériumban és több ne­ves budapesti magyar színész számára kért beutazási engedélyt. A miniszter nr megadta az engedélyt, kijelentette, hogy nem gördít semmi akadályt a bu­dapesti művészek vendégszereplése elé, csapán azt köti ki. hogy azok elsőrangú művészek legyenek. •& Az erdélyi Magyar Párt kolozsvári szervezetének választmánya — - sünt a kolozsvári lapokban olvassuk — ülést tartott, amelyen állást foglalt a kalota­szegi nagygyűlés határozataival szem­ben. A pártszervezet üléséről kiadott hivatalos kommüniké szerint a választ­mány a kalotaszegiek -minden javasla­tát mereven elutasította, -A kolozsvári tagozat választmánya — mondja a kom­müniké — sajnálattal vette tudomásul ugyan a nehezményezett körülményt, de a nagygyűlés- körülményeivel indo­kolva látta, hogy Deatschek Géza Bras­sóban nem jutott szóhoz. A hangulat ugyanis olyan ingerült volt, hogy ez meg,magyarázza az incidens lefolyását A kolozsvári tagozat választmánya úgy találta, hogy ez a körülmény nem ké­pezhet casus bellit a Magyar Párt ve­zetőségével szemben. Koós Károly in­dítványára hozott ama határozatot ille­tően, hogy a Magyar Párt- változtasson politikai irányt és kezdjen aktiv politi­kát, a választmányi ülés határozata sze­rint a kolozsvári tagozat lehetetlennek tartja az irányváltozást és indokolva látja a sórelmi politika folytatását azzal a körülménnyel, hogy a magyarság ál­landóan sérelmek szenvedő alanya ma is. Irányváltoztatást csak abban az esetben tart lehetségesnek, ha előbb a kormány változtatja meg eddigi politi­kájának irányát. A harmadik kalotasze­gi határozatna vonatkozólag, melyben tudvalevőleg Bárdos Péter indítványára a kisgazda érdekek felkarolását sürget­te a tagozat, a kolozsvári választmány annak a nézetének adott kifejezést, hogy ebben a kérdésben a -Magyar Párt vezetősége eddig is minden lehetőt mindenkor megtett. Kováts Kálmán hoz­zászólása után azt a javaslatót terjesz­tette a választmány a központi elnök­ség elé, hogy a követelések érdekében ■kisgazda küldöttség vegye fel az érint­kezést a kormánnyal, melyben Bárdos Péternek részvétele biztosíttassák. A küldöttség fogadtatásának előkészítését lés vezetését pedig vállalja a Magyar Párt központi elnöksége.« * A kalotaszegiek javaslatait elutasí­totta a Magyar Párt csiknuegyei tago­zata is a következő határozattal: sík, de viszont a gyűlés minden tagjá­nak tartózkodnia kell olyan kijelenté­sektől, melynek általános megbotránko­zás előidézésére alkalmasak. A tulnyo­­móíag székely gazdákból álló közgyű­lés pedig felháborítónak találta dr. Deutschek Géza bánffyhunyadi kikül­döttnek azt a kijelentését, hogy nem A kisantant bukaresti konferen­ciájának újabb időpontjára vonat­kozó tárgyalások a beogradi, bu­karesti és prágai kormányok kö­zött még mindig nem vezettek eredményre. A beogradi kormány ugyanis, mint ismeretes, azt kérte, hogy a jugoszláv belpolitikai hely­zet miatt a konferenciát at ere­deti tervtől eltérően ne március végén, hanem április közepén tartsák meg, amihez a román kor­mány hozzá is járult. Prágában azonban ennek a kiváltságnak a teljesítése akadályokba ütkö­zőit, tekintettel arra, hogy Benes Parisba és Londonba készül és a kisantant konferenciájának uj *dö-Nev-yorkbóí jelesük; CooÜdge el­nök súlyos vereséget szenvedeti .a szenátusban 41 szóval 39 eilen a szenátus megtagadta Worms ' áttörni főügyésszé történi kinevezésének megerősítését. Az első szavazáson *40 szavazat állott 40 ellen és ha Dawes alelnök jelen lett volna az ülésen, aki tisz­ténél fogva a szenátus elnöke, a kormány kinevezése mellett szavaz­ván, elháríthatta volna ezt a kudar-Beogradbó! jelentik : A politikai érdeklődés középpontjában még mindig a horvát képviselők man­dátumának sorsa áll. Nagy feltű­nést keltett politikai körökben a Pribicsevics-párt hivatalos lap­jának, a beogradi Recs-nek szerda esti közleménye, amely arról szá­mol be, hogy a kormány köréből kiszivárgott hírek szerint a kedd esti minisztertanács, az igazoló­­bizottság többsége arra az állás­pontra fog helyezkedni, hogy az államvédelmi törvény 18. szaka­sza alapján az összes Radics-párti mandátumokat meg kell senimisi­­eni és ezekben a kerületekben uj választásokat kell elrendelni. A Recsnek ezt az információját az esti órákban más oldahól is meg erősítették. Más, beavatott forrás­ból származó verziók szerint vi­szont. csak a kifejezetten Radics­­párti mandátumok megsemmisítésé­ről van szó, mig a Zajednica man­­d dumáit jóváhagyná az igazoló-bi­­'O it ség. A hf lyzetre jellemző, hogy a Pribicsevics-párt lepje hozta elő­ször nyilvánosságra a kormánynak ezt a döntését. Ezt azzal magya­rázzák, hogy Pribicsevicsék csak vise've. Ellenben a cs4fcme*yej tagozat intézőbizottsága megdöbbenésének ad kifejezést afelett, hogy Koós Károly egy ujságnjilatkozajtáhafl az erdélyi magyarság brassói nagygyűlését, mely jórészt a székely földmlves, iparos, ke­reskedő és . szellemi munkástömegek képviselőiből 'ált, -egy érdekelt társaság pontja keresztezte volna útitervét. Diplomáciai körökből eredő hírek szerint a csehszlovák külügymi­nisztérium emiatt azt ajánlotta, hogy a tanácskozást csak Benes­­nek Londonból és Parisból való visszatérése után, április második felében tartsák meg. A jelek sze­rint a beogradi és bukaresti kor­mány el fogja fogadni ezt az ajánlatot s igy a jövő hő végén tartják meg e konferenciát. A konferencia végleges pro­gramját egyébként még nem ál­lapították meg, de az előkészít­etek már teljes erővel folynak a három szövetséges állam külügyi hivatalaiban. •ter a második szavazáson megmásí­totta álláspontját ás a megerősítés .elten szavazott a többség a kor­mány ellen döntött és Dawes csak az eredmény kihirdetése után jelent meg az ülésen. Az állami ügyész kinevezésének ; • megerősítése ellen szavazott az egész szenátusi demo­krata-párt La Föltette és tábora, továbbá azok a republikánusok, kik Borah szenátort követik. a Radics-párti vezetők mandátu­mainak megsemmisítését követel­ték, amire a radikálisok valamennyi mandátum megsemmisítésének követelésével licitáltak rá. Ezzel ugyanis a radikálisok kellemetlen helyzetbe hoznák a független de­mokratákat, mert nélkülük is több­­séggel rendelkeznének a parlament ben és felbonthatnák a pártszövet­séget, amely a Thurn-Texis ügy leleplezése óta terhes kezd lenni a radikálispártra. Ezekkel a hírekkel szemben még mindig tartja magát az a verzió is, hogy a Radics-párt ve­hetőinek mandátumán kívül még csak Bacsenics, Dosen, és Kezsman képviselők mandátuménak meg­semmisítését határozta e! a kor­mány. Az eilenzék egyelőre még nem döntött arról, hogy a Radics­­mandátumok megsemmitésére mi­vel fog válaszolni, a tanácsko­zások azonban ebben a kérdés­ien a pártvezérek közölt m r megindultak. A blokk pártjainál a hangulat rendkívül elkesere dett és számolni lehet azzal az eshetőséggel, hogy az ellenzék passzivitásba vonal, ha a kormány az igazöló-bizottság utján pró­bálja megteremteni a munkáké» pes parlamenti többséget. Érdekes körülmény, hogy <22 ellenzéki blokk megegyezését még mindig nem hozták nyilvánosságra. Politikai körökben ezt azzal ma» gyarázzák, hogy a blokk nem akarja magái ebben a kérdésben sem idő előtt lekötni, hanem meg« várja, mig a kormánypártok tiszta helyzetet teremtenek. Németországot felszólítják, hogy lépjen lie a népszövetségbe A nemietek gzSvetségének titkos ülése Géniből jelentik: A nemzetek szövetségének tanácsa kedden titkos ülésben tárgyalta Németor­szágnak azt a kívánságát, hogy a népszövetségbe való belépése esetére mentsék fel a XVI. szakasz ama in­tézkedése alól, amely a támadd ál­lam ellen bojkottot, katonai rend­szabályokat köveid a népszövetség tagjaitól. .4 tanács a titkos ,ülésen agy határozott, hogy a kérdést a szeptemberi teljes ülés elé terjeszti végleges döntés végett. A tanácskozásról hivatalos köz­lést nem adtak ki. A tanácskozás azonban a genfi jegyzőkönyv ki­vételével a napirenden lévő' vala­mennyi politikai fők érdesre .kiter­jedt s a denzigi kérdést • iš : tár­gyalták. Németországnak a Nemze­tek Szövetsége részéről kiszabott katonai kényszerintézkedéseiben velő esetleges részvételének kér­désében elvi megegyezés jött létre annyiban, amennyiben Né­metországnak választ adnak es Németerszdgot a Nemzeten Szövet­sége kívánatos egyetemességének Jiangnnyozása melleit felszólítják arra, hogy a Nemzetek Szövetségébe lépjen be, annak megjegyzésével, hogy a XVI. cikkelyre vonatko­zólag nem lehet előre privilégiu­mokat megállapítani, miután az egyezségokmány értelmében er­ről magának,a Nemzetek Szövet­sége közgyűlésének kell döntenie, A szuboticai negyedik mandátum és a független demokraták A verifikáló* bizottság Pribicaevics-párii az ellenzékkel »zavar, ha a top piai radikális képviselő nem mond le A szuboticai kerületben a választások után a független demokratapárt, mint ismeretes, akciót indított, amellyel a radikálisokat rá akarta bírni, hogy a nacionalista blokk negyedik mandátumát az előzetes megegyezés érteimében a független demokrata jelöltnek juttassák. A független demokratapárt ugyanis csak azzal a feltétellel volt hajlandó a radi­­kálispártta! közös listát állítani, hogy négy radikálispárti jelölt megváasztása esetén egy mandátumot dr. 'Miiics. Ivó­nak, a független demokrata jelöltnek engednek át, amiről Írásos korapromisz­­szumot kötöttek. A megválasztott radi­kális képviselők közül Markusev Milán­nak, a topolai járás jelöltjének kellett volna lemondania mandátumáról, Mar­kusev azonban megbízólevele átvétele után kijelentette, hogy nem mond le a képviselőségről. A két párt között ekkor tárgyalások indul'ak meg, ame'yek folyamán a füg­getlen demokraták követelték, hogy a radikálispárt kényszerítse Markusev Mi­lánt a lemondásra. Az üggyel a radiká­lispárt valamint a Pribicsevics-párt beo­­grádi főbizottságai is több ízben fog­— A Magyar Párt elnöksége bármely gyűlésen köteles arról intézkedni, hogv a s&őiás és vita szabadsága biztosittas­láíja a magyar népet a gyűlésen kép- gyülekezetéinek nevezte. Április végére halasztják a kisantant bukaresti konferenciáját Benes a tanácskozás elolt Párába és Londonba utazik Ä washingtoni szenátus Coolidgc eilen A szenátus megtagadta az állami főügyész kinevezésének megerősítését oót de mikor .egy <f«mokratá. széná-Megsemmisítik az összes Radics-párti mandátumokat Pri felese vies lápja a minisztertanács döntéséről

Next

/
Thumbnails
Contents