Bácsmegyei Napló, 1925. február (26. évfolyam, 30-57. szám)

1925-02-22 / 51. szám

1925, február 22.

BACSMEGYEI NAPLÖ

13. öT<M

Jókai és kora

A Jókaí-centennáritmi alkalmából rendezett ünnepségek során a ina* syar kultuszminiszter, mint a Történelmi Társulat elnöke, igyekezett históriai távlatba helyezni a legnagyobb magyar regény-költő Dályaíutását és olyan megállapításokra jutott. amik sűrű árnyékba vonják a tizenkilencedik század utolsó negyedének irodalmi generációját, csak hogy Jókai emléke annál fényesebben tündököljön. Itt a Vajdaságban. ahol talán a választási izgalmak, de talán még inkább a magyar kulturális erők szervezetlensége nüatt elmaradt a Jókai-ünneo, rój,ink le azzal a kegyelet adóját, hogy Jó,kainak korához való viszonyát megtisztítjuk az értelmezés önkén.vkedéseitöl.

Jókai legdusabb fantáziájú, a leggazdagabb nyelvű és a legtermékenyebb hatású magyar regényíró. A tizenkilencedik század első felének magyar romanücizmusáf, amely olyan káprázatosán ragyogott fel Vörösmarty hexameteres eposzában. a Zalait futasd-ban. Jókai transzformálta az eposz utódjának, a modern regénynek hajtóerejévé. Lényegükben a Jókai regények tárgykörűknél. vonalvezetésüknél, meseszövésüknél és felfogásuknál fogva naiv eposzok, amelyek a negyvennyolcas magyar szabadságharc és az utána meginduló nyugati eivilizálrklás hőskorát ábrázolják. Kétségtelen azonban, hogy Jókai a körítve zetraizainak hatalmas realizmusával, figurái formálásának tökéletes plasztikájával és az élő magyar beszédet szinte véghetetlen skálám irodalmi instrumentummá szerelő stilusmüvés.zetéve! 'a modern magyar regényt •izmosiiotta meg.

Péterit Jenő ina. lioev Jókai a síkjai feíihö habitusukkal. desz tilsaikkal és- szólásaikkal kifcigástaianul valószeniek s az élet friss levegőjét árasztják, de nyomban dróton rán gatott bábokká merevednek, mihelyt az iró.az akció tényezőiül használja fel őke te mert olyan hihetetlen cse lekedetekre kényszeríti hőseit, amilyeneket Háry János mesélt áhitatos hallgatóinak a szekszárdi kocsmában. Gyulai Pál is éberséggel átjött résen, hogy a Jókai regényeinek ezeregyéjszakái ornamentikája mögött meghúzódó szerkezeti és lélektani. hibák ne kapjanak- salvus conductust a zsenik uszályába fogózó epigonokhoz. A magyar kultuszninszter megrója Gyulai kritikusi szigorúságát, amely pedig csak a magyar olvasóközönség ítélőképességét nevelte anélkül, hogy Jókai nimbuszát elhomályosította volna.

Felpanaszolta a magyar kultuszminiszter. hogy a tizenkilencedik század utolsó negyedének nemzedéke Jókai romantikáját kigunvolta és ,-i maga belső -szárazságát büszkén reálisnak vallotta. A magvar kultúra legfőbb hivatalos őre úgy beszél erről a kérdésről, mintha a fiatalok és öregek örök világnézletí aníagoniztnusa nem a fejlődés szükségszerű velejárója volna és a fiatalok ifiért» tiszteletlenségből kötnének bele az üregekbe, mint Nagy Lajos apródiai a vén Toldi Miklósba. Mire Jókai megöregedett, a román ticizmus már elaggott és a megváltozott életviszonyoknak megfelelően uj irányok bontakoztak ki. A tizenkilencedik század utolsó negyedének írói generációja nem hagyta cserben Jókait, nem vonta kétségbe nagyságát. nem tagadta meg tőle azt a hódolatot. ami a költöfeiedelmet megillette. csak éppen' az ui icKik uj .inspirációinak vetette magát alá.

Az irodalmi áramlatok nem kávéházakban- vagv irodalmi társaságokban jönnek léire, hanem függvényei a kulturális- fejlődésnek, a gazdaságii !•;> szociális differenciálódásnak. A*

tizenkilencedik század első felének kíaszicizmusa. az abszolút szépnek eszményítése hajszálpontossággal kiírtért formákban, kielégítette a kultúrát monopolizáló magasabb társadalmi osztályok igényeit.' de nem volt alkalmas szélesebb, fiéorétegek érdeklődésének foglalkoztatására. Mihelyt a felvilágosodás Franciaországból elhintett eszméi megfogantak és a demokrácia fölserdült, a ldaszicizmus. létjogosultsága megszűnt és uralomra jutott a románticázmas. amely az élet sokrétűségét. fantasztikus lehetőségeit, nemzeti és egyéni különösségeit, ér tíckfeszitö disszonanciáit, a iának és rossznak izgalmas kalandokban bővelkedő háborúját tárta a tetemesen megnövekedőt; olvasóközönség elé. \ romantieizmusban már benne rejlett a realizmus, amely a nyugati országok iparosodása és az európai mentalitás ezáltal előidézett átalakít

lasa arányában: erősödött, inig v égül fellázadt az őt lenyűgöző szertelenségek eilen és a romanticizmust detronizáita.

A tizenkilencedik század utolsó negyedének nemzedéke, amely az uj idők atmoszférájában nőtt fel és u.i utakon haladt ui célok felé. ép úgy nem bántotta meg ezzel Jókait, mint ahogy Flaubert realizmusának és Zola naturalizmusának méltánylása nem vétség Dumas pere és Hugo Victor, a nagy francia mesemondók emléke ellen. Jókai megélte a »jövő század«-ot. amelynek regényét megírta. a technika ■ csodáinak korát, amely a romanticizmust múlttá hervasztotta és uj. tömörebb irodalmi módszereket termeit. A magyar nép

és a magyar írók szeretetének és bámulatának diadalíve alatt vonult be Jókai még életében a magyar irodalomtörténet Pantheoniába.

hm.

az »ifjú«, amelyhez Á. Emil tartozott);

egyedül ö tartott barátságot Uiadorxal, akire Gyulai Pál ráolvasta a Vörösmarty, eposzából, Jogi- »nincs neve többé-. Az akkori »fiatalok« éppen úgy küzdöttek az »öregek; ellen, mint a mindenkori újabb nemzedék a régivel. E liarcot Gyulai és a »klikk«-je ellen épp Ábrányi folytatta a legnagyobb hévvel, és — sajátságos! — Hiadorral szemben annyira enyhe volt e háborúság, hogy szinte barátsággá alakult át, amely csak a nagy korkülönbségnél fogva nem lehetett igazi intimitás. A fám alatt ültek ok ketten és együtt szidták az akadémiát.

Egyszer Mikszáth .is megjelent itten, még a szegedi korszakában, és virzsinlával a tógái közt, a kalapját szokása -./.érint cgy-egy elmés ötleténél vagy sikerült emberszólásánál fölfelé lökve humorizált a gesztenyefám alatt, amelybizonyára ma se felejtette el c nevezetes; eseményt. A nagy palócnak, bár az eL ismertetése még akkor (1SS0 körül) korántsem! volt általános, már megvolt mindaz az ; írói és csevegő erénye, amellyel később olyan egyedülálló kedveltségre és népszerűségre tett szert. Azt persze, hogy nemsokára ö lesz Jókai mellett a nemzet legtöbbet olvasott írója, abban az időben még senki se sejtette. Az én fám se . . És más írók is .hőseitek az árnyékában -e rám nézve históriai fának: Szabó Endre és á felesége Megáll Janka, Szana Tamás, s a »szomszédból. (Szegedről) Pósa Lajos és Békefi Antal nem egyszer, Beöthy Zsolt csak egyszer, de ezt nem felei * lem soha. mert az öreg - e fiatal elme mindig öregszámba ment. mert már ifjú éveiben csatlakozóit az akadémikusokhoz és Kisíaludystákhoz — különösen szellemes volt akkor. És Alexander Be-rnát i volt ott egy délután, szintén kedves, meleg emlék ... A fát kezdték ismerni, Pesten már néha-be* széliek is róla, s igy emlegettek: a M, geSztenyeíája. iUgy látszik, cgyik-nilsití vendégem jő! érezte magát a társasági* Ham s erre a fám valószínűleg még ma is büszke. Én bizonyosan . . .

Kevésbé jelesek is jutnak eszembe ha gondolok raja, ennek a városnak lelkes emberei, a reformerek, akikkel együtt dolgoztunk, • ábrándoztunk, tervezgettünk Szabadkánk haladásán. Sokat vitatkoztunk alatta irodalmi kérdésekről, s az árnyékában — merem mondani •—/ néha egy kis kultúra is készült. Mcm egy -bizottság ülésezett itt s- vitatott megkaszinói, színházi és irodalmi problémákat, a régibb kulturümie.pségek egyiké.-' nck-mósikának- -a kontúrjait itt rajzoltuk meg, s- indítványok, javaslatok, határozatok innen indultak ki a városháza, őség yéb. fórumok ielé . . .

Sajnálom ezt a fát, és fájó sajnálko-t zással vágyódom utána, s mégis nem tudok hozgája ;iérni, nem tudom elhatározni, hogy egyszer, amikor arra járok, befordulok a régi ház udvarára es megtekintem. Télen át egyáltalában nem Iátok belőle sémrnit, de nyáron, amikor lombokba kap, olyan .magasra nyúlik föl a lombkoszoruja hogy az alacsony : tetőn keresztül kizöldül s a virágaival «fehérük a poros utcám. Ennyi aznindössze, ami az enyém belőle, s min-' íc-tt télen attól féléit, hogy a zsendüíö tavaszon már ezt se láthatom, hogy. a. tél fagya vagy a hatvannégy esztendeje :ddig elpusztítja. Melyikünk hal meg. Jobb, 5 vagy én? Gyermekjátékaim,, íju reményeim, fiatal szerelmeim, lelkes »arátkazásaimnak a tanúja megy-e el Jobb Vagy a ré-.gi gazdája?

Egy ilyen fa nem is sejti, mennyire szeretik öt. Tavasszal kizöldül, nyáron «virágzik, ősszel lehullatja leveleit, a ciet végigfázza, s aztán újból kezdi. Éli' i maga nyugodt, szenvedély mentes nö•étiyi életét s. fogaima sincs, róla, tfienytyirc hozzátartozik egy ember életéhez

mennyire hefolyásoMa, hogy az Iio•tvan érzi magát. Az ilyen fa, amely.'Kuni közel ál! valakinek a szivéhez,a!úti érez is valamit és nem ttgy vege-, ál; uiim többi V'Vénytávsni.- Az erubec-Az emlékezések könyvéből —•

hii Baedeker

Ma elmegyek a regi házunk előtt mindig eszembe jut, hogy az valamikori az enyém volt, s' hogy milyen boldog •■oltani ottan. Ez természetes, fia egy Aávéház mellett haladunk el, ahová egy időben .szívesen jártunk, még ott n visszaérni ékesünk erre az életünkben i nem is nagyon fontos körülményre. Mái 'meg a ház. amelyben születtünk, almi [gyermekjátékainkat, játszink, a fiúi pai- I kórságainkat, a kamaszbolondságainkai elkövettük, a leckéinket tanultuk vagy : elblicceltük, az első szerelmeinktől irul. tunk-pirultunk! Mégis, bh. rnclabuval tekintek az. ősi A úri ára , legjobban az öreg -Kpsztenyefáért fái a. szívom, azért a bölombu hatalmas fáért, anffeet fiats Uvrs . keuomb :in szcmcm'ác.xra ül -" jtek

hiatal, de már is eiös. karc.su, de iz- Imos fa volt, amelyet sok velejáró földanyaggal hosszú kocsin lK-ztak, nagy jővatossággal emellek le imnait, s a vá- Irosligcti kitűnő főkertészuek, Morava bácsinak a szakavatott vezetésű mellen helyeztek cl egy kutméíységü nagyásott gödörbe. Az én ifjú szcmcmuck ég arányokat értékelni még nem tudó értelmemnek legalább úgy tetszett, hogy az valóságos kút volt , . . Különben is nagyon csodálkoztam. Amikor arjól volt »zó, hogy gesztenyéiét ültetnek, azt hittem, gesztenyegyümölcsöt fognak elásni. s abból fog kisarjadzni bizonyos idő alatt — néhány nap múlva — a terebélyes fa. A botanikai ismereteim most egyszerre megbüvöltek és érteni kezdtem. mért nem sikerült az én faültetésem, amelyet egy héttel azelőtt próbáltam. Elültettem egy meggymagot, mintán gyennekujjaimmal egy kis lyukat vájtam neki, meg is öntöztem barátságosan a játék locsol ómból tiszta vízzel, s aztán lestem, hogy- mikor lesz-az'ültetvényemből: fa. Nem akartam elmozdulni onnan, amis nem látom kinőni, s mt guggoltam azzal a . türelemmel, amelyre csak a játszó gyerek. képes, aki azt? hiszi: dolgozik. Az ebédet persze még se áldozhattam föl ennek a reménynek, s amikor jelentették, hogy tálalva van (hiába! — a gyereknek ez is iontos), otthagytam a leendő fát, helyesebben a meggymagot. Alig vártam, hogy vége legyen az- ebédnek, megint kisiettom. egyre reménykedve, hogy a fa --.ha nem is lesz még nagy'és gyümölcstermő — azóta ••kijött • Csalódottunk éreztem magam, amikor meg kellett győződnöm, hogy a lieh /et vá’tozatlan. Ozsonnaidó táján megkérdi-/.le az. édesanyám, hogy mért üldögélek állandóan ' a földön, s mikor megmondtam neki. jóizitc.i nevetett. .lie én megs’ériöit-:m. s abb:':'i nercben szentül hk-,/tu. hogy a,;-. fin. akitől < mii’rctés c tnó'.liát., • i.t'--.tv. pTbaharöm. mir:' az

édesanyám , . , Életem egyik legnagyobb csalódása volt, amikor megtud tam. hogy a magot hiába ültettem : hogy nem lesz abból sohase fa. Én olya: biztosra vettem . . ,

Mikor a gesztenyefát — 3—4 cinbe dolgozott vele «— a földbe bocsájtották i gyszerre megértet tent, hegy az 6< módszerem hibás ’ olt s hogy a Morav bácsié valószínűleg célravezetőbb, mer ő csinálta a városligetet s a palicsi par-I

kut. s aki ilyen nagy kerteket tud elő t»i ernten i, az bizonyosan az egyes fákkal is cl tud bánni . „ , Mégis jó idei; nem voltam egészen tisztában az ügygyek mert ha a. nagy fa kis fából lesz Imiből fijss a. kis. fa? Szerencsére a? ••'tpm' fiuk, akik tágas udvaiban, kertben-nőnek föl, fák. bokrok és virágó! közt. az ilyen problémákat hamarosai megértik.

Mindig sajnáltam, hogy ezt a iát nett vihettem magammal ngy, ahogy a rég házból, ha elköltözünk belőle, magunkká.! mentjük tíz ingóságainkat, a könyveinket, a képeinket és egyéb emlékeinket. Az én életemben ez a fa jz ültetésétől kezdve a bucsuzásig tőle nagy szerepet játszott. Kokat olvastam és firkáltam az árnyékában, és sok kedve: vendégem fordult meg a lombsátort alatt. Jámbor Pál (Hiador), a Főrangú Hölgyhöz irt érzelmes versek majdnem elfeledett költője, mindennap kisétált £ városligetbe, s mert az útja elvitt £ házunk előtt, ha fáradt volt vagy kedvet kapott egy kis irodalmi tercierére befordult az udvarunkba. Kissé a- fa i; vonzotta, amelyet poétikusnak talált $ velem is szívesen foglalkozott, aki szerettem a költészetet. A már akkor igeiterebélyes fa sok*, panaszt hallott a ■meg. nem értett , költőtől, akit mindenki ■ üldözött«.

Molnár György, a hires tragikus, a j magyar színjátszás történetének p nem eléggé méltányolt érdekes, markáns fi[túrája is gyakori vendége, volt e fának és a gazdájának, s tőle mind a ketten — s. fa is, én- is — sok fantasztikus tervet. színes álmot, merész nagyakarást hallottunk akkor. Shakespeare-ciklust .és hasonló klasszicitdsokat akart produkálni Szabadkán . . . Úgy tetszett néha. i mintha a gesztenyefa kételkedve csóválná a felét . . . Vajda János pedig ■ sokszor kávézott velem az én -geszté!nyés«-cmben s nem egyszer sóhajtott: j -óh, vajha ezt a fát a-z ember elülhetné I magával Pestre!- Szegény öreg poé- I iám! Mit csináltál volna vele a vámltá.:i! ó-mi Vagy aranykézutcai hónapos Szobában? . . Ábrányi Emil is me te'

■hton s víviin ült a fa U Evr-M.

\ íatahság és az '•--cgsć.-. Mm: h- il je•mvv”.. hogv az u. tt. íir.tJ-irodalorcbó! (mert abban az írod.':!- n:bn:: volt