Bácsmegyei Napló, 1925. január (26. évfolyam, 1-29. szám)

1925-01-04 / 3. szám

1925 január 4.

BACSMEGYEI NAPLÓ

13. oldal

Milkó Izidor uj könyvei

Az a nyájas világi ahonnan Milkó Izidor elindult, szinte teljesen ismeretlen a fiatal olvasók előtt. Az irodalomtörténet 1867-tel lezárja a kaput és az essayirodalojn inkább kiemelkedő nevekkel foglalkozik, mint a 80-as és 90-es évek ii odaírni levegőjével. Ez a levegő, ez a miljő szelíd, finom és bájtól csillogó, akárcsak egy elfelejtett Horovitz festmény, mely hasonlóképeu magán viseli az akkori idők szende, finom mosolygását. Milkó Izidor nemrég a Nyugatban irt erről az elsüppedt és elfakult világról: Vadnay Károlyról, a Fővárosi Lapokról, az uj ízlés és uj Írás bájos bimbózásáról. A történelmi regények, a nagy regény-eposzok kora alkonyodik már ebbén az időben épugy, mint a történelmi festményeké. Jósika nehézkes] Kemény Zsigmand nagyon súlyos, tűig végre Degré Alajos megpróbálja a francia »társalgó rcgények«-et utánozni és Beöthy László könnyeden, közvetlenül mer beszélni az olvasóval. Vadnay Károly teremt rendet stílusban és ötletben. A Fővárosi Lapokban finom beszélyek jelennek meg, melyeket ő maga javít át nagy gonddal és tapintattal. Vigyáz a stílusra, vigyáz a tisztes hangra, az erkölcsi kényességre, a finom irodalmi ízlésre és műveltségre. Nívós és udvarképes lapot csinál, hiszen a Fővárosi Lapokat Erzsébet királynénak is felolvadták.

Ebben a kecses, kedves, nyugodt és előkelő \ Húgban lesz íróvá Milkó Izidor s ennek a világnak finom, diszkrét parfőnje épugy. megerősödik írásain, legújabb hat könyvén is, mint régi leveleken a rezedaillat, amely — tudomásom szerint — divatos volt a kilencvenes években.

Milkó Izidor ebből n világiból lépeft ki s bár megőrződik rajta az elindulás. 3 kilépeti belőle. Magával hozta az Írás gondosságát, a választékos Ízlést, a csendes, finom, sima modort, a mosolyt és a búit és otthagyta a divatlapok édességét, a sonkás ujjak és a darázsderekak kénycskcdö álszerríérmét. Millió Izidor modern lett a szó legnemesebb és legmélyebb értelmében. Alig hiszem. hogy akadna valaki, aki a most megjelent itat kötet bármelyikéről bármely oldalt ngy olvasna végig, Jiogy a kilencvenes évek irodalma jutna eszébe.

Csupa frisseség és elevenség. Az olvasót viszi, röpíti könnyű mondatok, kecses ötletek és érdekes megfigyelések gépkocsiján. Az olvasás vidám élvezetté válik, senkise gondol avval, hogy a könnyű mondatok, mély gondolatokat takarnak. Scnkisctn veszi észre, hogy tanul és nemesedik az olvasás kapcsán, mindenki csak az életöröm verőfényét látja, mely ráhull a könyvre, tavasz van s örülni kell az érthetetlen életnek. Igaz, hogy gyakran vetődnek fel problémák, keserűségek, elbusulások, melyek azonban megnyugodnak, sőt valami megoldás félét hoznak a lelkűnkbe. A könyveknek minden írása egy bölcs, csiszolt, higgadt életfelfogás hirdetője, valami tiszta, fölényes idealizmus, amely megnyugszik a harcban s a múlandóságban.

Egyéni utakon jár. Vadnay Károlyt és Tóth Bélát elhagyta már s nincs mestere a jelenheti sem. Noha finom és könnyed, nem hasonlít mélyebben Maupa.ssantra, Lemaitre-re vagy Gustave Gcffroy-ra, bájos, és lágy de azért nem nőies, lelki rajzokat rajzol anélkül, hogy az anlitikusok részletezésére és súlyosságára emlékeztetne. A gúny és keserűség nem ragadja szélsőségek felé, még ott sem, ahol megbocsátható lenne. lTj alakokat teremt — Spekuláiiét és a gazdag embert akire bárki több epét fröccsented volna. Milkó Izidor bájosan gúnyolódik', megbocsájt az életnek s az embereknek avval a fölénnyel, amely csupán a finom, fegyelmezett, szép múltú emberels tulajdona. Noha elbeszélő modora roppant meleg és kedves, ő legtöbbször kívül áll a tekiníetcn még akkor is, ha első személyben beszéli el őket. Ezért szereti a személytclenitő címeket vagy bevezető formákat hasznáim: »Kantit naplója«. »Életcélok«.

>Egy barátom beszéli:«. »Egy orvos igy nyilatkozott előttem:«. Az iró nem nyilvánít véleményt, legtöbbször az ellentétes véleményeket kiteregeti előttünk anélkül, hogy valamelyikkel is rokonszenvezne. írása bármennyire közeinek és meghittnek látszik, mégis személytelen. Elbeszélő és nem lírikus.. Mindig kívül áll a történeten. Novellái nem epikai alkotások, hanem szépen, simán, lágyan elmondott, elbeszélt esetek és csak történetek. Elbeszélő modorában sok melegség és közvetlenség van, de alakjaira nem hull a rokonszenv vagy az ellenszenv fénye. Szépen, gáncstalanul, tárgyilagosan regél, mintha igaz történelemről lenne szó. Olykor régi, jóságos tanítók hangjára emlékeztet, máskor duruzsoló dajka danára s mécses bóbiskol a szentkép alatt, mint az orosz regényekben, ‘ Olykor drága, deríts rokonunk jut eszünkbe, aki vacsora után öblös hangon mesélgetett a kövér, meleg lámpafénynél, néha édesanyánk mesemondó hangja csillan fel, mint csobogó csermely a holdas éjszakában, máskor meg úgy érezzük, hogy az orvosságszagu doktor bácsi ül az ágyunk előtt, lázas homlokunkra teszi nagy puha kezét és azt mondja, hogy ínajd meggyógyulunk. A történet nem azért formálódik, hogy novellává, irodalmi műfajjá alakuljon, hanem azért, hogy az olvasó örömöt és élvezetet találjon benne. Nem könyvet ir, hanem Olvasmányt.

Eardont és Seribet színpadi íróknak nevezik, akik hatást akartak és tudtak elérni a nézők lelkében. Ezt hibául felróni oktalanság, hiszen a színpad a nézők számára van s nem az arisztoteleszi szabályok számára. Még kegyetlenebb oktalanság hibáztatni az elbeszélőt azért, mert az olvasmányt ir. A belletrisztika sokkal hálátlanabb terület, mini a színpad s Milkó Izidor tisztán, tehétást elérni. Szelíd derűt, finom hangulatot és erkölcsi igazságérzetet akar fakasztani az olvasóban színpad, színészek, felvonásvégek nélkül. Szélesskáláju tudását, sima, csiszolt irásmodorát s egész nagy, nemes lelkületűt arra pazarolja, hogy értékes, finom olvasmányt adjon. Eszményien, tiszta elbeszélő. Finom, müveit, okos, üde. drága, kedves causeiir, aki elveti a hálás drámai hálásokat. Egy Írásában sem találunk szriggatotságot, szavalásra alkalmas mondatokat vagy jelenetekre omló részleteket. Szinte kerüli a drámai vonatkozásokat. Nem nyúl idegen fegyverekhez. Cseveg, elbeszél és sohasem dramatizálja a történetet.

Durván és hibásan általánosítva azt is mondhatnám, hogy őt az olvasó érdekli elsősorban. Gondja van rá. A borzalmas firenzei esetet bájos derűvel csevegi el, az »Ök ketten« tele van tudással. fárasztó előtanulmánnyal, de azért könnyed és érdekes, nehogy elfárassza az olvasót. A mosolyunkat keresi. Megvigasztal. Tanít. Javítgat rajiunk. Megsimogatja a lelkünk. Nagyon nagy jóakarónk s talán ez a nagy, finom jósága, ez a meleg ránkgondólása emlékeztet leginkább' elmúlt időkre.

Milkó Izidor nemesszándéku írásai egy. tiszta, önzetlen vilagíeiíogás mélységeit ragyogják vissza, mint bérces kékségeket a tengerszemek. A jó emberck ügyetlenek,, talán szerencsétlenek is, de azért a legboldogitóbb megnyugtatás számukra az, hogy jók. Az élet kegyetlen és szeszélyes, de azért legyünk jók, türelmesek, finomak és csendesek. Az igazi, a végső abszolút um nem az, ami van, hanem az, aminek lenni kell. Idealista. Es az az életfilozófia, mely Írásaiból kiérződik, a nagy, német idealisták bölcseletével tart rokonságot. Mintha csak könyveiben Fichte szavait éroznők megzenésítve az irásmiivészet iinom hangszerein: »a lét semmi s a kötelesség minden«. Ezt a kötelességet azonban: derűsen és pontosan kell teljesíteni. , , ........

ion az elbeszélőmül észetével akar haEz a fölényes, szeljdmosolyu cletbölcsetet átszökik az olvasó leikébe, mint virgonc tündér. Ismertem egy elmeorvost, akinek fugyógyszere Marck Twain volt, a kényszerképzetes és hypocüondriás betegek recept helyett egy Marck Twain-kötcttel hagyták el rendelőjét. Ebbe az orvosi rendelőbe oda szeretném tenni AUlko Izidor könyveit is. Bizonyos vagyok benn, bogy a fóbiás és melankoliás lelki borúba ezeknek a könnyed, üde, simogatós könyvek olvasása derűs veröféuyt varázsol.

Ezek az értékes könyvek szép ruhát is kaptak. Köntösük vonzóan szép, Kner Izidor művészi Ízlését csodáljuk a szedésben és a címlapon.

Mindenképen nagy esemény ennek a hat könyvnek megszületése és elindulása. Hálásan, meghatottan meg kell köszönni őket, mint az élet minden gyémántját, amellyel megajándékozza szegény gyermekeit.

Szentelek.v Kornél.

Beszélgetés a házasságról

Irta: Baedeker

Nem közönséges szerencse, ha az ember csak niá$odmagával ül a vasúti kupéban, és kényelmesen helyezkedhctik cl az egyik oldalon, amely egészen az ő domíniuma. Az nőtársam, elegánsan öltözött hölgy, ugyan nem volt fiatal, de rokonszenves, jóképű néni, aki egy kis,sé idegesnek látszott és — talán ennek íolvtán — nagy közlékenységet árult cl. Olyan hajlandóság, amelyet nőknél, különösen utón, vadidegenekkel szemben is gyakran tapasztalunk. Jobban szerettem volna a regényt olvasni, amelybe tegnap fogtam, de nem lehettem olyan udvariatlan. hogy könyvbe temetkezzek. amikor egy úrasszonynak van kedve velem társalogni.

Nem telt bele félóra, s már tudtam. hogy mi járatban van.

— Isten mentsen.a családi bajoktól! — ekként sóhajtozott. — A szegény leányom —

— Beteg talán? *— kérdeztem részvéttel.

Annál !s rosszabb, válni szeretne az urától. Már ott is hagyta volna, de még bátortalanabb mint ép . . . Niiics semmi kezdeményezése , . . Hát én megyek hozzá, hogy, ha lehet, kibékítsem őket, s ha a szakítás elkerülhetetlen, hazahozzam, a leányomat. Bizony, nem soká tartott a boldogság!

Mióta van férjnél a fiatal hölgy? — kérdeztem.

Mindössze három esztendeje,

— felelte az nőtársam. — De hát ez a sorsaik a szerelmi házasságoknak!

Akaratlanul is elmosolyodtam.

— Mit akar ezzel mondani, nagyságos asszonyom? — kérdem.

Azt, hogy sohase voltam hive az úgynevezett szerelemből való. azaz: kellőleg meg nem gondolt, ötletszerűen, elhatározott, hirtelen házasságnak. Hp magam. konvencionális házasságra, léptem, amelyet a szüleim intéztek. Jóravaió és szeretetreméltó emberhez adtak, akinek a vagyoni és társadalmi viszonyai illettek az enyéimhez. Nem imádtam soha heves szenvedéllyel, de mondhatom önnek, uram, hogy egész együttélésünk alatt boldog voltam, s ha a szegény ember még élne, most is a legboldogabb aszszony volnék a föld kerekségén.

Sírva fakadt, és hozzátette:

— Persze, ha ez az áldatlan tigy a leányommal nein jön közbe. De ő — az éretlen fantaszta! — szerelmes lett, az étvágyát vesztette, fogyni kezdett, verseket olvasott, sokat sirt, a temetőbe sétált, sóhajtozott, már ahogy ez az ilyen fiatalkori szamárságoknál lenni szokott, s kénytelenk voltunk odaadni a szive választottjához.- Minő ember volt ez?

— Nagyon kitűnő fiatal férfiú. Szép, daliás külsejű, teiietségcs és jellemes fiú. A baj csak az volt, IiO'tv beleszerettek egymásba . . . Ha e zavaró körülmény nélkül kérte '"'’na meg az Olga kezét, lelkesedéssel adtam volna az áldásomat rájuk. De igy . . . így bizony három év óta félek attól, ami most bekövetkezett. mert a szerelmi házasságoknak ritkán van j'övöjük . . .

— Nagyságos asszonyom nagyon is általánosít. Flisr” •'rem, hogy oiyik szerelmi esküvés rosszul végződik. s azt is, hogy egyik-másik tisztán közjegyzői házasság nagyon jól válik be és boldogságra vezet, de azért pálcát törni a kölcsönös érzelmek aD-1'- létrejött szövetségek fölött még se szabad.

— Nem tehetek róla, — fejtegette az asszony, -- én úgy találom, hoev jobb a francia rendszer mint a mienk.

... Szabad tudakolnom, hogy mit

ért francia rendszer alatt, nagyságos asszonyom?

— Nini, ön épp francia regényt olvas. Bizonyosan előfordul abban is egy házasság, amciyet a szülők intéznek és a közjegyző. Franciaországban. a leányok az eljegyzésükig alig Iáinak közelről férfit, hacsak ártatlan kuzénokat nem. akik egvkoruak velük vagy fiatalabbak náluk. Társaságba nem igen mennek és kevés alkalmuk van flörtre, szerelemre. Amikor az »idejük« elérkezik. a szüleik kiszemelnek egy fiatalembert. aki inkább.parti mint élettárs, de pászol nekik, bemutatják a leányuknak, s ha ez nem undorodik éppen feltűnő módon tőle. akkor összeboronálják vele. Ebben a házasságban nincsen semmi szenvedély.-se .heves szerelem, se türelmetlen boldogságvágy, legfeljebb egy kis kíváncsiság, amelyet minden tapasztalatlan szűz érez, ha oltár éjé viszik. Nem is vár annyi csalódás rá mint arra. aki lángoló szerelemmel omlik a vőlegénye éhes karjaiba. Fz utóbbi nem találja mindig oly érdekesnek, ellenállhatatlannak. udvariasnak és bájosnak az urát. mint az első időszakban, s a kiábrándulás korszaka ránézve eiöbb-utóbb beáll. A szerelem tudvalevőén vak, nem lát jól és igy nem ítélhet objektive, csak a ragyogó tulajdonságokat veszi észre és szemet huny (vak szemet!) a hibák elől, amelyek később, amikor halványodni kezd a szerelem világa, csak annál rikítóbban kezdenek 'mutatkozni. A konvencionális házasságok fiataljai hűvösebben, jól látó szemmel tekintik s igy jobban ismerik egymást. A hibáikat és az erényeiket egyenlő kritikával nézik] Nem vesztenek cl csillogó illúziókat s nem fenyegeti őket állandóan a csalódottság félelmetes réme. Az az anyagi bázis — akár több millió, akár kevés ezer —, amelyre a jól számitó szülők építik föl a házasság házát, állandó — bár olykor a férj vawvona vagy a nő hozománya élvész, de ez ritkább eset —, míg az a szenvedelem, amely a szerelmes házasfeleket hozza össze, múló, és sajnos, okvetett énül elmúló ... És aztán? Nem gondolja, hogy van valami kulturátlanság, valami nem civilizált, egyenesen valami barbár, sőt állatias vonás abban, hogy a him meg a nőstény gerjedelemből, ösztönből keresik egymást?

— Bocsánat. — mondottam ellent.

Embereknél ez szerelmet jelent.

* — Nos. a vad népeknél meg az állatoknál pedig a szerelem jelent