Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-28 / 352. szám
14. oldal, BACSMEGYE1 NAPLÓ 1924. december 28, A kanizsai nagy per, amely húsz éve tart Egyezséggel végződött a Tóth örökösök és a bácskai apostoli admiaisztratura pőre Kripta mélyét nyitogatía ez az irás, amely régi emberek életéről, harcairól és apró verekedéseiről szól a »rangért« és a »mindenért«. A korán kihalt kanizsai Tóth-családról beszélnek e sorok. Egyesületek, szövetkezetek falán. takarékok Wertheimjainak szomszédságában fakuló szürke arcképek hirdetik a munka és a karrier évtizedeit a melyek később örömet jelentettek . . . A Tóth név ökanizsán tiszteletet tekintélyt jelentett, súlya volt és döntő érvénye és még ma is aktuális jelentősége van. * A magyar szabadságharcot megelőző években nem tudni honnan és merről, legvalószínűbben a szegedi homokról került Kanizsára Tóth József. A származását nem is kutatták a régi ió atyafiak. Betoppant, ott volt és mert abban az időben nem kellett késhegyre rohamozni a kenyérért, a lakhatási tartózkodási engedélyéről sent tudott senki, az öreg Tóth is elhelyezkedett. Kántorféle volt a bevándorolt, aki kis házában egyhangúan élte az életét. Amilyen misztikus volt az érkezése, olyan volt további élete is. A szabadságharc alatt csv évszázados szilfa tövében nagyösszesii vónzt talált. Ezt rebesgette legalább a néphit. Tény az. hogy pénzhez jutott, máról holnapra gazdag nábob vált belőle ugyancsak ismeretlen és kiderítetlen módon. Tóth József a fai jellemző földéhségével vetette rá magát a dtis. ioalászttermő barázdákra és egymásután. hihetetlen gyorsasággal vásárolt Össze minden eladó szántóíöldet. Rövid idő alatt 350 lánc földet szerzett Ez a vagyon ritkaságszámba ment Kanizsán. * Tótlj Józsefnek két fia volt: Pali és Józsi. Az előbbit gazdának szánta az alaposan meztollasodott Öreg. az utóbbit iskoláztatta és egyetlen vágva volt. hogy ügyvéd Segven belőle. A várakozásnak csak részben íveitek meg utódai. Pali fia tényleg gazdálkodott a birtokon. míg József fia, bár elvégezte a logot, nem iéneít gyakorlati pályára. Hazament hosszú külföldi utazások után szülővárosába takarékot alapítani. szövetkezeti üléseken elnökölni, tűzoltói csapatokat szervezni, gazdakört toborozni és döntő szóval irányítani Kanizsa közéletét. Pénze volt Tóth Józsefnek. hozzácsatlakoztak azok. akik szesről-végről atyafiak voltak és ióbarátok. akik tapsoltak Tóth működéséhez és rövid idő alatt ő tartotta kezében a város gyepiéit. Tóth József sokat utazott, külföldet látott és mégsem volt jövőbelátó ember. Élénken tiltakozott minden uiitds ellen. ' Vilianv világit ás csatornázások hiányát sokáig miatta érezte a város. Régi magvar konzervatív fölfogásától nem volt hallandó eltérni. Jótékony emben volt Tóth Józsaf. Templomokat akart építeni, hogy feleségével Wagner Máriával — aki törzsökös kanizsai famíliából származott — együtt megörökítse nevét. A temploméoités akkor abbamaradt, mert az egyházi hatóságok arra) az álláspontra helyezkedtek, hogv a meglévő templom restaurálására kell inkább áldozni. Tóthot ez narvon elkeserítette mert ő volt a hitközség elnöke is. Végre 1902- ben sikerült az akadályokat legyőzni és a birtokán megkezdték a tenwloméoitést. Két év alatt készült el a templom és Tothnak alkalma volt gyönyörködni müvében. Öröme 1914-ben lett teljes, amikor Csernoch János akkori érsek utasítására Horváth Győző felszentelt cüsoöic az ni templomban bérmált, Tóth József beteg volt már akkor, tudta, hogy nem sok ideie van méz az életből. * Tóth Józsefnek' 1914-ben bekövetkezett halála szenzációval szolgáit Kanizsának és környékének. Nvilvánossjágra került a végrendelete, amely szerint minden vagyonát a templomnak adományozta. Az eset nagy meglepetést keltett. Az oldalági rokonok, a Bali. Tukacs és Losoncz famíliák nem nyugodtak bele a rendelkezésbe. Alig egv év nrulve. meghalt Trotil József özvegve. A Tóth birtok gazda nélkül maradt Megkezdődött az ádáz pereskedés. A rokonok többször próbáltak egyezkedni a kalocsai érsekséggel. A pör legendává lavinásodott. sulvosodtak az aktái és már ugvlátszott ez lesz a második véget nem érő nagy pör. Végre a rokonság^ belátta, hogy a pörlekedés hiábavaló és kiegyezett a bácskai apostoli adminisztraturával. E szerint az egyezség szerint a Tóth hagyatékból húsz lánc földet. 200 ezer dinárt és három házat kannak az örökösök. A Tóth-féle templomra pedig száz lánc föld tut. a nielv igv egyik leggazdagabb papi stallumnak tekinthető. A nagy per tehát véget ért Húsz év után papot kap a templom és tíz óv után nani misét a halott Tóth-házasoár. A Tóth-házasnár fölött megszólal az Ur szolgáidnak napi imája: »Legyen meg a Te szent akaratod«. Ü. S.) Egy harcos élet ... Hogy Látogatás egy régi szabadkai újságíró özvegyénél él havi háromszáz dinárból özvegy Terhe Vincéné? Hatvan év Körüli beteges öregaszszony keresett fel a szerkesztőségben. Udvariasan, szinte alázatosan mutatkozott be: ——* özvegy Terbe Vincéné vagyok, régi szabadkai ujságiró özvegye. Huszonkét étve vagyok özvegy, nincs semmiféle támogatóm. Ha lehetséges volna, most karácsony előtt igénybe szeretném venni az újságíró-egyesület támogatását .. . I Nem panaszkodott, szerényen és csendesen adta elő kérelmét, mégis egy percre megállt a munka a nyüzsgő szerkesztőségi műhelyben, a kollegák megdöbbenve néztek egymásra és nyomasztó hangulat vett erőt a sziveken. A -mások ezernyi bajával foglalkozó és a panaszok özönéhez hozzáedződött újságírókat most megdöbbentette ez a csendes panaszkodás és a tekintetek mintha fájdalmasan és kételkedve azt kérdezték volna: Hát lehetséges ez is? Az ujságiró munkájának ez a jutalma?... A szivek összedobbantak és sokan a nem is olyan távoli öregségre és a feleségükre gondoltak . . . A szegénység hajléka... Másnap meglátogattam özvegy Terbe Vincénét, a szomorú ujságiró-őzvegyet. A Milos Obilics-uccában lakik, ahol már kevés nagy ház zavarja meg a görbe I kis uccák falusias hangulatát. A 34-es számú ház is egyszerű, nagy udvara külvárosi ház és az udvar mélyén egészen hátul lakik egy-szoba-konyhás kis lakásban a volt szabadkai ujságiró özvegye. öreg, nyolcvanötesztendős nővérével él itt együtt ez a mártir-aszszony: alacsony földes szobában. A meny ezet annyira alacsony, hogy könnyen elérem a kezemmel, a nedves, deszkázaton padozat ellen régi szőnyegekkel védekeznek a kis szoba lakói. Példás azonban a rend és a tisztaság mindenütt. A kályha mellett ül Terbéne agg, beteges nővére szótlanul. Csendesen hallgatja, hogy mit beszélünk, nem szól bele a diskurzusba és később ki is megy a szobából. Az ujságiró özvegye leveszi fejéről a fekete kendőt, leül velem szemben és csendesen beszélni kezd régmúlt dolgokról, a régi Szabadka újságírásáról, az uráról, aki ebben a városban tizenöt éven keresztül lapot szerkesztett, aki harcolt és tanított, igazságot akart és párbajozott és aki huszonkét évvel ezelőtt akkor pihent meg először, amikor koporsóba tették... Terbe Vince, a harcos ujságiró — Régen volt már, hogy az uramnak lapja volt — kezdi özvegy Terbené — bizony alig emlékszem már az akkori dolgokra. Sok baj ért azóta, nagyon sok gonddal kellett megküzdenem és e szenvedésteljes évek alatt sok mindent eifelej tettein, and valamikor fontos volt . . . Negyven évvel ezelőtt jöttünk Szuboticára lakni. Előbb Pesten ujságiróskodott az uram, mint egész fiatal ember került pesti redakcióba Maisáról, de Pesten nem vök sokáig maradásunk és ekkor lejöttünk Szabadkára, mert én idevaló voltam. Húsz éves fiatal asszony voltam akkor, az uram huszonhat éves. Előbb ügyvédi irodában dolgozott itt a férjem, majd a nyolcvanas évek végén visszatért eredeti hivatásához és lapot alapított. Népszava volt a heísnkint megjelenő magyar lap címe, az uram volt a szerkesztője és a kiadója is. A hetilappal járó elfoglaltsága megengedte volna, hogy valamilyen más állást Is vállaljon, szerettük is volna bejuttatni a városhoz, de minden ajtó bezárult előtte, mert harcos újságíró volt, aki sokszor kérlelhetetlenül megtámadta a város akkori vezetőit is. A Népszava mindvégig ellenzéki lap volt és szegény uram állandó harcban állt Mamuzsics Lázár akkori szabadkai polgármesterrel és Schmausz főispánnal is. Másokról is sűrűn irt leleplező cikkeket és ezért nagyon sok afférja volt, akárhányszor súlyosan Lazult ál ták is. Nekem ezért állandó remegés volt az életem — mondja az öregasszony és szemei révetegen térnek vissza a múltba —I mert mindig féltettem az uramat. Én a legbékésebb természet vagyok, neki viszont a harc volt az éltető eleme, nem hátrált meg senki előtt és akit egyszer megtámadott a tolla, annak nehéz fegyverrel kellett megküzdenie. Cikkeiből és afférjaiból kifolyólag nem egy párbaja is volt és a régi szabadkaiak bizonyára emlékeznek még arra. a párbajra, amit az uram egy ilyen támadó cikk következtében Mamuzsics Lázár polgármesterrel vívott és ami nagy szenzáció «volt akkor Szabadkán. Az igazmondó, bátor lapot szerették is az olvasók és az tizenöt évig állt fenn, dehát még igy se volt az újság-kiadás akkor üzlet és bizony lassan ráment a »Népszaváéra a vagyonunk. Tizenhat lánc földet örököltem én a szüleimtől és mindez a jól termő zsíros kelebial föld ráment az ujságcsináíásra ... Ha ez a föld ma meglenne... sóhajt csüggedten, egy elrontott életet siratva — dehát gyönge voltam, és mindenben engedtem az uramnak, mert szerettem. Volt akkoriban még két hetilap Szabadkán — napilap akkor itt nem jelent még meg — az egyiket Stoczek Károly szerkesztette, aki jóval idősebb volt a férjemnél, a másikat Szulay László csinálta. Nekik se ment soklcal jobban . . . Mégis ragaszkodott az uram a Népszavd-hoz és fenn is tartotta a lapot egész haláláig. Negyvenhat éves..volt, amikor 1902. január 7-ér; Budapesten, ahol kórházban keresett gyógyulást, meghalt... jegy nyugtáin van. Ez az egész, amá az I uram után maradt... A nővére kis nyugdijából él az újságíró özvegye Szinte félve kérdem a szegény öregasszonytól, hogy miből él, immár, huszonkét éve. Szomorúan feleli: — Tetszik látni ezt a szegény, beteg öregasszonyt. A nővérem, városi tisztviselőnek az özvegye. Vele együtt élek, az ö nyugdijából. Havi háromszáz dinár nyugdijai kap a várostól, abból élünk mind a ketten. Tavaly még csak száznyolcvan dinárt kaptunk havonkint, csak január óta emelték háromszázra. Úgy halljuk, hogy újévkor megint emelik a nyugdijat, akkor talán majd könynyebb lesz... — és szeme reménykedve csillan fel. A következő percben azonban már ismét csüggedten, szinte kétségbeesve sóhajtja: — A nővérem már nyolcvanöt éves és beteg. Félek, hogy már nincs sok ideje hátra... Akkor megszűnik a nytigdij és akkor magamra maradok egy fillér nélkül Most legalább meleg szobánk is van, mert fát is kapunk a várostól. Húsz métennázsa tűzifát kaptunk az ősszel, csak a szállításért kellett száz dinárt fizetni és ez a fa elé® lesz'az egész évre... Ha a nővérem meghal, ez se lesz... Megdöbbenve hallgatom és értetlenül kérdem, hogyan tudnak megélni havi háromszáz dinárból? — A lakásért nem kell fizetni, mert ez a ház egy rokonunké. Jó szívvel adja nekünk ezt az egy szobát és konyhát. A háromszáz dinárt aztán úgy osztom Ibe élelmezésünkre, hogy éppen valahogyan elég. Hetenkint egyszer eszünk lesak hast, vasárnap. Máskor azt eszünk, ami éppen jut Kis levest, vagy főzeléket, néha tésztát. Éppen csak hogy nem éhezünk, ruházkodásra nem jut. Már teljesen lerongyolódtunk... Az újságíró hagyatéka Hosszan elgondolkozik özvegy Terbe Vincéné. Az ura halálával lezárult az ő élete is... Azóta csak gond és bánat az osztályrésze. Nem szívesen beszél erről és csak hosszas faggatás után szólal meg lassan, vontatottan: — Amikor az uram meghalt, csak egy kis házunk, meg néhány részvényünk maradt. A tizenhat lánc föld addig már elúszott a lapkiadáson. Ha a szegény férjem elfogadta volna a szubvenciókat, amelyeket kínáltak neki, akksr nekünk is lehetett volna vagyonunk... De igy, az a kevés, ami maradt, szintén elveszett hamar. A helyi bankrészvények teljesen elvesztették az értéküket, mert megbuktak azok a pénzintézetek, ameb eknek részvényeit őriztük. Az értéktelen papirok még ma is megvannak ... A szekrényből elővesz egy csomó régi részvényt és megmutatja. Értéktelen mskulatura-papír, legfeljebb csomagolásra lehet használni... — A kis házunkat eladtuk a háború eiső évében. Az árából hadikölcsönt jegyeztünk, az is edveszett Erről csak Csak az emlékek maradtak meg és a szívbaj ... özvegy Terbe Vincéné kiegyenesedik és majdnem büszkén mondja: — Kérni nem tudok Vannak jómódú rokonaim, néha kapok is tőlük valamit, de sohasem kérek tőlük. Gyerekeim nincsenek ... Az ujságiró egyesülethez Is csak azért fordultam, mert karácsonyra szeretnék valami meleg ruhadarabot venni. Hiszen nincs már egyetlen használható ruhám sem... És tudom, hogy az újságírók jószlvüek.., Az ujságiró-sorsról beszélgetünk még a szegény özvegyasszonnyal, aki megdöbbentő Igazsággal mutat rá ennek a rögös pályának furcsa jutalmára, amikor emlékei közt kutatva ezeket mondja: — Minden előny, ami az újságírásból ránk jutott, csak annyi volt, hogy tizenöt éven át szab adj együnk volt a színházban. Tizenöt éven keresztül csaknem mindéit este ott ültem egy páholyban, mert nagyon szerettem a színházat. Láttam Blaha Lujzát, Jászai Marit vendégszerepelni a szabadkai színházban. És ha mázni akartunk, vasúti szabadjegyilnk is volt... Egyéb sémim... Ezeken az emlékeken kívül csak súlyos szívbaj maradt rám... Beteggé tett az örökös izgalom, a férjem kemény újságíró-harcai ... Elbúcsúzom özvegy Terbe Vincénétől, a régi, harcos szabadkai ujságiró özvegyétől és nagyon elszorul a szivem. Valamikor, nem is olyan régen ez volt az újságíró sorsa és ma se jobb sokkal__ A közért harcol az ujságiró, mindenki panasza őt bántja, az egész j emberiség fájdalma az ő szivében dobog, tanít, nevel, intézményeket hiv (életre az ólombetű erejével, küzd a gonoszság ellen és harcol az ezrek javákért, de ő térte nem nyújtja ki a kezét I senki. Az emberek, akikért egész élejjtében dolgozott, hamar megfeledkeznek arról is, hogy élt és az özvegyének egyetlen Öröksége néhány halvány emlék és a| nyomorgó öregség... Mindennél nagyobb az emberi hálátlanság .., László Ferenc
