Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-25 / 351. szám

!924 december 25. BACSMEGYEI NAPLÓ 33. oldal, A fagyos északom Eszakeurőpán keresztül Gütebors, december. A páris—kölni expresz reggel nyolc órakor indul és a közönsége meglehetős homogén. Legalább külsőre és viselke­désre az. Halk beszédű, diszkrét; ele­gáns. Általános a francia nyelv, egy kevés angol; a kezekben a párisi reggeli lapok. Az étkező kocsiban a normális párisi közép polgári árak, amikről. két j napon belül kisül, hogy Európa legol­csóbb árai. Az Eiffel-törony sillioucttje hamaro­san ködbe vész, s egy óra múlva már mutatkoznak a háború meggyógyított sebei, a kifoltozott háztetők, falak, uj gyárkémények. Rövidesen: nagyobb vá­ros: St. Quentin.. Ahhoz még évek kelle­nek:, mig ezt rendbe hozzák. Közepén két csonka tornyu templom. Gyönyörű renaissance épület romjai. Csak a külső felak, előtte üres szobor-talapzat. A szakaszomban egy francia őrnagy a mellén öt ordó, egyik a croix de guerre, három pálmaággal. A bal szeme fölött. Csúnya, mély sebforrás. A feleségével Utazik, annak magyaráz. Mutatja: — Ott a város túlsó oldalán, abban a kis erdőben . . . ' St. Quentin után a többi. Északnak fordulunk, s egy kis darabon átszeljük Belgiumot. A határon kedélyes, enyhe, elnéző vámvizsgálat. Azután a német határ: Aí.v ki Chapciié és nem Achen. Teljes internacionális hangulat s némi­leg háborús izü. Mindenféle entente és germán uniformis. A német vámvizsgá­lat gyors, alaposnak induló, de rögtön elnézővé válik, ha az ember németül is tud. A publikum nagy része, hirtelen, hal­latlan metamorfózison megy keresztül. Ä legtöbbjének egyszerre megjön a né­met szava. A francia lapok a pad alá kerülnek, s a Simplicissimus, meg a köl­ni itjságok a kezekbe. Már a német ijyelv általános és a kiejtés tiszta po­rosz. Az állomáson szendvicset, gyümöl­csöt árulnak és szalma izü német ciga­rettát. Egy fürt vizenyős szőlő, épp annyiba kerül, % mint Parisban két kilő zamatos, francia cliassalja. Hamburgban, Brémában rövid1 vára­kozás s azután Köln, négy órás tartóz­kodással. Megérkezés este. a dóm. kon­­teijai is alig látszanak. Az utcán sok ay. angol uniformis, a dómtéri egyik szálloda előtt két rohamsisakos puskás angol katona kaptákban, a szállodán an­gol nyelven nagy tábla Angol főhadi­szállás«. . A város gyönyörű, tiszta, óriási a rend. Ez a nagy rend egyáltalán nyo­masztó aktivitással van jelen. Vacsora a, »Meyer beim Dorn«-ban. Óriási, gyö­nyörű freskókkal és fafaragásokkal dí­szített hodály. Nagy zenekar, mely unal­mas diák nóta- és rajnai dal-potponrri­­kat játszik. A terein, zsúfolva, az egyik legjobb sarokban, a kandalló elölt liosz­­szu asztal. Mindössze ketten ülnek mel­lette, két szőke diáksapkás fiatalember. Az asztalon diákegyleti jelvények és zászlók. Sokan várnak asztalra, de oda senki sem ülne. Az étlap hallatlan ára­kat jelez. Parisban ezért a pénzért a Claridgc-hen lehet vacsorázni. Egy po­hár sör 40 pfennig, 2 franc. Parisban hasonló nívójú helyiségben SO centime. Ellenben nagyszerű. Jó. finom, békebeli; ai anyszekc és a habjában megáll a fog­piszkáló. Indulás Sassnitz felé éjfél körül. A gyönyörű állomáson nagy forgalom és még nagyobb rend. A jegyet ötször egymás után szigorúan meg kell mutat­nod ugj'annak a kontroloméit valahány­szor keresztül mégy rajta, bár már úgy ismer, mint az édes testvérét. Mindenütt komoly ábrázatok, a férfiak úgy öltöz­ve; mint katonák civilben. Az itteni női divat láttára ifjúkori emlékeim közt kez­dek keresgélni. Sassnitzban a vonat lemegy a tenger­partig. A vízben egy S—10,000 tonnás hajó vár. Ez már Svédország. Sikkes, finom, úgyszólván mosolygós. A vona­tunk egy keveset vár, aztán rámegy a halóra. Ez a hires »terry. boat«. A hajó elragadó. Tiszta, hallatlanul elegáns, legjobb konyha és igen nagy drágaság. Kevés utas és alig pár külföldi. Megérkezés Trelleborgba késő este, reflektorok fénye mellett, világitó tor­nyok között. A hajónkra feljön egy gőzös és kihúzza a vonatunkat az állo­másra. Nagyon pedáns vámvizsgálat, kényes tisztaság, hosszú, szőke, jó ala­kú, jól öltözött emberek. A közönség egy része átszáll a várakozó stokholmi gyorsra, a mi kupéink tovább mennek Göteborg felé. Megérkezés Göteborgba reggel ötkor. Az első álmos impresszió: kellemes, tiszta, hotelszerü állomás, jó taxik, fi­nom szállodai szoba, azután egy kis pót alvás délig. * Európában talán sehol olyan kevés külföldit nem találni mint Svédország­ban. A svéd hatóságok rendkívül óvato­sak az idegennel szemben. Egyes keleti országból • .úgyszólván be sem engednek senkii. Hosszabb tartózkodási engedélyt egyáltalán nehéz kapni, még a turistá­val szemben is lehetőleg tisztában akar­nak lenni, hogy az illetőnek mi a ke­resni valója. Pár hetes tartózkodás után az ember tudatára jut annak, hogy a svédeknek nagyon igazuk van. Ez egy bámulatosan rendezett, virágzó, prosperozus ország. Itt nincs nyomor, munkanélküliség. Bár az árak a békebe­liekhez és Európa egyes országaihoz képest magasak, a kereseti lehetőségek olyanok, hogy ahhoz viszonyítva a drá­gaság nem szembetűnő. A beözönlő idegenek az itteni jó vi­szonyokat csak rontanák, s a bámula­tos közbiztonságot veszélyeztetnék. A közbiztonság egyáltalán példátlanul jó Svédországban; majdnem hihetetlenül hangzik, hogy Göteborgban több mint egy éve nem tárgyaltak kriminális ügyet. A tisztesség és - a tisztességes gondolkodás és életfelfogás tigy hozzá­tartozik ennek a népnek a karakteréhez, mint a rend és tisztaság. Magyart Svédországban alig találni. Síokholmban, van egy kevés, akik még a háború előtt kerültek oda és clsvéde­­sedtek. Művészek tudnak arányban a legkönnyebben bejutni s ezek vannak a legszámosabban. Stokholmban pár ma­gyar zenekar működik, a lapoknál van egy-két magyar raizolómüvész. Göte­borgban is van néhány magyar zenész, a philharmonikus zenekarban, az opera és operetteszinház orchesterében s a legjobb szálloda zenekarában. Ezeken kívül úgyszólván senki. így van ez kö­rülbelül minden más nemzetiséggel is. Az itt tartózkodó külföldiek szeretik az országot, jól keresnek, s ugyanolyan megelégedettségben és jólétben élnek, mint a bennszülöttek. Weiningcr Dezső, Külső zaj voltam Nádassynál Irta és rajzolta Magyary Domokos Soli minden máskép történt volna, !ia Ná­dassy nyolc év­vel ezelőtt nem nézett volna cl égy »vannak«­­ot. Partnere már a poénokat szá­molta, amikor felhívtam fi­gyelmét a négy felsőre, mire ö nyomban be­mondta az »ausz«-t, majd jutalmul meg akart kínálni egy cigarettá­val, de csak szivar volt nála. Abból nem adott, hanem ehelyett meg veregette a vállam és kije­lentette, hogy bátrán rágyújt­hatok, őt uem zavarja a füst. A négy filkón épült fel későbbi barát­ságunk és a parti után már annyira összemelegedtünk, hogy elő merészked­tem rukkolni mindaddig magamba fojtott vágy ammal: — Színész szeretnék lenni... — Tfrmészetpscn gjftzsi nélkül, —­fejezte be a mondatot magától értetődő arccal Nádassy, zsebre dugva a nyere­séget. . Másnap az ügyelő már meg is bünte­tett öt koronára, mert elkéstem a kilenc órai szereposztásról. Ebben a tekintetben Nádassy nagyon szigorít elveket vallott... * Este a »Madarász« ment Révész Ilon­kával a címszerepben. Ebéd után azzal a kérdéssel lepett meg Remete Géza, a rendező, hogy van-e fekete, hosszuszáru női harisnyám, mert estére már fellépek a darabban. Elsápadtam. Frakkról már gondoskod­tam, csizmáról, vikli-kamasniról, zsinó­­ros diszmagyar-nadrágról, csikós-szerep­hez karikás ostorról, hat darab fényesre vasalt ingmellről és egy fényesre viselt zsakettről is, de hosszuszáru fekete női harisnyát még nem szereztem be. Álta­lában női toalettcikkekben meglehetősen hiányos volt a felszerelésem. Úgy látszik a dolog nem tűrhetett ha­lasztást, mert Remete kérlelhetetlenül folytatta: — Ha nincs, szerezni kell! A délutánom azzal tcit el, hogy női harisnya után kutattam. Utolsó fillé­reimből a rám kirótt büntetést fizettem le s igy kutatásaim csak kölcsön-árura szorítkozhattak. Hat órára mégis csak sikerült beszereznem a kelléket és szi­vemhez szorítva a már jobb napokat és íessebb lábakat látott strimfliket, lohol­tam az öltözőbe, hogy a szerepem is megszerezzem. Az öltözőben csak a színházi szabót találtam. Foltozgatta az esti jelmezeket... Este hét órakor még mindig, nem tudtam mit játszom, ami mint kezdő művészt, érthetően aggasz­tott. Megnéztem a plakátot és saccolni próbáltam, hogy melyik szerep jut ne­kem, de a plakáton már minden hely megtelt'— szemben a nézőtérrel — és igy be kellett érnem azzal, hogy kivá­lasztottam a darabból azt a szerepet, amit magamnak osztanék ki, ha én vol­nék Remete — és viszont. Negyed nyolckor, megszaporodtunk. Rajtám kívül még két újdonsült statiszta várakozott női harisnyával a kezükben. Nekik se volt fogalmuk -szerepeinkről és szintén vegyes érzelmekkel' néztek az előadás eié. Unalmunkban bemutatkoztunk cg másnak és végigvizsgáltuk az előadásra kiíoltozott színpadi ruhákat. Az öltöző hosszú asztalán hevertek a jelmezek ha­lomba dobálva, tetejükön, íélrebillent kalitkában, egy kitömött varjú, mellette iát darab bakterlámpás. A ruhák közül kiválasztottam magamnak a legalkalma­sabbat, a lámpák közül is. Kollégáim dettó. Fél nyolc felé, a legnagyobb bi­zonytalanság közepette, elkezdtem öltöz­ni. Kezdő színésznek a legnagyobb örö­me, ha önállóan el tud készülni toalett­jével. A vetkőzés elég simán ment, az öltözködés is, egészen a harisnyáig. Ezzel egy kis baj volt. Valahogy nem simult a bábomra. Mintha bő lett volna: lötyögött. Akárhogy csereberéltem, nem tetszett, kétségbeesetten rángattam, ci­­báltam mindaddig, amig eszembe jutott a vikli-kamasni. Az ember soha­sem tudhatja, mi mindenre jó a vikli-kamasni. Rö­vid íelki tusa után kettévágtam a gordiusi csomót, előbb feltekertem a kamasnit, aztán felhúztam rá a harisnyát. Nagy­szerűen passzolt. Direkt feszült a gömbölyűre for­mált vádlimon... Közben egyre lestem, hozza-e Remete a szere­pem. — Remete azonban késett. Ráértem körülnézni a öltözőben, amely hatalmas teremből állt és középen apró lukakkal azsurozott spanyolfal válasz­totta ketté. A Inkákból következtetve nyomban megállapítottam, hogy a spa­nyolfal túlsó részén a hölgyek öltöznek. Feltevésem teljesen beigazolódott ké­sőbb, amikor észrevettem, hogy az ügyeletes tűzoltó a. férfiöltözőböl mind­egyre .átkukucskál, — mint mondotta, azért, hogy megnézze, nem dohányoz­nak-e odaát. A dohányzás tudniillik szigorúan tilos volt... Fél nyolc után megkezdődött a forga­lom az öltözőben. Először Komlós Vil­mos jött meg és a színházi borbély. Aztán Kényes Manci. Kényes Manóinak nyomban megakadt a szeme rajtam. Azt hittem, hogy a vádlim tetszik neki. Ki­derült, hogy tévedtem. A ruhám érde­kelte. — De Hisz ez az én jelmezem, — kiál­tott fel — vesse csak le. Neki is nadrágszerepe volt. Kezdhet­tem elölről. Végre elkészültem és minthogy egye­lőre nem tehettem okosabbat, elhatároz­tam,* hogy helyettesíteni fogom a tűz­oltót, akit utolsó szivarom segítségéi­vel sikerült a luktól a folyosóra távolí­tani. Rátapasztottam a szemem az egyik — legnagyobbnak tetsző —• nyílásra és átnéztem. A tűzoltó nagyon szerény le­hetett, amikór ilyen kis lukkal beérte, mert akárhogy forgattam, válogattam szemeimet, nagyon keveset láttam. Hosszas vizsgálódás után egy karcsú boka körvonalai tűntek elő. Aztán, ha lejjebb guggoltam. láttam a lábszárat is. Szemet cseréltem és még lejjebb ha­joltam, mire kivehettem a lábhoz tar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents