Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-25 / 351. szám
1924. december 25. BACSMRGYEI NAPLÓ 17. oldal bőrfoganfyus fatuskóval hajtotta kocsiját. mint valami szárazföldi evebőríogantyus fatuskóval hajtotta szekerét, mint valami szárazföldi everődött abba, hogy nincsenek lábal se combjai, néha még büszke is volt kicsit erre régebben. Most. hogy beleütött a szerelem, irtózatosan boldogtalannak és szerencsétlennek érezte magát nyomoréksága miatt. Épkézláb ember bele se képzelheti magát egy lábatlan rikkancs gondolatvilágába. Mit érezhet vájjon, szegény? Biztosan nagyon fáj a szive, hogy látja maga mellett elmenni a sok-sok embert, akiknek mindnek két lábuk van, akik magasak, erősek, délcegek és szaporán aprózzák lépéseiket, amikor elsietnek mellette. Szegény Reményik a gyaloghiníővá tökéletesített szardiniás ládában ülve lábukat látta csak a járókelőknek. Térdükifg ért csupán fel és ha valakinek meg akarta nézni az arcát, akkor külön hátra kellett srófolnia fejét. Egyébként cipóikról ismerte meg vevőit, l a közvetlen odaálltak mellé és nem láthatott bele a képükbe. Lábaknak köszöni, lábakkal érintkezett lábakhoz volt csak szerencséje: micsoda kínszenvedés lehet a lábatlan nyomorék sorsa, aki valósággal a lábak országában él. Reményiknek lábak közt telt el egész élete, amely pokollá lett. amióta csonk^sága mint szépséghiba is fájt neki. Ha valakit megkötözve beültetnek egy teli spájzba, addig nem fogja ezt tortúrának érezni, amig éhes nem lesz, nyugodtan nézi maid egy darabig a polcon terpeszkedő lekváros bödönöket és az ablakról lecsüngő füstöltszalonnadarabokat. De háromnapos koplalás után vérbe fog borulni a szeme még a konzervdobozok láttára is. Ez volt a Reményik esete. Mondani sohasem mondta, de még a féllábuakat is irigyelte; azt képzelte, ha neki legalább egyik lába meg lett volna, akkor nem undorodott volna el tőle a nő. A rikkancsok között, akik a Rotteiibillerutcában, a Nap-nyomda udvarán vele együtt várták mindennap az estilapot, sok íéllábu akadt, ezeket most nagyon elnézte, milyen szép szál emberek, nem is hiányzik a szemnek a másik lábuk, amit bottal, vagy mankóval nagyszerűen pótolnak. Egyik fiatal, tizenkilencéves újságárus még bot nélkül i9 tudott járni, noha a ballába hiányzott: fütykösét inkább csak azért hordta, hogy tudjon mivel verekedni. Ez a rikkancs ugyanis állandóan lovagias ügyekben utazott, nagy krakéler volt, egyébként! mulatságos fickó. Ha »úszott a lap« és volt rá1 idő. akkor a többiek, szórakoztatására sokszor eldobta 'botját és féllábán ugrálva olyan gyorsan száguldozott végig az udvaron, mint valami futóbajnok. Reményik most keserűen nézte ezt a tréfás jelenetet. Azelőtt sohasem jutott eszébe, hogy szerencsétlenebbnek érezze magát társainál, de amióta Ida kikosarazta, — ezt a kifejezést Reményik akkor használta, amikor elmesélte esetét a Budapesti Hírlap részeges, öreg portásának —1 azóta minden más nyomorék állapotát irigylésreméltónak tartotta. Régebben jó barátságban élt egy Rigó nevű sánta újságárussal, aki néha verseket irt az újságba és gyakran maga is alapított kis mérges hetilapokat, amelyek egy-kát szám után mindig megszűntek. Ezt az embert Reményik mindig sajnálta, hogy nem tud érvényesülni, pedig a költőrikkancs jobban keresett va'amenynyiüknél, mert éjjel a kávéházi bohémektől, akikkel tegeződött, egyszerűen kölcsönkért egy koronát, vagy forintot, de gyakran öt. pengőt is kapott, ha elszavalta borzas, fanyar verseit. Most nem is áilt vele szóba Reményik, , annyira irigykedett rá amiatt, hogy alig biceg valamicskét. Járt a Nap-udvarba egy sir KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VIGYÁZZ Vigyázz. Ez a nagy pillanat. Egy ember jön feléd s bemutatkozik, már tárja kezét, most lát legelőször, rád néz s elviszi majd az arcod, a hangod s őrzi. Emlék csak az ember a többi emberek lelkében, törékeny, gondolatokból faragott, száztitku, halavány szobor, mely néha a felíegekig magasuk Légy méltó ez ember-testvér áhitatos várakozására s remegjen által a tudat, hogy most történhet valami, ami még nem volt, mióta áll a világ s Isten kezébe se reszketett úgy sáranyagod, mint most az ő kezébe, ki megteremt igazán. 0, a te rokonod, O, a te Urad, Istened. Nézz rá, büszkén s alázatosan is, mint aki megszületett és aki meghal. Ne félj. Röpitsd feléje a te életed s tébolyitó egyedülvalóságod, mely neki oly idegen, hogy beleborzong és megért. Légy őszinte, tiszta, bátor. Adj példát. Szemvillanás csak s kész a bűn és az örökre tart, örökre büntet, öngyilkos haraggal, és összetöri az emlékedet, téged. Ne hazudj. Ne halj meg. Élj benne. Ez a nagy pillanat. Vigyázz. ketnéma rikkancs is. aki már igy született, de iszonyatos szorgalommal megtanulta szájról leolvasni a beszédet, sőt előrecsucsoritott ajkakkal. morogva és hörögve valahogy az orrán keresztül maga is el tudta mondani, amit akart. A magánhangzók között nem tudott különbséget tenni, de monoton, artikuíálatlan gurgulázását azért egészen jól meg lehetett érteni. Egyetlen hibája csak az volt, hogy nagyon ordított, ami miatt jobb kávéházakba nem is engedték be. mert nem tudta megállani, hogy ne kezdjen beszélgetést a vendégekkel. Ezt a siketnémát egyszerűen svindlernek tekintette elkeseredett lelkiállapotában Reményik. Öreg tuberkulotikusoknak, akik már egész tüdejüket kiköpködték részletekben és pusztán csak megszokásból éltek, magyarázhatni kezdte, hogy ilyen egészséges ember egyéb foglalkozást is űzhetne, nem lenne szabad elvennie a kenyeret azok elől, akik igazán rá vannak szorulva az ujságárusitásra. Senkisem volt elég szerencsétlen neki, de azért mégis a féllábuakat irigyelte legjobban, egészen oda volt. ha valamelyikük cicázni kezdett a szikkadt expediciós-asszonyokkal, vagy a szemtelen nyomdászlányokkal, akik minduntalan keresztülszaladgáltak az üvegtetős udvaron. A rikkancsok közül csaknem mindnek volt már viszonya a lapterjesztővállalat főnökének, egy félszemü, megtollasodott volt rikkancsnak a feleségével. Az asszony, ha ki akart valamelyikükkel kezdeni, egyszerűen felrendelte magához az illetőt este hétre a lakásra. Ma megtörtént, hogy a kiszemelt nem ment el a randevúra, akkor annak nem adott többet lapot mindaddig, amig helyre nem pótolta a mulasztást. Negyven év körül járt. arca még mindig szép volt, de az évek folyamán roppantul elhízott, másfél mázsára lehetett becsülni. Nagyszerűen értett a rikkancsok fegyelmezéséhez, tegezte őket, általában mindenkit tegezett, a szedőktől kezdve az estilap nyomdai szerkesztőjéig. Ez a szerkesztő különben szóvá is tette egyszer a kényszer-randevúk ügyét; — Mondd. Stehlerné, nem félsz, hogy valamelyik rikkancs bepanaszol az uradnak? — Nem merik. — felelte a kövér asszony nyugodtan. — Hátha egyszer Stehler rájön magától? Az asszonyság nevetett; — Te ahhoz nem értesz, a Síehlernek üvegből van az egyik szeme, a másikat pedig ha muszáj behunyja... Amilyen finom nő volt. elhallgatta, hogy verni szokta férjét és Stehler főként ezért nem mer szólni neki. Egyébként a főrikkancs tényleg nem törődött ilyen apróságokkal, örült, hogy a felesége nem hagyja ott. Nélküle sohasem tudta volna összehozni a rikkancs-szervezetet, amit később is csak az asszony energiája és tekintélye tartott össze. Stehler pontosan tudott hitvese angró-csalásairől, hiszen az árusok egyszer már hozzá is fordulak azzal a kollektív követelésükkel, hogy a randevúk alkalmával — ők különmunkának nevezték — az asszony vacsorát is adjon az inspekciósnak. ne csak szivart. Stehlerné ki akarta rúgni a küldöttséget, de férje erélyesen exponálta magát a rikkancsok érdekében és rábeszélésének az asszonyság nagynehezen mégis engedett. Stehler örült vastag aranyláncának, finom kelméjü ruhájának, a libás ebédeknek és ha az asszony szükségesnek találja, inkább üvegszemmel pótolta volna jobboldali látószervét is. El lehet képzelni, hogy nem háborodott fel akkor sem. amikor felesége előtte tett szerelmi ajánlatot Reményiknek: — Hallod, milyen lehet, ha te megöleled az embert? Maid ki fogjuk próbálni . . . A hallgatóság nevetett és a dolog tréfa maradt. A kövér asszony évek óta minden áldott nap megismételte a viccet és Reményik is jóízűen mulatott rajta mindig a többiekkel együtt. Amióta szerelmes volt. legszívesebben kést szúrt volna Stehlerné szivébe ezért a tréfáért. 5. Ha tudta volna Reményik. hogy ez gondolat: miiven liehet a lábatlan törzs ölelése? — párszor már Idát is rnegbizsergette. A lány mindig szenzációt keresett a szerelemben, ezért váltogatta partnereit, de az első szenzáció után a többit már nem találta annak. A szerelő, a hajós, a kalauz és társaik —• mind úgy, naz volt; unta szerelmük egyformaságát és uj rneg uj próbálkozásokba bocsátkozott. Azonban egyéb kalauzok és matrózok sem ígérkeztek másnak, többnek, s Ida, aki sohasem gondolkozott ezeken a problémákon, hanem csak érzéseitől sugallt ötletei után indult, maga sem tudta egyszer, hogy miért kér kölcsön Reményiktől ötven koronát, amikor véletlenül semmi szükség sincs pénzre. Az újságárus rögtön odaadta a kért összeget: — Tessék. —■ és megérintette Ida kezét. A lány elhúzta és elment. Harmadnap szólt a rikkancsnak, hogv beszélni akar vele. Erre a beszélgetésre kerek egy hétig kellett várni Reményiknek. mert Ida egyszer sem tért egyedül haza. mindig vele jött vagy a vőlegénye, vagy a kalauz. Végre egy keddi éiszaka kisérő nélkül állított be a lánv; lefekvés előtt odament a rikkancs ágyához: — Alszik? ! — Nem. — felelte Reményik resz- I ketve. í — Magának én tartozók ötven lco-jrónával . . . — Nem fontos, — dadogta a fiit. i —■ De fontos, mert én meg szo: kom adni. amit kölcsönkérek és ezt i is meg fogom adni. de most nincs I pénzem és ha maga . . . I Az újságárus gavallérosan ismé- i telte, hogy ráér a dolog, nincs szükj sége az összegre jelenleg. — De a kamatok, — mondta Ida — a kamatok . . . Reményik kezdte érteni, hogy mit akar a lány a kamatokkal. De meg sem mert mozdulni, megvárta, amig Ida odasimult mellé. 6. Senki sem köteles elhinni, de Ida férjhezment a lábatlan rikkancshoz. Egyházi esküvőt is tartottak: a templomba Reményik nem személyesen fuvarozta el magát, hanem Stehler költségén, aki mint násznagy szerepelt a szertartás alkalmával. A házasságkötés után az asszony végleg kiadta a kalauz útját, de még a matrózokat sem kultiválta tovább. A nász az öreg péklegényt tette a legboldogabbá, aki ettől kezdve újra pontosan beszedte a villanyszerelőtől a havibért.
