Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-14 / 341. szám
1924 december 14, BACSMEGYEI NAPLÓ 15. oldal, R feltaláló i (Dráma 3 felvonásban) ELSŐ FELVONÁS. (Szin: Óriási térség. Hatalmas tömeg. Középen emelvény.) Szónok: Tisztelt Polgártársak! Tömeg: Halljuk! Halljuk! Szónok: Éhezünk! Tömeg: Úgy van! Úgy van! Szónok: Éléstáraink üresek! Fazekaink* lábasaink hiába várják, hogy tűzhelyre kerüljenek. 'Tömeg: Úgy. van!Szónok: Valamit kellene tenni! Tömeg: Úgy yan! Helyes! Éljen! MÁSODIK FELVONÁS. (Szin: A feltaláló laboratóriuma. Lombikok, motorok, hosszú gummicsövek.) Feltaláló (térdig érő ősz szakálát sí- j mogatva): Végre megvan! (Verejtéke- j ző homlokát letörli.) Megszületett vilá-! got megváltó találmányom. Holnap* már én leszek a legnagyobb ember a | Földgömbön. Feltaláltam az ingyen jj élelmiszert! (Boldogan zokogva borulj lombikjai fölé.) HARMADIK FELVONÁS. (Szin: Óriás térség. Hatalmas emel-1 vény. Az emelvényen kísérleti asztal, ! teli lombikokkal, motorokkal. Az asztal mellett hosszú, keskeny pózna nyúlik fel az ég felé. A póznán hosszú gumtnicsö csalad a mennybolt felé, a gummicső felső vége tölcsérben végződik. A tol-1 csér szája az ég felé néz. A térségen 3 izgatottan gyülekeznek a tömegek. A j nagy feltaláló be fogja mutatni az ingyen élelmiszert.) Feltaláló (az emelvényre lép): Tisztelt Polgártársak! Tömeg: Halljuk! Halljuk! Feltaláló: Figyelmet kérek. Be fogom; mutatni nektek azt a találmányt, amelyre évezredek óta vár a világ. Nem fogtok <*rczni tovább! Tömeg: Halljuk! Halljuk! Feltaláló: Feltaláltam és be fogom nektek mutatni az ingyen élelmiszert. Van-e közietek éhes ember? Az jöjjön fel ide. (Rémes tolongás. Mindenki az emelvény felé törekszik. A rendőrök alig tudják a jelentkezőket visszaszorítani.) Feltaláló (kiválaszt egy vézna, beesettmellü fiatalembert): Gyere öcsém. Mikor ettél utoljára? A kísérleti médium: Három nap előtt. Feltaláló (szájába adja a gummicső alsó végét): Tisztelt Polgártársak! Tömeg: Halljuk! Halljuk! Feltaláló: Én most egy szivattyú egyik motorját elindítom és e gummicső segítségével a fent látható tölcséren át a felső régiókból összeszedem a levegő-. ben található tápszerselejtecskéket, amelyek összeszürve kellemes eledelül szolgálnak. (Elindítja a motort. Nagy izgalom.) Kísérleti médium (arca elmosolyodik és boldogan kidülledő szemeivel jelzi, hogy a gummicsövön megindult az élelmiszer.) Feltaláló (a médiumhoz): Akarsz talán valami savanykásat? Médium (hunyorgat, hogy igen). Feltaláló (átkapcsolja a motort. Kis szünet.) Akarsz most valami édeskéset? Médium (miközben a hasa szemmelláthatólag kidagad, int, hogy igen.) Tömeg (morogni kezd.) Feltaláló: Mit morogtok? Tömeg: El azzal a szerkezettel! Le vele! Le vele! Feltaláló: Polgártársak! Mi ütött belétek? Tömeg (dühösen): Pusztulj az emelvényről! Le azzal a vén gazemberrel! Agrár állam vagyunk! Tönkreteszi a földművelőket! Tönkreteszi az élelmi-1 szerkereskedelmet! Tönkreteszi a beho- j zatalt! Tönkreteszi a kivitelt! Le vele! Le vele! (A nép megrohanja a emelvényt.) Feltaláló (alig tudja megmenteni az irháját.) a kj MUNKA (CÍMSZÓ A NAGY ENCIKLOPÉDIÁHOZ) Irta : Karinthy Frigyes A Nagy Enciklopédiához, amit tiz év óta emlegetek (emlékeznek rá, akik még figyelnek rám s ha megszólalok néha, tudják, mit folytatok, hol hagytam abba legutóbb!) s amiről olyan makacsul és kitartóan ábrándozom, e század hajnalán, mint Rousseau és Diderot ábrándoztak a tizennyolcadik század középén — a Nagy Enciklopédiához, amelyre megérett az idő. szétrombolt és romokban heverő alapfogalmak bábeli poklában, e rettenetes században, melynek tudománya és politikája és művészete szétbontott mindent és. semmit össze nem rakott — a Nagy Enciklopédiához, amit együtt kellene megírni, nem szaktudósoknak és filológusoknak és szóiéi rszerkcsztőknek, — hanem a közlekedés győzelmes forradalmával összekovácsolt emberiség legkiválóbb szellemeinek, a legnagyobb költőknek, legnagyobb gondolkodóknak, mindenütt a világon — aminek megszerkesztéséhez külön • törvényű, független várost kellene építem' s ott összehozni őket, hogy dolgozzanak, mint ama Szabad Kőinivesck, akik csak igy építették fel ezredévre szóló dóm inkát ... a Nagy Enciklopédiához, ehez a még nem létező miihöz, amelyhez minden gondolatom száll, amelynek hangjához, módszeréhez igazodom, mikor fogalmakat tisztázok magamban, igazságot keresek, megismeréshez jutok ... a Nagy Enciklopédiához, az M betűs kötet valamelyik lapjára szánt Munka címszó meghatározásának hevenyészett vázlata . - -♦ Munka . . . Mit értünk alatta? Hogy használjuk, mire alkalmazzuk, mit nevezünk igy? A fizikus általában a mozgás eredményét jelöli ezzel a szóval, amikor az erő változást idéz elő az anyaghoz, — a fiziológus, biológus, szükebben, élő szervezetek erőkifejtését, függetlenül az eredménytől. Minket nem ez érdekel. Mi az, amire az emberek, társadalomban élve, egymást szolgálva, gondolnak, mikor azt mondják: ma sokat dolgoztam! vagy: sok munkával jár a foglalkozásom! Eleinte csak az úgynevezett testi munkát vették komolyan munkaszámba, — munkásnak csak a kezével, lábával erőlködő embert nevezték — később, lassacskán kiderült, hogy az úgynevezett szellemi munka is fáradsággal jár, — a fáradtság, kimerülés lett a munka mennyiségének ismerve, gyakran értékmérője is. A szocialista szótárak kezdtek testimunkát, fejmunkát megkülönböztetni egyenlősitö, nivelálló rögeszméjükben, de a munka szó jelentését nem határozták meg. Talán közelebb jutunk az igazsághoz, ha a kérdést szemléleti előítélet, tudományos rendszer nélkül, naivan, kapásból tesszük fel azoknak, akik mérvadók benne, a dolgozóknak — dolgozók alatt értve mindenkit, aki önmagát annak tartja, aki munkának nevezi a rendes foglalkozását, tevékenységét. Tegyük fel a kérdést, vessük össze a válaszokat — és ámuljunk el a furcsa eredményen. Kezdődik a furcsaság a szigorúan vett testi munkásnál, ahol, azt hinné az ember, van valami közös mérték. A favágó, zsákhordó, téglarakó kömmüves halálfáradtan vánszorog haza, szidja az isten és világ teremtését, amiért nem teremtette grófnak. De közben a gróf, ha jófajta, fiatal, életerős, korúnak gyermeke s élvezni akarja korát: — mit csinál közben a gróf? Talán ágyban heverész és pipál, amit a zsákhordó szeretne csinálni? Dehogy. Eölkel ko- I rán, korábban talán a zsákhordónál is, I megfürdik, kisétál, elmegy a tornaterembe, viv, ugrál, gyakorlatozik, talán olyanféle tornaeszközökkel, mint a favágóbalta, — mindenesetre halál rafárad, mire hazaér ebédelni. Ebéd után vadászni megy, izzadva bújja az erdőt, liheg, kifárad, — mire hazaér, várja már az előkelő társaság. Fel tenniszezni, golfozni, csónakázni, szóval szórakozni — és a szórakozás, amit irigyen néz, kerítés mögül, nemcsak a fáradt proletár, hanem a lusta polgár is, csupa veszekedett testi munka, mozgás, fáradozás, feszült figyelem, erőlködés. Dehát akkor ... Még ne feleljünk, gyerünk tovább. Egy táncosnővel találkoztam ma: kérdésemre, hogy van, fáradt mosollyal jegyezte meg, hogy sokat dolgozik. Délelőtt gyakorolja magát, este két lokálban lép föl. modern táncokat lejt. Utána látogatóban voltam Nagyságos Asszonynál, — bocsánatot kért, hogy kicsit álmos, de reggel hatkor jöttek haza, bálban voltak. Ne tartsam könynyclrnünek, dehát gondoljam meg, a házi munkában, gyerekekkel, cseléddel való vesződségben kimerül a legjobb asszony is, — megérdemel néha egy kis pihenést, szórakozást. Bizony ő nem tagadja meg magától, jól.is mulatott, tizenegytől hajnali ötig táncolt, egyfolytában. Az ügyvéd keserves munkának nevezi, hogy emberekkel tárgyal, beszélget, kérdezősködik, — ugyanazt, amiért megszólják a naplopó . íecsegöt, aki mindezt a maga mulatságára csinálja. A tudós munkatermében folyadékokat önt össze, villamos gépet forgat, kipróbálja, mi lesz, ha fénysugár megy keresztül a kristályüvegen, pókot etet, bogarat fogdos, békát kínoz, sárkányt ereget. Ha a kisfiam csinálja . ugyanezt, . rászólok, hogy elég a hancúrozásból, tessék dolgozni. A kisfiam megszakadó szívvel irigyli a kalauzt, vasúti ellenőrt, kocsist, akinek szabad egész nap jegyet lukasztani, szép piros jelzőlámpát emelgetni, vonatot indítani, lovat hajtani. A zsokét fizetik, hogy lovagoljon, a soífőrt, hogy autót vezessen, — az úriember fizet, hogy lovagolhasson, autóba ülhessen. Hol itt a mérték? A feleségem görcsöket kapott föiháborodásában, mert este kivételesen nem mehetett moziba, pedig ott tudna ülni napestig. De tárgyalnom kellett a nagy filmflgynökség dramaturgjával, aki keservesen panaszkodott, hogy nem bírja a strapát: naponta négy filmet kell végignéznie, hogy referálhasson róluk az igazgatónak. Ugyanígy panaszkodott a kiadócég lektora, akit kizáróan arra alkalmaztak, hogy a világirodalom legmulatságosabb humoros remekműveiből válogassa ki fordításra, ami legjobban tetszik neki, hogy aztán jódrágán el lehessen adni őket, a szórakozni vágyó közönségnek. Rudolf császár, szabadidejében, mikor kellett dicsőségét és boldogságát hirdető hódoló küldöttséget fogadnia, órásmesterséget folytatott: közönséges órákat fabrikált össze százszámra, szenvedélye kedvéért elhanyagolta az uralkodást. Daedalus életével fizetett, hogy a Nap felé szárnyaló mámor üdvösségét megizlelhesse — pilótáink nem jó foglalkozásnak tartják a magukét: a közönség közönyös, alig keres meg anynyit az Embermadár, hogy egy jó pohár sört felhajtson valamelyik pincében — ők már tudják, hogy a saskeselyti nem a szabadság gyönyörét keresi, odafent, a fellegek között, hanem a széles kilátást, ahonnan messze lehet látni Földön, észrevenni a rögök közt heverő dögöt, táplálékát. Munka! A fizikai erőkifejtés közös vonása ne mád általános meghatározást, ember számára, a munka szó jelentéséhez — hiszen, szigorúan véve, életünk, születésünk pillantásától a halál pillanatáig a merev természetben. példátlan, ziháló, mefeszült erőlködés jegyében zajlik le: szivünk, tüdőnk, gyomrunk, vérünk, agyunk zakatolása pillanatra se, álmunkban se szünetel — minden pillanatban újra megszüljük magunkat, a vajúdás minden kínszenvedésével, hogy élhessünk, üarwinék az életért való küzdelem példái közül kifelejtették a legfontosabbat: azt, hogy egyes egyén, amaz első sejt formájában, mely a petesejtet álmából felkelti, millió életért küzdő társa közül kerül ki egyetlen győztesnek, hogy maga az életreszületés ténye, mindannyiunk számára, olyan győzelmet és diadalt és világbajnokságot jelent a lemaradt életaspiránsok világában. amihez képest Napóleon minden hadisikere gyerekjáték. Bátran pihenhetnénk habárainkon, a megharcolt harc diadalával, attól a perctől kezdve, mikor megszülettünk — az igazi harc, az igazi munka nehezén olyankor már rég túlvagyunk. Munka! A példákból, zavarosan, anyr.yit látunk egyelőre, hogy ami egyiknek munka, ugyanaz a másiknak szórakozás és pihenés — több! öröm és mámor, az élet célja, értelme, vágyak teljesülése. Dolgozz, inig a mécsesed ki nem alszik — igy a morál, a gyakorlati elv pedig: dolgozz, hogy megteremtsed magadnak a vágyak teljesülésének lehetőségét, szerezd meg azt, amivel megvalósíthatsz mindent, amiért élsz. De hol a határ munka és öröm, cél és eszköz között? A férfi javakat gyűjt, hogy boldogságot, szerelmet, nőt szerezzen, — a nő szerelmet ont. hogy javakhoz jusson —- de ki az, aki e vásárban ád és vesz? Hiszen boldogságot, szerelmet, áhit mind a két fél, — ki az, aki abból él, amiért él — a tökéletes ember? Tegyük fel hát végre a kérdést az egyetlennek, aki nem áltatott bennünket, nem térhet ki a válasz elől. nem hallgathat el semmit: önmagunknak. Mit eltesz munka alatt? Ha a fáradtsággal, kimerüléssel mérem, sokszor dolgoztam keményen, — de mi a fáradtságnak, kimerülésnek ismerve? Nehezen tudnám meghatározni. Annyi bizonyos, hogy nem kellemes állapot az, amit igy neveznek: fáradtnak, kimerültnek lenni annyi, mintha azt mondanám, hogy kedvtelen. rosszkedvű, elégedetlen vagyok, Nos tehát, mikor éreztem magam kedvtelennek, rosszkedvűnek, kielégítetlennek! Erre könnyen felelhetek. Olyankor, mikor, amit végeztem, nem az volt, vagy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Megállapítom és minden alkotó munkát végző társam igazat fog adni nekem ebben, hogy jó munkát sokkal könnyebb csinálni, mint rosszat. Nagyon jól emlékszem rá, milyen veritékes kínszenvedéssel, mennyivel több idő alatt születtek meg a rosszul megfogott, ihlcttelen írások és nagyon jól emlékszem arra a könnyű, biztos lendületre, aira a pillanat alatt mindent összefogó villámfényére az örömben fogant alkotásnak, amiben a szép és jól sikerült munka születik. Figyeljétek meg, hogy dadog, hogy erőlködik, mennyi fölösleges ballasztot cipel és mégis milyen egyhangú és szintelen a szónok, akinek nincs mondanivalója és milyen ékesen szólóvá tesz bennünket, ha hinni tudunk benne, hogy a mi igazunk általános, egyetemes igazság. Munka! Egyszer három napig nem mozdultam ki szombámból, mert jól éreztem magam otthon: az a tudat, hogy elmehetek, fölöslegessé tette, hogy elmenjek. Próbálta volna csak valaki kívülről rámzárni az ajtót: öt perc múlva körömmel kezdtem volna alagutat ásni, a falon keresztül. Aki ez a szót kimondja, munka, ki kell hogy mondja ezt a szót is, szabadság, — s ha kimondta, rá fog eszmélni, hogy a két fogalmat ellentét formájában társította benne az öntudatlan életkedv. A munka mértéke nem az erőkifejtés, nem is a fáradtság, amivel jár — a munka mértéke az az ellenállás, ami tiltakozik bennünk jobb, nekünk valóbb, boldogitóbb tevékenység nevében. Mert nem igaz, hogy életünket önmagéért éljük. Nem született még értelmes ember, kinek szive és esze helyén volt, hogy megelégedett volna a puszta élettel, s nem lett volna kész eldobni, ha üressé vált. Az élet tartalma teszí kedvessé számunkra az életet és ezt a tartalmat nem úgy hivjuk, hogy munka, hanem úgy, hogy szabadság.
