Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-26 / 294. szám
1924. október 26 BACSMEGYEI NAPLÓ 17. oldal tek. Az izbcglicák garázdálkodásának tizenöt könnyű sebesgltje volt. A bemdzott közigazgatás epilógusa: a plébánosnak pusztulni kell. Bosnyák Szimó lőcsi községi jegyző — mint annak idején már megírtuk — bcmázoltatta fehérre a jegyzői hivatal felszerelését. A megyei vizsgálóbizottság annak idején rájött arra, *liogy a mázolás költségeit: hatezer dinárt a községi pénztárból fizették ki anélkül, hogy ezt a képviselőtestület jóváhagyta volna. A jegyző írnoka Prigl Franjo, úgyszintén a jegyzpné, aki egyszemélyben postamesternő is, nem tudták megbocsájtani a község lakosságának a leleplezést. Prig! írnok puskával felszerelve jár azóta az. uccán és rémitgeti a lakosságot. A postamesternő viszont — bosszúból —■ arra az álláspontra helyezkedik, hogy' a postán nincsenek hivatalos órák. Akkor fogad csak feleket, ha akar. — Nem érdemlik meg a lőcsiek, — mondja — hogy -jó legyen hozzájuk az ember. Pórin Misó bíró viszont, a jegyző bujtogatására, akciót indított Erős Károly római katholikus plébános ellen és kijelentette, hogy a köztiszteletben álló plébánosnak pusztulni kell a faluból. Lőcsön most nagy felháborodással tárgyalják az ügyet. A péhnonoslori névvegyelemzés és a mdroki orosz iskola. A névvegyelenizés természetesen vigan folyik tovább^ Baranyában. Zclka Vasziljcvna pélmonostori iskolaigazgató egyetlen esetben sem hajlandó eltérni az eddigi szokásoktól és Pélmonostoron a i'kétesncvü« magyar és német gyerekek ma i tfcsak a szerb iskolába járhatnak. Márok községben komplikálja az esetet az, hogy orosz menekült a tanító, aki nem tudja magát megértetni növendékeivel. A inárokj orosz iskola ilyen körülmények között, aligha fog .hozzájárulni a baranyai analfabéták számának csökkentéséhez. A béliéi uradalom kilakoltatta a baranyai kántorokat. A beljei uradalom minden baranyai kántort kilakoltatott lakásából és megvont tőlük minden kegyúri járandóságot, jóllehet ezeket 1 hetven éves szerződések és azokban vállalt kötelezettségek biztosíthatják. Az uradalom ugyanis nem hajlandó többé a kegyúri joggal járó kötelezettségeit elismerni. . A rendelkezés következtében tiz család vált földönfutóvá. Az ármentesitési anarchia csödbeiuttatia a lakóssdgot. A baranyai ármeníesités ügye a legutóbbi évben elérkezett a teljes anarchiához. A tavaszi nagy vizáradást még ma sem heverték ki a gazdák. Az ármentesitéseket 1921 óta csak a legnagyobb utánjárásra sikerül közbelépésre birni és rendszerint csak akkor, amikor már hozzákezdtek a földek műveléséhez. Ezáltal a gazdák az idei évben is súlyos veszteségeket szenvedtek. Ez a néhály újabb panasz is sürgető figyelmeztetés az illetékesek számára, hogy Baranyában semmi biztató nyomot sem hagytak a tisztogatásra szánt évek. Mesterhdzy Ambrus. Rossz szerelem Irta: Földi Mihály h'ez és megenyHültcn mondja: — Nem tud szólni... csak a két kezét a fejemre teszi... A szellemvezető közbeszól: — És megáld téged. — Megáld és megbocsát... — sóhajtja a médium. —- Áldja meg az Isten azt, aki idehozott és megengedte, hogy itt találkozzam vele és megvigasztaljam... Csak hangja nincs hozzám, nem tud hozzám szólni... Az öreg szellemvezető biztatón nyugtatja meg: — Megkaptad már azt a nagy kegyelmet, hogy láttad az öreg apádat és beszélhettél vele ... Nyugodj meg tehát. Hona t és tvér okkor hát r ahany at lik székében és hosszú, mély sóhajtás tör elő belőle, A drámai jelenetek sorának vége szakad. Ekkor négv-öt zenélő óra egyszerre búgja, muzsikálja el a nyolc órát. A médiumok fáradtan dőlnek hátra, szemük lezárva, csönd van és egész homály borult a szobára. A szellemvezetö imája töri meg a mélységes csöndességet. — Jóságos Atyánk, mindenható Ur Istenünk, hálát adunk a kegyelemért, amelyben ez alkalommal részesítettél. Erősítsd hitünket, hogy mindazt, amit tanultunk, szellemtestvércink javára fordíthassuk... A hívők vele együtt mormolják az imádságot. Újra csönd lesz és a szcllemvezető int nekem, hogy -jogom van kérdéseket feltenni. —• Emlékcznek-e most a médiumok arra, amit, itt beszéltek? — kérdem. — Kétféle médium van, — válaszol a körvezető. — Intuitiv, sugalmazott, aki halványan emlékszik és extatikus, vagy gépies, aki nem emlékszik vissza semmire. Katalin testvér intuitiv médium. A szép fekete asszony azonban igy szól, haját végigsimitva: — Én semmire, semmire nem emlékkezem ... És elhiszem neki.... Violaszinben úszik az égboltozat az illatos kert fölött... A spiritisztaszeánsz résztvevői csöndesen elbúcsúznak a ház urától. A kertajtóból visszanéznek és látom, ahogy az ősz szellemvezető ott áll a nyitott ablak edőtt és nézi a szikrázó csillagokat az égen. Baranyai panaszkőnyv — Kiküldött munkatársunktól — Baranya a kivételes bánásmód hazája. Baranya három esztendő alatt sem konszolidálódott és Baranya lakossága most sem tud még másról beszámolni, csak hibákról, közigazgatási visszaélésekről és üldözésekről azoknak^ akik ott a helyszínen igyekeznek meggyőződni a baranyai speciális sérelmekről. Nem tudjuk, mikor íoguak véget érni ezek a különös és furcsa zamátu feljajdulások, még kevésbé tudjuk megérteni a kivételes bánásmódot, amely ezeket előidézi, csak azt tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani, amit az egymásra következő szomorú tények produkálnak, amit a baranyai lakosság panaszos és siránkozó beszámolói elénk vetítenek. A petlováci villongások és egy püspöklátogatás. Petlovac kis község a dárdai járásban. Lakossága szorgalmas és derék földművelőkből áll, akik adójukat rendesen megfizetik és mindennemű állampolgári kötelezettségüknek pontosan eleget tesznek. A községben nem is volt semmi baj addig, amíg be nem telepítették a dobrovoljácokat és a nagyszámú izbeglicát, akiknek hamarosan sikerült a falu békéjét megbolygatni. A petlováci véres lakodalom óta egymást érik a községben a korcsmái verekedések és egyéb atrocitások. Két héttel ezelőtt Aksamovics Antal püspök baranyai bérmautján Peílovácot is meglátogatta. Az izbeglicák bérmálás napján fegyverrel kiürítették a község korcsmáját, kiverték a magyarokat és németeket és késő éjszakáig botrányos tüntetéseket rendez-Valahányszor szerelmes embereket látok, akiknek szivét fölgyujtjaa vásty és akiknek idegeit althatatlanul égeti a szenvedély, eszembe jut egy hamburgi éjszakám, amelyen önkéntelen tanúja voltam egy nagy szerelem utolsó jelenetének. Nyári kóborlásunkban vetődtem el J. barátommal a német kikötővárosba. Minden határozott cél nélkül öt hete jártuk már Európát, hátunk mögött hagytuk Szirakuzát és Milánót. Bécse és Drezdát, meguntuk Berlint és magunkhoz tértünk Párisban. hogy hirtelen támadt szeszéllyel néhány napra Svinemündében vessünk horgonyt. Onnét rándultunk át Hamburgba azzal a homályos szándékkal, hogy egy hét múlva talán már Kopehágában fogunk partra szállani. Meleg nyári éjszakán érkeztünk meg s miután a szállodában rendbehoztuk magunkat és megvacsoráztunk, lementünk egy kis sétára az Alster partjára. A buja éjszakai forróság. melyet alig enyhített az Alsternek és a távolabbi Elbenek néhány idetévedt, kósza kis szele, a viz mellé hajtotta ki az embereket. Tengerek és meszi exotikus világok szabadabb ösztönei csapták meg szemünket, minden idegünket s szinte fölfrissültünk a sok. nyiltan egymáshoz bújó emberpár láttára, akik hoi a padokon ülve. hol a folyó mentén sétálva, höl meg csónakjaikkal sűrűn ellepve a vizet, pazarló előlegeket szedtek az éjszaka ajándékaiból. A part. de maga a viznek belátható egész tükre is férfiakkal és nőkkel volt teli s mégis oly csönd volt. hogy szinte hallani lehetett m"- a nyári kábulat áléit pihegését, amelyet csak néha tört meg egyegy vágyakozó sóhaj, vagy egy-egy csók ügyetlen csattanásának árulkodása. Amily mulatságos volt első pillanatra ez a szerelmi látvány, oly hamar meg is csömöritett s egy negyedórái kószálás után már majdnem rosszkedvűen tértünk bei egy Alster-parti tengerészbarba néhány pohár cocktailra. Én régóta ismertem már ezt a kedves tanyát, amelynek hasábalaku helyisége kifogástalanul tudja nyújtani mindazokat a kellemetlenségeket, amelyeket egy tengerparti bártól ma már jogosan elvárhat az ember. Különösen szeretem tompított kék fényét. amely alulról szűrődik fel s majdnem homályban hagyja az embernek a szesz kóválygó ködébe bukó fejét, de ép ennyire tetszik nekem »láthatatlan« zenekara, amely alacsony emeleti függöny mögé helyezve. álmodozó csöndeséggel eregeti alá a vendégekre finom melódiáinak pókhálóit Ide tértünk be s én, előre örültem a viszontlátásnak. Őszintén bevallom: már belépésünk első percében észrevettem, hogy nemcsak én látom viszont kedves barátomat, hanem J. barátom is hamarosan föl fogja fedezni elvált feleségét. — mégsem fordultam vissza. Mentségemül: mért mondjak le mulatságomról'. s másodszor: mért ne találkozzék egyszer J. a-volt feleségével? Hiszen egyszer csak muszáj valahol egymásba botlaniok. két ilyen nyugtalan embernek! A véletlen azonban olyan számitó néha. mint a, rossz drámairó. Egyetlenegy asztal volt csak szabad az egyébként is szűk helyiségben s ez az asztal pontosan amellett a fülke mellett volt. amelyben Lili mulatott. Mit tehettem egyebet? Ide vezettem barátomat, aki gondolataiba merülve szótlanul baktatott mögöttem —■ s, ezt annál nagyobb nyugalommal tettem, mert közben eszembe jutott, hogy voltaképpen J. hidegült el a felesége iránt, tehát mindenesetre közönyösen fog rá hatni ez a véletlen találkozás három esztendő után. Lili nem volt egyedül, természetesen Négy ur között, a középen ült, fejét hátravetve, felső'ajkát szimatolón fölcsipve. Még mindig szép volt. sőt talán szebb, mint valaha! Napfényes barna szeme kinyilt s megkapta azt a tartalmat, amelyet csak az érző élet múlása tud adni a legszebb nőnek is. értékes kárpótlásul a tűnő esztendőkért Ugyanígy tartalmassá' vájt azelőtt méz nyers, éretlen szája: vonalaiban és gödreiben lerakódtak az örömnek és kínnak azok a rétegei, amelyek szinte zengő felületet adnak a szép nö beszédének. Vad hangulat tombolt társaságában s ez. a hangulat még élesebbé vált bcléptiinkrc. Lili rögtön megismert minket s egyszerre féktelenné vált. Amikor barátom megpillantotta s mélyen meghajolva köszöntötte. Lili hangosan fölnevetett 3 cigarettája süni füstjét feléje röpítette. Barátom összerezzent s elsápadt. Itt mégis fái valami. — gondoltam s már megbántam, hogy nem fordultunk vissza. J. beszélgetni próbált velem, de lépten-nvomon elakadt a szava. Va lami vonzotta szemét az asszonv hoz. akinek egyre mámorosabb kacagása betöltötte a termet s aki szabadon engedte át kezét, karját, kísérői szájának. Egyszer föl is a helyéről s az egyik kövér ur ölébe vetve magát, hangos csókot cuppantott az orrára. Megismertem ezt az urat; pesti báró volt. Nem tudtam elfujni magamtól azt a gondolatot. hogyha meg is áztatta már az asszony fejét a pezsgő és a pálinka, kissé játssza hajdani férjének a démonkodó kicsapongást. Megerősítette ezt a sejtelmet a rögtön bekövetkezett incidens. J. már éppen magához intette a pincért, hogy fizessünk és távozzunk. amikor hozzám hajolt és valamit halkan közölni akart. Rank csapott most az asszony forró hangja: — Mit sugdos? Talán üdvözölné a feleségét! Némán és sápadtan nézett rá J. Az ajka reszketett bajusza árnyékában — Na! Nem mer idejönni? szólt most már halkabban az aszszony s fel is állt J. is felemelkedett. így néztek egymásra mozdulatlanul egy pillanatig, amikor az aszszony elkomolyodva odavetette társaságának: — Bocsánat, gyerekek. — s lassan, nehéz léptekkel átjött hozzánk. Gőgösen felénknyuj tóttá gyöngyös, gyémántos kezét, amely italos szagokban párolgott s amelyet tüntető tisztelettel csókoltunk még. s belevetette magát egy karosszékbe. Furcsa helyzet volt. néhány másodpercig egyikünk sem szólt egy szót sem. Persze, ha még mindig azt hihettem volna, hogy J. közömbös! Mily könnyű lett volna akkor sablonos mondatokkal menekülni! De igy ... Az asszony végül betelt a nézésünkkel Szeme fehérjén vékony kis erek duzzadtan piroslottak. — Na. mit akartál mondani? — fordult támadóan s mégis alázatosan J.-hez. — És? Semmit. Csak nem szeretem, ha ilyen helyeken látom. Lili keserűen nevetett. — Nem szereted? Én tehetek róla. vagy te? — Én? — Ugy-e azt akartad mondani: nézd. mi lett belőle! Cocotte! Ugy-e. ezt? Hát miért nem vagy őszinte? Ugy-e. ezt akartad mondani? — Ne haragudjék, ezt. Igen: Az asszony rákönyökölt az asztalra. Fájdalmasan mosolygott: a kék homályban szinte az volt az érzésem. hogy vérzik a szája a festék alatt, ahogy kigörbült a szomorúságtól. — Látod. — mondotta. — csakhogy őszinte vagy. végre! Hát igen! Az vagyok. Fáj ugyan., ha igy kimondják, mert én még gondolni sem mertem rá. De igaz. Ám, hogy te. éppen te mondod ki. először! Keserves. Mert tudod, ki tett azzá? J. idegesen vágott közbe. — Már a kérdéséből látom, hogy engem vádol. — Ez nem vád. Ez az igazság. — Miért nem ment feleségül a szeretőjéhez? — Mert téged szerettelek! — Azért csalt meg vele! — MiattadJ
