Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)

1924-09-06 / 244. szám

4. oídal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 6. Az yj no¥8sacfi agrárfioök Seleplezi elődjét Ötszáz hóidat kapott egy kortesvezér Noviszadról jelentik: A noviszadi agrárhivata! uj főnöke, a hivatal át vétele alkalmával szenzációs visz­­szaéléseknek jött a nyomára, ame­lyekről azonnal jelentést tett az ag­­irárreform-minisztériumnak. Kide­rült, Jiogy az agrárhivatal felsőbb utasításra többeknek jogtalanul na­gyobb földbirtokokat adott át hasz­nálatra. Az agrárreform-minisztériumhoz felterjesztett jelentés szerint dr. IMarkovics Lázár volt igazságügy­­miniszter közbenjárására a novi­szadi agrárhivatal a horgosi Ká­rász-birtokból százötven holdat utalt ki Lázárevics Simon radiká­lispárti kortesvezémek. aki a birto­kot minden jogcím nélkül élvezte mindaddig, amis a panamára rá nem jöttek. Megállapították még azt is, hogy Lázárevics ezen a birtokon kivül ugyanilyen módon Sztara- Kanizsa város agrárcélokra lefog­lalt földjeiből is háromszázötven holdat élvezett. Ezenkívül a szom­­bori járásból is kilenc holdat birto­kolt. A jelentés szerint a Lázáre­­vicsnek adott föld legnagyobb ré­sze dobrovoljácoknak volt kiosztva, azok azonban valamilyen okból nem vették át a földeket. Szerbiában és Montenegróban is behajtják a hadinyereségadót Aukétbizottság a bankok anyagi helyzetének megvizsgálására Beogradból jelentik: A költség­é-été S előkészítő munkálataival kap­csolatban ia pénzügyminisztérium számos intézkedést tervez az álla­tni jövedelmiek, különösen az adó­bevételek fokozására. A közvetlen adók igazgatósága elkészítette már az 1925. évre szóló adókivetési ter­vezetet, amelyben sok ujitá/s van. Ezenkívül a pénzügyminiszter rendeletében felszólította a szerbiai és montenegrói pénzügyigazgatósá­­igokat, hogy fogjanak hozzá a hadi­­nyereségadók behajtásához úgy, a jnint az ország többi részében tör­tént. Végül külön intézkedéseket ké­szít elő a pénzügyminisztérium a bankokkal szemben. A minisztérium ■arra a meggyőződésre jutott, hogy a bankok elleplezik valóságos te­­herbiróképességüket, hogy elkerül­jék ar nagy adók fizetését. Ezért a közeljövőben ankétbizottság fog alakulni. . amelynek az lesz a fel­adata, hogy megvizsgálja az or­szág valamennyi bankjának való­ságos helyzetét. Ágid és társai ezt a száz embert sem igen tudták volna összetobo­rozni, ha a magyarok a forradalom nyolcadik napja után nem éheztek volna. Sao Paulo visszafoglalása után a magyarok nagyrészét letar­tóztatták, tekintet nélkül arra, hogy részt vettek-e a forradalomban vagy sem. Csak a holland követség közbenjárására bocsátották később szabadon az ártatlanokat. Gyanús szerepe van a brazíliai magyarok magatartása körül a sao pauioi »Délamerikai Magyar Új­ságának. amelyet a hatóságok egy hónapra betiltottak. Ezzel szemben a rio de janeiroi »Délamerikai Ma­gyar Hírlap« az első pillanattól kezdve kötelességévé tette a ma­gyaroknak. hogy vendégek lévén Brazíliában, maradjanak semlege­sek. Ä szuboticai radikálisok és a kormányzopártok első összecsapása Gyorgyevics főispán nyilatkozata a radikális-párt követeléseiről és a rendkívüli közgyűlés összehívásáról A szuboticai radikális-párt leg­utóbbi választmányi ülésén a párt több vezető tagja akciót indított, hogy a városi tanács sürgősen hív­jon össze rendkívüli közgyűlést. A radikális-párt szóvá akarja tenni az adóhivatali sikkasztás ügyét és azt, hogy az a gyakorlat, amely szerint a városi főügyész és a városi mér­nökök magánprakszisí is folytathat­nak. összeférhetetlen. A szuboticai radikális-pártnak ez az első táma­dása az uj rezsim ellen. A radikális-párt kívánságait öt­tagú küldöttség tolmácsolta pénte- 1 déielőtt a főispánnál és polgár­­mesternél Juries Marko képviselő vezetésével. A küldöttség távozása után kérdést intéztünk Gyorgyevics Dragoszláv főispánhoz, hogy mi az álláspontja a radikális pártszerve­zet követéléseiről. A főispán a kö­vetkező nyilatkozatot tette a Báes­­megyei Napió munkatársa előtt: —• A radikális-párt küldöttsége ma délelőtt felkeresett és arra kért, hogy az adóhivatalban elkövetett sikkasztás ügyében a legerélyesebb vizsgálatot vezessem. Én kijelentet­tem, hogy a vizsgálat már folya­matban van és az ügyről már Jelen­tést tettem a belügyminisztérium­nak. ahonnan valószínűleg egy in­spektort fognak kiküldeni a vizsgá­lat vezetésére és valamennyi városi pénztár felülvizsgálására. A kül­döttség előadta még. hogy a radi­kális-pártnak az a kívánsága, hogy a kiszélesített tanácsot sürgősen I hívjuk össze, mert a radikális párt­­szervezet indítványt akar a köz­gyűlés elé terjeszteni, hogy az adó­­j hivatali sikkasztásért minden felelős tényezőt vonjanak felelősségre. Olyan értelmű határozatot is kíván hozni a radikális-párt a közgyűlé­sen. hogy a városi mérnökök és a városi főügyész ne folytathassanak magánprakszisí. mert a párt felfo­gása szerint ez összeférhetetlen és a visszaélések látszatát keltű A vá­rosi szabályrendelet nem tiltja ugyan, hogy a főügyész ügyvédi prakszist folytasson, azonban ennek engedélyezése a közgyűléstől függ. Kijelentettem a küldöttségnek, hogy azon leszek, hogy a közgyűlést még szeptemberben összehívjuk. Mdagitrszki Albe polgármester — akinél a küldöttség szintén kife­jezést adott kívánságainak, kijelen­tette munkatársunknak, hogy véle­ménye minden tekintetben meg­egyezik a radikális-párt álláspont­jával. csupán azt nem helyesli, fhogy a városi mérnököket el akar­ják tiltani a magánprakszistól. Egyébként a polgármester is még erre a hónapra tervezi a közgyűlés összehívását. A kormánypártok ezzel szemben lehetetlenné akarják tenni azt, hogy a jelenlegi radikális városi vezető­ség a mostani kiszélesített tanácsot ülésre hívhassa össze, mert a köz­gyűlésen még a radikális-pártnak van többsége és igy könnyen lesza­vazhatnák a kormánypártokat. Összeült a magyar nemzetgyűlés Izgalmas vita a munkanélküliségről és az Eskütt-ügyről Budapestről jelentik: A magyar nemzetgyűlésnek az ellenzék által összehivott pénteki ülését izgalmas érdeklődés előzte meg. Szokatlanul 'nagy rendőri kirendeltség őrizte I már a kora reggeli órákban a kép­viselőház épületéhez vezető utvona-1 I lakat, mert a munkanélküliek íelvo-1 I nulásától tartottak és ezért csak 'jj I többszörös igazoltatás után lehetett la parlament közelébe jutni. Tizenegy órakor nyitotta meg az ülést Sciíovszky Béla elnök, majd Farkas Tibor a házszabályokhoz kér szót és kijelenti, hogy a nem­­jzetgyiilés eddig semmiféle értesi-i ! tést nem kapott a minisztertanács­itól arra vonatkozóan, hogy Búd I Jánosnak uj miniszteri megbízatása milyen ügykörre vonatkozik. Az a kérdés, hogy két egyenrangú mi­niszter van-e a pénzügyminiszté­riumban? (Nagy zaj.) Felkiáltások a szélscpaloldalon: Három van! Ötöt kell kinevezni! Pikier Emil: Az angol világbiro­dalomnak elég egy pénzügyminisz­ter! Farkas Tibor: Úgy a nemzetgyű­lésnek, mint az egész országnak tudnia kell, hogy ki felelős a pénz­ügyek viteléért. Vass József népjóléti miniszter, a jj miniszterelnök helyettese: Annyira jf váratlanul ért ez a felszólalás. hogy É -konkrété nem is tqdok válaszolni A brazíliai magyar forradalmárok Száz magyar vett részt a harcokban Bécsből jelentik: A levert brazi­­liai forradalom magyar szereplői­ről újabban a következő adatok ke­rültek nyilvánosságra: A lázadók oldalán harcoló ma­gyar zászlóaljnak Ágid Mihály volt a parancsnoka századosi rangban, vezérkari főnöke Kardos Béla volt. A tisztek közül a következők voltak magyarok: Szántó Lajos, Faludi Pál, Eisinger Rezső. Siklósi Ar­mand dr., Mandl Dániel és egy Vá­ltad} nevű ember. Közülük Eisinger Rezső kezelte a zászlóalj pénztárát, de még a forradalom alatt az egész pénzzel megszökött. Rio de Jane­­iroban a rendőrség letartóztatta. A magyar zászlóalj legénységi állo­mányában mintegy száz magyar harcolt, a többiek osztrákok, ola­szok. spanyolok és sziriaiak .voltak, de azért kijelenthetem, hogy ha mu­lasztás történt a nemzetgyűlés tájé­koztatása tekintetében, az pótoltatni fog . A munkanélküliség kérdése Peyer Károly a következő felszó­laló. aki mindenekelőtt megindokol­ja a nemzetgyűlés összehívását. Fő­ként a munkanélküliség ügyében hívták össze a nemzetgyűlést. Rész­letesen ismerteti a munkanélküliség fejlődését, majd- a szanálás követ­kezményeit. A magyar ipart olyan bukás érte. ami sehol a világon nem tapasztalható és' ennek folytán augusztus végén már 28.801 munka­­nélküli volt. A magyar munkás sok­kal többet dolgozik és sokkal keve­sebbet keres, mini a külföldi mun­kás. mint például a környező álla­mok munkásai. Tiz kiló kenyérért 12 és fél órát kell dolgoznia a buda­pesti munkásnak, a bécsi munkás c§ak 6 órát dolgozik ezért, mig a pozsonyi munkás csak 2 és fél órát. Kolozsvárott az épitőmunkás egy kiló húst vehet egy óra béréért. Ná­lunk, ahol 45—50.000 korona, egy kiló hús. hat órát kell dolgoznia a munkásnak egy kiló husért! Ausz­triában és Németországban is van munkanélküliség, de ott a. kormá­nyok bizonyos előrelátással dolgoz­tak és törvényhozási utón biztosí­tották. hogy a dolgozók munkabé­rét a drágasággal arányosán emel­jék. Nálunk viszont utasítást adtak a rendőrségnek, hogy a munkások­nak nem szabad útlevelet kiadni. Az Eskütt-iigy rejtelmei Peyer Károly ezután rátér az Es­­kiitt-ügyre, amely már évek óta iz­galomban tartja az ország közvéle­ményét. — Nem kívánom — mondja — ennek az ügynek bírói részét (tár­gyalni. Nem követem a miniszterel­nök urat, aki a bírói ítélet meghoza­tala előtt befolyást igyekszik gya­korolni. Peyer Károly szavai közben lép a terembe Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter, aki a he­lyére siet. Esztergályos János (Nagyatádi felé): Isten hozta Buster Keaton!... (Nagy derültség.) Peyer Károly: 1921 óta folyik ez. az ügy. Akkor történt, hogy Nagy­atádi Szabó István miniszter író­asztalát feltörték. Nagyatádi Szabó István moso­lyogva rázza a fejét és igy szól: — Nem az én Íróasztalom volt! Peyer Károly: Feltörték a titkár­nak az Íróasztalát is és elvittek bi­zonyos ■ kompromittáló iratokat. Ezeket az iratokat azután rögtön­zött minisztertanács vizsgálta felül a minisztertanácson. Esküttet is ez a minisztertanács hallgatta ki a fő­­kapitányságon. Lendvcá-Lehner István: Akkor még rendben volt az elmebeli álla­pota! Azóta szanálták az eszét! (Nagy derültség.) Peyer Károly: A cél világos. Vá­lasztás előtt álltunk s igy a cél nem lehetett más. mint Nagyatádi Szabó István elgáncsoMsa. Nem szabad elfelejteni, hogy közvetlenül a pécsi beszéd után történt ez. amelyben a miniszterelnök ur a Flabsburg-ház hívének vallotta magát. Felkiáltások a szociáldemokra­táknál: Nemsokára azután lövetett a királyra! Peyer Károly: Mikor azután nem sikerült teljesen kiirtani a kisgazda­­pártot. Nagyatádi Szabó István újra miniszter lett. de az Eskütt-ügy ál­landóan ott lebegett a fele fölött és a közvéleményben. Esküttel egyez­kedési tárgyalésolMt folytattak. Ezeken a tárgyalásokon a minisz­terelnök urnák is volt képviselője: Oroszi ügyvéd személyében. Miután az egyezkedési tárgyalások ered­ményre nem vezettek. 1924 január; 9-én Esküttet újra lefogták, zsaro­lás. lopás és rágalmazás vétsége miatt. A vádtanácsi tárgyaláson 5 azonban az ügyész Esküttel szem­ben a lopás vádját elejtette és hoz­zájárult Esküit szabadlábra helye­zéséhez. Ennek azután az volt a kö­vetkezménye. hogy az ügyészt me­nesztették. Másszőval: föláldozták az ügyészt. Ez volt az első ügyészi \ áldozat az Eskütt-ügyben. mert ezenkívül volt még több is. Boron- I kay ügyész azután, a főtárgyalásra I készülve, utasításokat kért. Utasí­tásokat pedig csakis az igazság- Ulgyminisztertől kaphat az ügyész. ■ Pesthy Pál ‘ igazságügyminiszter tagadólag rázza a fejét. Peyer Károly: El sem tudom kép­zelni, hogy másképpen történhes­sen és köztudomású, hogy politikai ügyekben az ügyésznek mindig utasítást ad a kormány, illetve az igazságügyminiszter. Pesthy Pál igazságügyminiszter ismét tagadólag rázza a fejét. Peyer Károly: Töreky tanácsel­nök szobájába hivatták Boronkay ügyészt és ott megtanácskozták a további teendőket. Lendvai-Lehner István: Hogy bo­lond-e Esküit vagy nem? Peyer Károly: Egyet tudok és ezt hajlandó vagyok bizonyítani, hogy egy-két nappal a tárgyalás után Es­küit kijelentette, hogy európai bot­rány lesz, de ítélet nem lesz. (Nagy zaj.) Furcsa, ha a vádlott előre tud­ja. mi Lesz. így történhetett meg, hogy négy. órán keresztül a legdur-

Next

/
Thumbnails
Contents